Krisztus a mindenség Királya
elmélkedés második rész
Pál apostol még egy levélrészletet írt Krisztus Királyról, mint akit az Atya a világmindenség királyurának rendelt öröktől fogva
„Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát, és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr” (Fil 2,5-11) Pál apostol a teremtés előtti állapotra tekintett vissza. Dávid király prófétaként a maga történelmi korában számol be prófétai ihleteiről Krisztus és az Atya mennyei körébe emelkedve. „Mennyi csodát tettél, Uram, és Istenem, a rólunk való gondban hozzád senki nem mérhető. Ha elmondani vagy hirdetni próbálnám, felsorolni sem győzném. Te nem kívánsz véres vagy ételáldozatot, de megnyitottad fülem a hallásra. Nem követelsz égő- és engesztelő áldozatot, így szólok hát hozzád: Lásd, itt vagyok. A könyvtekercsben rólam írták: hogy teljesítsem akaratod. Parancsod örömmel tölti el szívemet”. (Zsolt 40,6-9) Nagyon részletesen avat be bennünket Dávid a Szentháromság csodálatos üzenetébe: „így szólt az Úr az én Uramhoz: Jobbom felől foglalj helyet, míg én ellenségeidet zsámolyul vetem lábad alá. Kinyújtja az Úr Sionból hatalmad vesszejét: Ellenségeid közt uralkodjál! Születésed napjától tiéd a királyság szentséges fényességedben; a hajnalcsillag előtt szültelek téged. Megesküdött az Úr, és nem vonja vissza: Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint. Az Úr áll a te jobbod felől, és eltiporja a királyokat haragja napján. Patakból oltja útközben szomját és újra fölemeli a fejét (110,1-5.7) Egyszer Jézus zavarba hozta hallgatóit ezzel a zsoltárral kapcsolatban: „hogy mondhatják az írástudók azt, hogy a Krisztus Dávid fia? Maga Dávid a Szentlélek erejéből ezt mondja: Azt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj a jobbomra, s ellenségeidet lábad alá teszem zsámolyul. Ha maga Dávid Urának mondja, hogy lehet akkor a fia? A nagy népsokaság szívesen hallgatta” (Mk 12,35-37) Ott senki sem tudott megfelelni Jézus kérdésére. És ti, olvasóim? Nehéz? Pedig egyszerű: Az Úr, aki szól, maga az Atyaisten. „Az én Uramhoz”? Az angyal Máriának: „Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége” (Lk 1,32-33) Jézus Atyja Úristen, Márián keresztül Jézus Dávid Fia, de személye szerint neki és Máriának is Ura. Érdekes, hogy mindjárt a második zsoltárban előjön a népek zúgolódása az Úr és a „Fölkent” ellen: „Miért zúgnak a nemzetek, miért szőnek hiú terveket a népek? Fölkelnek a föld királyai, összeesküsznek nagyjai az Úr ellen és Fölkentje ellen: Bilincsüket törjük le magunkról, igájukat rázzuk le nyakunkról! A mennyben lakó csak mosolyog rajtuk, az Úr kineveti őket. De haragjában egyszer majd rájuk rivall, dörgő szava rémületbe ejti őket: Királyommá magam tettem őt szent hegyemen, a Sion hegyén. Az Úr végzését hirdetem: Ő szólt hozzám: Fiam vagy nekem, ma adtam neked életet. Csak kérd, és örökségül neked adom a népeket, tulajdonod lesz a föld minden határa. Vasvesszővel verheted őket, és mint a cserépedényt, összetörheted. Nos, királyok, bölcsek legyetek, ti, föld bírái. értsetek belőle: Szolgáljatok az Úrnak félelemmel, remegő szívetek ujjongjon előtte! Csókoljátok lábát rettegéssel, hogy haragjától el ne vesszetek, ha egyszer haragja lángra lobban. Üdv és boldogság azoknak, akik oltalmában bízva élnek!”(Zsolt 2,1-12) Igen: korunk Mária-missziói a bűnösökért lejártak.
elmélkedés második rész
Pál apostol még egy levélrészletet írt Krisztus Királyról, mint akit az Atya a világmindenség királyurának rendelt öröktől fogva
„Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát, és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr” (Fil 2,5-11) Pál apostol a teremtés előtti állapotra tekintett vissza. Dávid király prófétaként a maga történelmi korában számol be prófétai ihleteiről Krisztus és az Atya mennyei körébe emelkedve. „Mennyi csodát tettél, Uram, és Istenem, a rólunk való gondban hozzád senki nem mérhető. Ha elmondani vagy hirdetni próbálnám, felsorolni sem győzném. Te nem kívánsz véres vagy ételáldozatot, de megnyitottad fülem a hallásra. Nem követelsz égő- és engesztelő áldozatot, így szólok hát hozzád: Lásd, itt vagyok. A könyvtekercsben rólam írták: hogy teljesítsem akaratod. Parancsod örömmel tölti el szívemet”. (Zsolt 40,6-9) Nagyon részletesen avat be bennünket Dávid a Szentháromság csodálatos üzenetébe: „így szólt az Úr az én Uramhoz: Jobbom felől foglalj helyet, míg én ellenségeidet zsámolyul vetem lábad alá. Kinyújtja az Úr Sionból hatalmad vesszejét: Ellenségeid közt uralkodjál! Születésed napjától tiéd a királyság szentséges fényességedben; a hajnalcsillag előtt szültelek téged. Megesküdött az Úr, és nem vonja vissza: Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint. Az Úr áll a te jobbod felől, és eltiporja a királyokat haragja napján. Patakból oltja útközben szomját és újra fölemeli a fejét (110,1-5.7) Egyszer Jézus zavarba hozta hallgatóit ezzel a zsoltárral kapcsolatban: „hogy mondhatják az írástudók azt, hogy a Krisztus Dávid fia? Maga Dávid a Szentlélek erejéből ezt mondja: Azt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj a jobbomra, s ellenségeidet lábad alá teszem zsámolyul. Ha maga Dávid Urának mondja, hogy lehet akkor a fia? A nagy népsokaság szívesen hallgatta” (Mk 12,35-37) Ott senki sem tudott megfelelni Jézus kérdésére. És ti, olvasóim? Nehéz? Pedig egyszerű: Az Úr, aki szól, maga az Atyaisten. „Az én Uramhoz”? Az angyal Máriának: „Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége” (Lk 1,32-33) Jézus Atyja Úristen, Márián keresztül Jézus Dávid Fia, de személye szerint neki és Máriának is Ura. Érdekes, hogy mindjárt a második zsoltárban előjön a népek zúgolódása az Úr és a „Fölkent” ellen: „Miért zúgnak a nemzetek, miért szőnek hiú terveket a népek? Fölkelnek a föld királyai, összeesküsznek nagyjai az Úr ellen és Fölkentje ellen: Bilincsüket törjük le magunkról, igájukat rázzuk le nyakunkról! A mennyben lakó csak mosolyog rajtuk, az Úr kineveti őket. De haragjában egyszer majd rájuk rivall, dörgő szava rémületbe ejti őket: Királyommá magam tettem őt szent hegyemen, a Sion hegyén. Az Úr végzését hirdetem: Ő szólt hozzám: Fiam vagy nekem, ma adtam neked életet. Csak kérd, és örökségül neked adom a népeket, tulajdonod lesz a föld minden határa. Vasvesszővel verheted őket, és mint a cserépedényt, összetörheted. Nos, királyok, bölcsek legyetek, ti, föld bírái. értsetek belőle: Szolgáljatok az Úrnak félelemmel, remegő szívetek ujjongjon előtte! Csókoljátok lábát rettegéssel, hogy haragjától el ne vesszetek, ha egyszer haragja lángra lobban. Üdv és boldogság azoknak, akik oltalmában bízva élnek!”(Zsolt 2,1-12) Igen: korunk Mária-missziói a bűnösökért lejártak.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése