Szent Mónika, Ki naponta magadhoz vetted az oltári szentséget

Szent Mónika,
Ki naponta magadhoz vetted az
oltári szentséget

Könyörögj érettünk! 

Mindenekelőtt azt kell mondanom, hogy Köszönöm Istenem! Azt köszönöm, hogy a tenyereden hordozol! Minden napon! Mert, …

A tegnapi elmélkedésemben csak zárójelben, tettem egy megjegyzést: „Megfigyeltem, megtapasztaltam, hogy Isten - Aki szent, fertő nélküli tisztaság –, ahhoz szívesen társul, ami az én magszentelődésemre irányuló szándékom!” Ehhez hozzá kell tennem azt a feltételezésemet is, hogy azért, mert megszentelődésem, Isten tervének része! Mert erre hív meg mindannyiunkat, hogy szentekké legyünk. Hiszen így valósulhat meg közöttünk, Isten országa! Az örök élet és Isten országa egy. De, míg az egyik a személyes történetünk, addig, a másik, Isten története, mely mindent szeretetében megszentelni akar. Mikor ez beteljesedik, akkor mondhatjuk azt, hogy elérkezett az Isten országa, és betölti az Eget és a Földet!

János is erről beszél, ezt az üzenetet akarja megosztani velünk: „Ami kezdettől volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megnéztünk és a kezünk tapintott az élet Igéjéről – mert az élet megjelent, és mi láttuk, és tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk –, amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis közösségben vagyunk az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. Ezeket azért írjuk nektek, hogy örömünk teljes legyen.” [1Ján 1,1-4]

Azok számára, akik megízlelték Isten örömét, azok számára az a nyugtalanító, hogy ezt az örömöt, minden lélek megtapasztalhassa! Biztos, hogy Jánosnak is voltak rossz napjai, olyan élményei, melyek elkedvetlenítették, vagy elbizonytalanították. Hiszen ember Ő is, és ebben a világban élt Ő is. De tudta, bizonyosságot szerzett arról, hogy miről kell beszélnie, miért kell élnie! Mire kell bátorítani bennünket. Amihez hitünknek elégségessé kell lenni!

De, vissza szeretnék térni a tegnapi gondolatomhoz. Mert a mai evangélium pontosan arra vonatkozik. Jézus, amikor a kérésről, a keresésről tanít, akkor ez a tanítása sem egy önálló, az egész életétől független, összefüggésektől mentes gondolata. Ez a tanítása szorosan összefügg azzal, hogy „ti pedig keressétek az Isten országát!” [Mt 6,33]

Ha keresek, ha zörgetek, ha kérek, akkor az legyen annak a része, ami számomra legfontosabb. Ha számomra a legfontosabb a megszentelődésem, az üdvösségem, mely tudom, hogy része Isten üdvözítő tervének, és melyet egyedül Istentől nyerhetek el ajándékul, akkor Istentől olyan dolgokat kérjek, ami a Vele való kapcsolatrendszerembe beleillik. De, amit magam megtenni kevés vagyok - ha kérésem nem teljesül, ha nem tudok belépni azon a következő ajtón, mely lelki fejlődésemhez szükséges, melyet hiába kutatok, nem találom, nem veszem észre.

Ha „piszlicsáré”, önös, és önző kéréseimmel ostromlom Istent, akkor az arról árulkodik, hogy semmit sem értek meg az üzenetéből. Az Isten nagyvonalú, pazarló, káprázatos, mindenre kiterjedő, mindent áthatni akaró tervéből, elképzeléséből. Ha nem törekszem erre, akkor persze, hogy átlép rajtam, megkerül, és úgy viszi véghez szándékát. Csak ahhoz társul, csak ahhoz képes Isten csodálatos nagyvonalúsága, megmentése, és irgalmassága, egyszóval, szeretete társulni, ami bennem, a belém vetett magból kicsírázni, kibontakozni hajlandó. Jó gyümölcsöt, csak a jó fa hozhat! Keresztelő János mondja a Jordánnál, amikor a farizeusok tömegével mennek hozzá megkeresztelkedni: „Teremjétek hát a megtérés méltó gyümölcsét.” [Mt 3,8] Majd Jézus, következő gondolata az ide illő: „A gyümölcseikről ismeritek fel őket. Vajon szednek-e a tövisről szőlőt, vagy a bogáncsról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. A jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek. Tehát a gyümölcseikről ismeritek fel őket.” [Mt 7,16-20]

Nekem kell termővé lennem, jó fává lennem, hogy aztán Isten gondoskodhasson arról, hogy jó gyümölcsöt szüretelhessen! Vagy, elvetnek, kivágnak, és tűzre dobnak! Ilyen kegyetlen az élet! Na, de Krisztus is benne van a képben, aki azt mondja, hogy hagyjad még, majd körbe ásom, megtrágyázom, hátha jövőre … (Lk 13,8-9)

Azért nem árt, talán hasznomra válhat Pál apostol imádsága: „Azért imádkozom, hogy szeretetetek mindjobban gazdagodjék megismerésben és teljes megértésben, hogy meg tudjátok ítélni, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek Krisztus napjára, telve az igaz életnek Jézus Krisztus által szerzett gyümölcsével Isten dicsőségére és dicséretére.” [Fil 1,9-11] Enyém a feladat, hogy Isten ismeretében gazdagodjak, hogy szándékával azonosuljak, és kéréseim Rá irányuljanak, hogy csodás segítségeivel juthassak el a teljességemre, mely Isten terve szerinti! Jöjj Szentlélek, legyél társam a feladatban, hogy Isten dicsőségére lehessek az, akit emberként megálmodott bennem! Ámen

Himnusz CCCCLXVII.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen.

HIMNUSZ

Megszentelt régi szép szokás

a böjti megtartóztatás;

tartsuk meg újra gondosan,

mi negyven napra szabva van.

Mózes és a szent látnokok

példája már elénk ragyog,

s Krisztus, ki Úr minden fölött,

magára vett ily böjtidőt.

Kímélőn szóljon hát szavunk,

legyen szegényebb asztalunk,

ne győzzön pajzán tréfaság,

se álmos, tétlen lustaság.

Kerüljünk minden vétkeset,

szívünket rossz ne rontsa meg,

ellenség hogyha megkísért,

hitünk a csapdát zúzza szét.

Boldog Háromság, add meg ezt,

osztatlan Egység, tedd meg ezt,

nekünk az üdvös böjtidő

legyen sok jót gyümölcsöző. Ámen.

Nagyböjti lelkigyakorlat, 3. elmélkedés: találjuk meg az egységet az Úr vacsorájánál

Ferenc pápa a nagyböjti lelkigyakorlaton 

A kenyér és a test, a bor és a vér témakörét járta körbe Giulio Michelini ferences a Máté-evangéliumban leírt utolsó vacsora alapján, a vatikáni nagyböjti lelkigyakorlat 3. elmélkedésében. Kedden délelőtt tehát a prédikátor Jézus életáldozatáról beszélt, aki testét és vérét adja az emberiség üdvéért. A keresztények ebből merítve lépjenek túl a megosztottságon és találják meg újra az egységet.

Az utolsó vacsora: ünnep és szeretetközösség, de bűn és esendőség

A közös étkezés antropológiai, teológiai és egzisztenciális vetületeit járta körbe elmélkedésében a ferences atya. Máté evangéliuma azt írja, hogy Jézus „asztalhoz telepedett tizenkét tanítványával (vö. Mt 26,20). Ez a közös étkezés magán hordozza az osztozás szépségét, de ember mivoltunkat, a bűnt és az étel jelképezte esendőséget is, amint azt a bibliai történetek leírják, és ahogy Ferenc pápa Laudato si’-k. enciklikája taglalja, amikor az étellel kapcsolatos önzésről szól.

Szeretet és gyűlölet együtt van jelen

Képzeljük el, hogyan zajlott az utolsó vacsora. Nyilván ünnepi hangulatban – persze a teológusok és az egzegéták vitatkoznak azon, hogy mennyire volt húsvéti ez a vacsora. Az azonban világos, hogy jól érezték magukat együtt. Az együttlét ugyanakkor felfedi emberi természetünket is – folytatta gondolatmenetét Michelini atya. Ezek a tényezők mind jelen vannak Jézus vacsoráján. Az első a szeretet, amellyel készült a vacsora, a szeretet, amellyel Jézus kínálja az ételt. De megjelenik a vacsorán a gyűlölet, az esendőség, a megosztottság is. Az étel fogyasztása éppen az emberi dimenzióval függ össze, ha belegondolunk. A gyengeség, a végesség érzése, a másokkal való osztozás hiánya ez a dimenzió. Az is beszédes, hogy éppen az utolsó vacsora gyarlóságában tűnik elő Júdás árulása, ami már régóta lappangott.

Jézus egészen odaadja önmagát testével és vérével

Ugyanilyen jelképes értékű az, hogy éppen azon az éjjelen, amikor elárulják, Jézus nem vonja vissza ajándékát, hanem mindenét odaadja, amit még adhatott: testét és vérét. Az együtt fogyasztott ételen keresztül Jézus példát és jelet ad jövőbeli jelenlétéről. Mi, akik hiszünk Jézusban, valljuk, hogy Őbenne az Ige vált testté. És mindazt, amit Jézus, a Fiú adott önmagából, istenségét a megtestesüléssel ajánlotta fel. Ahogy Pál mondja: Jézus, bár Isten állapotában volt, nem tartotta kiváltságnak, hogy olyan, mint Isten. Ezzel a kenyérrel kellett tehát odaajándékoznia emberségét. Nyilván ebben az emberségben ott van Isten Fia és Isten Szava. De éppen ez a kenyér a test, mert ebben a testben vált a Szó testté: tehát a test és a vér. Jézus teljesen szegény, de nem azért, mintha pusztán szegényként élt volna, hanem mert nincs mit megvédenie. És tényleg, ha belegondolunk, éppen ebben a vacsorában ajándékozza oda mindenét, ami maradt neki.

Csak Jézus kínszenvedésével nyernek megváltást bűneink

Az utolsó vacsorát leíró jelenetben Máté evangéliuma egy eredeti elemre mutat rá a kehellyel kapcsolatban: Jézus vére a bűnök bocsánatával függ össze, „amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára”. Ha elolvassuk ezt az evangéliumi szakaszt, rádöbbenünk Jézus nevének jelentésére, ami annyit tesz: „Isten megszabadít”, és megértjük azt is, hogy ezt a kínszenvedésen át teszi. Nem egy puszta formula ez, amit Jézus mond, nem egy külsődleges dolog. Talán azt is mondhatnánk, túlságosan leegyszerűsítve, hogy „Isten szeret téged. „Isten megbocsát neked”. Végül is semmibe nem kerül azt mondanunk: „A bűneid meg vannak bocsátva”. De csak itt, a kiontott vérrel válik világossá, milyen módon lesznek megbocsátva a bűnök: Krisztus halála által. Mert – ahogy a zsoltár mondja – csak Isten tudja megfizetni a bűn árát. Az ember nem szabadíthatja meg önmagát. Ahogy Mózes harmadik könyvében olvassuk - és Máté jól ismeri ezt a zsidó szimbólumrendszert – a bűnt csak a vér kiontásával lehet megváltani.

A keresztények növekedjenek az egységben

Kedd délelőtti elmélkedését Michelini atya három kérdés-felhívással zárta. Az első az étellel való kapcsolatunkra vonatkozik: ne kötődjünk túlságosan az ételhez, hanem legyen önuralmunk. A másik felszólítás a keresztények egységének növelésére vonatkozik: mint a tanítványok, gyűljünk össze együtt Krisztussal a vacsorán. Az utolsó pedig a megbocsátást érinti: kérdezzük meg magunktól, hogy vajon tényleg tudatában vagyunk-e annak, hogy Jézus nemcsak szóval, hanem valóban saját életével nyerte el az Atya irgalmát?