2014. december 24., szerda

Greccio



Greccio - Karácsonyi elmélkedés
Karácsony Assisiben, 1222. 

Az ősi, római kori városkában karácsonyt ünnepelnek. Francesco is ott van a székesegyházban társaival. Hatalmas falak, impozáns oszlopok, építészeti remekmű. Istennek méltó földi hajléka. Az éjféli misére gyönyörű ruhába ötözik a város püspöke. "Gyermek születik nekünk..." - zeng a gregorián ének. Tömjénfüst száll a magasba, amíg ujjong az angyalok éneke, a Gloria. A hajóban a kor eleganciája szerint öltözött hívők szoronganak. A gyertyafényben drága ékszerek csillognak. A világ Ura született meg emberként, illően kell ünnepelni Őt. Olyan kis mennyországot szeretnénk teremteni számára, hogy ne fájjon neki annyira az elhagyott igazi. Francesco és társai kopott kámzsája mintha nem illene ide. Mi vagyunk az idegen elem e pompás gyülekezetben? - gondolja. Vajon melyik forma tetszik jobban a Kisdednek? De hallgatja az Isten üzenetét a liturgikus szövegekből: "De te, Efrata Betlehemje, kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között, mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza." (Mik 5,1) Tehát nem Júda jelentősebb városaiból választott az Úr Fiának szülőhelyet, főként nem a fővárost. Jeruzsálemet a zsoltáros büszkén emlegeti: "Ez is, az is ott született, és maga a Fölséges erősíti meg." (Zsolt 87,5) Ám Jeruzsálem felvirágoztatója, Dávid is Betlehemben született. Aztán tovább figyel: Az evangéliumban még mélyebbre vezet az ige: a szépen felkészített názáreti házból is el kellett vándorolni Máriának és Józsefnek, őseik városába. Ez ráadásul már idegen is nekik, hiszen csak távoli rokonok élnek benne. Halvány remény kél bennük, hogy majd kapnak valami szálláshelyet. Aztán az összeírás után sietnek haza. A szűkszavú elbeszélésből kiviláglik, hogy nem kaptak bebocsátást egyetlen hajlékba sem. Az evangélista nem vádol senkit. Francesco sem érez rideg elutasítást. Inkább azt sejti, hogy a Kisded nem akarta elfogadni senki áldozatát, hogy lemondjon megszokott kényelméről - miatta. A barlangistálló üres. Ott nem zavarnak senkit. Ott szállnak meg. Arról sem lehet szó, hogy szülésre gyorsan hazamennek. A hat évszázados jövendölésnek be kell teljesednie: "Amikor ott tartózkodtak, eljött az ideje, hogy szüljön." (Lk 2,6) A Kisded boldog, mert boldoggá teszi a legdrágább édesanyát, és a tiszta férfiút, aki mindkettőjük hűséges gondozója. Boldog, mert teljesíti Atyja akaratát: amint az Atya mindig szeret, vagyis másokkal tesz jót, ő is ezt művelheti. Odaadhatja az egész mennyországot, és nem kér helyette semmit, csak a kis jászolt. Az istálló a legegyszerűbb földi élet része. Az alvó emberek közül csak a pásztorokat hívják az angyalok: "Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában." (Lk 2,10-11) Micsoda precíz megfogalmazás! Ne azért menjetek, mert Őt kell boldogítani, hanem ti lesztek boldogok, ha megtaláljátok. 1223. Francesco egész esztendőben szívében hordja egy titokzatos vágy felsejlő érzéseit: Látnom kell és megláttatnom ezt a jézusi szeretetet, amit Ő ad, Ő sugároz 12 évszázada. Át kell élnem az igazi karácsonyt. Látnom kell Jézus szegénységét, amelytől mi gazdagok lettünk. Hol? Lakott területen kívül, mint annak idején. A Greccio-i barlang nagyon ideálisnak tűnik. Vadregényes vidék, még sincs nagyon mesze az oda zarándokló hívek számára. A barlangot aztán korhűen be kell rendezni. Legfontosabb a jászol, a Kisded bölcsője. Legyen tele illatos szénával. Francesco oda köttet egy ökröt és szamarat is. Az egykori barlangban ugyan nem tartózkodott semmi jószág, de így életszerűbbnek tűnik az élmény. Talán arra is utalni akart, amit a próféta jövendölt: "Az ökör megismeri urának jászolát, Izrael eddig nem ismert meg engem" (Izaiás). Az állatoknak speciális szaguk van. Ettől bizony sokan fintorgatnak. A Kisded a legtisztább mennyországból lép ebbe a közönséges környezetbe. Vállalja. Legyen kéznél egy babaszobor! Ha nem is élő gyermek, a szemlélők előtt mégis világosan kibontakozik a valóság: aki által minden lett, a mérhetetlen csillagvilág, a nekünk olyan hatalmas földanya, rengeteg növényével, állatával, emberével, ilyen tehetetlen kisgyerekként jött közénk. Természetesen legyen benne miséző oltár is: az egyszeri születés, a valóságosan ott lévő Kisded helyett jelenjék meg a rejtett, de valóságosan, örökké jelen lévő Jézus. Hiszen a születésbarlangban is gyönyörű kápolnát alakítottak ki, ahol misézni lehet, és fölötte is másfél évezredes templom áll. Francesco is szeretné a láthatatlant érinteni, látni, hallani. Szeretné a karácsony titkát színpadon megjeleníteni a szabad természetben, szentmisével egybekötve. Egy pásztorjátékkal egybekötött szentmiséhez kéri a pápa engedélyét. Amikor elérkezik a nap, nagy tömeg gyülekezik a jászol elé. Egy pap mondja a misét, Ferenc pedig mint diakónus énekli az evangéliumot." (A. Rotzetter - W.C. van Dijk, - T. Matura: Assisi Szent Ferenc, 41-42) Prédikál is: "Isten mindig a kisebb - az erőtlenségben hatalmas, a halálban élő, az alázatban nagy, a gyermeki alakban a mérhetetlen Isten." (uo.) Közben fogja a Jézuska-babát. Szíve, szava a legtökéletesebb átélést sugározza. A jelenlévők úgy látják, a baba megelevenedik, Ferencre mosolyog. Ő elérte célját: beteljesült az angyalok jóslata, a betlehemi öröm minden nép érzékelhető öröme lett. A zarándokok boldogan mentek haza: a szerény közegben megtalálták az élő Kisdedet.2014. Karácsonyra készülünk. Előre fülünkben cseng: "Ó, gyönyörű szép, titokzatos éj, Égszemű Gyermek, csöpp rózsalevél. Kisdedként az édes Úr jászolában megsimul, szent karácsony éjjel". (Ho 29) Lelkünkből fakadó, ősi magyar ének. Benne van a mi karácsonyunk ihlete. A földi éj sötétjét beragyogja az Isten Fia földi születésén ámuló csillagszemével az ég. El sem akarja hinni a mérhetetlen csillagvilág, hogy Ura a városvégi "rongyos istállóban", pici jászolban szendereg. "Sírdogál és nyöszörög, ki az égen mennydörög, s a villámot szórja". (Ho 28,5) De az "Angyalok szózata minket is hív!" (Ho 32,2) hová? Miért? A családot a karácsonyfa alá, hogy emlékezzék az ősi nagy valóságra, amikor a Kisded odahagyta a mennyországot, szegénnyé lett, hogy minket gazdaggá tegyen. Sok családban dúsgazdag a fenyő, és csupán fenyő marad a szaloncukor és csillogó csecsebecse ellenére is. A hívek karácsonyfája mellett ott áll a család, áhítattal olvassa a születés történetét, katolikus magyar szívéből áradnak a gyönyörű magyar énekek, megtelnek a szívek boldog örömmel, békével. Aztán az egymást ajándékozó szeretet kincseire rátalál a fa alján mindenki. Aztán éjfélre templomba sereglik a hívő magyar. Hiszi, hogy ott várja az élő Kisded: "Ó, fogyhatatlan, csodálatos ér, Hópehely-ostya, csöpp búzakenyér. Benne, lásd, az édes Úr Téged szomjaz, rád borul, Egy világgal ér fel." (Ho 29.2) a hegyen otthonos fenyők a barlangra emlékeztetnek, a kis betlehem a történelmi tényre. Ragyogó fényár, illatos tömjénfüst, ünnepi miseruhák: jaj, el ne vesszék a szegény Jézuska! Hiszen a betlehem is kincset érő műremek a legtöbb templomunkban. Sokszor töprengtem kiskoromban: a legszebb örömünnepünk is Jézus golgotai keresztáldozatában ünnepelhető? Nem sérti karácsony boldogságát? Nem. A születése igen nagy áldozat volt: "Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek". (2Kor 8,9) Csodálatos titok. Gárdonyi Géza ámulatával nézzük: "Fel, nagy örömre, ma született, aki után a föld epedett. Mária karján égi a lény, isteni Kisded Szűznek ölén. Egyszerű pásztor, jöjj közelebb, nézd a te édes Istenedet. Egyszerű pásztor, térdeden állj, mert ez az égi s földi Király".


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése