Advent negyedik hetének szombatja

Advent negyedik hetének szombatja

Keresztelő János születésének elbeszélését az apja, Zakariás hálaénekével zárja Lukács evangélista, ahogyan erről a mai evangéliumban olvasunk. Zakariás imádsága összefoglalja az isteni ígéretet, miszerint eljön majd a megváltó, a megváltó jöveteléről szóló prófétai jövendöléseket, az ószövetségi idők nemzedékeinek várakozását. Az ima fő motívuma a szabadítás. Isten győzedelmeskedik mindazok felett, akik ellenszegülnek akaratának, megtagadják a neki való engedelmességet és semmibe veszik üdvözítő tervét. Az emberi gőg, a gyűlölet, az erőszak nem győzheti le Istent. Látszólag az ember egy ideig azt tehet, amit csak akar, elképzeléseinek és nagyravágyásának semmi nem szabhat határt, de az isteni közbelépés a történelem rendjébe nem marad el, Isten helyreállítja az igazságosságnak, a szeretetnek és a megbocsátásnak a rendjét. Ez a közbelépés a megváltó eljövetelével valósul meg, akit Zakariás imája „felkelő napnak” nevez. Jézus Krisztus a Megváltó, a világ világossága fényt hoz az emberiség életébe, a bűn sötétségében lakók életébe.
Jézus által szabadulhatunk meg félelmeinktől, a fenyegetésektől, az üldözésektől. Ő hozza el számunkra a megváltásnak, az örömnek és a békének azt a korszakát, amelyben hitünk szerint élhetünk és hitünket szabadon megvallhatjuk. Várjuk örömmel jövetelét!
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus, te földi életed során mindig érezhetted Atyád, a mennyei Atya ölelését. Szenvedésedben és halálodban is ő ölelt át téged. Mi könnyen megfeledkezünk arról, hogy születéseddel az Atya magához ölel minden embert. Engedd, hogy mindannyian karácsonykor és életünk minden napján érezzük Istenünk ölelését és szeretetét. Jézusunk, taníts meg minket arra, hogy mindig ezt az isteni szeretet utánozzuk, és úgy szeressünk mindenkit, ahogyan te szeretsz minket, s ahogy általad az Atya szeret minket! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

 

Kik szorgalmatosan, a békességnek kötelében az egyességet megtartottátok

Kik szorgalmatosan, a békességnek kötelében az egyességet megtartottátok (Efezus 4).

 

Ments meg, Uram minket! 

Érdekes az, ahogy a dolgok alakulnak. Érdekes az, ahogy Isten ossza a lapokat, és ahogy tőlünk, emberektől várja azt, hogy mit lépünk, mire mondunk igent és mire nemet. Hogy lépéseinken lemérhesse, bizonyosságot szerezzen arra, hogy nekünk, embereknek mi a fontos, mi az, amiben Isten mellett képesek vagyunk dönteni, a világ ellenében. Úgy is kifejezhetem, hogy Isten a mi lépéseinken keresztül nyer bizonyosságot arról, mi az ember hite, mire voksol, az életre-e, vagy a halálra? Az embernek mindig van választásra lehetősége, ha őszinte önmagához szemben, ha nyitott, és nem enged annak a csábításnak, ami önmaga ellenében elidegenítheti Istentől. Engem, a mai zsoltár sokkal mélyebben érint meg, mint az olvasmány, vagy az evangélium. Nekem az a fontos, abban szólal meg ma az Isten!

Azt mondja: térj ki a gyűlölködés elől, ne engedj utat a gyűlöletnek. Ne gondolj tovább, előrébb, itt, ezen a ponton dönts, és én Veled vagyok, ha így képes vagy dönteni!

A szorongatást élem meg, már egy ideje, de egy ma reggel kapott válasz zárja be azt a gyűrűt, mely döntés elé állít. Mindent össze kell vetni, minden szempontot egybe lehet vetni, és érdekeket, érveket, egymás mellé állítva adja kezembe az Isten a döntés lehetőségét: merre menjek tovább, minek engedjem, milyen érdek a fontosabb számomra?

A tények azok, melyek között két súlyos érv áll egymással szemben, sok más – most mellékesnek tűnő ér mellett – érven túl: sokat veszíthetek, anyagilag, ha az egyik döntést hozom meg. De a másik érv figyelembevétele esetén, nem engem, de az ügyben érintettek közötti régi és elmérgesedett haragot, gyűlölködést szíthat fel, erősíthet fel, csak azért, hogy a pillanatnyi érdekeim és esetleg mások érdekei is érvényesülhessenek.

Ebben a döntés helyzetben Isten elém hozza a zsoltáros szavait, számba adja! „Hozzád emelem, Uram, lelkemet, Istenem, tebenned remélek; ne hagyd, hogy megszégyenüljek, és ellenségeim ujjongjanak fölöttem!” Mert bizony, a döntésem, bármelyik irányba döntök, ellenségeket, ellenségeskedést szülnek! Bármelyik döntést meghozom, ott sérülnek mások érdekei, akik így ellenségeimmé lesznek. Ebben a helyzetben – de miután már magam képes voltam meghozni döntésemet (!), és ez nem lényegtelen sorrend akkor, ha az Úr előtt, az Ő jelenlétében döntök – Isten nem késik a megerősítésemmel. Azt mondja: „Hisz senki, aki tebenned bízik, meg nem szégyenül. De szégyen éri mindazokat, akik hiábavalóságok miatt hűtlenek lesznek.” Vagyis: bátran hozd meg a jó döntést, nem hagyom, hogy megszégyenülj – mondja az én Uram! Ezt követően, a Zsoltáros szavai már enyémekké lesznek, a döntésemből, ebből a döntéskor meghozott alapállásomból, már én szólok Istenemhez, Dávid szavain keresztül, már, mely szavak az én szavaim is. Mint megerősödött lélek, megacélosodottan.

Majd, az Úr mellett hozom döntésemmel sóhajtok fel Hozzá: „Szabadítsd meg Isten, világom minden szorongatásából!” Ámen

Most, erre a döntésemre szükségem van ahhoz, hogy elérkezhessen hozzám, az én lelkembe is a Karácsony, ünnepként! Mert én, az Urral, Istenemmel, és Jézus Krisztussal közösségben szeretnék ünnepelni! Kívánom, minden szeretteimnek, minden embernek, az ünnepnek ezt a békességét Krisztusban! Ámen

 

Himnusz CCCLXXXIX.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Kelet s Nyugat határa közt:

a nagyvilágon mindenütt,

dicsérjük mind Krisztus királyt,

Szűz Máriának szent Fiát.

Világ teremtő Istene

a szolga testét vette fel,

testével testünk váltja meg,

hogy műve így ne vesszen el.

A szűzi testnek templomát

az ég kegyelme járja át:

a lányka méhe befogad

felfoghatatlan titkokat.

A tiszta szívnek otthona

egyszerre Isten temploma;

férfit nem ismer, folttalan –

szó hallatán Fiút fogan.

A Szűz megszülte Gyermekét,

kit Gábor angyal hirdetett

s bezárva még a méh ölén

János repesve érezett.

Nem bánja: szalmán fektetik,

nem borzad: jászolba teszik.

Ki táplál minden madarat,

kevéske tejjel jóllakik.

Az égi kórus ünnepel,

dicséri Istent víg dala,

a pásztorok közt megjelent

a nagy Mindenség Pásztora.

Jézus, magasztal énekünk,

ki Szűztől születtél nekünk:

Atyádat és Szentlelkedet

örökre dicsérjük veled. Ámen.