2011. április 14., csütörtök

Nagyböjt ötödik hetének csütörtökje


Nagyböjt ötödik hetének csütörtökje


Schiedami Szent Lidvina stigmatizált szűz emléknapja


Nagyböjt harminchetedik napja


Krisztus az új szövetség közvetítője,

Akinek el kellett szenvednie a halált,

Hogy a meghívottak elnyerjék az

Örökké tartó örökséget.


Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, bízva reméljük irgalmadat. Esedezve kérünk, állj mellettünk, és oltalmazz jóságosan. Bűnöktől megtisztult lelkünket tartsd meg a megszentelt élet útján, hogy ígéreted szerint egykor elnyerjük mennyei örökségünket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Si quis sermonem meum servaverit, mortem non videbit in æternum.”

(János 8. 52b.)

„Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” Mondja a mi Urunk, Jézus Krisztus egy alkalommal, amikor a zsidóknak tartott beszédet az ünnepek alkalmával Jeruzsálemben, a főtemplomban. Az elmúlt napokban folyamatosan ezeket a tanítási szakaszokat hallgathattuk, amelyekben egyértelműsődni látszik, hogy az ellentét, amely kialakult a názáreti Mester és a zsidó nép vezetői között, akik a mai evangéliumi szakaszban annyira felháborodnak tanításán, hogy nem átalkodnak követ emelni rá. Csakhogy a Megváltás történetét a Mennyei Atya nem úgy írta meg, nem úgy tervezte meg, hogy az Egyszülött Fia itt és akkor haljon meg, hanem úgy, hogy annak a zsidók legfőbb ünnepén a Húsvét alkalmával kell ezt elszenvednie értünk. Mégis a mai evangéliumi szakasznak mégis el kellett érkeznie az üdvösség történetében, hogy a Messiás ki tudja mondani ezeket a szavakat: „Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” Azért van erre rendkívül nagy szükség, mert hirdetésének, tanításának ez a lényege. A három év, amelyet utazással töltött el a zsidók lakta vidéken éppen ezt szolgálta, hogy ezt az egy mondatot el tudja fogatatni népének lelkében. A tanítás, amelyet elmondott, hogy azt evangélistái meghallják, megjegyezzék és később, miután ő már meghalt értünk, leírják, hogy a későbbi nemzedékek ugyanúgy olvashassák és tanulhassák, mint Jézus Krisztus kortársai. Sőt, már az ószövetségi vallás is Isten örök ígéreteire épült, de ezeket a zsidó nép vezetői az írástudók és a farizeusok inkább a népük mindáron való fenntartására értelmezték. Népük és leginkább népük vezetőinek hatalmának és vezető helyének fenntartására igyekeztek felhasználni, hogy uralmukat legalizálják, bebetonozzák, átmentsék még utódaikra is. Isten, aki nekik adta örök ígéreteit, nem ezért adta nekik, nem ez volt a szándéka, és hogy ezt tudomásukra hozza, tudta nem elég még egy prófétát leküldeni közéjük, nem elég egy harcos angyalt leküldeni hozzájuk, hogy megijessze őket, hanem az kell, hogy Egyszülött Fiát elküldje hozzájuk, hátha annak szavára megtérnek és áttérnek az újszövetség útjára. Ezért aztán Jézus Krisztus nem is a nép vezetőihez jön, nem is a főpapjaikhoz, hanem az egyszerű és egyes emberekhez, hozzájuk szól, mert Isten nekik akarta ajándékozni az örök élet adományait. Mindezt azért tehette meg, mert isteni személyisége miatt örök élete volt, és embersége részesedett az isteni életben, amit feltámadása által tett nyilvánvalóvá. Mindent elkövet Testvéreim, Jézus Krisztus azért, hogy megmagyarázza a zsidó nép vezetőinek, hogy miért is jött közéjük, de minden magyarázata ellenére azok nem képesek felfogni istenségét. Azt az istenséget, amit az Atyától kapott, és éppen ezért előbb volt Ábrahámnál, sőt éppen emiatt még Ábrahám reménye is őbenne valósult meg. Nem is történhetett másként, hiszen minderről csak egyedül ő adhatott kinyilatkoztatást a számunkra. Krisztusban szeretett Testvéreim! Nemcsak az akkori kor zsidó embere, hanem a mai kor modern gondolkodású embere is szinte teljes értelmetlenséget tanúsít, amikor a feltámadásról, illetve az örök életről hall. Érdekes módon ezek a kérdések mégis sokat foglalkoztatják az embereket, sokkal jobban, mint például a születés misztériuma, amelyről éppen olyan keveset tudunk, amely éppen annyira felfoghatatlan számunkra, mint a halál, a feltámadás, és az örök élet. Minden ember ugyanis csak arról képes véleményt alkotni, amit életében képes megtapasztalni, meglátni, meghallani, megérezni. A földi életbe az ember egyszerűen csak beleszületik, a kezdeti időkről, alig van fogalmunk, alig van élményünk és tapasztalatunk. Ugyanígy a halál is, amit utolér bennünket, attól kezdve nem tudunk róla semmit elmondani, mert hirtelen egy másik világba csöppenünk bele. Az örök élet, tehát az, ami a földi ember élete után következik, de nem fért bele elképzeléseikbe, gondolkodásukba. Jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy vajon miért nem gondolkodtak az örökéletben? A magyarázat épp olyan egyszerű, mint maga a kérdés. Azok az emberek, akik tudják, hogy életük milyen módon zajlik le, akik tudják, hogy minden kifelé mutat látszat ellenére, valójában velejéig romlottak, azok persze, hogy nem gondolkodnak az örök életben, mert pontosan tuják, hogy az számukra nem létezik és nem is fog létezni, bűneik, szándékosan elkövetett vétkeik miatt. Már pedig, ha ők a zsidó nép vezetői nem is reménykedhettek az örök életbe való bejutásban, akkor úgy vélték, hogy az egyszerű embereket olyan irányba terelik, hogy azok ne is higgyenek abban, hogy oda bárki bejuthat egyszerű földi halandó létére. Ebben az élethelyzetbe érkezik bele Jézus Krisztus, és nem a zsidó vezetőkhöz megy, hanem az egyszerű emberekhez. Az egyszerű embereknek pedig csak egyetlen módon tudja felnyitni a szemét még pedig azzal, hogy Jézus Krisztus feltámadása szétszakítja az emberi gondolkodás beszűkült korlátait, és ezáltal feltárja előttük az örökké tartó élet esélyét. Mindazok, akik hittel elfogadják, hogy az Atyának hatalma volt ahhoz, hogy Fiát, Jézus Krisztust feltámassza a halálból, azok szilárdan el is hiszik azt, hogy Istennek hatalma van ahhoz is, hogy az embereknek új életet adjon, azaz feltámasszon minket majd az örök életre. Testvéreim, Jézus Krisztus minden szava, minden tanítása: igazság és élet. Aki következetesen kitart Isten szavának hallgatásában és megtartásában, az egyre mélyebben és egyre világosabban felismeri az abban rejlő igazságot, megszabadul a bűntől és annak legsúlyosabb következményétől, a haláltól. Az emberi üdvösségünk kikötője, horgonya Isten örök szava. Az én Atyám az, aki megdicsőít engem – mondja Jézus Krisztus a mai evangéliumban. De vajon a mi életünk megdicsőíti-e Jézus Krisztust? Vallásos életünk és elkötelezettségünk legfőbb célja a magunk üdvössége. Azért imádkozunk, azért bánjuk meg és ismerjük be bűneinket a szentgyónásban, hogy az üdvösségre jussunk. Az üdvösség és az örök élet kenyerét vesszük magunkhoz, amikor szentáldozáshoz járulunk. De emellett ne feledkezzünk el arról, hogy hitből fakadó cselekedeteink egyúttal az Atyát dicsőítik. Minden jócselekedetünk, amit a szegényeknek, a rászorulónak, az elesetteknek teszünk, Isten dicsőségéről tanúskodik. A mi dicsőítésünk nem teszi nagyobbá Istent, de valóban lelkünk üdvösségünkre szolgál. A mai elmélkedés mottójának választott mondat, pedig lebegjen ott mindennapjaink pillanataiban, mintha csak a homlokunkra lenne írva, de nem kívülről, hanem belülről, így elolvashatjuk naponta: „Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.”


Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk, magunkhoz vettük üdvösséges ajándékaidat. Kérjük irgalmadat, hogy ez a szentség, amellyel földi életünkben táplálsz, tegyen minket az örök élet részeseivé. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése