Augusztus 16. hétfő

Az üdvözült lelkek örvendeznek a mennyben.
Krisztust követték,
Krisztusért vérüket ontották,
és most vele együtt ujjonganak örökkön-örökké.


Szinte az ember születésétől kezdve ahogy tudata egyre inkább kinyílik, öntudatra ébred és felfogja saját helyét és eljövendő sorsát a világban szinte rögtön szembesülnie kell az elmúlással is a halál kikerülhetetlen tényével is. Ahogy ez beépül a fejlődő ember mindennapjaiba, és ahogy napról-napra közelebb kerül várt elérkezéséhez, úgy ezzel párhuzamosan a halál utáni sors kérdése is óhatatlanul megformázódik földhöz kötött gondolkodásunkban. Mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre? - kérdezzük ilyenkor gyakran mi is együtt a gazdag ifjúval. Mert bizony még mi itt közép-kelet Európában is viszonylagos jólétben élünk, sok más néphez, emberhez képest, akik velünk párhuzamosan, velünk egy pillanatban sokkal nagyobb nélkülözéseket kell, hogy kibírjanak. A keresztény hit és benne a katolikus hit szinte már a világ minden emberéhez eljutott. Hallgatva, megismerve felkelti bennünk a kíváncsiságot és a vágyat arra, hogy a mulandó földi életünk után, egy olyan örök életben reménykedjünk, ahol majd földi életünk nehézségeit, megpróbáltatásait kiváltva egy még jobb sorsot tudjunk biztosítani lelkünk számára. Csakhogy mi is pontosan azt a választ kapjuk, mint a gazdag ifjú. De mi történik ezután? Ahogy a gazdag ifjú is, mi is fejünket lehajtva szomorúan, szinte reménytelenül eloldalgunk, mert pontosan tudjuk és ismerjük életünket, és tudjuk, hogy mi minden hiábavalóságos dolog van abban, amihez körmünk szakadtáig ragaszkodunk! Eloldalgunk onnan, mert bizony számunkra nem igazán Jézus Krisztus követése a legfontosabb mindenkor, hanem csak legtöbbször vasárnap jut ez az eszünkbe. Abban is hasonlatosan vagyunk az ifjú kérdezőhöz, hogy sokat tudunk elméletben, jól meg is tudjuk fogalmazni kérdéseinket, de csak a kérdezésben maradjunk hasonlatosak Testvéreim az ifjúhoz, példáját azonban ne kövessük! Ne oldalogjunk el, szemünket lesütve, ne akarjunk megfelelni a világnak, embertársainknak, szomszédainknak, szüleinknek. Még az édestestvérünk sem adhat számot lelkünkről, csak mindenki a sajátjáról. Ne csak vasárnap legyen példa számunkra Jézus Krisztus, hanem életünk minden percében! És ne csupán elméletben lépjünk az ő zarándokútjára, hanem tetteinkkel, fizikai lépéseinkkel is kövessük őt, a Megváltónkat, Jézus Krisztust!


Istenünk, te a szent kereszt titkát vértanúid szenvedésében csodálatosan közel hoztad hozzánk. Add, kérünk, hogy szent áldozatodban megerősödve Krisztussal híven egybeforrjunk, és Egyházadban az emberek üdvösségéért munkálkodjunk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!