Katekézis a Hit Évében XVI.
Benedek pápa rendelkezése szerint
2012.11.15. csütörtök
Isten megismerése a természetes értelem útján II.
A mai hittudósok többsége természetes képességünk aktualizálásához szükségesnek tartja a segítő kegyelmet, mert lelkünk mélyén nemcsak az Isten felé irányító tudattalan igény rejtőzik, hanem az áteredő bűn következtében ennek ellenkezője is: az Isten elől való menekülésnek és Isten ellen való lázadásnak igénye. Továbbá, mert ezen a kettősségen kívül vannak életünknek olyan adottságai, amelyek megakadályozhatják,hogy Isten felismerésének képessége aktualizálódjék. Ilyen mindaz, ami elvonja figyelmünket a lelkiektől, (gondok, szórakozási lehetőségek, mélyebb eszmélődésre való képtelenség) olyan tények, amelyek Isten létezése ellen látszanak bizonyítani (pl. az értelmetlen szenvedések, a kiábrándító tapasztalatok a vallás képviselőivel kapcsolatban), valamint egyéb környezeti hatások. A természetes istenismeret lényegesen kevesebbet láttat meg Istenből, mint a kinyilatkoztatás. Mit és mennyit? Mi tehát a pontos tartalma az,,igaz Isten'' (Deus verus) kifejezésnek? Egyéb egyházi megnyilatkozások és a józan megfontolás alapján azt tartják a hittudósok, hogy olyan Istenre kell gondolnunk, akitől minden függ, maga viszont senkitől és semmitől sem függ (sokan ilyen értelemben használják az Abszolútum kifejezést), továbbá akihez imádkozni lehet, és aki más, mint a panteisták és politeisták istene.A zsinat aktái szerint a dogma nem foglal állást abban a kérdésben,hogy a természetes ész felismerheti-e a világ időbeli teremtettségét, vagy pedig csak a kinyilatkoztatásból tudunk erről. Tágabb értelemben ugyanis Teremtőnek volna mondható Isten akkor is, ha öröktől fogva létező világ végső elve és fenntartója lenne. A Szentírás nem beszél természetes istenismeretről szó szerint, de beszél róla értelem szerint.Hiszen a Bibliának nem az a célja, hogy vallásbölcseletet vagy hittudományt tanítson, hanem Istennek olyan természetfeletti megnyilatkozásait mutatja be, amelyeket egyesek közvetlenül tapasztaltak meg, mások pedig hittel vettek át az ilyenektől. Itt-ott elejtett megjegyzései azonban elárulják a Szentírás vallásbölcseleti felfogását. A zsidók a hellénista korban találkoztak első ízben pogányfilozófusokkal, és ezek hitetlenségére azt válaszolták, hogy a kinyilatkoztatást nélkülözőknek is módjában lett volna rátalálniuk az igaz Istenre (Bölcs 13,1-9). Ugyanezt írta Szent Pál később a rómaiaknak (Róm 1,18-20)
2012.11.15. csütörtök
Isten megismerése a természetes értelem útján II.
A mai hittudósok többsége természetes képességünk aktualizálásához szükségesnek tartja a segítő kegyelmet, mert lelkünk mélyén nemcsak az Isten felé irányító tudattalan igény rejtőzik, hanem az áteredő bűn következtében ennek ellenkezője is: az Isten elől való menekülésnek és Isten ellen való lázadásnak igénye. Továbbá, mert ezen a kettősségen kívül vannak életünknek olyan adottságai, amelyek megakadályozhatják,hogy Isten felismerésének képessége aktualizálódjék. Ilyen mindaz, ami elvonja figyelmünket a lelkiektől, (gondok, szórakozási lehetőségek, mélyebb eszmélődésre való képtelenség) olyan tények, amelyek Isten létezése ellen látszanak bizonyítani (pl. az értelmetlen szenvedések, a kiábrándító tapasztalatok a vallás képviselőivel kapcsolatban), valamint egyéb környezeti hatások. A természetes istenismeret lényegesen kevesebbet láttat meg Istenből, mint a kinyilatkoztatás. Mit és mennyit? Mi tehát a pontos tartalma az,,igaz Isten'' (Deus verus) kifejezésnek? Egyéb egyházi megnyilatkozások és a józan megfontolás alapján azt tartják a hittudósok, hogy olyan Istenre kell gondolnunk, akitől minden függ, maga viszont senkitől és semmitől sem függ (sokan ilyen értelemben használják az Abszolútum kifejezést), továbbá akihez imádkozni lehet, és aki más, mint a panteisták és politeisták istene.A zsinat aktái szerint a dogma nem foglal állást abban a kérdésben,hogy a természetes ész felismerheti-e a világ időbeli teremtettségét, vagy pedig csak a kinyilatkoztatásból tudunk erről. Tágabb értelemben ugyanis Teremtőnek volna mondható Isten akkor is, ha öröktől fogva létező világ végső elve és fenntartója lenne. A Szentírás nem beszél természetes istenismeretről szó szerint, de beszél róla értelem szerint.Hiszen a Bibliának nem az a célja, hogy vallásbölcseletet vagy hittudományt tanítson, hanem Istennek olyan természetfeletti megnyilatkozásait mutatja be, amelyeket egyesek közvetlenül tapasztaltak meg, mások pedig hittel vettek át az ilyenektől. Itt-ott elejtett megjegyzései azonban elárulják a Szentírás vallásbölcseleti felfogását. A zsidók a hellénista korban találkoztak első ízben pogányfilozófusokkal, és ezek hitetlenségére azt válaszolták, hogy a kinyilatkoztatást nélkülözőknek is módjában lett volna rátalálniuk az igaz Istenre (Bölcs 13,1-9). Ugyanezt írta Szent Pál később a rómaiaknak (Róm 1,18-20)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése