2014. január 20., hétfő

2014.01.20. hétfő



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.01.20. hétfő

Minden nap karácsony lehet

Nosztalgiánk van karácsony hangulata után? Szeretnénk,ha minden nap ugyanúgy tennék velünk a jót, mint karácsonykor, ha minden nap olyan udvariasak lennének velünk az emberek, ha folyton áldott, vagy boldog karácsonyt kívánnának nekünk? Amit állandósult karácsonynak nevezünk, az nem elérhetetlen. Sőt, egyenesen kívánatos, hiszen nem egyéb, mint Isten atyánk alapvető parancsa: Tedd állandóan a jót, azt a jót, amivel mások számára boldogságot szerzel. Isten minden embernek azt a parancsot adta, hogy legyen boldog. Boldog viszont csak az lehet, aki állandóan önzetlenül szolgálni tudja mások boldogságát. Úgy él, hogy abból mások boldogsága biztosítva van. Belátom, erre csak Jézus Krisztus képes maradéktalanul. Mert ehhez egész életünkben mindenünket, önmagunkat kellene odaadnunk. Testét és Vérét adja ételül, italul. Az Ő embersége mérhetetlenül több és jobb, mint a miénk. Összekötötte a teste és vére az istenségével, a végtelen erővel. A szentáldozásban együtt kapjuk a kettőt. Így tud állandóan minden emberben boldogító jótetteket végbevinni. A mindennapi szentáldozásban nem mindig tudja kifejteni bennünk, hogy mi is képesek lehessünk mindig ugyanezt a hatást sugározni. Fokozni lehet teljesítő képességünket, ha mindennap buzgón áldozunk, minden nap minden katolikus. Ezért kell mindent megtenni, hogy a visszatérők száma naponta növekedjék.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése