2013. május 14., kedd

Pünkösd 4.



Pünkösdre készülünk

elmélkedés negyedik rész

Jézus éjszakai beszélgetőpartnere, az idős Nikodémus álmélkodva hallgatta, hogy mit is jelent igazán vallásosnak lenni. Ő már régóta naponta olvasta a Bibliát. Sok értelmes magyarázatot hallgatott eddig tudós rabbik ajkáról, olvasott maszórákat, vagyis egyre mélyebbre hatoló magyarázatokat Isten rejtett igéiről. Most pedig Jézus vezeti gondolatait még mélyebb mélységek felé. Közben ismételten említi: Újjá kell születnetek!„Bizony, bizony mondom neked, ha valaki nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be Isten országába. Ami a testből született, az test, és ami a lélekből született, az lélek. Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: szükséges újra születnetek. A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született”. (Jn 3,5-8) Nikodémus érzi az élete nagy pillanatát. Értelmet kell találnia minden tettéhez. Nyilván sok-sok jót cselekedett. Alapvetően Istenhez akart igazodni mindig. Amit imádkozott, jót tett, annak értékét felismeri. Talán még arra is ráérez, hogy valahogyan az Isten országának a kerítése mellett jár, kaput keres. De ezt a kaput nem találja a maga erejéből. Ott susog a fülében egy magasabb rendű jel: Nyitva áll előtted a belépés lehetősége. Most a Názáreti Jézustól magától hallottad, hogy egy új fajtaszületés előtt állsz. Az első születésedhez sem volt semmi érdemed. Kaptad. De elfogadtad, éltél az alkalommal. Értékeit ismered. Félted is őket, mert érzed, hogy nem önmaguktól, nem automatikusan lesznek örök értékek. Hallod a zúgását egy újfajta hangnak: Szüless újjá, a szavaimból sugárzó erő erre ösztönöz. A mennyországra vagy hivatva te is, mint minden ember. Ennek sem létezését, sem útját, sem kapuját nem ismered. Úgy állsz itt, mint a néped, amikor ezerkétszáz éve bűnös lázadást követően elvesztette Isten jóindulatát. Rengeteg kígyót küldött rájuk az Úr. Ezek mindenkit megmartak, akik vétkeztek. De az Úr irgalmasan figyelt a vétkesek felfénylő bánatára. Megparancsolta hát Mózesnek, hogy készítsen rézből kígyótestet, kösse magas póznára, állítsa a földbe a póznát. Aki bűnbánattal rátekintett, meggyógyult. (vö. Szám 21,6-9) Most hasonló isteni gesztust ajánl Isten az egész emberiségnek. A bűnösök élik első születésük következtében a természetes élet lehetőségeit. Már nemcsak az ószövetségi választott népről, a zsidókról van szó, hanem az egész emberiségről. Itt van az emberek közös Üdvözítője, az Emberfia. Amint évezredek óta vezette Isten a kegyelmek bőségével az embereket, elérkezett az idők teljessége, hogy minden nép megtalálja az újjászületés nagy lehetőségét. A történelem vizei felett lebegett eddig is az Isten Lelke. Most elérkezett az idő, hogy a megtestesülés által közénk álljon a Megváltó, beteljesítse küldetését, megszerezze a megígért kegyelmeket, aztán az újjászületés lehetőségét felkínálva átadja az újjászületés lehetőségének nagy ajándékát a Szentléleknek. „Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia nevében. Az ítélet pedig ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mivel cselekedeteik gonoszak voltak. Mert mindaz, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy el ne marasztalják a cselekedeteit; de aki az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánosságra jussanak tettei, mert Istenben tette azokat”. (Jn 3,14-21) a föld lakóit öregnek tekinthetjük, hiszen a keresztény III. évezredet tartjuk számon. Mennyire állnak az istengyermekség hitével? Ez lenne a legsürgősebb feladat: Isten gyermekeiként gondolkodni. Akkor megszűnne minden probléma.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése