Nagyböjti kalendárium – 2018. február 19.

Nagyböjti kalendárium – 2018. február 19.

Idei nagyböjti készületünkben az Ószövetségi Szentírást idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus megváltó kereszthalálára és a feltámadásának ünnepére!

„Szólj Izrael fiainak egész gyülekezetéhez és mondd nekik: Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok! Ne lopjatok, ne tagadjatok le semmit és ne csalja meg egyiktek a másikat! Ne esküdjél nevemre hamisan, hogy meg ne szentségtelenítsd Istened nevét – én vagyok az Úr!” (Lev 19,2.11–12)

Üdvözítő Istenünk, téríts magadhoz minket, és oktass szent tanításoddal, hogy lelkünk javára váljék minden jócselekedet, amellyel húsvétra készülünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Nagyböjt első hetének hétfője

Nagyböjt első hetének hétfője

Jézus példabeszéde, amit a mai evangéliumban olvasunk a végső idők ítéletét állítja elénk, amely során majd arról kell számot adnunk Istennek, hogy földi életünk során gyakoroltuk-e az irgalmasság cselekedeteit, azaz a szeretet jótetteivel fordultunk-e rászoruló embertársaink felé. Az irgalmasság testi és lelki jócselekedeteinek gyakorlására akkor leszünk képesek, ha a másik emberben valóban Krisztust látjuk és a nélkülözők arcán észrevesszük a szenvedő Krisztus arcvonásait. A rászorulók iránti odafigyelés és segítségnyújtás kiváló eszköz ahhoz, hogy a nagyböjt folyamán találkozzunk az Úrral.
Az irgalmasság gyakorlását érdemes összekötnünk a szentgyónással, amit semmiképpen se felejtsünk el a nagyböjti időben. Előfordul, hogy a gyóntató pap ilyenkor elégtételként valamilyen jócselekedet végzését kéri tőlünk. Tegyük ezt meg örömmel! Ne keressünk kifogásokat és ne hivatkozzunk saját szegénységünkre! Legyünk valóban nagylelkűek! És ha a gyóntató lelkiatya esetleg valamilyen más jellegű elégtételt javasol, akkor is vállalhatunk önként még valamilyen jócselekedetet. Önként vállalt lemondásainkkal és önmegtagadásainkkal egyesülünk a szenvedő Krisztussal, akinek önfeláldozása révén szereztük meg a bűneink bocsánatát. Legyünk buzgók és találékonyak a jócselekedetek gyakorlásában, s azokért ne várjunk az emberektől semmiféle elismerést!
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, aki haláloddal és föltámadásoddal kinyilatkoztatod az Atya szeretetét, hiszünk benned és bizalommal mondjuk neked ma is: „Jézusom, bízom benned, irgalmazz nekünk és az egész világnak!”
Szent II. János Pál pápa

Édentől nyugatra

Édentől nyugatra

Nagyböjt 1. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 1,12–15)

A Jézus megkísértéséről és az evangélium meghirdetéséről szóló szikár szakasz, amelyet Márk evangéliumából olvasunk nagyböjt első vasárnapján, alighanem rögtön felidézi a hallgatóban a többi evangélium kísértésleírásait. Felötlik bennünk az éhség és a kenyér, az istenfiúság és a hatalom kísértéseinek képe (Mt 4,1–11; Lk 4,1–13), a templom párkányán és a magas hegy tetején álló kísértő alakja, Jézus negyvennapos böjtölése és éhsége is. Ám Márknál egy szót sem találunk a kísértéseknek e jól ismert, dramatizált jeleneteiről. És úgy tűnik, hogy maga a kísértéselbeszélés is máshová helyezi a súlypontot. Mintha ez nem az a puszta volna, amelyik a többi evangéliumban szerepel, nem az a kísértés, amely olyan ismerős.

Ennek a különleges pusztának a képét négy ecsetvonással vázolja fel Márk. Azt tudjuk meg, hogy a Lélek hajtotta ki (szó szerint kidobta) Jézust a pusztába; ott folyamatosan kísértette őt a Sátán; vadállatok között volt; angyalok szolgálták ki. Mintha egy megfordított Paradicsom-elbeszélést olvasnánk, amelynek mozzanatai hol a színükön, hol meg a fonákjukon jelennek meg. A puszta nem más, mint az a megművelhetetlen föld, amely keletre és nyugatra fekszik a dús lombú Édentől. Ez az a tövises és bogáncsos föld, ahova kihajtja Isten Ádámot, az a vidék, ahol Káin bujdosik és kóborol, miután jelet tett rá az Úr. Maga a görög ige, amelyet Márk használ – ekballei, azaz kidobta – hasonlóan szerepel a Teremtés könyvében, szó szerint így olvassuk a görög fordításban, a Septuagintában is. Ugyanígy dobja ki Isten Ádámot Éden kertjéből, és ugyanígy van számkivetve Káin is: „Íme, elűztél ma erről a földről” (Ter 1,14). A Kísértő is megjelenik, csakúgy, mint a Paradicsomkertben. Próbálkozása – erre utal a görögben szereplő igenév – folyamatos. Ám ezúttal sikertelen. A vadállatok képe – ez a mozzanat csak Máténál szerepel – először is Izajás prófétát idézi az olvasó emlékezetébe: „A farkas a báránnyal együtt legel, az oroszlán szalmát eszik, mint a marha, és a kígyónak por lesz a kenyere. Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki – mondja az Úr.” (Iz 65,25) Ezek azok a vadállatok, amelyeket Isten azért formál, hogy az ember ne legyen egyedül, s amelyeknek az ember nevet ad az Édenben (vö. Ter 2,18–20). Gyógyul, helyreáll a teremtés elrontott rendje, új teremtés van kibontakozóban, amelyben Jézus az új Ádám. Végezetül a Jézusnak szolgáló angyalok képe is erre utal. Ők azok, akik az őstörténet elbeszélésében – ott kerub formájában – elzárták az utat az életet adó ételtől, az élet fájától (Ter 3,24), most viszont étellel látják el, mint annyi helyen a Szentírás pusztai utazóit (vö. Ter 21,19; 1Kir 19,1–8).

Jézus pusztájában kibontakozóban van tehát az új Éden. Nem minden tökéletes még – nem nőnek gyümölcsfák, még folyamatosan próbálkozik a Sátán –, ugyanakkor látszik már az eljövendő élet: kibékülőben vannak a teremtés egymással összeveszett kreatúrái, az angyalok kínálják fel az élet eledelét. S ami itt a kép szintjén megjelenik, azt hirdeti meg Isten jó híreként Galileában Jézus: „Beteljesedett az idő! Közel van az Isten országa!” (Mk 1,15) Mi más lehet a válasz erre a jó hírre, mint hogy az ember ott, ahol éppen van, Édentől nyugatra, fogja magát, visszafordul, és elindul – pusztán, tövisen és bogáncson át, vadállatok és angyalok társaként – az új Ádám felé?

 

Nagyböjti kalendárium – 2018. február 18., nagyböjt 1. vasárnapja

Nagyböjti kalendárium – 2018. február 18., nagyböjt 1. vasárnapja

Idei nagyböjti készületünkben az Ószövetségi Szentírást idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus megváltó kereszthalálára és a feltámadásának ünnepére!

„Azután Isten azt mondta: »Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet megkötök velem és veletek, és minden élőlénnyel, amely veletek van, örök időkre: szivárványomat a felhőkbe helyezem, s az lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között. Amikor ugyanis felhőkbe borítom az eget, feltűnik a felhőkben szivárványom, és megemlékezem szövetségemről, amelyet veletek kötöttem, és az összes testet éltető élő lélekkel kötöttem, s nem lesz többé özönvíz, hogy eltöröljön minden testet.” (Ter 9,12–15)

Mindenható Istenünk, add kegyelmedet, hogy a nagyböjti szent időszak évenként visszatérő gyakorlatai által egyre jobban megismerjük Krisztus életének titkait, és méltó keresztény életünkkel igazodjunk hozzá. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Nagyböjt első vasárnapja

Nagyböjt első vasárnapja

A megtérés útja

Nagyböjt első vasárnapján Jézus megkísértését tárja elénk az evangélium. A Márk evangélista szerinti változat meglehetősen szűkszavú, amelyből annyit tudunk meg, hogy negyven napos pusztai tartózkodása idején a sátán megkísértette Jézust. A Máté szerinti változat már részletesebben írja le az eseményt, érdemes azt röviden felidéznünk. Ő három kísértést említ, a gonosz három próbálkozását. Először a sátán azt kéri Jézustól, hogy a köveket változtassa kenyérré, mert a pusztában nincs más étele. A második kísértésnél azt kéri, hogy a jeruzsálemi templom párkányáról vesse le magát Jézus és mutassa meg, hogy Isten angyalai vigyáznak rá. A harmadik próbálkozásnál a világ gazdagságát ajánlja fel Jézusnak, ha őt és nem az egyetlen Istent imádja. Lukács evangélista szintén ezt a három kísértést sorolja fel.
Krisztus mindannyiszor visszautasítja a kísértéseket, legyőzi azokat, s ezzel reményt ad számunkra, hogy a gonosz csábításait mi is vissza tudjuk utasítani. Miért fontos ez? A keresztény hit nem diadalmenet, hanem küzdelem a gonosszal szemben. A sátán nem fárad bele, hogy megkísértse, azaz az isteni törvények útjáról eltérítse, az egyetlen Isten imádásától eltávolítsa az embert. Fel kell ismernünk ezeket a kísértéseket és el kell utasítanunk azokat!
A pusztai jelenet után megkezdődik Jézus nyilvános fellépése. A gonosz tehát nem tudta eltéríteni őt küldetésétől, elkezdi megvalósítani azt, amit az Atya kér tőle. Keresztelő János működése véget ért, most kezdődik Jézusé. Az evangélista két mondatba sűríti bele azt, amit az Úr hirdetni fog három éven keresztül tanító útja során az embereknek: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Jézus egész működése során találkozni fogunk az Isten országának meghirdetésével és megvalósulásával. Az ország annak köszönhetően terjed, hogy az emberek bűnbánatot tartanak, elfogadják az Isten irgalmasságáról szóló örömhírt.
„Betelt az idő” - mondja Jézus. Eljött az üdvösség ideje. Ami Isten üdvözítő tervében szerepelt, amit a próféták által az idők folyamán többször megerősített és amit Keresztelő János hirdetett, az most megvalósul. Isten most valósítja meg azt, amit régtől tervezett, az emberek megváltását. Mivel az üdvösség csak Istentől jöhet, ezért annak idejét is csak ő határozhatja meg. A nagyböjti időszak mindannyiunk számára Istentől kapott kegyelmi idő.
„Térjetek meg!” - hirdeti Jézus, s ez a felszólítás minden kor emberének, nekünk is szól. A nagyböjt ugyanis a bűnbánat ideje. A böjti idő a megváltás titkának, Krisztus szenvedésének és feltámadásának ünnepére készít fel. A megtérés elmélyít minket a jó megismerésében. A megtérés elmélyíti bennünk azt a tudatot, hogy bűnösök vagyunk, de ez nem jelenti vesztünket, hiszen az irgalmas Isten megbocsát nekünk. Lehetetlen, hogy az ember egyedül, csak a maga erejével megszabaduljon a bűntől. A bűntől Isten szabadít meg minket. A megtérés útjára, a bűnbánat útjára nem egy büntetni akaró, hanem egy megbocsátó Isten vezet. Ha rálépünk a bűnbánat útjára és alázattal tesszük meg azon az Isten felé vezető lépéseket, akkor észrevesszük, hogy a bűn sötétségén túl felragyog a kegyelem világossága, melyet Krisztus, a Megváltó ad nekünk.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Istenünk, te szabadnak teremtettél bennünket, hogy mindig a magasba vonzzon minket a vágy és állandóan felfelé, az ég, a mennyország felé törekedjünk. A gonosz lélek, a sátán, foglyul ejt bennünket, bezár bűneink ketrecébe. A bűnök annyira megnyomorítják életünket és olyannyira földhözragadttá tesznek minket, hogy már szinte el is felejtjük, hogy hol van a mi igazi otthonunk. Ekkor küldöd el nekünk a megváltó Jézust, aki kihoz bennünket bűneink ketrecéből, felemel minket, újra megmutatja számunkra a magasságot, a fényt, Isten gyermekeinek szabad életterét. Belőle merítünk erőt, hogy visszatérjünk eredeti életünkbe, amit te készítesz nekünk, és újra az ég, a mennyország legyen a mi otthonunk.