Ferenc pápa: Az egyház, a világ ma titeket néz, és tanulni akar tőletek!
Július 28-án, csütörtök este a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón egy énekes, táncos, szenteket, tanúságtételeket felvonultató ünnepség keretében fogadták a fiatalok a közéjük (villamoson) érkező Ferenc pápát.
Kedves fiatalok, szép délutánt kívánok!
Végre
találkozunk! Köszönöm ezt a meleg fogadtatást! Köszönetet mondok Dziwisz
bíborosnak, a püspököknek, a papoknak, a szerzeteseknek, a papnövendékeknek, a
világiaknak és mindazoknak, akik kísérnek titeket. Köszönetet mondunk nekik,
akik lehetővé tették, hogy ma itt legyünk, akik sok többletmunkát vállaltak
annak érdekében, hogy ünnepelhessük a hitet. Ma itt mindannyian a hitet
ünnepeljük!
Szeretnék
külön köszönetet mondani szülőföldjén Szent II. János Pál pápának [hangos taps]
– hangosabban! hangosabban! –, aki megálmodta és elindította ezeket a
találkozókat. Ő kísér minket az égből, látja a sok fiatalt, akik bár igen
eltérő népekhez, kultúrákhoz és nyelvekhez tartoznak, mégis egyetlen szándék
vezeti őket: ünnepelni Jézust, aki köztünk él! Értettétek? Ünnepelni Jézust,
aki köztünk él! Amikor azt mondjuk, hogy él, az azt jelenti, hogy meg akarjuk
újítani az ő követésére irányuló vágyunkat, azt a vágyunkat, hogy szenvedéllyel
éljük meg Jézus követését. Lenne-e jobb alkalom a Jézussal való barátságunk
megújítására, mint megerősíteni az egymás közti barátságot!? Lenne-e jobb mód a
Jézussal való barátságunk megerősítésére, mint megosztani azt másokkal!?
Lenne-e jobb mód az evangélium örömének megtapasztalására, mint akarni
„megfertőzni” a jó hírrel a fájdalmas és nehéz helyzetben élő embereket!?
Jézus
az, aki egybehívott minket erre a harmincegyedik ifjúsági világnapra. Jézus az,
aki azt mondja nekünk: „Boldogok az irgalmasak, mert irgalomra lelnek” (Mt
5,7). Boldogok azok, akik képesek megbocsátani, akik együttérző szívvel tudnak
élni, akik a legjobbat tudják adni magukból, a legjobbat, nem a maradékot,
hanem a legjobbat!
Kedves
fiatalok, ezekben a napokban Lengyelország, ez a nemes föld, ünnepbe öltözik;
ezekben a napokban Lengyelország az irgalmasság mindig fiatalos arca akar
lenni. Ezen a földön veletek, de összekapcsolódva azzal a számtalan fiatallal
is, akik ma nem tudnak itt lenni, de követnek minket a tömegkommunikációs
eszközökön keresztül, valamennyien, együtt valódi szentévi ünnepet csinálunk
ebből a napból, az irgalmasság szentévében.
Püspökként
töltött éveim során egy dolgot megtanultam – sok mindent tanultam, de egyet
szeretnék most elmondani –: nincs szebb dolog, mint szemlélni azokat a
vágyakat, azt az odaadást, azt a szenvedélyt és energiát, amellyel sok fiatal
éli az életet. Szép ez! És honnan jön ez a szépség? Amikor Jézus megérinti egy
fiatal fiú vagy lány szívét, valóban hatalmas tettekre lesz képes. Lelkesítő
hallani őket, amikor megosztják az álmaikat, a kérdéseiket és azt a vágyukat,
hogy szembeszálljanak mindazokkal, akik azt mondják, hogy a dolgokat nem lehet
megváltoztatni. Azokkal, akiket én „beletörődőknek” hívok: „Semmit sem lehet
megváltoztatni.” Nem, a fiataloknak van erejük, hogy szembeforduljanak ezekkel!
De talán vannak némelyek, akik nem biztosak ebben… Kérdezem tőletek, ti pedig
válaszoljatok: Meg lehet változtatni a dolgokat? [Igen!] Nem hallom! [Igen!]
Így már jó! Az ég ajándéka látni, hogy sokan közületek, a magatok kérdéseivel,
azon vagytok, hogy a dolgok másképp folyjanak. Szép, és szívemet erősítő,
ennyire hevesnek, lendületesnek látni titeket! Az egyház ma titeket néz –
tovább megyek: a világ ma titeket néz –, és tanulni akar tőletek, hogy
megújítsa bizalmát az Atya irgalmasságában, akinek mindig fiatalos az arca, és
nem szűnik meg hívni minket, hogy tartozzunk az ő országához, amely egy
örömteli ország, ahol mindig boldogság van, olyan ország, amely mindig
továbblendít minket, amely erőt tud adni nekünk, hogy megváltoztassuk a
dolgokat. Én már elfelejtettem, ezért most újból megkérdezem tőletek: Meg lehet
változtatni a dolgokat? [Igen!] Rendben!
Ismerve
azt a szenvedélyt, amellyel küldetéseteket végzitek, meg merem ismételni: az
irgalmasságnak mindig fiatalos arca van! Mert az irgalmas szívnek van bátorsága
elhagyni a kényelmet; az irgalmas szív képes mások elé menni, át tud ölelni
mindenkit. Az irgalmas szív képes menedék lenni azok számára, akiknek sosem
volt otthona vagy elveszítette azt, képes otthonos, meghitt környezetet
teremteni annak, aki kénytelen volt kivándorolni, képes gyengéd és könyörületes
lenni. Az irgalmas szív meg tudja osztani a kenyeret az éhezővel, az irgalmas
szív nyitott arra, hogy befogadja a menekültet és a bevándorlót. Irgalmat
említeni veletek kapcsolatban, nem más, mint kedvező alkalmat említeni,
holnapot említeni, odaadást említeni, bizakodást említeni, nyitottságot, vendégszeretetet,
együttérzést említeni, álmokat említeni. Ti képesek vagytok álmodni? [Igen!]
Amikor a szív nyitott és képes álmodni, akkor van hely az irgalmasságnak, van
hely megsimogatni azokat, akik szenvednek, van hely azok mellé állni, akiknek
nincs béke a szívükben, vagy nélkülözik a létfontosságú dolgokat, vagy
nélkülözik a legszebbet: a hitet. Irgalmasság! Mondjuk ki együtt ezt a szót:
irgalmasság! Valamennyien! [Irgalmasság!] Még egyszer! [Irgalmasság!] Még
egyszer, hogy meghallja a világ! [Irgalmasság!]
Egy
másik dolgot is szeretnék megvallani nektek, amit ezekben az években tanultam.
Senkit sem szeretnék megbántani, de fájdalmas olyan fiatalokat látnom, akik idő
előtt „nyugdíjba vonultnak” látszanak. Fájdalmas ez számomra! Olyan fiatalok,
akik huszonhárom, huszonnégy, huszonöt évesen nyugdíjba mentek! Fájdalommal
tölt el! Aggódom azokért a fiatalokért, akik „bedobták a törölközőt”, még
mielőtt elkezdődött volna a meccs. Akik „feladták”, még mielőtt elkezdtek volna
játszani. Fájdalmas olyan fiatalokat látnom, akik szomorú arccal járnak, mintha
az életüknek nem lenne értéke. Végtelenül unott és unalmas fiatalok, akik
untatnak másokat, és ez fájdalommal tölt el. Nehéz olyan fiatalokat látni – és
ez kérdőre von minket! –, akik elhagyják az életet a „bódultságot” keresve,
vagy azért az élményért, hogy élőnek érezzék magukat olyan sötét utakat
választva, amelyért aztán „megfizetnek”… drágán megfizetnek. Gondoljatok csak
arra a sok fiatalra, amilyeneket ti ismertek, akik ezt az utat választották!
Elgondolkodtat, amikor látsz fiatalokat, akik életük szép éveit és energiáit
arra vesztegetik, hogy hamis illúziók árusai után futnak – van belőlük bőven!
–, az én szülőföldemen úgy mondanánk, „füstárusok”, akik elrabolják azt, ami a
legjobb bennetek. És ez fájdalommal tölt el! Biztos vagyok abban, hogy itt
köztetek nincs egyetlen sem ezek közül, de szeretném elmondani nektek, hogy
nagyon sok nyugdíjba vonult fiatal van, sokan, akik bedobták a törölközőt a
meccs előtt, sok fiatal, akik a bódultságot választják a hamis illúziókkal, és
a semmiben végzik.
Ezért,
kedves fiatalok, egybegyűltünk, hogy segítsük egymást, mert nem akarjuk hagyni,
hogy elrabolják azt, ami a legjobb bennünk, nem akarjuk hagyni, hogy elrabolják
az energiáinkat, hogy elrabolják az örömünket, hogy elrabolják az álmainkat a
hamis illúziókkal!
Kedves
barátaim, kérdezlek titeket: életetek számára ti az elidegenítő „bódultságot
akarjátok, vagy pedig azt az erőt szeretnétek, amellyel élőnek és teljesnek
érzitek magatokat? Elidegenítő bódultság vagy a kegyelem ereje? Mit akartok:
elidegenítő bódultságot vagy a teljesség erejét? Mit akartok? [A teljesség
erejét!] Nem hallatszik! [A teljesség erejét!] Ha valaki a teljes élet felől
kérdezősködik, ha valaki megújult életet szeretne, van válasz, olyan választ, amelyet
nem árulnak, olyan választ, amelyet nem lehet megvenni, olyan válasz, amely nem
valami, nem egy tárgy, hanem egy személy, Jézus Krisztusnak hívják! Kérdem
tőletek: Jézus Krisztust meg lehet vásárolni? [Nem!] Jézus Krisztust árusítják
az üzletekben? [Nem!] Jézus Krisztus ajándék! Az Atya ajándéka, a mi mennyei
Atyánk adománya! Ki tehát Jézus Krisztus? Mindannyian [mondjátok]! Jézus
Krisztus ajándék! Mindannyian! [Ajándék!] Az Atya ajándéka!
Jézus
Krisztus az, aki valódi szenvedélyt tud adni az életnek! Jézus Krisztus az, aki
eléri, hogy ne elégedjünk meg a kevéssel, és hogy a legjobbat adjuk magunkból!
Jézus Krisztus az, aki kérdést intéz hozzánk, aki hív és segít minket, hogy
felkeljünk, amikor vesztesnek érezzük magunkat! Jézus Krisztus az, aki ösztökél,
hogy felemeljük tekintetünket, és merészet álmodjunk! „De, atyám – mondhatná
valaki –, igencsak nehéz merészet álmodni, igencsak nehéz felfelé haladni,
mindig csak felfelé. Atyám, én gyenge vagyok, elbukom, igyekszem, de nagyon
sokszor elesem.” A hegyivadászok, amikor a hegyeket járják, egy gyönyörű éneket
énekelnek, amely így szól: „A hegymászás művészetében nem az a fontos, hogy ne
ess el, hanem, hogy ne maradj elesve!” Ha gyenge vagy, ha elesel, nézz fel egy
kicsit, és ott van Jézus kinyújtott keze, és ő azt mondja neked: „Kelj fel,
gyere velem!” „És ha újból elesem?” Akkor is! „És ha azután is?” Akkor is!
Péter egyszer megkérdezte az Urat: „Uram, hányszor?” „Hetvenszer hétszer!”
Jézus mindig kinyújtott kézzel vár minket, hogy felemeljen, amikor elesünk!
Értettétek? [Igen!]
Az
evangéliumban azt hallottuk, hogy Jeruzsálem felé tartva Jézus megállt egy
házban – Márta, Mária és Lázár házában –, amely befogadta. Útközben betér az ő
házukba, hogy velük legyen; a két nő befogadja azt, akiről tudják, hogy képes
elérzékenyülni. A sok elfoglaltságunk olyanná tesz minket, mint Márta:
dolgossá, szétszórttá, ide-oda futkosóvá…, de időnként olyanok vagyunk, mint
Mária: látva egy szép tájat, vagy egy videót, melyet egy barátunk küld a
telefonunkra, megállunk gondolkodni és hallgatni. Az ifjúsági világtalálkozónak
ezekben a napjaiban Jézus szeretne belépni a házunkba: a te házadba, az én
házamba, valamennyiünk szívébe; Jézus látni fogja a gondjainkat, a
futkosásunkat, ahogyan Mártával tette, és várni fogja, hogy hallgassuk őt, mint
Mária: hogy minden ügyünk közepette is legyen bátorságunk őrá bízni magunkat.
Jézus szeretné, ha ezek a napok az övéi lennének, ha arra szánnánk, hogy
meghallgassuk egymást, és befogadnánk őt azokban, akikkel együtt vagyunk
otthon, az úton, a csoportban, az iskolában.
És aki
befogadja Jézust, megtanul úgy szeretni, ahogyan Jézus szeret. Ő azt kérdezi
tőlünk, akarunk-e teljes életet. Én pedig az ő nevében kérdezlek titeket: ti
akartok teljes életet? E pillanattól kezdve engedd, hogy elérzékenyülj! Mert a
boldogság az irgalmasságban csírázik ki és hoz virágot: ez tehát az ő válasza,
ez az ő meghívása, az ő kihívása, az ő kalandja: az irgalmasság. Az
irgalmasságnak mindig fiatalos arca van; mint a betániai Máriáé, aki
tanítványként az Úr lábánál ül, aki szereti hallgatni őt, mert tudja, hogy ott
talál békére. Mint a názáreti Mária arca, ő igenjével belevetette magát az
irgalmasság kalandjába, őt boldognak fog nevezni minden nemzedék, mi pedig
mindannyian az „irgalmasság anyjának” hívjuk. Szólítsuk meg őt együtt
mindnyájan: Mária, irgalmasság anyja! Mindnyájan: Mária, irgalmasság anyja!
Most
pedig valamennyien kérjük az Urat – mindenki ismételje meg csendben a szívében
–: Urunk, vess minket az irgalmasság kalandjába! Vess minket abba a kalandba, hogy
hidakat építsünk és falakat (kerítéseket) lebontsunk! Vess minket abba a
kalandba, hogy segítsük a szegényt, azt, aki egyedül és elhagyatva érzi magát,
aki nem látja többé életének értelmét! Vess minket abba a kalandba, hogy
kísérjük azokat, akik nem ismernek téged, és mondjuk ki előttük lassan és nagy
tisztelettel a te nevedet, a mi hitünk okát. Ösztönözz minket, mint a betániai
Máriát, hogy meghallgassuk azokat, akiket nem értünk, akik más kultúrából, más
népből valók, azokat is, akiktől félünk, mert azt hisszük, árthatnak nekünk.
Segíts minket, hogy tekintetünket fordítsuk – miként a názáreti Mária
Erzsébetre –, hogy tehát tekintetünket fordítsuk az öregeinkre, a
nagyszüleinkre, hogy tanuljunk az ő bölcsességükből! Kérdem tőletek: ti
beszéltek a nagyszüleitekkel? [Igen!] Úgy-ahogy! Keressétek fel
nagyszüleiteket, nekik van életbölcsességük, és olyan dolgokat fognak mondani
nektek, amelyek megérintik szíveteket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése