Advent 4. hete Kedd

Advent 4. hete Kedd december 23.
 

Mal 3,1.23-24; Lk 1,57-66
„Íme, én elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt“

„Várják, mint zsidók a Messiást” Ez a mondás valószínűleg a kereszténység idejéből származik, és arra utal, hogy a nem Jézust váró zsidó közösség más Messiást remél, és kitartóan sürgetik Istent, küldje már el a földre. Ez a vágyakozás jellemezte a Babilonból hazatért zsidó közösséget. Romjaiból keservesen tudták életre kelteni Jeruzsálemet. A szomszédos népek nehezen tűrték el, hogy hosszú rabságukból hazatértek, megzavarják a hetven év alatt kialakult állapotot, újra állami tényezőként szerepelnek. Zavarták tehát az újjáépítést, ahogyan lehetett. Az építők egyik kezében vakolókanál volt, a másikban pedig kard, hogy a bozótból előbukkant ellenséget vissza tudják verni. ( Neh 4) Igen nehezen szánták rá magukat a templomépítésre is. ( Ezd 3-5) Végül 515-ben felszentelték az új templomot. Malakiás könyve hat vitabeszédet közöl, s ezekben rögzíti a néha súlyossá váló nézetkülönbségeket, hogy miért késik megjelenni az Istentől megígért messiás király, hogy véget vessen bizonytalan helyzetüknek. Ekkor írja a próféta a biztatást: „íme, én elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt, és csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek, s a szövetség angyala, akit ti óhajtotok. Íme, már jön is, -mondja a Seregek Ura”. (Mal 3,1) Feltehetőleg nem ismerték Dániel próféta Babilonban írt könyvét, amelyben a Messiás eljöveteléről a hetek jövendölését elég precízen fogalmazza meg. (Dán 9,24-27) Malakiás könyve is olyan záradékkal végződik, amely a Messiás eljövetelét feltételhez köti: „íme, én elküldöm majd nektek Illés prófétát, mielőtt eljönne az Úrnak nagy és rettenetes napja”. (3,23) Igaz, ez a záradék vonatkozhat a Messiás második eljövetelére is, (nagy és rettenetes nap), és Illés új eljövetele is érthető személyében (Jel 11,3-13), de Keresztelő Jánosra is értelmezhető, aki „Illés szellemével és erejével fog előtte (Jézus előtt) járni” (Lk 1,17) Erre az utóbbira következtet a liturgia, amikor idézi Keresztelő János születésének és névadásának történetét. A nyolc napos kisfiút a rokonok és szomszédok örvendező közössége apja után Zakariásnak akarta elnevezni. Az édesanya, Erzsébet viszont kikötött a János név mellett: „Intettek tehát apjának, hogyan akarja őt nevezni. Ő pedig írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: János a neve”. (Lk 1,62-63) Szigorúan ragaszkodott a templomi jövendöléshez, amelyben az angyal Jánosnak nevezte a születendő gyermeket. „Mindnyájan elcsodálkoztak. Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt és magasztalta az Istent. Félelem szállta meg összes szomszédjukat, s e dolognak elterjedt a híre Júdea egész hegyvidékén. Mindannyian hallották, a szívükbe vésték ezt; és kérdezgették: Mi lesz ebből a gyermekből? Mert az Úr keze volt vele”. (63-66) Az ősi advent utolsó hajnali miséjét ezen a napon mondták. December 24-én már vigiliát tartottak, ami esti misével kapcsolódik. Ünnepélyes esti mise viszont ezen a napon soha nem volt, hiszen az estét, a „szentestét” a családok otthon töltötték, családi körben azt ünnepelték, hogy a kis Jézus családi körbe született.