Évközi tizenegyedik hét hétfője

Évközi tizenegyedik hét hétfője

A mai evangélium Jézus olyan mondásait sorolja fel, amelyek az általa adott törvény újdonságára mutatnak a régi törvénnyel szemben. A régi törvény azon a szemléleten alapult, hogy ha valaki kárt okoz a másik embernek, akkor a kárt elszenvedőnek joga van elégtételt vennie. Ezen elvre épült a megtorlás és a bosszú. Annak megítélése, hogy valóban történt-e károkozás, nem valamiféle választott testület vagy bíróság feladata volt, hanem az egyénre volt bízva, miként ő döntött arról is, hogy milyen módon fog elégtételt venni az őt ért sérelemért. Ebben az esetben tehát az egyéni igazságszolgáltatás törvényesítéséről van szó.
„Ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is.” Mivel nagyon ellentmondásos kijelentésekről van szó, ezért nem könnyű azok helyes értelmezése, illetve megvalósítása. A legtöbb szentírásmagyarázó szerint e jézusi szavakat nem betű szerint kell megtennie a keresztény embernek, hanem irányt mutatnak, tehát annak szellemében kell eljárnia. Mit jelent ez a gyakorlatban? Amikor megtapasztaljuk az erőszakot, a bántalmazást, a visszaélést, a türelmetlenséget, az elutasítást és az igazságtalanságot, akkor ne a bosszún törjük a fejünket, hanem viseljük el ezeket a sérelmeket. A békés lelkület megőrzése ezekben az igazságtalan helyzetekben nem könnyű, de ez a Krisztus által ajánlott út.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk: te vagy az időknek Ura. Te vagy az Úr az egész teremtett világ felett. Életünk napjainak számát te méred ki. Te adsz nekünk lehetőséget, hogy amíg ebben a világban élünk, azokat a kincseket keressük, amelyek soha el nem múlnak. Tégy minket készségessé, hogy tekintetünket mindig az égre emeljük. Mulandó ez a föld, ez a világ: add, hogy megértsük igéd igazságát!

Jézus Szíve 10.

Jézus Szíve minden szív királya és központja, irgalmazz nekünk!

 
Az ószövetségi választott népnek Isten volt a közvetlen Ura. A 92. zsoltár kezdőszavai ezt ujjongják minden nép felé: „Király az Úr, fönségbe öltözött” Az öröm oka pedig az, hogy a Sínai hegy lábánál kötött szerződésben Isten népévé fogadta a zsidó népet, saját népének nevezte, mivel ez a nép Királyának vállalta az élő, egy, igaz Istent. Mózes, Józsue és a későbbi vezetők nem uralkodni akartak népükön, hanem a nevében, parancsai szerint vezetni. Az utolsó bíró, Sámuel élete vége felé álltak eléje a zsidó nép vénjei ezzel a kívánsággal: „Te megöregedtél, fiaid nem járnak a te utaidon. Adj nekünk királyt, aki uralkodik rajtunk, kivonul előttünk a harcra és uralkodik rajtunk, mint a többi népen.” Sámuel megsértődött, de Isten figyelmeztette: „Nem téged vetettek el, hanem engem. Ennek ellenére adj nekik királyt!” A kereszténység idején is monarchiák dívtak. Ezek a királyok Istentől eredeztették hatalmukat. Zömmel igyekeztek is az Ő törvényeinek megfelelően uralkodni. Jézus Pilátus előtt megvallotta, hogy Ő király, de országa nem ebből a világból való. „Ha országom ebből a világból lenne, alattvalóim nem adnának a zsidók kezébe. Így hát országom nem ebből a világból való”. Jézus országa az igazság és szeretet országa. Akik ezt az országot vállalják, azoknak Jézus a királya. Elvei szerint gondolkodnak, akarata szerint élnek. Micsoda élet lenne a földön, ha ezt mindenki vállalná?

Himnusz CVC.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

A nyolcadik nap s korszak ez,

minden napunknál fényesebb:

te szenteled meg, Jézusunk,

az elsőként Feltámadott.

Kapcsolj magadhoz minket itt,

s lelkünk keltsd új életre már,

így támaszd fel testünket is;

ne érje második halál.

Akkor majd felhők szárnyain,

Krisztus, mind hozzád érkezünk,

nálad lesz égi otthonunk,

feltámadásunk, életünk.

Ha majd meglátjuk arcodat,

tündöklő fényed járjon át:

annak láthassunk, aki vagy,

igaz fény, édes mindenünk.

S midőn Atyánkhoz elvezetsz,

a Szentháromság töltse be

országod, melyet boldogít

a hét ajándék öröme. Ámen.

Ferenc pápa a vatikáni csillagászokhoz: Mindnyájan egy közös égbolt alatt élünk

Ferenc pápa június 11-én délelőtt az Apostoli Palota Kelemen termében fogadta a vatikáni csillagvizsgáló jezsuita munkatársait és nyári továbbképzőjük résztvevőit, összesen mintegy 45 csillagászt.

Beszédében elismeréssel szólt kezdeményezésükről, ahogy a fiatal csillagászokat szakmailag kísérik és segítik őket összetett és csodálatos tevékenységükben, a világegyetem kutatásában. Utalt elődjére, XIII. Leó pápára, aki pontosan 125 évvel ezelőtt, 1891-ben alapította meg a vatikáni csillagvizsgáló állomást, a Specola Vaticanát annak a megerősítésére, hogy „az egyház barátja az igazi és megalapozott tudománynak, amihez pedig új eszközökre is szüksége van”.

A fiatal kutatókhoz fordulva a pápa elismeréssel szólt a szándékukról, hogy meg akarják ismerni a világegyetemet, Isten teremtett világát, ahová ő elhelyezett bennünket, akik oly különböző kulturális és vallási közegben élünk. Mindnyájan egy közös égbolt alatt élünk és mindenkit megérint a kozmosz szépsége, egységben fon bennünket a vágy, hogy felfedezzük az igazságát a világegyetem csodálatos működésének, ami mind közelebb visz minket annak Teremtőjéhez.

Ferenc pápa igazán jó és gondviselésszerű kezdeményezésnek nevezte, hogy a tizedik nyári továbbképzés éppen a víz felkutatásával foglalkozik, akár a Naprendszeren belül, akár más összefüggésben. Mindnyájan jól tudjuk ugyanis – mondta a pápa, – hogy a víz mennyire nélkülözhetetlen itt a Földön az emberi élet és a munka számára. A legkisebb hópehelytől egészen a hatalmas zuhatagokig, a kis tavaktól a mérhetetlen óceánokig, mindig meglep bennünket a víz a hatalmas erejével, másfelől pedig a maga alázatával. A nagy civilizációk éppen a folyók mentén születtek meg. A tudós munkája nagy elkötelezettséget kíván, mindazonáltal öröm és boldogság forrása lehet. Műveljétek magatokban ezt az örömet! – buzdította a csillagászokat Ferenc pápa.

Évközi tizenegyedik vasárnap

Évközi tizenegyedik vasárnap

Az irgalmasság kapuja

 
A közép-olaszországi város, Sziéna történelmi központja, amely a világörökség része, ma is őrzi a középkori hangulatot. A városrészbe vezető egyik kapu a Porta Camollia, amelyen a következő felirat olvasható: Cor magis tibi Sena pandit. A latin szöveg így fordítható magyarra: Sziéna nagyobbra tárja szívét neked (mint ez a kitáruló kapu, amely a városba vezet). Az antik városfal Firenze felé nyíló kapujának felirata évszázadok óta ezzel az üzenettel fogadja az érkezőket, a régi időkben a kereskedőket, művészeket és utazókat, napjainkban pedig a turistákat.
A megbocsátás által Jézus még nagyobbra tárja szívét nekünk, s az ő irgalmas szívén, mint kapun át juthatunk el az irgalomban gazdag mennyei Atyához. Jézus irgalmas szíve tágra nyílik a bűnösök előtt, ennek csodálatos példáját olvassuk a mai evangéliumban. A bűnös asszony irgalomra talált Jézusnál. A történetben szereplő és Jézust vendégül látó Simon farizeus ott követi el a hibát, hogy az asszonyt bűnösnek tartja és elítéli őt, miközben ő maga is bűnös. Jézus ugyan betért házába, elfogadta meghívását és vendégszeretetét, de ez csak a köztük lévő fizikai távolságot rövidítette le, mert nem tudta megérinteni a keményszívű farizeus szívét. A mi Urunk csak ahhoz tud közeledni, aki bűnbánattal fordul felé. Csak azt tudja felemelni, aki belátja, hogy bűnei porában fekszik. Csak annak tudja megnyitni irgalmas szívének kapuját, aki át akar menni ezen a kapun.
Simon farizeus gondolkodásában felismerhetjük saját gondolatainkat. Mert sokszor azt gondoljuk, hogy a bűnös ember nem érdemli meg a bocsánatot. Nem érdemli meg azt, hogy elfelejtsük vétkét. Igazságos büntetésért kiáltunk, mert véleményünk szerint méltó büntetést érdemel. Ilyen az emberi gondolkodás, amely túlzásba viszi az igazságosságot és éppen emiatt válik kegyetlenné. Simon farizeus viselkedésében felismerhetjük viszonyunkat a bűnösökhöz. Nem akarunk érintkezni velük, ezért tartjuk a távolságot tőlük. Isten azonban másként gondolkodik és másként viselkedik. Ő méltónak tartja a bűnöst a megbocsátásra és egészen közel engedi magához a bűnbánókat. Megengedi, hogy a bűnbánó asszony megérintse őt, hogy ő is megérinthesse az irgalommal. A megbocsátás valahol ott dől el bennünk, hogy ki tudjuk-e mondani azt, hogy a bűnös ember mégiscsak méltó a bocsánatra. Mindaddig, amíg méltatlannak tartom őt, nem fogok tudni megbocsátani neki. Vajon ebben az esetben én méltó vagyok-e arra, hogy Isten megbocsásson nekem? Erre a kérdésre pontos választ ad nekünk Jézusnak az a példabeszéde, amely szerint egy király elengedte egyik szolgája nagy adósságát. Ezt követően ez a szolga bántalmazni kezdte szolgatársát és követelte tőle azt a csekély összeget, amivel tartozott. Amikor a többi szolga beszámolt a királynak a szívtelen szolgáról, a király megbüntette és börtönbe vetette, amíg meg nem fizeti minden tartozását. (vö. Mt 18,23-35). A történet világosan tanítja, hogy Isten megbocsát nekünk és az ő példája szerint nekünk is tovább kell adnunk a bocsánatot, meg kell bocsátanunk felebarátainknak. Ha ezt nem tesszük meg, nem számíthatunk az isteni irgalmasságra. Bűnbánó könnyeink Jézus szívére hullva nyissák meg számunkra azt, mint az irgalmasság kapuját!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Irgalmas Jézus! Bűnbánó szívvel lépünk eléd. Levetjük magunkról a hiúság, a kevélység, az önelégültség, az önzés és a szeretetlenség ruháját. Kérünk, add ránk a lelki megtisztulás új ruháját! A szentgyónásban újra és újra megtapasztaljuk, hogy megbocsátasz nekünk. Bár mi méltatlannak tartjuk magunkat, te mégis méltónak találsz minket arra, hogy felemelj bűneinkből. Segíts minket, hogy mi irgalmas szívvel forduljunk embertársaink felé és mindig tudjunk tiszta szívből megbocsátani! Taníts minket nagylelkűségre!

 

Jézus Szíve 9.

Jézus Szíve, minden dicséretre legméltóbb Szív, irgalmazz nekünk!

Értékes élmény, ha valakit eredményes munkájáért megdicsérnek. A főnök a beosztottját, a tanár a diákját, idősebb ember a törekvő fiatalt. Istennel kapcsolatban mi nem így dicsérünk, hiszen mi hozzá képest jelentéktelen parányok vagyunk. „Dicsérjétek az Urat minden népek, dicsérjétek őt minden nemzetek! Mert megerősíttetett mirajtunk az ő irgalma, és jósága örökre megmarad”. (Zsolt 117,1-2) Nagyon szép szokás volt, amely nálunk, magyaroknál még a XX. században is élt, hogy a katolikusok papjukat, de egymást is így köszöntötték: „Dicsértessék Jézus Krisztus! Mindörökké! Ámen”. Ennek alapvetését a Filippi levélben olvashatjuk: „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr! Az Atyaisten dicsőségére” (Fil 2,5-11) 

Himnusz CVIC.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Krisztus, tündöklő nappalunk,

az éj árnyát eloszlatod,

kit fényből fénynek vall a hit

és fénnyel áldod szentjeid.

Esengünk hozzád, szent Urunk,

míg tart az éj, vigyázz reánk,

találjunk benned pihenést,

adj nyugodalmas éjszakát.

Mikor lecsukjuk két szemünk,

a szívünk virrasszon veled,

őrködjék mindig jobb kezed

hűséges híveid felett.

Védelmezőnk, tekints le ránk,

igázd le ellenségeink,

vezesd szolgáidat, kikért

véred váltsága volt a bér.

Legyen most néked, Krisztusunk,

és szent Atyádnak tisztelet,

s a Szentléleknek is veled

zengjen dicséret szüntelen. Ámen.