Ferenc pápa üzenete a keresztény egységről tartott szaloniki szimpóziumra

Ferenc pápa augusztus 29-én, hétfőn Kurt Koch bíboroshoz, a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa elnökéhez címzett üzenetet küldött a görögországi Szalonikiben tartott szimpóziumra, melyet a keresztények egységéről tartanak augusztus 28. és 30. között.

Ferenc pápa „örömmel köszönti az érdemteljes kezdeményezést, melyet a római Antonianum Pápai Egyetem és a szaloniki Arisztotelész Egyetem Ortodox Teológiai Karának közös szervezésében tartanak azzal a céllal, hogy előmozdítsák a katolikusok és ortodoxok közötti teológiai és kulturális kapcsolatokat.

A keresztény felekezetek közötti találkozót 14. alkalommal rendezik meg; a Szalonikiben tartott szimpózium címe: „Az európai keresztény közösségek újraevangelizálásának szükségessége”. Jóllehet sokan vannak Európában a megkeresztelt emberek, de nincsenek tudatában a megkapott hit ajándékának, nem tapasztalják meg vigasztalását, és nem teljes részesei a keresztény közösségek életének, ami kihívást jelent a földrész keresztény közösségei számára. Egy olyan valóságban, mint az európai, ahol mindinkább megfogyatkoznak a keresztény gyökerek, az emberek egyre világosabban tudatára ébrednek az evangelizáció új művének szükségességére. Ezt a missziós elkötelezettséget az a mély meggyőződés tartja fenn, hogy „Krisztus a maga újdonságával mindig képes megújítani életünket és közösségünket, és a keresztény üzenet – még ha sötét korszakokon és egyházi gyöngeségeken át is halad előre – soha nem öregszik meg” (Evangelii gaudium, 11).

A pápa szívből kívánja, hogy „a szimpózium az előadásokon és a katolikusok és ortodoxok közötti őszinte megosztásokon keresztül járuljon hozzá új utak, teremtő módszerek és alkalmas nyelvezet felismeréséhez, hogy eljussanak Jézus Krisztus hirdetéséhez, annak teljes szépségében, a kortárs európai emberhez illő módon”.

Ferenc pápa ehhez „kéri az Istenszülő Szűzanya, Szent Pál apostol – aki elsőként hirdette Krisztust Szaloniki (Thesszaloniki) lakosainak –, továbbá a városból származó Szent Cirill és Metód közbenjárását a szimpózium résztvevőinek, arról biztosítva őket, hogy megemlékezik róluk imádságában”.

Évközi huszonkettedik hét hétfője

Évközi huszonkettedik hét hétfője

Jézus előhírnökének, Keresztelő Jánosnak a halálára, vértanúságára emlékezik Egyházunk a mai napon. A Keresztelő vesztét az okozta, hogy nem hallgatta el a bűnt, hanem szóvá tette azt. János úgy gondolja, hogy egyetlen ember sem helyezheti magát a törvények fölé. Még az uralkodó sem engedheti meg magának azt, hogy törvénysértő kapcsolatot tartson fenn. Isten küldötte nem hallgathat, hanem figyelmeztetnie kell a bűnösöket. A vértanúság történetét Márk evangélista úgy írja le, hogy szembeállítja a jót és a rosszat, az igazat és a bűnöst, az ártatlant és a kegyetlent.
Keresztelő János személye a keresztény igehirdetésben úgy tűnik elénk, mint aki életével és halálával egyaránt Krisztusra mutat. János a próféta, aki a sivatagban él és előkészíti Jézusnak, a Messiásnak érkezését. Ő tehát az előhírnök, aki rámutat a Megváltóra. János bűnbánatot hirdet az embereknek, s valamivel később Jézus is ugyanezt teszi. A Keresztelő körül kisebb tanítványi kör alakul ki, de nem sajnálja, amikor tanítványai közül egyesek Jézushoz csatlakoznak, az ő követői lesznek. Jézus tanúja ő, aki halálával is előre jelzi a Megváltó sorsát. Tudatában van saját szerepének és küldetésének és soha nem akar túllépni azon, nem helyezi önmagát Jézus elé.
Keresztelő János életpéldája erősítse bennünk annak tudatát, hogy a mi keresztény küldetésünk is a Krisztusról való tanúságtétel.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Mindig soknak tartjuk, amit mi teszünk másokért; ellenben amit mások tesznek érettünk, azt semmibe sem vesszük. Úgy látszik, két szívünk van: egy lágy, gyöngéd, engedékeny, önmagunk számára, és egy kemény, szigorú, zord, embertársaink számára.
Szalézi Szent Ferenc

 

Szent István király, apostoli, szent királyunk

Szent István király, apostoli, szent királyunk

Könyörögj érettünk

Ha vendégségbe jönne hozzánk a pápa, vagy az amerikai elnök, őket az első hely illetné az ünnepi asztalnál. De ha maga Isten lépne be hozzánk? Őt nem tudnánk hová ültetni, mert az első hely nem méltó hozzá. Nem fiktív kérdés ez, hiszen Jézusban eljött hozzánk, és Betlehemet választotta, Názáretet meg a Golgotát, mert csak a gyöngeség, az elrejtettség, az üldözött igazak halála illett hozzá. Jézusban Isten kinyilvánította, hogy ebben a bűnökkel fertőzött világban az utolsó hely az övé, mert így tudja megmutatni, hogy ő egészen más, mint a világ, s hogy az ő hatalma az ingyenes szeretet.

Ezért ha a mai Evangéliumban olvasott tanításokban csupán illemszabályokat látunk, esetleg sok évszázados bölcsesség desztillált cseppjeit – ismerve a legújabb biblikus kutatások eredményét, mely szerint ugyanezeket Jézus előtt már más is elmondta, sőt a kortárs rabbik is tanították –, sajnálatos módon elsiklunk az őseredeti, az embert egészen megrendítő üzenet mellett. Amit itt most egy farizeus házába vendégségre betérve mond, az nem illemszabály, nem is erkölcsi előírás, hanem létmagyarázat: istenségének kinyilatkoztatása, s az üdvösség útja számunkra. Ő nem csupán vendégként érkezett hozzánk, hanem úgy is, mint az örök lakomát rendező Atyaisten küldötte. Mindenkit meghív a lakomára, mindenkit invitál a menyegzős házba, jóllehet tudja, hogy még emberi szinten sem vagyunk képesek jóságát viszonozni.

Urunk Jézus, mi is elmondhatjuk a mai Szentlecke szavaival, hogy nem kézzel tapintható hegyhez, lobogó tűzhöz járultunk, nem egy félelmetes és távoli istenséghez, hanem Hozzád, az új szövetség közvetítőjéhez, aki értünk és a mi üdvösségünkért emberré lettél. Az a szeretet, ahogy isteni személyed miattunk és értünk egyesült a mi testünkkel, emberi természetünkkel, felülmúl minden emberi szeretetet. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy ne féljünk Hozzád hasonlóan az utolsó helyeket választani, s ezáltal egyre többet értsünk meg isteni szeretetedből.

 

Himnusz CCLXXII.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Szent Joakimhoz fordul most ez ének,

hogy jelét adja öröm ünnepének;

nagyrabecsült Szent, fogadd el dalunkat,

hódolatunkat!

Nagy királyősök ivadéka voltál,

Ábrahám, Dávid törzséből fakadtál,

ám dicsőséged nem az ős. A magzat,

Mária adja.

Annával együtt csak utódot kértél;

s teljesül benne ősi szent ígéret,

mert hamarosan menny a gyászos földre

általa jön le.

Ó, teremtetlen Gyermek égi Atyja,

áldott légy, s áldott e Szülőnek Sarja,

s szent öröm Lelke, velük együtt légy te

áldva örökre. Ámen.

Ferenc pápa: Remélem, mihelyt lehetőségem nyílik, én is felkereshetlek benneteket!

Augusztus 28-án, a vasárnap déli Mária-imádság előtt a Szentatya az alázat és az érdekmentes szolgálat értékéről elmélkedett. A közös ima után ismét megemlékezett az olaszországi földrengés sújtotta területek lakosairól, és kifejezte azon szándékát, hogy mielőbb meglátogassa őket.

A Szentatya beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai evangéliumi szakaszban Jézust egy vezető farizeus házában látjuk, azt figyeli, hogyan igyekeznek a meghívottak a fő helyeket kiválasztani. Sokszor láttuk már ezt a jelenetet: amikor valaki „könyökölve” is a legjobb helyet keresi. Amikor Jézus látja ezt a jelenetet, két rövid példázatot mond, hogy útmutatást adjon egyrészt a helyekkel, másrészt a jutalommal kapcsolatban.

Az első hasonlat kerete egy menyegzői lakoma. Azt mondja Jézus: „Amikor lakodalomba hívnak, ne telepedj le a fő helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, jön, aki meghívott benneteket és felszólít: Add át a helyedet! […] Ellenkezőleg, ha hivatalos vagy valahova, menj, és foglald el az utolsó helyet” (Lk 14,8–10). Ezzel a tanáccsal Jézus nem szociális magatartási szabályokat akar adni, hanem az alázat értékét hangsúlyozza. Ez a történet azt tanítja, hogy sok rossznak a gőg, a törtetés, a hiúság, a hivalkodás az oka. Jézus megérteti velünk, hogy az utolsó helyet kell keresnünk, vagyis a kicsiségre és a rejtettségre kell törekednünk: az alázat! Amikor ezzel az alázattal állunk Isten elé, akkor ő felmagasztal minket, lehajol hozzánk, hogy magához emeljen, „mert aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki magát megalázza, az felmagasztaltatik” (Lk 14,11).

Jézus szavai teljesen eltérő és ellentétes magatartásokra irányítják a figyelmet: egyfelől ott van annak a magatartása, aki maga választja ki a helyét, másfelől annak a magatartása, aki hagyja, hogy Isten jelölje ki a helyét, és őtőle várja a jutalmat. Ne felejtsük el: Isten sokkal többet fizet az embereknél! Ő sokkal szebb helyet ad neked, mint az emberek! A hely, amelyet Isten ad nekünk, közel van az ő szívéhez, az általa adott jutalom pedig az örök élet. „Boldog leszel” – mondja Jézus – „[…] az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat” (Lk 14,14).

Ezt mutatja be a második példázat, amelyben Jézus az érdektelenség magatartását állítja szemünk elé, ennek kell jellemeznie a vendégszeretetet. Azt mondja: „Ha vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat, s boldog leszel, mert nem tudják neked viszonozni” (Lk 14,13–14). Az ingyenességet kell tehát választani a megalkuvó számítás helyett, amely jutalom elnyerésére irányul, amely a saját érdekét nézi, és még nagyobb gazdagságra törekszik. A szegények, az egyszerűek, azok, akik nem számítanak, sohasem tudják ugyanis viszonozni a vendégségre szóló meghívást. Jézus ily módon megmutatja, hogy ő a szegényeket és a kirekesztetteket részesíti előnyben, ők ugyanis a kiváltságosai Isten országának, és meghirdeti az evangélium alapvető üzenetét, ez pedig a felebarát szolgálata Isten iránti szeretetből. Ma Jézus szóhoz juttatja azokat, akiknek nincs szavuk, és sürgető felhívással fordul mindannyiunkhoz, hogy nyissuk meg szívünket, és tegyük magunkévá a szegények, a kirekesztettek, a menedékkérők, az élettől vereséget szenvedtek, a társadalom és a zsarnokoskodó erősebbek által kitagadottak szenvedéseit és aggodalmait. És ezek a kitagadottak képviselik a lakosság túlnyomó többségét.

Ebben a pillanatban hálával gondolok azokra a helyekre, ahol sok önkéntes ételt oszt egyedülálló, szűkölködő, munkanélküli és hajléktalan embereknek. Ezek az ételosztások és az irgalmasság egyéb cselekedetei – a betegek, a foglyok meglátogatása – a szeretet edzőtermei, amelyek az ingyenesség kultúráját terjesztik, mert akik ott dolgoznak, azokat Isten szeretete mozgatja és az evangélium bölcsessége világítja meg. Így a felebarátok iránti szolgálat a szeretet tanúságtételévé válik, amely hihetővé és láthatóvá teszi Krisztus szeretetét.

Kérjük Szűz Máriát, hogy vezessen minket mindennap az alázat útján! Ő, aki egész életében alázatos volt, tegyen képessé minket a befogadás és a szolidaritás ingyenes gesztusaira a kirekesztettek felé, hogy méltók legyünk az isteni jutalomra.

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves Testvéreim! Szeretném újból kifejezni lelki közelségemet Lazio, Marche és Umbria lakosaihoz, akiket ezekben a napokban súlyos földrengés sújtott. Külön is gondolok Amatrice, Accumoli, Arquata, Pescara del Tronto és Norcia lakosaira. Ismét azt mondom az ott élő drága embereknek, hogy az egyház osztozik szenvedéseikben és aggodalmaikban. Imádkozunk az elhunytakért és a túlélőkért. Az a siető gondoskodás, amellyel a hatóságok, a rendőrég, a polgári védelem és az önkéntesek dolgoznak, rámutat arra, mennyire fontos a szolidaritás, hogy meg tudjunk birkózni ilyen fájdalmas próbatételekkel. Kedves testvéreim és nővérem, remélem, mihelyt lehetőségem nyílik, én is felkereshetlek benneteket, hogy személyesen vigyem el nektek a hit vigaszát, az atyai és testvéri ölelést és a keresztény remény támaszát. Imádkozzunk ezekért a testvéreinkért és nővéreinkért: Üdvöz légy, Mária…

Tegnap Santiago del Esteróban, Argentínában boldoggá avatták Szent Józsefről nevezett Mária Antónia nővért, akit az emberek Antulla mamának hívnak. Kívánom, hogy példamutató keresztény tanúságtétele, különösen a lelkigyakorlat előmozdítására irányuló apostoli munkája fel tudja ébreszteni a Krisztushoz és az evangéliumhoz való ragaszkodás vágyát.

Csütörtökön, szeptember 1-én tartjuk a teremtett világról való gondoskodás imavilágnapját, ortodox testvéreinkkel és más egyházakkal együtt: alkalom lesz ez arra, hogy megerősítsük közös elkötelezettségünket az élet oltalmazása, a környezet és a természet védelme mellett.

Most pedig köszöntöm az Olaszországból és más országokból érkezett zarándokokat, külön is a Kleinramingból (Ausztriából) jött ministránsokat, a „Fregata Libertad” [Szabadság fregatt] Kiképzőhajó tengerészeit – spanyolul mondtam mert az a föld csábít [argentin hajóról van ugyanis szó – a ford.]; a gonzagai, spiranói, brembói, cordenonsi és daveriói híveket; valamint a Venariából, Val Lionából, Angaranóból, Moncalieriből és Tombelléből érkezett fiatalokat.

Mindenkinek szép vasárnapot kívánok, és kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

 

Évközi huszonkettedik vasárnap

Évközi huszonkettedik vasárnap

Az utolsó hely

 
Jézus példabeszédei mindig az életből merítik témájukat, soha nem mond olyan hasonlatokat, amelyek elrugaszkodnának a valós élethelyzetektől. Az ünnepségre érkező vendégek szeretnének előkelőbb helyre kerülni, keresik a jobb helyeket. E jelenet nem csak a korabeli ünnepségekre és vendéglátásokra volt jellemző, hanem napjaink rendezvényeire is. A lakodalmi helyszíneken ezt megelőzendő minden helyre kis névkártyákat tesznek ki, amely alapján mindenki elfoglalhatja azt a helyet, amit az ifjú pár nekik szánt. A vendégsereg sokszor csak tájékoztató jellegűnek tartja ezeket a kártyákat és nem riadnak vissza azok cserélgetésétől, így szerezve maguknak olyan helyet, amit jobbnak tartanak. Jézus beszéde kapcsán érdemes néhány igazságot megfogalmaznunk.
Az első: ha vendég vagy, ne viselkedj úgy, mintha te volnál a vendéglátó! Vannak illemszabályok, íratlan törvények, de nem csupán ezek ismeretéről és megtartásáról van szó, hanem a szerénységről is. Örülj annak, hogy vendég vagy, meghívott vagy, és valakinek köszönhetően osztozhatsz mások örömében. A mennyországban is vendégek leszünk, Isten vendégei. Ott nem lesznek első és utolsó helyek, hanem mindenki egyenlően részesül Istentől a boldogságban. Örökké együtt élni Istennel ez a tökéletes boldogság az ember számára.
A második: a vendéglátás mindig szeretetközösség. A meghívó a szeretetét mutatja ki azáltal, hogy vendégül lát másokat. A meghívott elfogadja és viszonozza ezt a szeretetet, elfogadja a közösséget. Az ellenségeinkkel nem szoktunk együtt étkezni, tehát ha vendégségben vagyunk, akkor olyanokkal vagyunk együtt, akik barátként, testvérként tekintenek ránk. Ezért az ilyen szeretetközösségben ne viselkedjünk ellenségesen. A szentmisén Isten vendégei vagyunk. Isten szeretetközösségre hív bennünket, hogy vele és benne éljünk. A közösség a szentáldozásban jön létre, amikor Krisztus testét magunkhoz vesszük. Ellenséges érzületről tanúskodna, ha elutasítanánk szeretetteljes hívását s mindenféle okokra hivatkozva elmulasztanánk a szentmisét. Azért veszünk részt a szentmisén, hogy kimutassuk szeretetünket Isten iránt.
A harmadik: a vendéglátások az emberi kapcsolatok építését szolgálják. Nem az a cél, hogy minél hamarabb mindent megegyünk és jóllakottan távozzunk, hanem az, hogy megéljük a szeretetközösséget másokkal. Valamit adnunk kell önmagunkból és el kell fogadnunk a másik személyt, hogy mindkettőnknek élmény legyen az együttlét. Isten meghív minket, hogy vele éljünk. Legyünk hálásak azért, hogy Isten megosztja velünk életét. Az Eucharisztia hálaadást jelent. Amikor Jézus az utolsó vacsorán megalapította az Oltáriszentséget, az Eucharisztiát, és amikor minden szentmisében megújítja ezt az áldozatot, akkor úgy ad hálát az Atyának, hogy felkínálja, odaajándékozza önmagát neki és nekünk, embereknek.
Befejezésül még egy gondolat: Jézus egy kereszten halt meg. Megalázták és mindenétől megfosztották és keresztre feszítették. Így foglalta el az „utolsó helyet.” Az utolsó hely választásával példát ad nekünk, hogy ne egymással versenyezve törekedjünk elfoglalni az általunk jobbnak tartott helyeket, hanem keresztünket felvéve, alázattal és engedelmesen fogadjuk el azt a helyet, amelyet Isten kijelölt nekünk az életben. Így tudjuk biztosítani azt, hogy helyünk legyen a mennyországban is.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Napjainkban az életrevalóság, a siker, a jogokért való küzdelem, a büszkeség, a teljesítményre való törekvés, az eredményesség sok ember számára vált az élet jelszavává. De el kell ismernünk, hogy mindezek az alázatosság, a szerénység és a szolgálatkészség nélkül rossz útra visznek. Te azt kérted egykor tanítványaidtól és azt kéred követőidtől most is, hogy tőled, a te példádból tanuljuk meg a szelídséget és az alázatot. Segíts minket, hogy követni tudjuk példádat! Te meghívsz minket a veled való szeretetközösségbe, az öröm asztalához. Boldogok vagyunk, hogy vendégeid lehetünk. Boldogok vagyunk, hogy leülhetünk ünnepi asztalodhoz. Boldogok vagyunk, hogy hívásodra szeretettel válaszolhatunk.

 

Szent István király, Isten akarata szerint való király

Szent István király, Isten akarata szerint való király

Könyörögj érettünk!

Az a mérhetetlen lelki gazdagság, amely Jézus Krisztus ismeretéből adatik nekünk, az a nagy megtisztulás, amelyben részünk van általa, az az egészen új világ a testvéri, hitvesi, baráti szeretetben, amely benne nyílik meg számunkra, azzal a kísértéssel járhat, hogy elbízzuk magunkat, s mindezt hallgatólagosan a magunk érdemének, eredményének tulajdonítjuk. A lelki öntetszelgés apró hibának látszik, valójában azonban az egész teremtett világ zuhanásának, a történelmen végighúzódó rettenetes gyilkosság- és szenvedéssorozatnak s végső soron az örök kárhozatnak oka mind ebben keresendő. Szent Mihály arkangyal nevének jelentése: „Ki olyan, mint az Isten?”, érv és csatakiáltás az Isten ellen fellázadt, bukott angyalok öntetszelgése ellenében.

A vallásos öntetszelgés azért igen veszélyes, mert belülről észrevétlen, csendes, boldogító állapotként jelentkezik. Azt hiszi a lélek, hogy Isten békéje burkolja be, holott csak saját vélt kiválóságának dicsfényében sütkérezik. Szerencse, ha mások már messziről észreveszik, s áldás, ha – tapintatosan, de félreérthetetlenül – szóvá is teszik. Ha ezért megsértődünk, az biztos jele annak, hogy valóban lelki öntetszelgésben élünk. Nem árt ilyenkor durvább hibáinkra, gyarlóságainkra gondolni, az kijózaníthat bennünket. És vigyázzunk, hogy az ellenkező végletbe ne essünk hirtelen: amit eddig tettünk, csak azért, mert nem teljesen tökéletes lelki hozzáállással tettük, nehogy abbahagyjuk, lemondást és alázatot színlelve. A mai Evangélium arra tanít, amikor ilyesmit készülünk tenni, hogy a talentum nem arra való, hogy elássuk, hanem hogy kamatoztassuk, de ne magunknak, hanem Urunk dicsőségére.

Urunk Jézus, a mai olvasmányok és ezzel egybehangzóan a szentek életpéldája arra tanítanak, hogy nem a mi emberi kiválóságunk, hanem a Te isteni tetszésed alapján szemeled ki választottaidat, s bízol rájuk különböző mennyiségű talentumot. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy ne azzal törődjünk, hogy sokat vagy keveset bíztál ránk, hanem mindenkor hálát adva azért, hogy meghívtál az élet világosságára, tehetségünk legjavát, szeretetünk maximumát nyújtva szolgáljunk Téged testvéreinkben.

Szent Mónika, aki könnyek között imádkoztál fiadért, Ágostonért, hogy ne a test szerinti bölcsességre törekedjék, hanem rátaláljon az isteni bölcsességre, könyörögj érettünk és szeretteinkért! Segíts közbenjárásoddal, hogy éberen, figyelmes szívvel várakozzunk az Úrra, s a tevékeny szeretet cselekedeteivel kamatoztassuk az Egyház javára kapott talentumainkat.