Kik meg nem elégedvén azzal, amit elértetek, mind tovább igyekeztetek

Kik meg nem elégedvén azzal, amit elértetek, mind tovább igyekeztetek (Fil. 3).

Ments meg, Uram minket! 

Karácsony fényes napja, ünnepi miséje megköveteli a hívő értelemtől a gondolkodás élességét és ragyogó ártatlanságát. Ne csak arra figyeljünk tehát Karácsonykor, hogy Isten emberré lett, hanem lássuk meg ennek a valóságnak a másik oldalát is: mindez azért történt, hogy az ember pedig Istenné legyen, ahogy nagy merészen a görög szentatyák hirdetik. Az éjszaka varázslatából most kibontakozik az egyértelműen látható isteni gondolat, terv, valóság, melyet Szent Ferenc nyomán a ferences teológia évszázadok óta vall: Isten azért határozta el öröktől fogva a szent Fia megtestesülését, mert be akarta vonni belső szeretetközösségébe az embert és rajta keresztül minden létezőt – ezért teremtette meg az egész univerzumot, vagyis Karácsony misztériumában, a szentséges Megtestesülésben áll fenn a világmindenség. Az, hogy Isten Fia az ember elbukása miatt magára vette bűneinket és Megváltónkká lett, nem a megtestesülés oka, hanem ugyanennek a szeretetnek a következménye. Ezért a mai ünnepi szentmisén is Krisztus megváltó áldozatát jelenítjük meg, és az úrfelmutatás után ma is megvalljuk: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.”

Ugyanakkor a hit szemével tekintve magunkra ma ismét tudatosítsuk, hogy hatalmat, képességet kaptunk arra, hogy Isten gyermekeként éljünk. Jézus az unio hypostatica, a személyes egység révén Isten Fia, mi viszont részesedés által, úgy, hogy az Atya – kiárasztva ránk Szentlelkét – isteni természetéből ad nekünk, hogy az ő Egyszülöttjére, Jézus Krisztusra hasonlítsunk. Aki hisz Jézus Krisztusban és meg van keresztelve, annak életébe Isten természete árad, s új fogantatás és az örök életre való születés megy végbe benne.

Urunk Jézus, Te emberré lévén vállaltad a mi testben való életünket. Segíts, hogy mi is befogadjunk és vállaljunk Téged, s testi életünk napjaiban egyre jobban kibontakozzék bennünk a Tőled kapott örök, elpusztíthatatlan, isteni élet.

 

Himnusz CCCIXC.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Világ váltsága, Krisztusunk,

Atyának egyszülött Fia,

szent születésed mily csoda,

megelőz minden kezdetet.

Atyádnak fényessége vagy,

e földön egyetlen remény:

a nagyvilág hozzád kiált,

hallgasd meg szolgáid szavát.

Ó, Üdvözítő, ne feledd,

hogy szűz Anyától testedet

magadra öltve közülünk,

egy lettél egykor mivelünk.

Így tanúsítja ez a nap,

mely minden évben visszatér:

az Atya küldött el közénk,

a világ üdvösségeként.

Őt áldja ég, föld, tengerek,

mindaz, mi bennük létezik,

jöttöd szerzőjét áldva most

dicsérő dalban zengenek.

Mi is, kiknek kicsorduló

szent véred adott életet,

ma születésed ünnepén

új dallal hódolunk neked.

Jézus, magasztal énekünk,

ki Szűztől születtél nekünk:

Atyádat és Szentlelkedet

örökre dicsérjük veled. Ámen.

Ferenc pápa: Jézus nem azért jön, hogy elemésszen és parancsoljon hanem hogy tápláljon és szolgáljon

Ferenc pápa: Jézus nem azért jön, hogy elemésszen és parancsoljon hanem hogy tápláljon és szolgáljon

A pásztorokkal együtt lépjünk be az igazi karácsonyba, vigyük el Jézusnak, amik vagyunk, a kirekesztettségeinket, a be nem gyógyult sebeinket – hangsúlyozta Ferenc pápa a szenteste a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisén.

A szentatya homíliáját teljes terjedelmében közreadjuk.

„Isten üdvözítő kegyelme megnyilvánult minden ember számára” (Tit 2,11). Pál apostol szavai feltárják ennek a szent éjnek a misztériumát: megjelent Isten kegyelme, az ő ingyenes ajándéka; a nekünk ajándékozott Gyermekben konkréttá válik Isten irántunk érzett szeretete.

Dicsőséges éjszaka ez, az angyalok ezt a dicsőséget hirdetik Betlehemben, s a mai éjszakán mi is ezt hirdetjük. Örömteli éjszaka ez, mert Isten, az Örökkévaló, a Végtelen mától kezdve mindörökké a velünk lévő Isten: nem távoli, nem kell az égi régiókban vagy valamiféle misztikus eszményben keresnünk őt; közel van, emberré lett és soha nem fárad bele a mi emberségünkbe, amelyet sajátjává tett. Fényességes éjszaka ez: az Izajás által megjövendölt fény (vö. 9,1), mely megvilágosította a sötétségben járó embert, megjelent, és beborította a betlehemi pásztorokat (vö. Lk 2,9).

A pásztorok egyszerűen azt fedezik fel, hogy „gyermek született nekünk” (Iz 9,5), s megértik, hogy mindez a dicsőség, mindez az öröm, mindez a fény egyetlen pontban összegződik, abban a jelben, amelyet az angyal mutatott fel nekik: „Kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve” (Lk 2,12). Ez az a jel, mely révén mindig megtalálhatjuk Jézust. Nem csak akkor, hanem ma is. Ha az igazi karácsonyt szeretnénk megünnepelni, akkor ezt a jelet szemléljük: egy kicsiny újszülött törékeny egyszerűségét, jászolban fekvő lényének a szelídségét, a testét körülfonó pólya gyöngéd szeretetteljességét. Itt van Isten.

Az evangélium ezzel a jellel egy paradoxont leplez le előttünk: szól a császárról, a kormányzóról, annak a kornak a nagyjairól, ám Isten nem közöttük válik jelenvalóvá; nem egy királyi palota előkelő termében jelenik meg, hanem egy istálló szegénységében; nem a látszat csillogásában, hanem az élet egyszerűségében; nem a hatalomban, hanem a meglepő kicsinységben. Ahhoz, hogy találkozzunk vele, oda kell elmennünk, ahol Ő van: le kell hajolnunk, alá kell szállnunk, kicsinnyé kell válnunk. A megszülető Gyermek megszólít minket: arra hív, hogy hagyjuk hátra a kérészéltű illúziókat, s jussunk el a lényegeshez, mondjunk le kielégíthetetlen elvárásainkról, hagyjuk el az örökös elégedetlenséget és a szomorúságot, amit olyasvalami miatt érzünk, ami mindig sohasem lesz a miénk. Jót tesz nekünk, ha elhagyjuk ezeket a dolgokat, hogy az Istengyermek egyszerűségében újra megtaláljuk a békét, az örömöt és az élet értelmét.

Engedjük, hogy a jászolban fekvő Kisded megszólítson minket, de engedjük, hogy megszólítsanak minket azok a gyermekek is, akik ma nem egy bölcsőben nyugszanak, akiket nem simogat meg az anyai és apai szeretet, hanem a sivár „méltóságelemésztő jászlakban” fekszenek: a földalatti óvóhelyeken, ahová a bombázások elől menekültek, egy nagyváros járdáin, egy menekültektől túlterhelt bárka fenekén. Engedjük, hogy megszólítsanak minket azok a gyermekek, akiknek nem engedték meg, hogy megszülessenek, akik sírnak, mert senki sem csillapítja éhségüket, akiknek nem játékok, hanem fegyverek vannak a kezeikben.

Karácsony misztériuma, ami fény és öröm, megszólít és megrendít, mivel egyszerre a remény és a szomorúság misztériuma. Magán hordozza a szomorúság illatát, lévén hogy nem fogadták be a szeretetet, az életet pedig szemétkosárba dobták. Így esett ez Józseffel és Máriával, akik zárt ajtókra találtak, és jászolba helyezték Jézust, „mert nem kaptak helyet a szálláson” (v. 7). Jézus egyesek által visszautasítva és sokak közönyössége közepette született meg. Ma is itt él közöttünk ez a közönyösség, amikor karácsony olyan ünneppé válik, aminek mi vagyunk a főszereplői, és nem Ő; amikor a kirakatok fényözöne árnyékba borítja Isten világosságát; amikor megveszünk az ajándékokért, de érzéketlenek maradunk a kirekesztettekkel szemben.

Ám Karácsony még inkább magán hordozza a remény illatát, mivel Isten fénye a mi homályaink ellenére is újra felragyog. A szelíd fény nem vált ki félelmet; a belénk szeretett Isten gyöngédségével vonz magához, amikor szegényen és törékenyen születik meg közöttünk, mint aki egy közülünk. Betlehemben születik. A város neve ezt jelenti: „a kenyér háza”. Mintha csak azt akarná mondani nekünk, hogy kenyérként születik a számunkra; azért születik meg, hogy nekünk ajándékozza az életét; eljön a világunkba, hogy elhozza nekünk a szeretetét. Nem azért jön, hogy elemésszen és parancsoljon, hanem hogy tápláljon és szolgáljon. Így hát közvetlen kapcsolat áll fenn a jászol és a kereszt között, ahol Jézus megtört kenyérré lesz: ez a szeretet közvetlen kapcsolata, amely odaajándékozza magát és fényt gyújt az életünknek, békét ad a szíveinknek.

A pásztorok megértették ezt ezen az éjjelen, akik maguk is koruk kitaszítottjai közé számítottak. Ám Isten szemében senki sem kitaszított, sőt épp ők lettek karácsony meghívottjai. Aki magabiztos, önelégült volt, az otthon maradt, a saját dolgai között; a pásztorok ellenben „azonnal felkerekedtek” (vö. Lk 2,16). Mi is engedjük meg, hogy Jézus megszólítson és egybehívjon minket ezen az éjszakán, menjünk bizalommal Hozzá, onnan indulva el, amiben kitaszítottnak érezzük magunkat, korlátainktól útra kelve.

Engedjük, hogy megérintsen minket az üdvözítő gyöngédség. Közeledjünk a közel jövő Istenhez, álljunk meg, s nézzük a jászlat, képzeljük magunk elé Jézus születését: a fényt és a békét, a legnagyobb szegénységet és visszautasítást. A pásztorokkal együtt lépjünk be az igazi karácsonyba, vigyük el Jézusnak, amik vagyunk, a kirekesztettségeinket, a be nem gyógyult sebeinket. Így Jézusban megízleljük majd az igazi karácsony szellemét: annak szépségét, hogy Isten szeret minket. Máriával és Józseffel együtt vagyunk a jászol előtt, azelőtt a Jézus előtt, aki életemért adott kenyérként születik. Szemléljük az ő alázatos és végtelen szeretetét, mondjunk köszönetet neki: köszönöm, hogy mindezt megtetted értem.

Karácsony

Karácsony

Vedd el, ami az enyém, és add nekem, ami a tiéd! Szent Jeromos, aki elsőként fordította az akkori köznyelvre, a latinra a Szentírást, sok éven át élt remeteként abban a betlehemi barlangban, ahol Jézus született. A legenda szerint egy karácsonyi éjszaka imádság közben azt kérdezte Jézustól, hogy emberként miként tudná viszonozni azt, hogy Isten vállalta a nagy egyszerűséget, amikor megszületett. Kérdésére a következő szavakat hallotta: „Énekelj Istennek e szavakkal: Dicsőség a magasságban Istennek!” Erre nem is kellett volna bíztatni őt, hiszen szíve nagy örömével szüntelenül ismételgette az angyalok énekét, akik azon a bizonyos éjszakán, a Megváltó születése napján így énekeltek a pásztoroknak: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek! Szent Jeromos azonban kevésnek találta ezt, ezért felajánlotta összes pénzét Istennek, de erre azt a választ kapta, hogy vagyonát inkább adja a szegényeknek. Jeromos megígérte, hogy teljesíti a kérést, de tovább erősködött, mert mindenképpen adni szeretett volna valamit Istennek is. Úgy érezte, ha nem adhat semmit, akkor belehal a szenvedésbe. Erre azt a választ kapta, hogy akkor a bűneit adja oda. Ekkor Szent Jeromos így fejezte be imádságát: „Kisded Jézus! Vedd el, ami az enyém, és add nekem, ami a tiéd!”
A szeretet ünnepén lehet nagy felajánlásokat tenni, de ha önmagunkat nem akarjuk felajánlani Istennek, akkor semmit sem adtunk. Karácsonykor szép és értékes ajándékokat kaphatunk szeretteinktől, de ha Istent, aki önmagát akarja nekünk ajándékozni, nem fogadjuk a szívünkbe, akkor semmit sem kaptunk. Karácsonykor megfogalmazhatunk csodaszép imákat, amelyekben hálát adunk Istennek a megváltásért és a Megváltó eljöveteléért, de ha nem vagyunk készek arra a csodálatos változásra, amely emberségünket Istennek tetszővé alakítja, akkor hiábavaló szavakat mondunk csupán. Tanuljuk meg tehát Szent Jeromos rövid imáját és mondogassuk gyakran ezekben az ünnepi napokban: „Kisded Jézus! Vedd el, ami az enyém, és add nekem, ami a tiéd!”
Istennek nem drága ajándékokra vagy nagy ígéretekre van szüksége, hanem szívünk megtérésére. Adjuk tehát neki bűneinket, valljuk meg, hogy engedetlenek voltunk, hogy ő megtisztítsa szívünket, eltörölje bűneinket. Szent Jeromos szavait utánozva így imádkozhatunk: Kisded Jézus! Vedd el, ami az enyém, vedd el, töröld el bűneimet és add nekem, ami a tiéd, azaz a lelki tisztaságot és az életszentséget! Az ünnep előtti hetek és napok mindig fokozott izgalommal járnak, alig bírjuk elvégezni megszaporodott teendőinket. Ezért most, a karácsony ünnepét megnyitó éjszakán imádkozzunk így: Kisded Jézus! Vedd el, ami az enyém, vedd el türelmetlenségemet, vedd el szívem nyugtalanságát, és add nekem, ami a tiéd, add nekem békédet, add nekem nyugalmadat! A karácsony ünnepe szerénységre és alázatra indít minket. Imádkozzunk ezért így: Kisded Jézus! Vedd el, ami az enyém, vedd el túlzott magabiztosságomat, vedd el megváltoztathatatlannak gondolt elképzeléseimet, vedd el akaratoddal ellentétes szándékaimat, és add nekem, ami a tiéd, add nekem akaratod elfogadását, add nekem az engedelmesség lelkületét! Kisded Jézus! Vedd el, ami az enyém, vedd el a hétköznapok gondját, és add nekem, ami a tiéd, add nekem az ünnep örömét!
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Istenünk! Segíts minket, hogy az ünnep folyamán odafigyeljünk a karácsonyi örömhírre és a te lelki ajándékaidra! Szeretnénk olyan gyermeki lélekkel hallgatni az angyalok énekét, mintha először hallanánk, hogy új öröm ébredjen szívünkben. Szeretnénk elindulni a betlehemi pásztorokkal együtt, hogy mi is csodát lássunk. Lássuk a Gyermeket, aki mindig új arcát mutatja nekünk, amikor odatérdelhetünk jászola elé. Szeretnénk, ha úgy sugározna rólunk az öröm, mintha most találkoztunk volna vele először, mert bár minden évben eljön közénk, mindig új boldogságot, új szeretetet gyújt szívünkben. Segíts minket, hogy amikor találkozunk veled, őszinte szívvel tudjuk imádkozni: Kisded Jézus! Vedd el, ami az enyém, és add nekem, ami a tiéd!