Szent Mónika,
házastársi szelídség mintaképe
Könyörögj érettünk!
Valóság
ez, nem álom. Jézustól idézett Lk 9,22 vers négy kell –ben keményedik meg.
Sokszor használom magam is a kell szócskát. Ami az emberekben, általában
megütközést kelt. Én úgy használom a kell-t, ahogy szerintem itt, Jézustól is
elhangzik. Ehhez példaként idézem Mátétól Jézust: „Ezeket meg kellene tenni, s
azokat sem elhagyni.” [Mt 23,23 ] – ahol a kell, olyan értelmet hordoz, mely a
felsőbb erők szeretet-féltéséből válik ember számára kötelezőérvényűvé,
elvárttá, illetve engedelmességgé. Tudjuk jól, legalább is tudhatjuk, hogy
Jézus milyen kapcsolatban van az Atyával. A feltétlen, és egyedül Isten számára
fenntartott szeretet-féltés kifejezés talán a helyes megfogalmazás arra a
közösségre, ami az Atya és a Krisztus között, Jézus egész életére jellemzőn,
jellemvonásként, Embernek sikerülhet érzékeltetni, kifejezni, jellemezni.
Miért
tartom szükségesnek azt, hogy kettőjük kapcsolatát Ember kifejezze? Nem másért,
mint amit Jézustól János evangéliuma idéz. Jézus így imádkozik az Atyához,
értünk, értem is: „De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő
szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te,
Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így
elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál,
átadtam nekik, hogy egy legyenek, ahogyan mi egy vagyunk. Én őbennük, te
énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek. Ismerje meg ebből a világ, hogy te
küldtél engem, és szeretted őket, mint ahogy engem szerettél. Atyám, azt
akarom, hogy ők is, akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok,
hogy lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem a világ
teremtése előtt. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg téged, de én ismertelek
téged, és ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük a
nevedet, és meg is fogom ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél,
bennük legyen, és én őbennük.« [Jn 17, 20-26]
E
szavakban, mert Jézus szájából hangoznak el, hiszem, hogy több van, mint hit,
mint elragadtatás, vagy buzgóság – ez utóbbi alatt azt értem, hogy érzés,
érzelem. Jézus számára – ezt is a saját szájából elhangzó szavakból tudjuk,
melyeket szintén János hagyott ránk (Jn 3,35; Jn 5,20; Jn 10,38; Jn 14,10) –
olyan tudást adott át az Atya, mely számunkra kinyilatkoztatott, amiből a Lélek
szeretetéből lehet módunk érteni a szavak értelmét, jelentését. Előbb a szív
számára válhat hangzóvá, és csak azt követően az értelemnek kell felfognia a
kinyilatkoztatást! Ez az Újszövetségi Embernek szóló üzenete Istennek! Az
Ószövetség írásaiból, a próféták szájából elhangzó szavak is más jelentést
kapnak Jézus tanításának tükrében. Ugyanakkor, vannak az Ószövetségi iratokban
olyan elbeszélő részek, emberi írások, feljegyzések, melyek az ószövetségi
emberi logikát, gondolkodást jelenítik, mutatják meg, életmódjuk és kultúrájuk,
felfogásuk és értelmük alapján.
Éppen
ezért, az ószövetségi iratoktól nem szabad ugyanazt számon kérnünk, amit a
magunk kora feltételezhet. A próféták és a tanító írások azonban arra
szolgálnak, hogy Jézus tanításával kapcsolatba hozva, Isten állhatatosságát,
következetességét, józanságát, tudatos teremtői akaratát értsük meg, mely a
szent szeretet bölcsességével akar engem, személyemben, de az emberi
történelmen átívelő üdvösségtörténetet is alakítani, és elvezetni a mindenséget
Isten teljességére, az ember szabad akaratával társultan! („Mert aki meg akarja
menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti életét énértem, megmenti
azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig
elveszíti, vagy magára nézve kárt vall?”)
Péter
apostol levelében az alábbi buzdítás, már ahhoz az Emberhez szól, aki
felismeri, felismerheti és bölcsességet meríthet abból, ami az ószövetségi
jövendölések és Krisztus kinyilatkoztatása közötti összefüggésekből szólal meg.
„Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok,
hogy hirdessétek annak üdvözítő tetteit, aki a sötétségből meghívott titeket az
ő csodálatos világosságára, (Kiv 19,5kG; Iz 43,20k) akik egykor
»nem nép« voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik számára azelőtt nem
volt irgalom, most pedig irgalmat nyertetek.” [1Pét 2,9-10] Az életre és a jóra
vagyunk indítva, a megváltás által. Ezt jelenti a szent nemzet. Akik már
részesültük az üdvözítő tervben, amit épen ezért hirdethetünk, hogy mindenkinek
megadatik, aki szabad akaratával igent hajlandó mondani rá, hittel! Isten népe,
Isten közössége. Ha ezt hittel éli a nép, aki ezt hittel éli, annak számára
kijár az irgalom Istentől. Ez hatalmas ígéret, olyan ígérvény, mely biztos,
hogy beváltásra kerül! Ennek élni, már válhat az embernek méltóságává,
büszkeségévé, vagy bizonyossággá és biztonságot teremtőjévé! Hiszem már, hogy
szeretetben élhetek?
Élettel
ajándékoztál meg Istenem, méghozzá milyennel! Személyemben emelsz e világ fölé,
hogy személyem a Te jelenlétedben értékesebbé legyen, mint aki a világ számára
lehetek, vagy, ami számomra lehet e világ! Mert ez csupán egy hely, ideig-óráig
az számomra, Általad adott közeg, de Te vagy a Minden mindenben. Legyen áldott
a Szent Neved, kit megvallani, hirdetni akarok életemmel! Ámen
Bejegyzések
