2011. április 11., hétfő

Nagyböjt ötödik hetének hétfője


Nagyböjt ötödik hetének hétfője


Krakkói Szent Szaniszló vértanú püspök emléknapja


Nagyböjt harmincnegyedik napja


Az út mentén könny virágok nyílnak,

Jeruzsálem leányai sírnak,

Ó nem elég itt a sírás-rívás,

Megtört szívet keres a Messiás.


Könyörögjünk!

Istenünk, a te mérhetetlen kegyelmed gazdagon elhalmoz minket minden áldással. Kérünk, vezess át bennünket a régiből az új életre, hogy készen találj, amikor megnyitod előttünk dicsőséges mennyei országodat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Qui sine peccato est vestrum, primus in illam lapidem mittat.”

(János 8, 7b.)

„Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van.” Jelenti ki figyelmeztetően a mi Urunk, Jézus Krisztus a körülötte álló farizeusoknak és írástudóknak, akik egy házasságtörésen ért asszony vezettek eléje azzal a hátsó szándékkal, hogy próbára tegyék, és aztán vádolhassák a törvények be nem tartásával. A mai történetnek különösen fontos mondanivalója, és lényege van a számunkra. Mennyivel könnyebb lenne a helyzet, ha egy ártatlanul megvádolt asszonyt vittek volna a názáreti Mester elé, mint az ószövetségi olvasmányban Dániel könyvében szereplő Zsuzsannát. Itt azonban szó sincsen erről, hiszen az evangélista ki is hangsúlyozza számunkra, hogy rajta kapták, hogy tetten érték az asszonyt, miközben házasságtörést követett el, amely abban az időben egy nő számára igen súlyos vétségnek számított, és halálbüntetés járt érte. Azonban éppen az a fordulat az, amely ezt a történetet kivételessé teszi, mert annyira hangsúlyozza Jézus Krisztus irgalmas lelkületét, hogy sokkal inkább Lukács evangéliumába illene, nem is annyira ide. Kiválóan szemlélteti azonban azt a tényt, hogy Jézus Krisztus nem azért jött emberi alakban a földre közénk, hogy ítélkezzék felettünk, hanem azért, hogy felhívja figyelmünket arra, hogy eljön, majd az ítélet ideje is, de nem itt a földön, hanem majd a halálunk után. Azért jött, hogy a bűnös embereket bűnbánatra, és megtérésre bírja még életükben nehogy haláluk után a lelkük szenvedje meg ennek elmulasztását. Ennek ellenére nem teszi meg a farizeusoknak és írástudóknak azt a szívességet, hogy elnéz a bűnös bűnei mellett, hogy fellazítja a házassági hűséget, hanem inkább kiemeli a férfi és a nő egyenlő felelősségét, ami az ószövetségi mózesi törvényből hiányzott. Jézus Krisztus reakciója teljesen meglepi az öntelt zsidókat, még akkor sem hagynak fel a próbatétellel, amikor már bűneik fel vannak írva a föld porába. Látva makacs önteltségüket, komoly figyelmeztetést vág a fejűkhöz, hogy az dobja rá az első követ, aki bűn nélkül van. Jézus Krisztus úgy fogalmaz, hogy abban egyikük sem találhat kivetni valót. Ki sem ejti száján, hogy ne bántsátok, hanem azt mondja, hogy az dobjon követ, aki teljesen ártatlan. Az összes zsidó vezető megszégyenülten elkullog, miután szembesült saját bűneivel. A férj, és a tanúk sem dobják az asszonyra a követ, pedig az ő joguk lett volna a törvény szerint. A mai világban még sokkal több kődobáló van, mint abban az időben, pedig akkor szokás volt és ma már nem. Ennek ellenére a bűnös ember lelkületében most is benne van, hogy a legjobb másokat megbüntetni, mint önmagunk büntetését elnyerni. Zsidó taktika azóta is a világon, hogy a legjobb védekezés a támadás. Ezzel szemben Jézus Krisztus egészen mást hirdetett, e történetnek éppen ez a lényege: Jobb tehát a bánat és a kiengesztelődés útját keresni, mint azonnal a halálos ítéletet valakire kiszabni. A mai modern világban is az ítélkezés a bíróságok feladata, igaz nem mindig állnak a helyzet magaslatán, és ez a módszer sokkal inkább a zsidókéhoz hasonló szívtelen és lelketlen, addig az amerikai gyakorlat, ahol esküdtek döntenek talán sokkal emberibbnek tűnik. Az ember lelkületében benne él az ítélkezés, sokszor legfőképpen az előítélet alkalmazásának a kényszere. Kétezer éve, hogy Jézus Krisztus meghirdette az isteni irgalmasság titkát, és mégis azóta született meg az ember lelkében a fogat-fogért elve is. A vádlók kegyetlen véres tekintete, és a kivégzésre készülődők irgalmatlan pillantásai közepette egyedül, magányosan csak Jézus Krisztus néz irgalommal a bűnös asszonyra. A többiek tekintete a gondolkodás nélküli biztos kínhalált jelenti, Jézus Krisztusé viszont az életet jelenti az asszony számára. Krisztusban szeretett Testvéreim, szokás azt mondani, hogy amit nem tudunk adni, azt nem is vehetjük el. Nem mi adjuk az életet magunknak, vagy embertársainknak, de még a gyermekünknek sem, csupán közreműködünk annak létrejöttében. Életet egyedül Isten tud adni, így egyedül csak neki van joga azt el is venni. Születésünkkor azonnal meg is kapjuk a halálos ítéletünket, hogy az kinek mikor jön el, annak csak Isten a tudója, és megmondhatója nem pedig az ember. Ha Jézus Krisztus irgalommal nézi a bűnöst, a szava a megbocsátást hirdeti számára, akkor nekünk még sokkal inkább megbocsátónak kellene lennünk, mert a vétkek mindig Isten ellen szólnak. Ez az irgalmas tekintet, sokkal erősebb a gyilkos szándéknál, Isten megbocsátása erősebb az emberi brutalitásnál és kegyetlenségnél. Jézus Krisztus nem kíván részletes beismerő vallomást, nem kíván senkit senkivel szembesíteni, nem akar senkit megalázi annál, ahogy magukat az emberek megalázzák. Feltétel nélkül adja a megbocsátást, s gyógyítja meg a lélek sebeit. Mindebből pontosan értenünk kell Testvéreim, hogy a megbocsátást nem a bűnös ember beismerése és megbánása érdemli ki, hanem az Isten szeretetéből fakad mindenki számára. Jézus Krisztus felemeli a bűnös embert, és újabb lehetőséget ad neki, hogy harcoljon a bűnei ellen. Mert miről is szól az életünk, amely csupa küzdelem, csupa harc a jó és a rossz között. Ahogy ott nem volt bűntelen ember, úgy ma sincs a világon olyan, aki kijelenthetné magáról, hogy bűntelen és követ emelhetne embertársai ellen. Egyedül Jézus Krisztus, az Isten Egyszülött Fia volt bűntelen a földön élők között. És mégis megölték a zsidók az ártatlan bárányt. Ő azonban még saját halálát sem rótta fel nekik bűnül, hiszen azt mondta a keresztfán Mennyei Atyjának: „Nem tudják, hogy mit cselekszenek.” Minden szentgyónásban elhangzik számunkra Jézus Krisztus intő szava: menj, de többé ne vétkezzél! Nagyböjt ideje a megtérés ideje, bizalommal állhatunk Jézus Krisztus elé. Bizalommal még akkor is, ha újra és újra visszaesünk bűneinkbe, pedig mindig és mindig megfogadjuk, hogy többé nem vétkezünk. Sokszor feltehetnénk magunknak a kérdést, hogy vajon miért olyan kevés ember járul szentgyónáshoz? Nehogy azt higgyük egy pillanatra is, hogy talán azért, mert nincsen bűnük! Egyáltalán nem, sőt, sokkal inkább azért nem gyónnak, mert tudják, hogy úgy sem tudják megállni, hogy vissza ne essenek a bűneinkbe. És miért nincs még sem igazuk? Azért, Testvéreim, mert ezeknek az emberek a lelkéből a bűnbánat is hiányzik. Hiányzik az a tudat, hogy szembe kelljen nézniük vétkeikkel, ezért sokkal egyszerűbbnek tűnik nem is foglalkozni vele. Jézus Krisztus is mondhatta volna első elesése után, hogy ugyan már miért kelljek fel és erőlködjek tovább, amikor úgyis újabb elesés lesz a vége? Testvéreim törekednünk kell arra, hogy bűntelenek legyünk, nem könnyű ezt elérni a mai világban, de legalább legyen meg bennünk a jóravaló hajlam szándéka, és ha vissza is esünk minden jó szándékunk ellenére, higgyétek el, hogy érdemes felállni és tovább menni az üdvözülés útján. Isten irgalmával mindig felemel bennünket a porból, kiemel bennünket a bűnből. Talpra állít bennünket és új úton indít el az üdvösség felé. Jusson eszünkbe, Testvéreim, amikor megszólunk valakit tettei, gondolatai miatt, hogy mit is mondott a mai evangéliumban Jézus Krisztus a jeruzsálemi zsidó vezetőknek: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van.”


Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk, áldott szentséged megerősített minket, Add, hogy bűneinktől újra meg újra megtisztulva egyre közelebb jussunk hozzád Krisztus követésének útján. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.

Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése