Adventre készülünk
Advent szertartásos időszakában három gondolattal töltekezik a vallásos ember: visszaidézi a Messiás eljövetelére várók történelmi adventjét, készül az idei karácsonyra és Jézus Krisztus világvégi eljövetelére. Úgy óhajtjuk várni az Urat, hogy méltóbbak legyünk egyéni és nemzeti bajainkat orvosló kegyelmeire. Szent Pál apostol gondolata időszerű: „Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik Isten dicsőségét, s így megigazulnak ingyen az ő kegyelméből a megváltás által, amely Jézus Krisztusban van.” (Róm 3,23-24) Sürgetően hozzá kell gondolnom és írnom, mint aktuális apostoli meglátást, felemelő vigasztalást: „A törvény azért jött közbe, hogy a bűnözés fokozódjék; amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint a bűn halált hozva uralkodott, úgy uralkodjék a kegyelem is a megigazulás által az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által”. (Róm 5. 20-21) Isten gyermekei vagyunk, ránk mégsem vonatkozik a szent páli idézet? Az Ószövetségben Isten szíve szerint való gyermekének tartotta Dávid királyt. Olyan botlásai voltak, amelyekért komolyan vezekelnie kellett. Az ő bűnbánati zsoltárát elemezve, bűnbánatot tartva mi is forduljunk magunkba. (Zsolt 51,) Dávid király egy alkalommal házasságtörést követett el várostromban harcoló katonájának feleségével. Menteni akarta a megkövezéstől a vétkes asszonyt, azért jelentéstétel ürügyén hazarendelte a férjet, Uriást, és éjszakára házába küldte, de a férfi Dávid szolgái közt töltötte az éjszakát. Másnap is hasonlóan viselkedett. Akkor Dávid levélben utasította fővezérét, hogy Uriást a harcban veszélyes helyre állítsa, aztán hagyják őt magára. Így is történt. Uriás meghalt. (vö. 2Sám 11,) Isten ekkor Nátán prófétával üzent Dávidnak, aki azonnal belátta és megbánta bűnét: „Vétkeztem azt az Úr ellen. Azt mondta erre Nátán Dávidnak: Az Úr meg is bocsátotta bűnödet. Nem halsz meg”. (2Sám 12, 13) Ekkor írta Dávid nagy bűnbánati zsoltárát, amelynek első verséről elmélkedünk:
„Könyörülj rajtam, Isten, irgalmad szerint, könyörületességed szerint töröld el gonoszságomat” (Zsolt 51, 3)
Dávid irgalomért esedezik. Annak ellenére, hogy fiatalon szinte lányos szépségűnek tartották, kemény férfi volt. Mielőtt párviadalra indult volna a két és félméteres Góliáttal, aki hetvenkedve hívta párharcra a zsidók vállalkozó vitézét, meg kellett hallania, hogy éretlen, gyenge legénykének nézik a zsidó katonák és maga Saul király is. Erre így felelt: „Amikor szolgád legeltette apja nyáját, amikor oroszlán vagy medve jött, és elvitt egy kost a nyájból, utánamentem és leütöttem, s kiszabadítottam szájából; ha rám támadt, megragadtam az állát, megfojtottam és megöltem. Oroszlánt és medvét is megöltem én, a te szolgád; úgy jár tehát ez a körülmetéletlen filiszteus is, mint azok. Nos, megyek és elhárítom népemről a gyalázatot.” (1Sám 17, 34-36) Amikor pedig a bottal és parittyával közeledő ifjút kigúnyolta Góliát, így válaszolt neki: „Te karddal, dárdával és pajzzsal jössz ellenem, én, pedig a Seregek Urának, Izrael Istenének nedvében megyek ellened.” (1Sám 17, 45) Parittyával halántékon dobta majd az ő kardjával, levágta és felmutatta a fejét. Ugyancsak bátran harcot kezdeményezett az ellenséges filiszteusokkal, és a király kívánta száz helyett kétszáz vitézt kaszabolt le. Határozott és kemény volt a bűnösökkel szemben. Amikor egy harcos Saul halálhírér megvitte neki, előnyöket remélve azt hazudva, hogy Saul királyt kérésére ő szúrta agyon, Dávid azonnal halálra ítélte, és rögtön ki is végeztette, mint királygyilkost. Ugyanígy járt el Saul testi hibás fiának gyilkosaival is.(2Sám 1, 16; 4, 8-12) De tudott ő is irgalmas lenni, amikor nem vette el az őt üldöző alvó Saul életét (vö.1Sám 24, 1-8). Amikor pedig magára vonta az Úr haragját esztelen népszámlálásával, a kirótt büntetések közül a járványt, választotta, mondván: „Jobb az Úr kezébe esnem, mert nagy az Ő irgalmassága, mint az emberekébe”(2Sám 24, 14.) E szerint irgalmazz nekünk is, Urunk.
Advent szertartásos időszakában három gondolattal töltekezik a vallásos ember: visszaidézi a Messiás eljövetelére várók történelmi adventjét, készül az idei karácsonyra és Jézus Krisztus világvégi eljövetelére. Úgy óhajtjuk várni az Urat, hogy méltóbbak legyünk egyéni és nemzeti bajainkat orvosló kegyelmeire. Szent Pál apostol gondolata időszerű: „Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik Isten dicsőségét, s így megigazulnak ingyen az ő kegyelméből a megváltás által, amely Jézus Krisztusban van.” (Róm 3,23-24) Sürgetően hozzá kell gondolnom és írnom, mint aktuális apostoli meglátást, felemelő vigasztalást: „A törvény azért jött közbe, hogy a bűnözés fokozódjék; amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint a bűn halált hozva uralkodott, úgy uralkodjék a kegyelem is a megigazulás által az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által”. (Róm 5. 20-21) Isten gyermekei vagyunk, ránk mégsem vonatkozik a szent páli idézet? Az Ószövetségben Isten szíve szerint való gyermekének tartotta Dávid királyt. Olyan botlásai voltak, amelyekért komolyan vezekelnie kellett. Az ő bűnbánati zsoltárát elemezve, bűnbánatot tartva mi is forduljunk magunkba. (Zsolt 51,) Dávid király egy alkalommal házasságtörést követett el várostromban harcoló katonájának feleségével. Menteni akarta a megkövezéstől a vétkes asszonyt, azért jelentéstétel ürügyén hazarendelte a férjet, Uriást, és éjszakára házába küldte, de a férfi Dávid szolgái közt töltötte az éjszakát. Másnap is hasonlóan viselkedett. Akkor Dávid levélben utasította fővezérét, hogy Uriást a harcban veszélyes helyre állítsa, aztán hagyják őt magára. Így is történt. Uriás meghalt. (vö. 2Sám 11,) Isten ekkor Nátán prófétával üzent Dávidnak, aki azonnal belátta és megbánta bűnét: „Vétkeztem azt az Úr ellen. Azt mondta erre Nátán Dávidnak: Az Úr meg is bocsátotta bűnödet. Nem halsz meg”. (2Sám 12, 13) Ekkor írta Dávid nagy bűnbánati zsoltárát, amelynek első verséről elmélkedünk:
„Könyörülj rajtam, Isten, irgalmad szerint, könyörületességed szerint töröld el gonoszságomat” (Zsolt 51, 3)
Dávid irgalomért esedezik. Annak ellenére, hogy fiatalon szinte lányos szépségűnek tartották, kemény férfi volt. Mielőtt párviadalra indult volna a két és félméteres Góliáttal, aki hetvenkedve hívta párharcra a zsidók vállalkozó vitézét, meg kellett hallania, hogy éretlen, gyenge legénykének nézik a zsidó katonák és maga Saul király is. Erre így felelt: „Amikor szolgád legeltette apja nyáját, amikor oroszlán vagy medve jött, és elvitt egy kost a nyájból, utánamentem és leütöttem, s kiszabadítottam szájából; ha rám támadt, megragadtam az állát, megfojtottam és megöltem. Oroszlánt és medvét is megöltem én, a te szolgád; úgy jár tehát ez a körülmetéletlen filiszteus is, mint azok. Nos, megyek és elhárítom népemről a gyalázatot.” (1Sám 17, 34-36) Amikor pedig a bottal és parittyával közeledő ifjút kigúnyolta Góliát, így válaszolt neki: „Te karddal, dárdával és pajzzsal jössz ellenem, én, pedig a Seregek Urának, Izrael Istenének nedvében megyek ellened.” (1Sám 17, 45) Parittyával halántékon dobta majd az ő kardjával, levágta és felmutatta a fejét. Ugyancsak bátran harcot kezdeményezett az ellenséges filiszteusokkal, és a király kívánta száz helyett kétszáz vitézt kaszabolt le. Határozott és kemény volt a bűnösökkel szemben. Amikor egy harcos Saul halálhírér megvitte neki, előnyöket remélve azt hazudva, hogy Saul királyt kérésére ő szúrta agyon, Dávid azonnal halálra ítélte, és rögtön ki is végeztette, mint királygyilkost. Ugyanígy járt el Saul testi hibás fiának gyilkosaival is.(2Sám 1, 16; 4, 8-12) De tudott ő is irgalmas lenni, amikor nem vette el az őt üldöző alvó Saul életét (vö.1Sám 24, 1-8). Amikor pedig magára vonta az Úr haragját esztelen népszámlálásával, a kirótt büntetések közül a járványt, választotta, mondván: „Jobb az Úr kezébe esnem, mert nagy az Ő irgalmassága, mint az emberekébe”(2Sám 24, 14.) E szerint irgalmazz nekünk is, Urunk.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése