2011. március 21., hétfő

Nagyböjt második hetének hétfője


Nagyböjt második hetének hétfője


Flüei Szent Miklós remete


Nagyböjt tizenharmadik napja


Szabadíts meg, Uram, és könyörülj rajtam!

Lábam megmarad az egyenes úton,

S a gyülekezetben áldalak, Istenem.


Könyörögjünk!

Istenünk, te lelkünk javára rendelted a testi önmegtagadás törvényét. Adj erőt, hogy tartózkodjunk minden bűntől, és szívvel-lélekkel valóra váltsuk parancsaidat, amelyeket atyai jóságod adott nekünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Date, et dabitur vobis.”

(Lukács 6, 38a.)

„Adjatok, és akkor ti is kaptok.” Hangzik fel ezúttal a mi Urunk, Jézus Krisztus intelme Lukács evangélista tolmácsolásában, de témáját tekintve továbbra is a hegyi beszéd tanításánál maradva. A nagyböjti idő tizenharmadik napjánál tartunk és bizony nagyon fontos továbbra is arról elmélkednünk, hogy mi az irgalom, mi a megbocsátás, és milyen fontos erény az emberi lélek számára az adakozás. Tegnap olvastuk fel hazánk templomaiban a püspöki konferencia körlevelének felhívását, miszerint ismét tartós élelmiszergyűjtést végzünk templomainkban. Itt természetesen senki ne százezres értékekre gondoljon, hiszen tudjuk, hogy mind a falunk, mind a benne lakó emberek nem dúskálnak a földi javakban, de azért ne felejtsük el annak a szegény asszonynak a példáját sem, aki az evangéliumi történetben, a templom perselyébe az utolsó pénzét is bedobta, pedig az volt minden vagyona. Az adakozás mellett ilyenkor nagyböjtben a bocsánatkérés, a megbocsátás is nagyon fontos szerepet játszik húsvéti felkészülésünkben. Nem szabad megfeledkeznünk arról a példáról, amit Jézus Krisztus állított elénk ezen a téren is, hiszen ő még a keresztfán függve is arra kérte Atyját, hogy ne rója fel nekik bűnül amit tesznek hiszen nem tudják, hogy mit cselekszenek. Vagy éppen ugyan ott, ugyanakkor, mint már isteni személy fordul a jobb lator felé, akinek megtérő hitét látva már itt a földön megbocsátja minden bűnét és megígéri neki, hogy még ma velem leszel a paradicsomban. Testvéreim „Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak.” A mai világban mindannyian tudjuk, mindannyian szembesülünk vele, hogy milyen könnyen elhangzanak az ítéletek, már sokkal könnyebben, mint egykor Pontius Pilatusé, sőt gyakran előítéletes világunkba szinte teljesen háttérbe szorul, avítt szokássá vált a bocsánatkérés, a megbocsátás, az elnézés gyakorlata. Miért van ez így, mi történt az emberekkel? Jézus Krisztus több ezer évvel ezelőtt már jól előre figyelmeztetett bennünket arra, hogy ne legyünk szívtelenek. Nekünk, Isten gyermekeinek, Jézus Krisztus testvéreinek, nekünk, akik megismertük, megismerhettük az ő végtelen irgalmát, feladatunk, apostoli küldetésünk, hogy azt életre keltsük, megjelenítsük életünkben, családunkban, egyházközségünkben, teljes környezetünkben. Sokan értetlenül állnak, sokan megkérdezik miért fogynak a katolikus hívek a templomokból, miért nem igénylik a családok az egyházi szertartásokat? Azért Testvéreim, mert nem vagyunk képesek hitelesen megjeleníti mindazt, amit Jézus Krisztus megtudott jeleníteni földi élete során. Pedig erre tanított, erre készítette fel tanítványait, apostolait, mai követőit rajtuk keresztül. Tudnunk kell megbocsátani másoknak, és ha ezt és az irigységet ki tudjuk űzni lelkünkből akkor belénk fog költözni a Mennyei Atya végtelen szeretete. Így, amit embertársainknak adunk, legyen az akár csak egy biztató, szeretettől teljes mosoly, azt már itt a földön vissza is kapjuk. De nemcsak itt kapjuk vissza a földön ennél sokkal fontosabb, hogy az örök élet valóságában is megkapjuk érte jogos jutalmunkat. Gondoljunk csak bele abba, hogy hányszor, de hányszor imádkozzuk el naponta a Miatyánkban: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Valószínű, hogy már ezeket az imádságokat is olyan gépiesen, olyan érzéketlenül, lélek nélkül monoton módon mondjunk, hogy azt sem halljuk mit mondunk, és azt sem érezzük, hogy miről is szól valójában. Krisztusban szeretett Testvéreim! Hibáinkért szoktunk-e bocsánatot kérni? Tudunk-e, képesek vagyunk-e utána odamenni ahhoz, aki ellenvétettünk? Vagy haragtartók vagyunk-e akkor, amikor bennünket bántanak meg? Elvárjuk-e, hogy hozzánk odajöjjenek bocsánatot kérni? Ugye, hogy nem! A bocsánatkérés kiment a divatból. Pedig Lukács evangélista a mai evangéliumi szakaszban a felebaráti szeretetnek olyan követelményeit említi meg röviden, amelyek Máté evangélistánál sokkal részletesebben meg vannak a hegyi beszédben. Lukács nem tesz mást, mint a lényegre koncentrál, összefoglalja a felhívásokat, és abban fejezi ki, hogy ne legyetek szívtelenek, még pedig két okból leginkább. Először is azért, mert mint Isten gyermekei kötelességetek Isten irgalmának gyakorlása, utánzása, másodszor azért is, mert majdan az utolsó ítéletkor olyan mértékkel mérnek nektek is, amilyet ti magatok is alkalmaztatok embertársaitok, testvéreitek iránt. És, hogy ezt meg is tudjuk valósítani életünkben elmondja, hogy a szívtelenséget csak nagylelkűséggel lehet leküzdeni. És ha ezt megtudjuk földi életünkben napról-napra valósítani, akkor kapcsolódik is hozzá rögtön Jézus Krisztus ígérete, határozott állásfoglalása, hogy Isten bőkezű lesz a jutalmazásban. Ma ezen a nagyböjti napon Szent Benedek apátot is ünnepeljük, neve napja alkalmából. A katolikus liturgiában ugyan nem ma van az ünnepe, hanem halálának évfordulóján, de a népi egyszerű vallásosságban igen régóta és közkedvelten emlegetik ezt a napot, amely hivatalosan is a tavasz első napja. Ünnepén a Nap erőre kap, diadalútját kezdi el. A tavaszi napéjegyenlőség ideje ez, amikor is egyforma hosszúak a nappalok és az éjszakák. A földek méhében születésre feszül már minden csíramagzat, s a rügyek is pattanni készülődnek; de még várniuk kell, amíg a Nap égi társa a Hold megtelik, erőre kap a fönti bába is, aki világra segíti a Naptól fogant életet. Majd húsvét hajnalon, amikor halottaiból támad föl az Úr, legyőzve a pusztulást, szinte varázsütésre megújul a határ, a kert, az erdő; zöld-arany színe ragyog föl a mindeneknek, s vele ragyog a rítusát, dolgát tevő ember lelke is.

Napján a gyerekek forogva, ugrálva, hajadon főtt kiabálták: ”Benedek, jönnek a jó melegek!” Erről és az évszakok kezdő napjának többi patrónusairól egy régi imádságoskönyvben ezt a kéziratos verset olvastuk:

Benedicti, Lini nox aequata diei,

Thomas, Baptista dant tibi solstitia

Dat Clemens hyemem,

Dat Petrus ver Cathedratus,

Ostuat Urbanus.

Autumnat Symphorianus.

Az egyszerű földművelő nép így magyarázza a tavasz eljöttét: A hosszú tél után Szent Péter egy zsákba kötve elküldte Sándorral a meleget a földre. Ment, mendegélt, de már nagyon elfáradt a meleg súlya alatt. Az országút szélén meglátott egy kocsmát, lerakodott és iddogálni kezdett. Egészen megfeledkezett arról, hogy mi járatban is van. Szent Péter már megsokallta a földi embereknek a meleg után való sóvárgását és elküldte Jóskát, hogy Sándort keresse meg. Kereste, kereste, végre meg is találta a kocsmában. A bor mellett azonban ő is elfeledkezett arról, hogy miért küldték. Szent Péter ekkor már igazán türelmetlenkedni kezdett és Benedeket küldötte utánuk. De mit ad Isten ő is elakadt a kocsmában. Szent Péter pedig csak várta, leste, mikor ér a földre a meleg. Lenézett az égből, de a jámbor vándorokat sehol sem látta. Nagyon megharagudott és Mátyást küldötte a földre, de most már korbácsot is nyomott a kezébe. Mátyás hamarosan rájuk is akadt a kocsmában, mert nagyon jó kedvük volt és dalolásuk már messzire elhallatszott. Bement hozzájuk, mire szedték sátorfájukat és siettek a földre a zsák meleggel. Hirtelen nagy meleg lett, és minden jég megolvadt. Ugyan így kell tennünk nekünk is Testvéreim, ahogy ez a mondóka jámbor tréfával elmondja: „Adjatok, és akkor ti is kaptok.”


Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk, a szent áldozatban való részvételünk tisztítson meg minket bűneinktől, és részesítsen a mennyország örömében. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése