Katekézis a Hit Évében XVI.
Benedek pápa rendelkezése szerint
2013.01.29. kedd
„Vedd és olvasd!
Negyven évesen végre utat tört Ágoston süketségébe az isteni kegyelem. Az a kegyelem, amely Isten természetfeletti ajándéka, amit semmivel sem lehet megfizetni, de kérni kell, kitartóan és hűségesen, akár negyven évig. Ágoston elámult, hogy ez a kegyelem mindennél nagyobb ajándék. Rádöbbent arra is, hogy annyi csodálatos élménnyel gazdagította néhány óra alatt, amennyit soha semmiféle természetes gyönyör és a földi alkotás legszebb magaslatai sem tudnak biztosítani. „Önmagadért teremtettél, ó Isten, és nyugtalan a szívünk, amíg benned meg nem nyugszik”. De hogyan éri el, eléri-e valaha is ezt az isteni közelséget, amelyben felfedezheti a végtelen Úr nagy istenségének azt a területét, amelyet az Úr neki, csak neki tartott fenn. Az előző élménysor fenséges világában ez a gond kezdi gyötörni.„Utat kerestem, miképpen szerezzek erőt, amely alkalmassá nevel majd arra is, hogy élvezzelek téged. És nem találtam, míg nem öleltem át az Isten és az ember közötti közvetítőt, az ember Krisztus Jézust (1Tim 2,5) Ő mindennek felett való, örökké áldott Isten (Róm 9,5). Itt van tehát a másik nagy kegyelem, amelyet édesanyja imáiban sok-ezerszer kért, sürgetett számára: „Hívogat és szólongat bennünket: Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6) Az eledelt, amelynek vételére még gyenge voltam, a test leplébe zárta, mert az Ige testté lett (Jn 1,14), hogy tejjel etesse csecsemőkorunkat Bölcsességed révén. Mindent általa teremtettél. Éppen olyan régi, mint örökkön új Szépség: későn gyulladt föl szereteted bennem. Íme, belül voltál, én pedig kívül, és kint kerestelek. Szépséges világodnak én rútságommal rohantam neki. Velem voltál, de én nem voltam veled. Távol tartottak tőled engem olyan dolgok, amelyek nem léteznének, ha nem volnának benned. Hívtál, kiáltottál és összetörted süketségemet. Fölcsillámlottál, sugarad rám özönlött, és messze űzted vakságomat is. Illatoztál, én lélegzetet vettem, és már lihegek feléd. Megízleltelek, már éhezek reád, és szomjúhozlak téged. Érintettelek és már fölgyulladt a vágyam, hogy békédet elnyerjem” (Csel 33,157-163. 255)
2013.01.29. kedd
„Vedd és olvasd!
Negyven évesen végre utat tört Ágoston süketségébe az isteni kegyelem. Az a kegyelem, amely Isten természetfeletti ajándéka, amit semmivel sem lehet megfizetni, de kérni kell, kitartóan és hűségesen, akár negyven évig. Ágoston elámult, hogy ez a kegyelem mindennél nagyobb ajándék. Rádöbbent arra is, hogy annyi csodálatos élménnyel gazdagította néhány óra alatt, amennyit soha semmiféle természetes gyönyör és a földi alkotás legszebb magaslatai sem tudnak biztosítani. „Önmagadért teremtettél, ó Isten, és nyugtalan a szívünk, amíg benned meg nem nyugszik”. De hogyan éri el, eléri-e valaha is ezt az isteni közelséget, amelyben felfedezheti a végtelen Úr nagy istenségének azt a területét, amelyet az Úr neki, csak neki tartott fenn. Az előző élménysor fenséges világában ez a gond kezdi gyötörni.„Utat kerestem, miképpen szerezzek erőt, amely alkalmassá nevel majd arra is, hogy élvezzelek téged. És nem találtam, míg nem öleltem át az Isten és az ember közötti közvetítőt, az ember Krisztus Jézust (1Tim 2,5) Ő mindennek felett való, örökké áldott Isten (Róm 9,5). Itt van tehát a másik nagy kegyelem, amelyet édesanyja imáiban sok-ezerszer kért, sürgetett számára: „Hívogat és szólongat bennünket: Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6) Az eledelt, amelynek vételére még gyenge voltam, a test leplébe zárta, mert az Ige testté lett (Jn 1,14), hogy tejjel etesse csecsemőkorunkat Bölcsességed révén. Mindent általa teremtettél. Éppen olyan régi, mint örökkön új Szépség: későn gyulladt föl szereteted bennem. Íme, belül voltál, én pedig kívül, és kint kerestelek. Szépséges világodnak én rútságommal rohantam neki. Velem voltál, de én nem voltam veled. Távol tartottak tőled engem olyan dolgok, amelyek nem léteznének, ha nem volnának benned. Hívtál, kiáltottál és összetörted süketségemet. Fölcsillámlottál, sugarad rám özönlött, és messze űzted vakságomat is. Illatoztál, én lélegzetet vettem, és már lihegek feléd. Megízleltelek, már éhezek reád, és szomjúhozlak téged. Érintettelek és már fölgyulladt a vágyam, hogy békédet elnyerjem” (Csel 33,157-163. 255)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése