2016. március 3., csütörtök

Nagyböjt harmadik hetének csütörtökje



Nagyböjt harmadik hetének csütörtökje


Az ókorban a zsidóságnál és más keleti népeknél úgy tartották, hogy a betegség a gonosz lelkek által okozott csapás vagy az istenek (túlvilági hatalmak és erők) büntetése. Számos könyörgő ima és áldozat azt a célt szolgálta, hogy az ember megszabaduljon az ártó hatalmak befolyásától, azaz meggyógyuljon. A zsidóságnál megjelent az a gondolat is, hogy a betegséggel Isten a bűnös embereket sújtja. Az emberi bűnt és a betegséget, mint annak büntetését szorosan összekapcsolták. Erre utal az a tény, hogy néhány gyógyítása alkalmával Jézus az egészségét visszanyert személy bűneinek megbocsátását is kijelenti. Azt a helytelen nézetet, miszerint az embert a bűnei miatt érik büntetések és aki beteg, az mindenképpen bűnös, Jézus több alkalommal visszautasítja. Gyógyításai és csodái azt tanúsítják, hogy nem a betegség, hanem a gyógyulás köszönhető Istennek.
Jézus kortársait erősen foglalkoztatta az a kérdés, hogy milyen hatalommal képes gyógyítani. Ha olyan dolgokat tesz, amire emberek nem képesek, akkor a túlvilági hatalmak segítik őt. Vagy az ördög vagy az Isten. Innen származik a mai evangéliumban megfogalmazódó képtelen vád, miszerint az ördögök fejedelme segíti Jézust. E vélekedés belső ellentmondására mutat rá a mi Urunk válaszában: az ördögnek nem lehet célja, hogy elveszítse befolyását egy ember felett.
Az embernek pedig nem lehet célja, hogy az ördög uralkodjék rajta.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése