Adventi kalendárium 17.

Adventi kalendárium

Az idei adventben, mindennap Ferenc pápa gondolataival készülünk Jézus születésének ünnepére, karácsonyra.

Jó lenne, ha a családokban, baráti körben, plébániákon közösen imádkoznák a rózsafüzért, vagy valamelyik más imádságot Jézushoz és a Szűzanyához! A közös imádság jelentősen meg tudja szilárdítani a családi életet és a barátságokat! Tanuljunk meg jobban a családban és családként imádkozni!

Teremtő és megváltó Istenünk,
akinek akaratából a Szűzanya méhében
testet öltött az örök Ige,
méltasd figyelemre kérésünket.
Engedd, hogy egyszülött Fiad,
aki emberi életünket vállalta,
adjon részt nekünk isteni életéből.
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Evangelii gaudium - XIII.

Evangelii gaudium - XIII. A buzdítás záró imája

November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápaEvangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését napi folytatásokban adtuk közre.

A Feltámadott olyan hatalommal mondja nekünk a következőket, amely végtelen bizalommal és szilárd reménnyel tölt el bennünket: „Mindent megújítok” (Jel 21,5). Bizalommal haladjunk előre Máriával ezen ígéret felé, és mondjuk neki:

Szűz és Anya, Mária,
te, aki a Szentlélek ösztönzésére
befogadtad az élet Igéjét
a te alázatos hited mélységébe,
amelyet teljesen odaajándékoztál az Örökkévalónak,
segíts, hogy kimondjuk a mi „igen”-ünket,
Jézus Örömhíre megszólaltatásának
napjainkban minden korábbinál sürgetőbb szükségében.

Te, akit csordultig eltöltött Krisztus jelenléte,
elvitted az örömöt Keresztelő Jánosnak,
aki felujjongott anyja méhében.
Te, elborítva az ujjongástól,
megénekelted az Úr csodálatos tetteit.
Te, aki szilárd maradtál a Kereszt előtt
megingathatatlan hitedben,
s megkaptad a feltámadás örömteli vigasztalását,
egybegyűjtötted a tanítványokat a Lélek várásában,
hogy megszülessen az evangelizáló Egyház.

Esdd ki számunkra a feltámadottak új lelkesültségét,
hogy elvigyük mindenkihez az élet Evangéliumát,
amely legyőzi a halált.
Add meg nekünk a szent vakmerőséget, hogy új utakat keressünk,
s így eljusson mindenkihez
a soha el nem múló szépség ajándéka.

Te, a hallgatás és szemlélődés Szüze,
a szeretet anyja, az örök menyegző menyasszonya,
járj közben az Egyházért, amelynek legtisztább ikonja vagy,
hogy soha ne záruljon be és soha ne álljon meg
az Ország felépítésére irányuló szenvedélyében.

Az új evangelizáció Csillaga,
segíts, hogy felragyogjon bennünk a közösség,
a szolgálat, a lángoló és nagylelkű hit,
az igazságosság és a szegények iránti szeretet tanúságtétele,
hogy az Evangélium öröme
eljusson a föld határaiig,
és egyetlen periféria se nélkülözze annak fényét.

Az élő Evangélium Anyja,
a kicsinyek örömének forrása,
imádkozz érettünk.
Ámen. Alleluja.

Advent 3. hete Szombat

Angyalposta a Mennyei Atyának 

Advent 2013.12.21.Szombat

Mennyei Atyánk! Te jól ismered teremtményeidet.Az angyalokat értelmesebbnek teremtetted, mint az embereket.Ezért néhány perces gondolkodás után örökre dönteniük lehetett,és kellett.Az emberek üdvösségükről a földi életük egész idejében javíthatnakés ronthatnak sorsukon,de a legutolsó döntő szót utolsó leheletükkel ejtik ki. 

Az Atya az emberi életet menyegzős boldogsággal tarkított munkás életnek rendelte, de bűnös élet lett belőle. Fiával megbeszélte a megváltás módját, aki azonnal megértve személyes beleegyezését adta.„Mennyi csodát tettél Uram és Istenem, a rólunk való gondban hozzád senki sem mérhető. Ha elmondani vagy hirdetni próbálnám, felsorolni sem győzném. Te nem kívánsz véres vagy ételáldozatot, 
de megnyitottad fülem a hallásra. Nem követelsz égő- és engesztelő áldozatot, így szólok hát hozzád: Lásd, itt vagyok! A könyvtekercsben rólam írták, hogy teljesítsem akaratod. Parancsod, Uram, örömmel tölti el szívemet”(Zsolt 40,6-9) Rögtön az ősbűn büntetésének kihirdetésekor tisztázódik a becsapott asszonynak későbbi unokája megszüli fiát, embergyermekként az Isten Fiát, és széttiporja a kísértő fejét(Ter 3,15) Amikor az öröktől fogva kiszemelt Szeplőtelen Szűz tisztázni akarja az angyali üdvözlet alkalmával a szüzességi fogadalma és istenanyasága közt felmerülő nehézséget,az angyal azonnal megoldja ezt a lehetetlennek tűnő nehézséget:„A Szentlélek száll rád és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával.Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni”(Lk 1,35) 
Máriát boldoggá tette az angyal magyarázata,és egész további élete, küldetése ebben a rendíthetetlen döntésben fejeződik ki„íme,az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint”(38) Mennyei Atyánk! A kétezer éves szűzi születés boldog ünneplésére kérjük, 
hogy tudjuk megbeszélni Veled, Fiaddal és az Ő Édesanyjával, hogy üdvösségünk nagy titkának rendíthetetlen igazsága és boldogító üzenete kegyelmed áradásával mossa el korunk keresztényellességének 
érveit,és ajándékod öröme tegye boldoggá karácsonyunkat!

Evangelii gaudium - XII.

Evangelii gaudium - XII. Lélekkel evangelizálni (nr. 259–288)

November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápaEvangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését napi folytatásokban adjuk közre.

Az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítást olvasva mindannyiszor azt tapasztalhatjuk, hogy a Szentléleknek kivételes, központi szerep jut az evangelizáció minden vetületében: kezdve a kegyelmi renden, az inkulturáció szempontjain át egészen a párbeszédig. Ezzel Ferenc pápa oly figyelmes és elmélyült szentlelkes látásmódról tanúskodik, amely ugyan fel-felbukkant, implicit módon megjelent a korábbi pápai megnyilatkozásokban is, ám nála kivételes teljességre jut el. Úgy is mondhatnánk, hogy ez az exhortáció az evangelizáció s az evangelizációs egyházfelfogás Szentlélek-központú szemléletét nyújtja: olyan hittani szempont ez, amelyre egyrészt nagy szükség van napjainkban, másrészt pedig hatalmas lehetőségeket rejt magában. Nem véletlen, hogy a dokumentum utolsó, ötödik fejezete teljességgel ennek a „szentlelkességnek” lesz szentelve.

„A Lélekkel evangelizálók kifejezés azt jelenti, hogy az evangelizálók félelem nélkül megnyílnak a Szentlélek működése előtt” (nr. 259). Ebben a fejezetben – írja a pápa – „egyszerűen csak néhány megfontolást teszek az új evangelizáció lelke kapcsán” (nr. 260). Ez a szentlelkes lélek lehet az alapja a megújuló lendületnek és elköteleződésnek, amely elválaszthatatlanul összekapcsolja az imádságot és a tevékeny munkát (nr. 262). Ehhez azonban belső, eleven motivációra van szükség.

Ferenc pápa ennek kapcsán a következő indítóokokat sorolja fel:
– A személyes találkozás Jézus üdvözítő szeretetével (nr. 264–267).
– A népként való létezés lelki öröme (nr. 268–274).
– A Feltámadott és az Ő Lelkének titokzatos cselekvése (nr. 275–280).
– A közbenjárás missziós ereje (nr. 281–283).

Mind a négy motivációt áthatja a személyesség hitbeli megvalósulása: a személyes találkozás az Istennel s az ebből fakadó emberi–személyközti közösség tapasztalata. Mindez elképzelhetetlen a Szentlélek jelenléte, hatékony működése nélkül. Ugyanakkor látjuk azt is, saját egyházi valóságunk mutatja meg, hogy ezek az egyszerű és magából az evangélium szelleméből fakadó pontok komoly kihívást is jelentenek korunk keresztényei számára. Hiszen el kell hagynunk az egyénközpontúságot, a spirituális önzést, át kell alakulnunk valóban közösségi emberré, ami nem csupán annyit jelent, hogy néha elmegyünk a templomba vagy valamiféle közösségi alkalomra, hanem azt, hogy gondolkodásunk, érzületünk, egyáltalán önazonosságunk, ember-mivoltunk válik közösségi természetűvé. „Olykor érezzük annak kísértését, hogy úgy legyünk keresztények, hogy közben távolságot tartunk az Úr sebeitől. Azonban Jézus azt akarja, hogy megérintsük az emberi nyomorúságot, hogy megérintsük a többiek szenvedő testét. Arra van szükség, hogy felhagyjunk a személyes vagy közösségi menedékünk keresésével, amelyek azt ígérik, hogy távol tarthatjuk magunkat az emberi dráma csomópontjaitól…” (nr. 270). Nem hívő egyének vagyunk, hanem Isten népe! Ősélmény, alaptapasztalás ez, amely nélkül nem juthat célba az evangelizáció nagy műve, sőt mi magunk is elszegényedünk a hitben. Ha azonban felvállaljuk ezt a közösségi identitást, akkor megértjük a nagy titkot: „Én magam vagyok egy misszió ezen a földön, és ezért vagyok ezen a földön” (nr. 273). Ez a kulcs a buzdítás központi üzenetének megértéséhez, a személyességben, önnön személyességemben megélt küldetés tudata, amely feltárja Isten meghívásának gyönyörű szépségét.

Ezen az úton segítségünkre van Jézus nagy ajándéka az Ő népének: Szűz Mária, akit joggal nevezünk az új evangelizáció csillagának. „Van egyfajta máriás stílus az Egyház evangelizációs cselekvésében. Ugyanis minden alkalommal, amikor Máriára tekintünk, újra hiszünk a gyöngédség és szeretet forradalmi erejében. Benne meglátjuk, hogy az alázat és gyöngédség nem a gyengék, hanem az erősek erénye, akiknek ahhoz, hogy fontosnak érezzék magukat, nincs szükségük arra, hogy rosszul bánjanak a másikkal” (nr. 258).

Adventi kalendárium 16.

Adventi kalendárium 

Az idei adventben, mindennap Ferenc pápa gondolataival készülünk Jézus születésének ünnepére, karácsonyra.

Az igazi öröm nem a dolgokból, nem birtoklásból születik. A találkozásból, a másokkal való kapcsolatból születik, abból az élményből, hogy érezzük, elfogadnak, megértenek, szeretnek minket, és mi magunk is elfogadunk, megértünk, szeretünk másokat. És ezt nem pillanatnyi érdekből tesszük, hanem a másikért, mert a másik személy. Amikor Isten hív, azt mondja nekünk: „Fontos vagy nekem, szeretlek és számítok rád!” Jézus mindnyájunknak ezt mondja. Ebből születik az öröm! A mi örömünk titka: tudjuk, hogy Isten szeret minket.

Urunk, Istenünk,
méltasd figyelemre könyörgő szavunkat,
és árassz világosságot szívünk homályába Fiad kegyelmével,
amikor eljön hozzánk.
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Advent 3. hete péntek

Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum

Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.

Advent 3. hete péntek

Amikor megtalálták a Megváltó születésének megünneplésére legalkalmasabbnak vélt napot, örömmel szerkesztették meg a liturgiáját. A legmegfelelőbb időszak egy nagyon régi pogány hit hűlt helyének felfedezése lett. A hatalmas Római Birodalom első keresztény császára, hivatalosan még mint pogány ifjú, váratlanul esélyt kapott arra, hogy a birodalom legfőbb ura legyen. A legutolsó keresztényüldöző császár, Diocletianus ugyanis hiába döbbent rá kiváló jogászként, hogy a birodalmat függetleníteni kellene a felkent személytől, aki nagy méltósága ellenére előbb-utóbb meghalni kényszerül, mint a legegyszerűbb rabszolga. A császárok halála után pedig rendszerint nagy lesz a bizonytalanság: ki és miért éppen ő lesz a birodalom új és jó irányítója? Diocletianus hatalma teljében úgy rendelkezett, hogy az ősi latin világ helyén legyen a főcsászárság Róma székhellyel, és egy majdnem egyenrangú társcsászár éljen az ősi görögök helyén. Ők lesznek az Augustusok, a felségek. Az ő fél birodalmukból kiszakítottak egy-egy részt, azokat Augustus első római császár atyai jó barátjának, a méltatlanul megölt Julius Caesar nevéről cézároknak tisztelték (Ebből a személynévből keletkezett a legfelsőbb vezetők címe: Kaiser, császár) A Gallia provinciát kormányzó caesar, Constans, nem hajtotta végre igazán a keresztények üldözését. Titokban megismerte egyik alattvalóját, Helénát, egy kocsmáros lányát, aki Jézuslángoló szívű tisztelője volt. Caesar, a Birodalom negyedik legfőbb ura benne megtalálta szíve szerelmét, a hozzá egyedül illő párt, akit hivatalosan nem, de titokban feleségének ismert el. Saját nevéről kicsinyítő képzővel Constantínusnak nevezett el. Fiuk nevelését az édesanya vállalta. Egyáltalán nem csoda, hogy ismerte és szerette édesanyja Messiását, az Isten Második Személyét, aki érettünk emberré lett, és szenvedésével, halálával és feltámadásával megváltotta a világot. Az Ő megváltó keresztjét látta megjelenni a császári cím sorsát eldöntő csata elő estéjén, az égen ezzel a körirattal: „In hoc signo vinces!” (E jelben győzni fogsz) Parancsára az összes pogány jel eltűnt a fegyverekről, és az addig halált hozó jézusi kereszt ragyogott Konstantin minden katonáján. Iszonyú küzdelem volt, de legyőzték a keleti caesar fiát, Maxentius-t. Ezután a keresztények teljes jogú állampolgárként éltek-haltak. (Róma, Milvius-híd, 312) 313-ban pedig Milánóban kiadta császári rendeletét (Edictum Mediolanense), amely a kereszténységnek minden jogot biztosított. A szó szoros értelmében élni kezdett a Katolikus Egyház. Nem csodálom, hogy a megújult történelmi körülmények között az ősi advent szerkesztői is az egész Szentírást akarták felvonultatni, és annak fontos üzeneteit a Szűzanya ajkára adták. Szent Lukács ezt a gyönyörű éneket magától Máriától hallhatta. Lehet, hogy benne is felmerült a csodálkozás, mint az egyik beszélgető társamban: Mária énekében miért nincs egyetlen saját sora sem? Én úgy gondolom, hogy az idézett személyek és gondolataik ismerete és elfogadása azért történt, hogy az egész üdvtörténet benne zengjen a Magnificat-ban, és az Újszövetség imádkozóiban zengjenek a gyönyörű gondolatok a világ végéig.„Mária erre így szólt: Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben” (Hab 3,18) „mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát”(1Sám 1,11)„Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék” (Ter 30,13), „mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas,”(MTörv 10,21), „és szent az ő Neve” (Zsolt 111,9). „Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll,akik őt félik” (Zsolt 103,13.17). 
„Hatalmas dolgokat művelt karja erejével, szétszórta a gondolataiban kevélykedőket” (Zsolt 89,11)„Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt”(Zsolt 147,6)„Éhezőket betöltött jókkal, és üresen bocsátott el gazdagokat” (Zsolt 107,9) Felkarolta Izraelt, az ő szolgáját, megemlékezve irgalmasságáról”(Iz 41,8-9); (Zsolt 98,3), amint megmondta atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökre” (Ter 17,7)

Evangelii gaudium – XI.

Evangelii gaudium – XI. Az evangelizáció társadalmi vetülete – a párbeszéd (nr. 238–258)

November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápaEvangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését napi folytatásokban adjuk közre.

Miként VI. Pál első enciklikájában, az Ecclesiam suam kezdetűben fogalmazott: „Az Egyház szó, az Egyház üzenet, az Egyház párbeszéd”. Ferenc pápaEvangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításában részletesen megvizsgálja, miként valósul meg az Egyháznak ez a párbeszédessége a társadalom, az állammal való kapcsolattartás szintjén. Mint minden dialógusnak, úgy ennek is a kölcsönös tisztelet lehet az alapja: „Az államra vár a társadalom közjavának a gondozása és előmozdítása. A szubszidiaritás és szolidaritás elveinek alapján, s a politikai párbeszéd és konszenzusteremtés jelentős erőfeszítése révén alapvető szerepet játszik minden ember teljes értékű fejlődése terén, amelyet nem lehet másra ruházni. Ez a szerep korunk viszonyai közepette mélységes társadalmi alázatot kíván meg” (nr. 240). Egy állam, egy kormányzat, amely „mélységes társadalmi alázattal” látja el a feladatát – napjainkban mennyire utópisztikusnak tűnik ez! Pedig éppen napjaink társadalmi válsága mutatja meg, hogy ha a politikum nem alakul át így, képtelen lesz betölteni hivatását. Az Egyház segítséget nyújthat ezen a téren, de „nincsenek megoldásai minden részletkérdésre” (nr. 241). Mi tehát a járható út? A párbeszéd, az együttműködés, az elköteleződés a közjó és a minden egyes ember érdekében.

A párbeszédnek természetesen vannak további szintjei is. Mindenképpen említést érdemel a hit, az ész és a tudományok közötti dialógus, amely oly kedves témája volt II. János Pál (Fides et ratio enciklika) és XVI. Benedek pápaságának. Ferenc is leszögezi: „Az Egyház nem akarja feltartóztatni a tudományok csodálatos fejlődését (…) Azonban egyes esetekben, egyes tudósok túllépik tudományáguk obiectum formale-jának [értsd: módszertanának, vizsgálódási szempontjának] kereteit, s elveszítik egyensúlyukat olyan kijelentések vagy következtetések által, amelyek kívül esnek a tulajdonképpeni tudomány területén. Ebben az esetben nem az észt hirdetik, hanem egy meghatározott ideológiát, amely elzárja egy hiteles, békés és gyümölcsöző párbeszéd útját” (nr. 243).

A pápa emellett megemlíti a hívő párbeszéd három igen fontos szintjét is: az ökumenét a keresztények között, a zsidósággal ápolt kapcsolatokat, illetve a vallásközi dialógust. Ezekben mindannyiszor a Szentlélek segítségére és közreműködésére van szükség, valamint a barátság és bizalom, egymás jobb megismerésének a légkörére. Ferenc pápa mintegy megerősíti korábbi, már érseksége idején tett kijelentéseit (pl. „Egy keresztény nem lehet antiszemita”), s az ezekből forrásozó személyes (de az egész Egyház számára szükségszerű) gyakorlatát is. A párbeszéd során persze soha nem szabad elhomályosítani „a párbeszéd és az igehirdetés közötti lényegi kapcsolatot” (nr. 251), hiszen ha katolikusként, hívőként folytatok dialógust, annak során soha nem tekinthetek el a Jézus Krisztusban a Szentlélek által megismert igazság valóságától. A pápa külön szól az iszlámmal folytatott párbeszédről is (nr. 253–253), hiszen ez napjainkban már társadalmi szintű kérdéseket is felvet. Fontos tudatában lenni annak, hogy a vallási fundamentalizmus (akármelyik oldalon jelenjen is meg) végül épp azt rombolja le, amit védeni akar: a kinyilatkoztatáshoz, az Istenhez való hűséget. Ez felelősséget ró ránk. „A fundamentalizmus megnyilatkozásaival szemközt, amelyek aggodalommal töltenek el minket, az iszlám hiteles hívői iránti szeretetnek el kell vezetni minket arra, hogy elkerüljük a gyűlöletes általánosításokat, mivel az igazi iszlám és a Korán megfelelő értelmezése szembehelyezkedik mindenfajta erőszakkal” (nr. 253).

A társadalmi szintű párbeszéd azonban csakis a vallásszabadság szövegkörnyezetében valósulhat meg. Ezt azt is jelenti, hogy nem csak a vallások követőihez, de azokhoz is közel érezzük magunkat, akik „őszintén keresik az igazságot, a jóságot és a szépséget, hogy általunk megtalálják ezek legmagasabb szintű kifejeződéseit s Istenben való forrásukat” (nr. 257).