2013. december 26., csütörtök

Szent István első vértanú



Szent István első vértanú 

„István pedig, telve kegyelemmel és erővel, csodákat és nagy jeleket művelt a nép között”

Isten a teremtés megkezdése előtt kialakította a teremtendő világ legaprólékosabb tervét. Nem csupán a kezdő mozzanatot, hanem a hatalmas mű minden részletét. Különös gonddal kezelte a megváltás eseményeit. Amikor az Egyház már a Mester látható, hallható irányítása nélkül működött, a gondviselés akkor is zavartalanul vezette nagy művét.„Azokban a napokban a tanítványok megszaporodtával zúgolódás támadt a görögök között a zsidók ellen amiatt, hogy özvegyeiket elhanyagolják a mindennapi kiszolgálásnál. A tizenkettő egybehívta tehát a tanítványok sokaságát, és így szóltak: Nem volna rendjén, hogy az asztaloknál szolgáljunk, és közben elhanyagoljuk az Isten igéjét. Azért, testvérek, szemeljetek ki magatok közül hét jó hírű, Szent-lélekkel és bölcsességgel teljes férfit, s bízzuk rájuk ezt a feladatot. Mi meg majd az ige szolgálatával foglalkozunk Ez a beszéd tetszett az egész sokaságnak”. (ApCsel 6,1-5) Rájöttek, hogy a Szentlélek ezeket az embereket nemcsak jó szívvel, ügyességgel, szolgálatkészséggel teremtette meg, hanem már fiatalon, megkeresztelkedésük előtt alaposan kiképeztette az Ószövetség ismeretében, adott nekik jártasságot a beszéd-technikában, úgy, hogy adott alkalmakkor tudós rabbikkal, sőt magával a főtanáccsal is bátran szembeszálltak, és megállták a helyüket. A teológiailag képzett férfiakból papok lesznek, hogy misét mutathassanak be,és gyóntathassanak. Mindenki ott állja meg a helyét ahová a Gondviselés szánta, hogy az igazság szolgálata sose csorbuljon.Istvánnal szemben is csendben hallgattak a főtanács tagjai, csak akkor ugráltak fel, amikor az Úr ereje kinyitotta előtte a mennyország ablakát, és örömmel kiáltott fel: „Íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől”(7,56) Erre feldühödtek, halálra ítélték és meg is kövezték azonnal a városon kívül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése