2010. szeptember 20., hétfő

Szeptember 3. péntek



Kiválasztotta és főpapjává szentelte őt az Úr,
Megnyitotta kincstárát és elhalmozta őt kegyelmeivel.


Nagy Szent Gergely pápa volt az utolsó római és az első európai, mondják egybehangzóan az egyháztörténészek. Valóban római műveltséggel az új népek egész Európáját szem előtt tartva vezette az Egyházat. Élete során nem készült pápának, de minden bizonnyal olvasta a mai pénteki hétköznapra eső részletet, Szent Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt szavait: Tudta, mint minden apostol, hogy megbízottja a világot üdvözítő evangélium küldetésnek. Nem emberek ítéletétől tette függővé a rábízott, péteri szolgálatot, de úgy élt, hogy merte mondani. "Isten mond fölöttem ítéletet." A történelem életét és életművét igazolta, és Isten áldása kísérte életútját. Emléknapja késztessen bennünket is Isten ítéletére bizalommal tekintő hiteles krisztusi életre.


Akiket az élő kenyérrel, Krisztussal tápláltál, Istenünk, tedd Krisztusnak, a mesternek hűséges tanítványaivá, hogy Nagy Szent Gergely pápát ünnepelve igazságodban elmélyedjünk, és azt szeretetben tettekre váltsuk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése