2017. augusztus 14., hétfő

Aki megbocsátod vétkeinket Irgalmazz nekünk!



Aki megbocsátod vétkeinket
Irgalmazz nekünk!



Jézus benső világát szüntelenül az Atya akaratának tölti be. Ez foglalkoztatja akkor is, amikor szembesülnie kell erőszakos halálának félelmetes és egyre elkerülhetetlenebbé váló fenyegetésével. A módokat és időpontokat Jézus emberként most még nem tudja, de azzal kíván azonosulni, amit Atyja akar, s nem azzal, amit az emberek akarnak, mert abban, ami vele történni fog, van, ami elfogadhatatlan és bűn, illetve van, ami elfogadható és a bűn feletti győzelem. Tudja, hogy az Atya nem akarja őt megölni, ugyanakkor azt is látja, hogy ha másképp nem megy, az ártatlanul elszenvedett kínhalál által kell kinyilatkoztatnia Isten irgalmas szeretetét. Az eredetiben így olvassuk: „Az Emberfia az emberek kezére adatik”, ahol a szenvedő igealak Isten cselekvésére utal, mert Jézus kivégzésének szégyenletes bűne mögött is ott az Atya, aki nyilván nem kegyetlenkedésre, meggyötörtetésre, hanem szeretetének mindenáron való kinyilatkoztatására, az új és örök szövetség megkötésére adja át Fiát, s nem hagyja, hogy végleg kudarcot valljon.

Jézust benső világának ebből a hatalmas örvényléséből környezete megpróbálja lerántani a külvilág kisszerűségébe, amikor a kafarnaumi adószedők számon kérik Péteren, hogy mestere miért nem fizet templomadót. Jézus azonban nem hagyja kizökkenteni magát az Atyával való kapcsolatából, melyből élete minden pillanatban forrásozik. Az adófizetés kérdését is ebben a kapcsolatban értelmezi, ugyanakkor meglepő figyelmességgel és tapintattal, Pétert megelőzve gondoskodik arról, hogy ne okozzon botránkozást, és ne hozza kellemetlen helyzetbe tanítványát.

Urunk Jézus, a keresztség által mi is fiak vagyunk, az Atya kedves gyermekei. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy mi is azzal a lelkülettel, azzal a belső szabadsággal éljük mindennapi életünket, amely Isten fiaihoz illik, mert bár vannak kötelezettségeink ezen a földön, nem vagyunk lekötelezve a testnek, hiszen tudjuk, hogy elmúlik ez a világ, és dicsőségesen eljön Isten országa.
 


A pápa üzenetet küldött a „Mediterráneum: a testvériség kikötője” nemzetközi találkozóra



A pápa üzenetet küldött a „Mediterráneum: a testvériség kikötője” nemzetközi találkozóra


Migránsok a Földközi-tengeren
 
„Egyre nagylelkűbb elkötelezettségre van szükség ahhoz, hogy elősegítsük a befogadás és a szolidaritás kultúráját, ezáltal előmozdítva a népek közötti békét és testvériséget.” Így fogalmaz Ferenc pápa üzenetében, amelyet a pugliai Ugento-Santa Maria di Leuca egyházmegye által szervezett nemzetközi találkozóra írt. A rendezvény, amelyen 31 országból 250 fiatal vett részt, augusztus 14-én ért véget.
A „Leucai Charta”
A helyi püspöknek küldött levelében a Szentatya arra buzdítja a keresztény közösséget és a mediterrán országok fiataljait, valamint minden jó szándékú embert, hogy migráns testvéreink jelenlétét tekintsék az emberi növekedés, a találkozás és a párbeszéd lehetőségének. Egyben alkalmat is jelentenek arra, hogy hirdessük a szeretet Evangéliumát és tanúságot tegyünk róla. A pápa elismeréssel szól a kezdeményezésről, amelyet a „Leucai Charta” névvel tesznek közzé. Ebben a találkozón jelenlevő fiatalok a világ vezetőihez fordulnak és kérik, hogy mozdítsák elő a békét, tiltsák be a fegyverkezést és konkrétan kötelezzék el magukat, hogy humanitárius folyosókat nyitnak a népek számára, amelyek a háború elől menekülnek.
A programot az olasz püspöki konferencia, az olasz Karitász, a Pax Christi és a Migrantes alapítvány közreműködésével tartották meg. A fiatalok augusztus 13-án este elzarándokoltak Tonino Bello atya sírjához Alessanóba, a leucai Szűz Mária kegyhely bazilikába.
Nyíljatok meg, akarjátok megismerni a másikat, legyetek kiváncsiak
Donatella Parisi, a római Astalli központ szóvivője kommentálta a Vatikáni Rádióban a pápa üzenetét. Az Astalli központ a Loyolai Szent Ignác által a 16. században alapított római jezsuita rendház épülettömbjében működik, 1981-ben jött létre, az akkori jezsuita generális, P. Pedro Arrupe kezdeményezésére, aki egy évvel azelőtt megalapította a Jezsuiták Menekültügyi Szolgálatát. A hálózat célja, hogy elkísérje és szolgálja azokat a személyeket, akik szülőföldjük elhagyására kényszerülnek háborúk, nyomor, igazságtalanságok következtében. A központ képviselője elmondta: „Ferenc pápa annak a gazdagságnak a védőbástyája, amelyet a migránsok magukkal hoznak. Egyre gyakrabban csak problémának és vészhelyzetnek tekinti őket a média és a politikusok”. „Ferenc pápa 250 fiatalnak küldte üzenetét Salentóba, de a világ minden fiataljához el kell jutnia szavainak: ’nyíljatok meg, akarjátok megismerni a másikat, legyetek kiváncsiak, mert a másik és a másikkal való találkozás mindig alkalom az alapvető növekedésre’. A pápa teljesen az árral szembe megy, teljesen felborítja a megszokott nézőpontot. A migránsokat olyan személyeknek tekinti, akik jobbá tehetnek bennünket. Ez az üzenet nagyon közel áll az Astalli központhoz.”
A Mediterráneumban aktív nem-kormányzati szervezetek
Donatella Parisi továbbá szólt az olasz kormány által jóváhagyott viselkedési kódexről, amelyet a Mediterráneumban aktív nem-kormányzati szervezetek számára írt elő. Ezzel kapcsolatban megállapította: „Ma az egyetlen út az Európába való eljutásra az, hogy beszállnak az emberek ezekbe a nagyon veszélyes gumicsónakokba az egyre veszélyesebb tengeren. Úgy gondoljuk, hogy ha létrehoznának jogi lehetőségeket – humanitárius folyosókat, komoly és építő jellegű programokat a betelepítést illetően – egész Európában, akkor az emberkereskedelem komoly vereséget szenvedne és az embereket biztonságba helyeznék. A nem-kormányzati szervezetek azért vannak kint a tengeren és mentik meg az embereket, mert nincs más alternatívája a mentésnek. Ha lenne olasz vagy európai alternatíva, akkor nem lenne szükség jelenlétükre a tengeren.”



Évközi tizenkilencedik hét hétfője



Évközi tizenkilencedik hét hétfője


Jézus közelgő szenvedéséről beszél a mai evangélium bevezetésében. A tanítványok megérthették szavait, hiszen szomorúság tölti el őket azok hallatán. Ekkor azonban még nem tudhatják, hogy az ő sorsuk is ugyanolyan lesz, mint Mesterüké. Nekik is szenvedniük kell azért, mert Jézushoz tartoznak. Jézus önfeláldozó szeretete az apostolok és a tanítványok számára is példa lesz, miként a mi számunkra is. Az örök életre való feltámadás számunkra akkor válik valósággá, ha az életünk keresztjét Krisztussal hordozzuk.
A részlet második felében egy csodás eseményről olvasunk. Jézus utasításokat ad Péternek arra vonatkozóan, hogy miként járjon el az adó megfizetésével kapcsolatban, s bár az apostol első pillanatban furcsának tarthatta, hogy valóban pénzt fog találni a hal szájában, mégis megteszi a kérést. Itt mégsem az evangéliumok jellegzetes csoda-elbeszéléséről van szó, mert magának a tényleges csodás eseménynek a leírása nem szerepel a történetben.
Jézust az motiválja cselekedetében, hogy ne okozzon botrányt. Máté evangélista ezzel a jelenettel készíti elő a botrány okozásának témáját, amely írásának tárgya a következőkben. Az eset leírásának másik célja annak bemutatása, hogy Jézus a mennyei Atya Fiának tartotta magát, s ez határozta meg földi küldetését, amely az ő keresztáldozatában és feltámadásában teljesedik be.
© Horváth István Sándor

Imádság

Könyörülj rajtam, Uram Jézus Krisztus, mint ahogy a jobb latoron könyörültél! Hatalmas kegyelmedbe ajánlom értelmemet, lelkemet, testemet, becsületemet és minden javamat.
Oltalmazz engem és szeretteimet, minden embertársamat a gonosztól, kártól és veszedelemtől. Öld ki belőlünk a bűn átkát, és add, hogy új életet éljünk!
Canisius Szent Péter