Kik a Krisztus keresztje sanyargatását testeteken hordoztátok

Kik a Krisztus keresztje sanyargatását testeteken hordoztátok (2 Kor. 4).

Ments meg, Uram minket! 

Izajás próféta látomása, jövendölés! Az ember, aki Isten szavát lejegyzi, hogy öröktől, örökre emlékeztessen embert arra, hogy Isten nem csupán öröktől fogva teremtette a Fiút, hanem ez a művelete, vagy műve, kezdet nélküli, és vég nélküli cselekvése. Isten termőképessége, teremtőképessége a Fiú!

Hogyan beszél Izajás Jézusról, hallgassuk csak: „Boldog az az ember, aki ezt teszi, és az ember fia, aki ehhez ragaszkodik: vigyáz, hogy a szombatot meg ne szentségtelenítse, és vigyáz, hogy keze ne tegyen semmi rosszat.” Értem? a „vigyáz” nem felszólító mód, hanem kijelentő! Az Isten kijelenti a Fiúról - és merem mondani, hogy már a kezdetektől kijelenti, nem csupán Izajástól -, hogy a Fiú az, aki az Isten teljességének birtokosa! Ez a bizonyosság számunkra, hogy Ő az Akit várt a világ, a teremtés kezdetétől, hogy eljöjjön, hogy bizonyosságot adjon az Istenről, Aki nem csak, hogy a Mennyekben van, hanem közöttünk van, betölt mindent, és minden benne valósul meg.

De, még mást is kifejeznek Izajás szavai, bizonyosságommá teszi, hogy minden teremtés, a Fiúban nyer értelmet, válik életté és éltetővé. Része annak, ami a Fiúban kinyilvánításra kerül, és ami Benne felismerhető, felfedezhető, azonosítható, és többé már nem titok az Ember számára! Abból, Aki az Isten! Én magam is része vagyok Istennek. Amit megtagadhatok, eltorzíthatok, vagy meg nem értéssel félreértelmezhetek.

De, ami a legegyszerűbb, legtermészetesebb, és a legkevesebb energiát igényli tőlem, azt is kifejezhetem, hogy IGEN! Még akkor is, ha ennek az igennek nem vagyok képes megfelelni. Mégis vizsgálhatom már – az Igen után – vajon, miért nem vagyok képes ennek az igenemnek megfelelni? Mennyi ebben az én dolgom, és mennyi ebben az a körülmény, ami Isten irgalmát igényli ahhoz, hogy kiegészültté válhassak a Szeretetben.

Jézus tehát, arra tanít, hogy vigyáznom kell arra, amit rám bíz az Isten, hogy az a mag, amit belém elvetett, az bőséges termésévé lehessen. Ebből arra következtetek, hogy dolgom nem az, hogy önkifejezővé, önmegvalósítóvá váljak, hanem az, hogy Isten belém oltott énképét munkáljam ki magamból. Az, hogy vigyáznom kell a belém oltott értékekre, az nem azt jelenti, hogy óvnom kell, megvédenem. Hanem azt jelenti, hogy ne veszítsem a szemem elől, felismerjem, és abból hozzak elő kincseket, mellyel gazdagabbá válhat a világ, a teremtés csodája. Nem én vagyok a fontos, hanem az az Isten, aki általam akar megnyilvánulni.

Ezt már Jézus mondja ki, de minden ember szájába is adja a szót, nekem is, lélekből felfakadva tudnom kell Vele közösségben mondani: „A tettek, amelyeket az Atya bízott rám, hogy elvégezzek, azok a művek, amelyeket én viszek végbe, tanúskodnak felőlem, hogy az Atya küldött engem.” Ez az a hatalom, mely képes legyőzni a világot, bennem és körülöttem is. Így gondolom. Ez a dolgom a világban, és ezért fontos, hogy közösségben legyek Jézussal!

Ha már érteni megengeded Istenem, Atyám, akkor segíts a Lelked által, hogy ezt élni is képessé lehessek! Ámen