2014.10.11. Szombat

Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.10.11. Szombat

Pál apostol jól tudja, hogy miért akarják a zsidók a keresztség szentségének felvétele előtt arra kényszeríteni a pogányokat, hogy vegyék fel az ábrahámi beavató jelet a testükre.Röviden azért, hogy eltompítsák az immár érvényessé tett jézusi akaratot, amit az Úr az utolsó vacsorán nyilvánított ki:„Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek.”(Lk 22,15) Miért ez a nagy vágy? A mózesi bárányvacsora egy óriási mozzanata volt az üdvtörténetnek. Isten a rabszolgaságba alázott népét, Ábrahámnak, a hazátlan birkapásztornak milliós tömeggé gyarapodott utódait ki akarta szabadítani a pogányok rabságából, hogy nekik ajándékozza az ősapának vágya szerinti, Isten által a kor legkeményebb esküjével és áldozatával megerősített örökös hazát, a Kánaánt (Ter15,1-16). Jézus az egész világ minden nemzetségét akarja kiszabadítani az ős bűn által a sátánnak eladott (általános bálványimádás,(Ter 12,1-3) egész földgolyót és lakóit. Mózesnél az Isten Bárányának egy egyéves báránykája volt a jelképes családi áldozat. Az „igazi Isten Báránya”, maga a megtestesült Isten Fia végtelen, egyetlen áldozat volt mindenkiért, Ádámtól a világ végi utolsó emberig. Mózesék bárányvért adtak áldozatul, tehát egy jelképet, Jézus viszont önmagát, saját Vérét és Testét készült feláldozni minden emberért. Az akkor élő emberek már az egész földet belakták ugyan, de a pimasz, bűnbeejtő sátán mindent magáénak tartott (Mt 4,5-7; Lk 4,5-7) Az utolsó vacsora befejezése az ezerháromszáz éves előkészületnek: elfogyasztották utoljára érvényesen az előképet, az egybesütött bárány húsát és ettek hozzá tetszés szerint kovásztalan kenyeret. Ezután az Úr felvett az asztalról egy darab kenyeret, és azt mondta: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre. Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak” (Lk 22,19b-20) Ezzel megszűnt az Ószövetség, mert az Istenember újat kötött az emberiséggel. Ezt pedig halálával megpecsételte, tehát végrendeletté vált. Az ember jogerős végrendeletét senki sem érvénytelenítheti, nem másíthatja meg. Nos, az ígéret Ábrahámnak és leszármazottjának szólt. Nem azt mondja az (Írás):„és leszármazottainak”, mintha sokaknak szólna, hanem csak egynek: „leszármazott”, s ez Krisztus. Az Istentől korábban jogerőre emelt végrendeletet a négyszázharminc esztendővel később adott törvény nem érvényteleníti, az ígéret tehát nem vesztheti el hatályát. Ha ugyanis a törvényből folyna az örökség, akkor nem lehetne az ígéret folyománya. Ám Ábrahámot ígérete alapján ajándékozta meg az Isten. Mire való a törvény? A törvényszegések miatt kaptuk, míg el nem jön a leszármazott, akinek az ígéret szól. Angyalok által lett érvényes, közvetítő révén. Egynek azonban nem kell közvetítő, az Isten pedig egy. Ellentétben áll tehát a törvény Isten ígéretével? Egyáltalán nem. Ha a törvénynek lett volna éltető ereje, akkor valóban a törvényből fakadna az igazságosság. Az Írás mindent bűnösnek nyilvánított, hogy a hívők a Jézus Krisztusba vetett hit folyományaként részesüljenek az ígéretben. Mielőtt a hit elérkezett, a törvény fogott össze és őrzött meg a hitnek, amelynek kinyilatkoztatása a jövőre várt. Így a törvény nevelőnk lett Krisztusra, hogy a hitben megigazuljunk. A hit eljövetelével azonban kikerültünk a nevelő keze alól, hiszen az Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusba vetett hitben. Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban. Ha azonban Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is, s az ígéret szerint örökösök” (Gal 3,15-29)„Üdvözlégy nagy Király, Kit szívünk úgy kíván, Enyhülés áldott kútfője. Meghajtom homlokom, Hűségem így hozom, Szent test és vér elődbe” (Ho 135.B, 1)