2016. augusztus 23., kedd

Évközi huszonegyedik hét keddje



Évközi huszonegyedik hét keddje


A tegnapi evangélium szerint a farizeusok és az írástudók legnagyobb bűne az, hogy nem segítik az embereket az üdvösségre jutásban, hanem akadályozzák őket. A mai részben Jézus tovább sorolja vádjait ellenük, feltárván a farizeusi lelkületet és annak hiányosságait. A farizeus ugyan törvényismerő és törvénytisztelő ember, de mindez nála csak látszat. A vallásosság csupán külső cselekedetekben mutatkozik meg, de szíve valójában távol van Istentől.
Jézus érdekes kifejezést használ rájuk, amikor vaknak nevezi őket. Vakok, mert nem látják meg az igazán lényegeset és jelentéktelen dolgokra pazarolják figyelmüket. Vakok, mert nem látják meg saját bűneiket, hanem tökéletesnek tartják magukat. Vakok, mert nem veszik észre, hogy mi volna az igazi feladatuk, hivatásuk. Lelki vakságról, elvakultságról van itt szó. Jézus azt szeretné, ha az ő szemük is felnyílna, és eljutnának az igaz Isten ismeretére. Belelát lelkük mélyébe és észreveszi hiányosságaikat, bűneiket, amelyeket leplezni próbálnak.
A farizeusi lelkületet roppant nehéz észrevennünk magunkon. Másokban rögtön felismerjük, de késlekedünk felismerni önmagunkban. A bennünk megszólaló farizeus mindig azt állítja, hogy nincs bűnünk. A rendszeres szentgyónás jó eszköz arra, hogy szembesüljünk önmagunkkal és Isten valóban megtisztítsa lelkünket.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Mennyei Atyánk, irgalom Istene! Nagy alázattal és bűneink beismerésével indulunk feléd. Tudatában vagyunk annak, hogy megbántottunk téged, s csak tenálad lelhetünk irgalomra. Irgalmad a te végtelen szeretetednek a jele. Taníts meg minket arra, hogy mindig meg tudjunk bocsátani embertársainknak, így fejezve ki szeretetünket feléjük. Tégy minket a szeretet és az irgalmasság hirdetőivé, hogy mindenki elindulhasson feléd, az irgalomban gazdag Atya felé. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!



2016. augusztus 22., hétfő

Szent Anna 28.



Szent Anna, a te ájtatos tisztelőidnek bizonyos oltalma



A mai Szentleckében az Apostol a tesszaloniki hívek hitének erősödését dicséri, amelynek megvannak a látható gyümölcsei. A Krisztusban gyökeret vert hit intelligens, vagyis lényeglátó, van arányérzéke, nem a hit apróbb elemeibe kapaszkodik; nem bizonytalan és vitatható teológiai kérdésekre alapoz, még csak nem is egy-egy hitigazságra, hanem a keresztény hit lényegéig és forrásáig megy vissza: a Szentháromság egy Istenhez. Akkor mutatkozik meg, hogy a hitünk megerősödött, amikor következetesen döntéseket hozunk azért a misztériumért, amelyet a kinyilatkoztató Isten feltárt előttünk, amikor életünk már a felszínen és a mélyben egyaránt ennek következményeképpen és ennek megfelelően alakul.

A megerősödött hitű ember szüntelenül szembesül egy olyan személyes valósággal, aki a legmeghatározóbb realitás lesz az életében, s akitől függ minden tekintetben. Ez a függés adja állhatatosságának erejét, ebben alakítja erkölcseit mindenkor Jézus Krisztushoz, s ebben szolgáltatja ki magát mindennap az ő igazságos és méltányos ítéletének. A hit további megerősödését szolgálja Isten igazságos ítéletének komolyan vétele. Függetlenül attól, hogy a legfrissebb statisztikák szerint a keresztények közül is kevesen hisznek abban, hogy létezik pokol, és hogy vannak, akik elkárhoznak, az állhatatos és intelligens hit úgy tartja, hogy ez az egy élet adatott itt a földön, hogy az Istentől jövő üdvösséget elfogadjuk, és ha ezt elmulasztjuk, utána már késő lesz. S ez nem egy egész életünket megnyomorító fenyegetés, hanem a béke és öröm forrása, mert a végső ítéleten a Bíró az a Jézus Krisztus, aki értünk meghalt és feltámadt.

Urunk Jézus, erősítsd, kérünk, Beléd vetett hitünket, és segíts kegyelmeddel, hogy ha a tesszaloniki hívek annyi üldözést és zaklatást elviseltek Érted, akkor mi se rémüljünk meg, ha munkahelyünkön vagy valamely társaságban esetleg kinéznek minket amiatt, hogy Hozzád tartozunk, hanem készek legyünk életünkkel tanúskodni Rólad, s így neved megdicsőüljön bennünk.
 


Himnusz CCLXVI.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Immár a nap leáldozott,
Teremtőnk, kérünk tégedet:
légy kegyes, és maradj velünk,
őrizzed, óvjad népedet.
Álmodjék rólad a szívünk,
álmunkban is te légy velünk,
téged dicsérjen énekünk,
midőn új napra ébredünk!
Adj nekünk üdvös életet,
szítsd fel a szív fáradt tüzét,
a ránk törő rút éjhomályt
világosságod rontsa szét!
Kérünk, mindenható Atyánk,
Úr Jézus Krisztus érdemén,
ki Szentlélekkel és veled
uralkodik, s örökre él. Ámen.


Ferenc pápa: Az jár az üdvösség útján, aki engedi, hogy magával ragadja a szeretet!



Ferenc pápa: Az jár az üdvösség útján, aki engedi, hogy magával ragadja a szeretet!


Augusztus 21-én a vasárnapi Úrangyala elimádkozása előtt Ferenc pápa a napi evangéliumi szakaszról elmélkedett, arról, hogy mit jelent az üdvösség szűk kapuja, és milyen úton járva üdvözülhetünk. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.


Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai evangéliumi szakasz arra buzdít minket, hogy az üdvösség témájáról elmélkedjünk. Lukács evangélista azt beszéli el, hogy Jézus úton van Jeruzsálem felé, s egyszer csak odamegy hozzá valaki, és ezt a kérdést teszi fel neki: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” (Lk 13,23). Jézus nem ad egyenes választ, hanem egy másik szintre emeli a vitát, olyan szuggesztív nyelvezettel, amelyet a tanítványok kezdetben valószínűleg nem is értenek: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak” (Lk 13,24). A kapu képével azt akarja megértetni hallgatóságával, hogy az üdvösség nem számok kérdése – hányan üdvözülnek –, nem az a fontos, hogy tudjuk, hányan üdvözülnek, hanem az a fontos, hogy mindenki tudja, melyik út vezet az üdvösségre.
Aki úton van, annak előbb-utóbb át kell mennie egy kapun. De hol van a kapu? Milyen a kapu? Ki a kapu? Maga Jézus a kapu. Ezt ő mondja a János-evangéliumban: „Én vagyok a kapu” (Jn 10,9). Ő bevezet minket az Atyával való közösségbe, ahol szeretetet, megértést, oltalmat találunk. De kérdezhetnénk: miért szűk ez a kapu? Miért mondja, hogy szűk? Nem azért szűk, mert összenyom minket, hanem mert azt kéri tőlünk, hogy fogjuk szűkre és mérsékeljük gőgünket és félelmünket, hogy alázatos és bizakodó szívvel megnyíljunk Isten előtt, elismerve, hogy bűnösök vagyunk és rászorulunk az ő bocsánatára. Ezért szűk: hogy szűkre szabjuk gőgünket, amely felfuvalkodottá tesz minket. Isten irgalmasságának kapuja szűk, de mindig tárva-nyitva áll mindenki előtt! Istennek nincsenek kedvencei, hanem mindig mindenkit befogad, különbségtétel nélkül. Szűk kapu, hogy visszafogjuk és mérsékeljük gőgünket és félelmünket; kitárt kapu, mert Isten különbségtétel nélkül befogad minket. Az Isten által adott üdvösség az irgalmasság szüntelen áramlása, amely ledönt minden korlátot, a világosság és a béke meglepő távlatait nyitja meg előttünk. Szűk, de mindig kitárt kapu: ezt ne felejtsétek el!
Jézus ma újra sürgető felhívással fordul hozzánk. Arra hív, hogy menjünk hozzá, lépjük át a teljes, kiengesztelődött és boldog élet kapuját. Bármilyen bűnt követtünk is el, ő mindannyiunkat vár, hogy megöleljen minket, és felkínálja bocsánatát. Egyedül ő tudja átalakítani szívünket, egyedül ő tud teljes értelmet adni létünknek, ő adja meg nekünk az igazi örömet. Ha belépünk Jézus kapuján, a hit és az evangélium kapuján, akkor képesek leszünk kilépni világias magatartásformáinkból, a rossz szokásokból, az önzésből és a bezárkózásból. Amikor érintkezésbe lépünk Isten szeretetével és irgalmasságával, akkor létrejön a valódi változás. Életünket a Szentlélek fénye világosítja meg: egy kiolthatatlan fény!
Szeretnék javasolni nektek valamit: tartsunk egy kis csöndet, és gondoljunk a bennünk lévő dolgokra, azokra, amik megakadályoznak abban, hogy átlépjünk a kapun: a gőgöm, a kevélységem, a bűneim. Aztán gondoljunk arra a másik kapura, Isten irgalmasságának kitárt kapujára, Istenre, aki vár minket, hogy megbocsásson.
Az Úr sok üdvözítő alkalmat felkínál nekünk, hogy beléphessünk az üdvösség kapuján. Ez a kapu olyan alkalom, amelyet nem szabad elszalasztanunk: nem akadémiai diskurzusokat kell folytatnunk az üdvösségről, mint az az illető, aki kérdésével fordult Jézushoz, hanem meg kell ragadnunk az üdvösség alkalmait. Mert egyszer csak „a ház ura felkel, és bezárja az ajtót” (Lk 13,25) – emlékeztet minket az evangélium. De ha Isten jó és szeret minket, akkor miért csukja be a kaput? Azért mert életünk nem videojáték vagy szappanopera; életünk komoly dolog, és az elérendő cél lényegi fontosságú: az örök üdvösség.
Kérjük Szűz Máriát, a menny kapuját, segítsen, hogy meg tudjuk ragadni az alkalmakat, amelyeket az Úr felkínál nekünk arra, hogy átlépjünk a hit kapuján és így rálépjünk egy széles útra: az üdvösség útjára, amely képes befogadni mindenkit, aki engedi, hogy magával ragadja a szeretet. A szeretet az, ami üdvözít, a szeretet az, ami már a földön a boldogság forrása azoknak, akik szelíden, türelmesen és igazságosságban élve megfeledkeznek önmagukról és a többiek, főleg a legelesettebbek szolgálatába állnak.
A Szentatya szavai az Angelus után:
Kedves testvéreim! Hozzám is elérkezett az a szomorú hír, hogy tegnap véres merénylet történt a szeretett Törökországban. Imádkozzunk az áldozatokért, a halottakért és a sebesültekért, kérjük Istentől a béke ajándékát mindenki számára. Üdvözlégy, Mária…
Szeretettel köszöntöm az összes római zarándokot, és azokat is, akik más országokból érkeztek, külön is köszöntöm a Kaliszból (Lengyelországból) és a Gondomarból (Portugáliából) érkezett híveket; szeretném külön is köszönteni az Észak-Amerikai Pápai Kollégium új papnövendékeit: Isten hozott benneteket Rómában!
Köszöntöm a Legszentebb Megváltó Társaságát Manfredoniából, a polesinei motorkerékpárosokat, a delianuovai híveket, valamint a gyalogosan ide zarándokló veronai híveket. Köszöntöm a padullei fiatalokat, akik életosztásban fognak segédkezni a római Caritasnál.
Mindenkinek szép vasárnapot kívánok! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!


Évközi huszonegyedik hét hétfője



Évközi huszonegyedik hét hétfője


Az elmúlt napok evangéliumi történeteinek és példabeszédeinek fő témája az üdvösség kérdése volt. Szó esett már arról, hogy Isten minden embert meghív az üdvösségre és segítséget is ad ahhoz, hogy eljussunk a mennybe, mindenekelőtt az ő Fia, Jézus Krisztus személyében. Isten szintén azért adja törvényeit, parancsait, hogy ilyen módon is utat mutasson számunkra. Az üdvösség útján Isten embereket is mellénk állít, akik a jó irányba igazítanak minket.
Az ószövetségi időkben a törvénytudóknak éppen az volt vagy az lett volna a hivatásuk, hogy Isten törvényeinek helyes értelmezésével és azok megtartására való tanítással segítsék az embereket, de ennek a feladatnak sajnos nem tettek eleget. Jézus bírálata keményen hangzik feléjük: „Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől. Ti magatok nem mentek be oda, és azokat sem engeditek odajutni, akik be szeretnének menni.” Jézus ítélete szerint a törvénytudók munkássága egyáltalán nem hatékony, nem szolgálja a jó célt, hanem kifejezetten káros. Az embereket nem segítik abban, hogy közeledjenek Istenhez és helyes módon fejezzék ki tiszteletüket iránta, hanem valójában eltávolítják őket Istentől.
Csak akkor vagyok képes másokat támogatni az üdvösségre jutásban, ha én magam is erre törekszem. Elsősorban nem szavaimmal, hanem életpéldámmal segíthetek másoknak.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Jóságos Istenem, hálás szível köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött!


2016. augusztus 21., vasárnap

Szent Anna 27.



Szent Anna, üldözést szenvedők oltalmazója,
 


Törekedjetek: törjétek magatokat Isten felé
 
Áldott legyen a buzgalom, mely Isten karjába vezet! Áldott legyen a lemondás erről az egynéhány nyomorult dologról, amely ily magas méltósághoz juttat! Gondoljátok csak meg, hogy ha egyszer az Úr karjain hordoz benneteket, mit törődtök ti majd akkor azzal, ha az egész világ kígyót-békát kiált reátok! Elég hatalmas Ő arra, hogy bárkivel szemben is megvédelmezzen benneteket. Egy szavába került és a világ meg volt teremtve. Ha Ő valamit akar, az már meg is van téve. Hiszen, ha csak az Ő szeretteinek lelki érdeke nem kíván mást, még beszédbe is ereszkedik velök! Akit Ő egyszer szeret, azt nagyon szereti. És mi, testvéreim, vajon miért nem mutatnók ki iránta szeretetünket, amennyire csak tőlünk telik? Gondoljátok meg, micsoda csere az, ha a mi szeretetünket adjuk oda az Övéért! Ő mindenható, mi pedig önmagunktól nem tehetünk semmit, s csak arra vagyunk képesek, amihez Ő ád erőt. Mert hiszen végre is, mit teszünk mi Teéretted, Uram Teremtőm? Úgyszólván semmit; olykor egy kis jószándékot ébresztünk, ez az egész. Ha pedig Ő Szent Felsége azt akarja, hogy azzal, ami semmi, érdemeljük ki azt, ami minden, ne legyünk együgyűek...


Himnusz CCLXV.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Isten, világot alkotó,
világot sarkán forgató,
ki napnak ékes fényruhát,
éjnek kegyelmes álmot adsz.
A fáradt test, ha elpihent,
munkára nyerjen új erőt,
a frissült lélek vessen el
búbánatot s aggályokat.
Hálát adunk a tűnt napért,
imádkozunk, ha jön az éj,
s hogy könyörülj a bűnösön,
zsoltárainkkal hódolunk.
Áldjon lelkünk legbelseje,
zengjen a szó, a dallamos,
szeressen minden tiszta szív,
imádjon minden józan ész.
Hogy amikor az éjsötét
elfátyolozza a napot,
hitünk ne érjen vakhomályt,
s ragyogja át az éjszakát.
Hallgass meg, kérünk, jó Atyánk
s Atyánknak egyszülött Fia,
és Szentlélek, Vigasztalónk,
most és örök időkön át! Ámen.