Amikor imádkozunk, ne feledkezzünk el életünk történetéről

Amikor imádkozunk, ne feledkezzünk el életünk történetéről – Ferenc pápa kedd reggeli homíliája

Az Úr kiválasztotta népét és elkísérte a sivatagi vándorlása során, egész életén át – állapította meg Ferenc pápa október 7-én, kedden reggel Rózsafüzér királynője ünnepén a Szent Márta házban bemutatott szentmisén. Utalt az első olvasmány szavaira: Szent Pál Galatákhoz írt levelében visszaemlékezik életére, és nem rejti véka alá bűneit.

Amit Isten népével tett, azt mindnyájunkkal teszi, „Miért minket választott ki az Úr? Én keresztény vagyok, az a másik pedig még soha nem hallott Jézus Krisztusról”. Ez a kegyelem műve – volt a válasz. A szeretet kegyelméé. Emlékezzünk tehát életünk konkrét valóságára, mint ahogy ezt Pál teszi, aki megvallja, hogy kegyetlenül üldözte az egyházat. Nem mondja, hogy „jó vagyok, ennek és ennek a fia, nemesi származású vagyok”. Nem. Pál ezt mondja: „üldöztem Isten egyházát”, rossz voltam. Pál visszaemlékezik múltjára és a kezdetekre.

Ez a szokás, hogy visszaemlékezzünk életünkre, nem nagyon terjedt el köreinkben – folytatta homíliáját a pápa. Elfelejtjük a dolgokat, a pillanatban élünk és elfelejtjük a történelmet is. Mindnyájunknak van egy története: a kegyelem, a bűn, az előrehaladás történte, annyi minden. Jót tesz, ha imádkozunk történetünkre emlékezve. Pál ezt teszi, amikor elmeséli életének egy részét, de ezt mondja: „Az Úr kiválasztott engem! Az Úr meghívott engem! Az Úr üdvözített engem! Ő volt útitársam”.

Visszaemlékezni életünkre annyit jelent, hogy dicsőítjük Istent. Emlékezzünk vissza bűneinkre, amelyektől megszabadított minket az Úr és dicsőítsük Istent. Pál azt mondja, hogy csak két dologgal dicsekszik: bűneivel és a Keresztre feszített Krisztus kegyelmével. Pál visszaemlékezett bűneire és így dicsekedett: „Bűnös voltam, de a Keresztre Feszített Krisztus üdvözített engem” – és Krisztussal dicsekedett. Ez volt Pál emlékezete. Ezt kell, hogy tegyük mindnyájan Jézus kérésére.

Jézus ezt mondja Mártának (Lk 10,38-42): „Sok mindenre gondod van, és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta”. Ez azt jelenti, hogy hallgatni kell az Úrra, és emlékeznünk kell. Nem lehet úgy imádkozni minden nap, mintha nem lenne történetünk. Mindnyájunknak van története. És ezzel a történettel a szívünkben menjünk imádkozni, mint az evangéliumi szakasz Máriája. De hányszor felejtjük el ezt a történetet, mint Márta, akinek figyelmét elvonta a házi munka, a hétköznapok gondja.

Istennel való kapcsolatunk nem a keresztség napján kezdődik: akkor pecsételődik meg. Akkor kezdődik, amikor Isten, öröktől fogva kiválasztott minket. Isten szívében, ott kezdődik kapcsolatunk.

Emlékezzünk arra, hogy Isten kiválasztott bennünket. Emlékezzünk a vele való szövetségre. Tiszteletben tartottuk, vagy sem ezt a szövetséget? Nem: bűnösök vagyunk, és emlékeznünk kell Isten ígéretére, amelyben soha nem csalatkozunk, ami a mi reménységünk. Ez az igazi imádság – mondta a pápa. Végül homíliáját azzal a felhívással zárta, hogy imádkozzuk el a 138. (139.) zsoltárt: „Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem. Tudod, ha leülök, vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet”. Ezt imádkozzuk – mondta Ferenc pápa: imádkozzunk és emlékezzünk történetünkre Isten színe előtt. Mert történetünk Isten irántunk való szeretetének története.