2011. június 6., hétfő

Húsvét hetedik hetének hétfője


Húsvét hetedik hetének hétfője


Magdeburgi Szent Norbert rendalapító püspök emléknapja


Munkás Szent József emlékezete


Megerősít majd titeket a Szentlélek ereje,

Amikor leszáll rátok,

És tanúságot tesztek rólam,

A föld végső határáig, alleluja.


Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, szálljon reánk a Szentlélek ereje, hogy akaratodat hűséges lélekkel kövessük, és vallásos életünkkel meg is valósítsuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Hæc locutus sum vobis, ut in me pacem habeatis.”

(János 16, 33a.)

„Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem.” Fejezi be a mi Urunk, Jézus Krisztus az utolsó vacsorán tartott beszédét tanítványainak, hogy megnyugtassa őket, és biztosítsa a felől azokat, hogy nem maradnak árván. A beszéd végére az apostolok úgy érzik, hogy teljesen átlátják és értik a názáreti Mester szavait, és küldetését, és igyekeznek is mind a tizenegyen bizonygatni, hogy most már teljes odaadással vele vannak és soha semmilyen körülmények között el nem hagyják őt. Jézus Krisztus felbuzdulásukat nagyon gyorsan le is hűti, hogy ezzel visszazökkentse őket abba az állapotba, amely látszólag bizonytalanság, de még mindig jobb ez a fajta bizonytalanság, mint a túlzott magabiztosság, mint a túlzott önteltség, amely nagyon gyakran elhamarkodott kijelentésekre és cselekedetekre sarkalja nemcsak az apostolokat, hanem bennünket, mai híveit is. Szinte már-már cinikus a feléjük szegezett kérdés: „Most hisztek?” Ezt a kérdést mi is tegyük fel gyorsan magunknak ugyanilyen cinizmussal. Emlékezzünk csak rá Testvéreim, tegnap Urunk Mennybemenetelét ünnepeltünk, egyházközségünk pedig idei elsőáldozását is tartotta egyben. Az impozáns szertartás, a gyermekek felkészültsége, áhítatta, a sok szülő és hozzátartozó mind-mind azt hitethetné el velünk, hogy immár új korszak kezdődik Egyházközségünk életében, hogy immár ismét mennyien hisznek, aztán a következő alkalommal már ismét alig lesznek a padsorokban. Pontosan erre utal Jézus Krisztus is a következő mondatával: „Eljön az óra – már el is jött, amikor szétszéledtek, ki-ki a mag útján, és engem magamra hagytok.” Valóban jól látja a názáreti Mester a mi emberi természetünket és ez alól az apostolok sem voltak kivételek, de ő éppen ezt akarta, hogy ne legyenek kivételek, hanem olyanok legyenek, mint bármelyik másik ember a földön. Így léphetünk mi magunk is a helyükbe két ezer évvel később a magunk tökéletlenségével, emberiességével, hibáival, gyarlóságunkkal. De nemcsak erre utalnak szavai, hanem arra is, hogy bár magára hagyják az apostolai a kritikus pillanatokban, de ő még sem lesz egyedül, mert az Atya mindig velünk van. A Mennyei Atyánk mindig a gyermekeivel van, Egyszülött Fiával és rajta keresztül minden benne hívővel. Az utolsó vacsora beszédei éppen ezt világítják meg, ezt a titokzatos kapcsolatát az Atyával, és a Szentlélekkel. Ezért lehetséges az, hogy az apostolokban feldereng valami az ő mennyei származásáról, amit ekkor még csak így fejeznek ki: Istentől jöttél és mindent tudsz. Így volt ez egyházközségünkben is tegnap, amikor az első szentáldozásban szinte mindenki érezte, hogy Jézus Krisztus szent teste és vére valóban átváltozik az oltáron, valóban beleköltözik a kis madár módjára kitátott szájú gyermekek lelkébe. Érdekes volt látni, hogy apró nyelvükkel milyen óvatosan, milyen félve vették magukhoz a szent testet, és milyen büszkén mentek vissza a padba az áldozás után, úgy, mint a sokszor irigyelt felnőttek. Ilyenkor ünnepek alkalmával könnyű, és nemes a szent testet magunkhoz venni, de a hétköznapok próbatételei már megnehezítik ezt és akkor bizony nagyon könnyen rámondják az emberek, hogy most nem megyek szentmisére, most nem áldozom, mert egy jó film megy a tévében, most a barátnőm jön hozzám, most apukámmal inkább fagyizni megyünk. Ekkor kell felhangzania bennünk Jézus Krisztus mai evangéliumi szakaszban felhangzó figyelmeztetésének, hogy hitünket még nehézségek árán is meg kell őriznünk, sőt igazán nehézségek idején, amikor komoly áldozatot kell hoznunk érte, akkor kell a hitet felmutatnunk önmagunknak és embertársainknak. A hitünk ezeken a nehézségeken keresztül edződik erőssé, válik múlhatatlanná. Mert nem szabad egy pillanatra sem megfeledkeznünk arról, hogy az igazán komoly megpróbáltatások még ezek után fognak következni, és ezekben a megpróbáltatásokban nem fogunk tudni helytállni a magunk erejéből, csak a Szentlélek gondoskodó ereje által. A hit teljességét majd akkor nyerjük el, ha visszagondolunk arra, hogy Jézus Krisztust az Atya nem hagyta el akkor sem, amikor látszólag egész műve megsemmisülni látszott. Isten akkor mutatta magát igazán Gondviselő Atyának, amikor Jézus Krisztust feltámasztotta a halálból. Krisztusban szeretett Testvéreim életünk során nagyon sok fájdalom, nagyon sok kudarc és csalódás ér mindannyiunkat, sokszor olyan mértékűek, hogy azt hisszük, hogy az Isten elhagyott, magára hagyott bennünket és többé már nem törődik vétkes gyermekével. De ez nem így van, az Isten nem azért a világ teremtője, hogy minden ember számára gondtalan életet biztosítson, hogy életutunkból minden nehézséget, minden akadályt elhárítson. Isten azért a világ teremtője, mert a benne végsőkig kitartó embereknek odanyújtja, ahogy Egyszülött Fiának is odanyújtotta a Feltámadás reménységét. Figyelmeztet, hogy nevéért külön is üldöztetést fogunk szenvedni, külön és válogatott fájdalmakat, nehézségeket fogunk szenvedni, de amikor ezeket érezzük a testünkön, a lelkünkön, akkor ne arra gondoljunk, hogy magunkra vagyunk hagyva, hanem bízzatok, mert ő legyőzte a mi nevünkben a világot, és általa mi is legyőzhetjük a világot. Testvéreim az idő elérkezett, már majdnem hogy az utolsó órában vagyunk. A világ a saját romlása felé rohan és nincs, aki megállítsa, ha így folytatódik maga a föld válik a pokollá. Egyszer egy bölcs a dolgozószobájában tartott egy hatalmas ingaórát, amely minden órában ünnepélyes lassúsággal, de ugyanakkor nagy dörgések közepette szólalt meg.
- Nem zavarja? – kérdezte egyszer az egyik diákja.
Nem – válaszolta a bölcs -, mert így minden órában meg kell kérdeznem magamtól, hogy mit csináltam az elmúlt órában. Járjunk el Testvéreim mi is ennek a bölcsnek a példája nyomán és tegyük fel a kérdést önmagunknak, hogy mit csináltunk az elmúlt órában. Tettünk-e valami olyasmit ami Istennek tetsző, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy a világ jelenlegi folyása megváltozzon, hogy a végre a hétköznapjaink is olyan ünnepekké váljanak, mint az elmúlt vasárnap, amikor gyermekek járultak szentáldozáshoz, és addig ismeretlen felnőttek lépték át a templom küszöbét. Mindezt Testvéreim nem szemrehányásként akartam nektek mondani, hanem csak azért, amiért a názáreti Mester is elmondta beszédét az utolsó vacsorán tanítványainak: „Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem.” Ezt kívánom én is nektek és a hat fiatal első áldozó gyermeknek is, hogy békességet találjanak Jézus Krisztusban.


Imádkozzunk:

Kérünk, Istenünk, légy irgalmas a te népedhez, és minket, akiket a mennyei misztériumokba beavattál, vezess át a régiből az új életre. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése