Húsvét hetedik hetének keddje

Húsvét hetedik hetének keddje

Garcias Szent Anna szűz apáca emléknapja

A Szent Őrzőangyalok emlékezete

Én vagyok a Kezdet és a Vég,

Élő vagyok, bár halott voltam,

És íme, élni fogok mindörökkön-örökké,

Alleluja.

Könyörögjünk!

Mindenható, irgalmas Istenünk, add, hogy a hozzánk eljövő Szentlélek bennünk lakjék kegyelmével és dicsőséges templomává alakítson minket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Manifestavi nomen tuum hominibus, quos dedisti mihi de mundo.”

(János 17, 6a.)

„Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál.” Jelentette ki, a mi Urunk, Jézus Krisztus az utolsó vacsorát követő főpapi imájában, amely ettől kezdve egyike a legfontosabb imáinknak, hiszen alapvető példát mutat arra, hogyan kell Mennyei Atyánkat megszólítanunk, amikor hálát akarunk adni neki, vagy kérni akarunk tőle valamit. Miről is szól ez a főpapi ima? A názáreti Mester főpapi imája bevezetője annak az áldozatnak, melyet az újszövetség örök Főpapja mutatott be a kereszten az Atyjának. A mai evangéliumi szakaszban, amelyet Szent János apostol tolmácsolásában hallgathattunk meg az ima első része. Tulajdonképpen mit tesz Jézus Krisztus? Búcsúzik, Testvéreim! Búcsúzik tanítványaitól, búcsúzik a világtól, visszatekint földi működésére, belefoglalja szenvedését és halálát is, melyet már itt tulajdonképpen nem is jövő időben mond el, hanem múlt időben, mert már befejezettnek tekint, mert már megtörtént fogad el. Az első öt versszakban saját megdicsőüléséért imádkozik. A szenvedésnek az ideje az Isten akaratából az Emberfia megdicsőülésének az időpontja lesz. A jelentet, amelyet az evangélista elénk tár, szinte lepereg tekintetünk előtt, ahogyan azt hallgatjuk, annyira szépen megjeleníti, hogy mit is tesz a Mester: A tekintetét az égre emelte, és így imádkozott. Testvéreim, amikor imádkozunk mi is hasonlóan járjunk el, emeljük mi is mindig az ég felé tekintetünket, és úgy szóljunk Istenhez. Ezzel a következő imával valójában már nagypéntek eseményeibe kapcsolódunk be, hiszen az imát követően azonnal felkel, azonnal útnak indul a Kedron patakon túlra tanítványainak kíséretében. Nekünk nem kell esti imánk után útra kelnünk csak, majd egyetlen alkalommal, amikor az életből, a halálba indulunk, és akkor legyen délelőtt, vagy délután, mindig egy rövid ideig tartó éjszaka fog következni, mindig átmegyünk mi is a Kedron patakon túlra. Ez a szemvillanásnyi éjszakát, mindig egyre erősödő fény fog felváltani, még pedig Jézus Krisztus fénye, amelynek erőssége a mi hitünk erősségétől fog függni. Jézus Krisztus tényként kezeli, és ebből a tényből kiindulva jelenti ki, hogy eljött az Ő órája, ahogyan egyszer majd a mi óránk is el fog jönni. Sokszor emlegette ezt az órát már apostolainak, igyekezett mind jobban felkészíteni őket erre a pillanatra, de látta szemükben, hogy nem hitték el, hogy valóban bekövetkezett. Ahogy ő ebben az imában összefoglalta messiási küldetésének minden lényeges elemét, úgy foglaljuk mi is össze esti imánkban egész életünket, mert nem tudhatjuk sem az órát, sem a helyett, amikor majd számot kell adnunk életünkről és tetteinkről. A folytatásban Jézus Krisztus biztosítja, igazolja, hogy szereti az Atyát, engedelmeskedik neki, és szereti az embereket is, akiknek megváltójuk lett. Ha ebből indulunk ki, Testvéreim rendkívül könnyű dolgunk van, amikor mi is imára kulcsoljuk kezünket, és az égre emeljük tekintetünket. Nem kell mást tennünk nekünk sem, csak, amit Jézus Krisztus tett, igazolnunk kell, hogy szeretjük az Atyát, igazolnunk kell, hogy szeretjük és követtük a Fiút, igazolnunk kell, hogy a Szentlélek vezérelte minden tettünket, minden gondolatunkat, minden lépésünket. Azt meg már bizonyítanunk sem kell, hogy szeretjük az embereket, szeretjük a családunkat, szeretjük a Testvéreinket, mert az Atya úgy is tudja minden gondolatunkat, minden tettünket, minden pillantásunkat. Az evangéliumi szakasz folytatásában a Fiú azt kéri Mennyei Atyjától, hogy dicsőítse meg őt embersége szerint is, hiszen istensége miatt erre nincs szüksége, de mivel felvette a mi emberségünket, anyagi megnyilvánulásának erre feltétlen szüksége van már csak azért is, mert hiszen földi fáradozása éppen az Atya megdicsőítését szolgálta a kezdettől a végéig, Alfától az Omegáig. A főpapi ima második részében az Atya irgalmába ajánlja apostolait, akik elfogadták tanítását. Három okból is szükségesnek tartja, hogy ebben az órában, ebben a pillanatban kérjen valamit azok számára, akik itt maradnak látszólag árván, hiszen őket a Családjának tartotta. Nekünk sem kell Testvéreim legtöbbször másért imádkoznunk, másért fohászkodnunk, mint családtagjainkért, hiszen ők a legfontosabbak számunkra, hiszen ők azok, akik itt maradnak látszólag árván, kiszolgáltatottan, bánatosan. A három közül az első ok, mert ők az Atyáé, és Jézus Krisztusé, tudniillik egészen különleges módon odaadták életüket az evangéliumnak, elhagytak mindent családot, munkát, biztonságot, nyugalmat, csak azért, hogy megvalósítsák a Megváltás misztériumát. Másodszor azért, mert bennük Jézus Krisztus megdicsőült, hittel fogadták be tanítását, és hamarosan a Szentlélek erejével felvértezve tanúi lesznek Jézus Krisztus diadalmas hitének az egész világon, ahogyan mi magunk is keresztény katolikus hívek befogadtuk a tanítást, és a Szentlélek erejével a bérmálkozás után megkezdtük hirdetni a názáreti Mester tanítását. Végezetül azért, mert ők még ebben a világban vannak, míg Jézus Krisztus eltávozik tőlük, s nem lesz többé állandó személyes vigasztalójuk, erősítőjük. Kettőt kér a Mennyei Atyjától tanítványai számára, majd: „Tartsd meg őket a nevedben!” Krisztusban szeretett Testvéreim! A főpapi ima azt is megvilágítja, hogy a hívő keresztény ember békességben és nyugalomban elszámolhat élete végén mindenről az irgalmas Mennyei Atya előtt. Ennek tudata és értünk is felhangzó kérése mindig kell, hogy annyi erőt adjon számunkra, hogy soha egy pillanatra se csüggedjünk, soha egy pillanatra se veszítsük el, vagy inogjon meg hitünk ebben a szeretet kapcsolatban. Egy nálunk Bátán szájról szájra járó szólás úgy tartja, hogy: Úgy kell dolgoznunk, mintha örökké élnénk, és úgy kell imádkoznunk, mintha rögtön meghalnánk. Ez legyen Testvéreim minden este a mi főpapi imánk lényege, ne félelemben, ne kétségek közepette tegyük meg ezt, hanem úgy, ahogy ő tette azon az éjszakán. Már felkészült rá, hogy néhány óra múlva elfogják és meghal. Élete utolsó perceiben mintegy elszámol arról, hogy miként teljesítette küldetését. Már most kijelenti, hogy küldetésének hűséges teljesítésével, az igazság tanításának átadásával és az Atya megismertetésével dicsőséget szerzett Istennek, pedig az igazi engedelmesség utolsó nagy próbája még hátravan. A szenvedés és a halál önként vállalása szerzi meg majd a legnagyobb dicsőséget az Atyának, aki éppen ezt az önfeláldozó engedelmességet kéri a Fiútól. Jézus engedelmessége pedig kiérdemli, hogy az Atya is megdicsőítse őt azáltal, hogy feltámasztja a halálból. Tegyük fel mi is Testvéreim a következő kérdést minden este lefekvés előtt magunknak! Vajon az én életem megdicsőíti-e Istent? Őszinte szívvel, és bátor lélekkel adjunk magunknak választ erre, mielőtt álomra hajtanánk fejünket. De még azt is megkérdezhetjük magunktól, ha teljesen őszinték akarunk lenni, és nyugodt szívvel akarunk nyugovóra térni: Vajon keresem-e és teljesítem-e Istentől kapott küldetésemet? Ha bizonytalan lennék ennek megválaszolásában, akkor tegyünk erős fogadalmat arra nézve, hogy a következő napunkat, melyet Isten akaratából, ha ránk virraszt, ennek szellemében fogjuk megkezdeni és befejezni is, hogy a következő válaszadáskor már tudjuk, hogy mit kell rá felelnünk! Életünk és munkánk során is Jézus Krisztus Atyjához szóló szavai szerint igyekezünk megfelelni a világ és az emberek elvárásának, mert ez akkor meg fog felelni Isten elvárásának is: „Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál.”

Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk, magunkhoz vettük a szent áldozat ajándékát. Alázattal kérünk, hogy növelje szeretetünket az, amit szent Fiad az ő emlékezetére cselekednünk rendelt. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.

Ámen!