2015. január 29., csütörtök

Zsolozsma LXI.



A Második Törvénykönyvből
 30, 1-20
A száműzetés után is bocsánatot ígér az Úr 

Mózes Moáb mezején a néphez intézett utolsó nagy beszédét így fejezte be: „Ha ezek az ígéretek, az áldás is, az átok is, amelyeket ma szemetek elé tártam, valósággá válnak, de a népek közt, akik közé az Úr, a te Istened taszít, magadba szállsz, s gyermekeiddel együtt szíved, lelked mélyéből megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez, s hallgatsz mindenben a szavára, ahogy ma megparancsoltam neked, az Úr, a te Istened változtat sorsodon, megkönyörül rajtad, s újra egybegyűjt a népek közül, akik köze szétszórt az Úr, a te Istened. S még ha az ég határánál is volnának belőled, onnan is idehoz az Úr, a te Istened. Az Úr, a te Istened elvezérel arra a földre, amely atyáidé volt, hogy vedd birtokodba. Boldogabbá és számosabbá tesz, mint atyáidat.Az Úr, a te Istened körülmetéli a te és utódaid szívét, hogy az Urat, a te Istenedet szíved, lelked mélyéből szeresd, és élj. Ezeket az átkokat pedig ellenségeidre és gyűlölőidre zúdítja az Úr, a te Istened, akik üldöztek téged. Te mégis újra hallgatsz az Úr szavára, és megtartod parancsait, amelyeket ma adok neked. S az Úr, a te Istened bőséget ad kezednek minden munkájában, méhed gyümölcsében, jószágod ivadékában és földed termésében. Mert az Úrnak öröme telik benned, a te javadra, ahogyan örömét lelte atyáidban, ha engedelmeskedsz az Úr, a te Istened szavának, és megtartod az ebben a törvénykönyvben foglalt parancsokat és törvényeket, ha szíved, lelked mélyéből megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez. Ezek a törvények, amelyeket ma szabok neked, nem túlságosan nehezek, és nem elérhetetlenek számodra. Nem az égben vannak, hogy azt kellene mondanod: »Ki hatol fel az égbe, ki hozza le és hirdeti őket, hogy hozzájuk szabhassuk tetteinket?« De a tengeren túl sincs, hogy azt kellene mondanod: »Ki kel át értük a tengeren, ki hozza és hirdeti őket, hogy hozzájuk szabhassuk tetteinket?« Egészen közel van hozzád a törvény, a szádban és a szívedben, így hozzá szabhatod tetteidet. Nézd, ma szemed elé tártam az életet és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot. Ha engedelmeskedsz az Úr, a te Istened parancsainak, amelyeket ma adok neked, s szereted az Urat, a te Istenedet, az ő útjain jársz, megtartod parancsait, törvényeit és rendelkezéseit, életben maradsz, és megsokasodsz, s az Úr, a te Istened megáld azon a földön, ahova indulsz, hogy birtokodba vedd. Ha azonban elfordul szíved, s nem engedelmeskedsz, ha elcsábulsz más isteneket imádni, s nekik szolgálni, akkor ma tudtodra adom: Menthetetlenül elpusztultok, s azon a földön, amelyre a Jordánon átkelve elérkezel, hogy birtokodba vedd, nem fogtok soká élni. Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok, szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára, és ragaszkodj hozzá. Mert ez jelenti számodra az életet s napjaidnak hosszúra nyúlását azon a földön, amelyre az Úr, a te Istened megesküdött atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nekik adja.”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése