Évközi tizennyolcadik hét hétfője

Évközi tizennyolcadik hét hétfője

Az első kenyérszaporítás Máté szerinti változatát olvassuk a mai evangéliumban. Az evangélista valamivel később beszámol egy második esetről is (vö. Mt 15,32-35), bár egyes szentírástudósok véleménye szerint egyetlen esemény kétféle változatáról lehet szó.
Jézus egyedül szeretne lenni, de az emberek nagy számban keresik őt. Egész nap gyógyítja a hozzá vitt betegeket, tanításról nem tesz említést az evangélista. Estefelé tanítványai megemlítik, hogy küldje haza az embereket, de ő inkább arra kéri övéit, hogy ők adjanak enni a népnek. Az öt kenyér és a két hal még Jézusnak és tanítványainak is kevés, nemhogy a többezres népnek. Ekkor az Úr csodát tesz, megáldja, megszaporítja a kevés táplálékot úgy, hogy mindenkinek bőven jusson belőle. Az esemény bevezetésénél és annak elbeszélésekor Máté evangélista arra törekszik, hogy Jézus cselekedeteiben a messiási idők jeleit mutassa be. A betegek gyógyításával Jézus az Isten szeretetét mutatja fel, aki irgalmas az emberek iránt. Jézus a pusztában, egy kietlen helyen táplálja a népet, miként az ószövetség korában, a pusztai vándorlás idején Isten mannával táplálta a választott népet. A manna-csoda megismétlése szintén a messiási idők jele.
A nép viselkedése tudatosítsa bennem, hogy ha keresem Jézust, akkor nem fogja szeretetét megtagadni tőlem.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Mennyei Atyánk! Vigyázz gyermekeinkre, hogy ne tegyenek semmi rosszat, ha egymás között vannak! Add, hogy szívesen térjenek haza, örüljenek és szeressék a szülői házat! Add nekünk, szülőknek, hogy sikerüljön ezt az otthont szeretetteljessé tenni, hosszú ideig megtartani számukra. Add, hogy ne félelemmel gondoljanak ránk, még akkor sem, ha valami rosszat tettek. Tartsd meg bizalmukat irántunk, hogy ez az otthon mindig nyitva legyen számukra. Add meg mindnyájunknak, hogy ez a ház megmutassa, mit jelent otthon lenni majd a te mennyei házadban.

Zsolozsma CCIVL.

Ámosz próféta könyvéből

1, 1 – 2, 3

Az Úr ítélete a nemzetek felett

Egy tekoai pásztornak, Ámosznak szavai, azok a látomások, amelyeket Izraelről látott Uzijának, Júda királyának napjaiban, és Jerobeámnak, Joás fiának, Izrael királyának napjaiban, két évvel a földrengés előtt.
     Ezt mondja az Úr: „Az Úr szózata zeng Sionon, Jeruzsálemben hallatja szavát. Gyászolnak a pásztorok legelői, kiszáradt a Kármel orma.
     Ezt mondja az Úr: »Damaszkusznak három, sőt négy bűne miatt nem változtatom meg szándékomat. Mivel Gileádot vasvesszővel zúzták szét, tüzet bocsátok Hazael házára, hogy pusztítsa el Ben-Hadad palotáit. Feltöröm Damaszkusz zárát, megsemmisítem azt, aki Bikat-Avenben trónol, és azt, aki Bet-Éden jogarát tartja, Arám népét pedig Kirbe hurcolják fogolynak – mondja az Úr.«
     Ezt mondja az Úr: »Gázának három, sőt négy bűne miatt nem változtatom meg szándékomat. Mivel az egész lakosságot elhurcolták, hogy kiszolgáltassák Edomnak, tüzet bocsátok Gáza falaira, hogy eméssze meg palotáit. Megsemmisítem azt, aki Asdodban trónol és azt, aki Askelon jogarát tartja, karomat Ekron ellen fordítom, úgyhogy elpusztul a filiszteusok maradéka – mondja az Úr.«
     Ezt mondja az Úr: »Tirusznak három, sőt négy bűne miatt nem változtatom meg szándékomat. Mivel az egész lakosságot foglyul ejtve kiszolgáltatta Edomnak, és nem emlékezett meg a testvéri szövetségről, tüzet bocsátok Tirusz falaira, hogy eméssze meg palotáit.«
     Ezt mondja az Úr: »Edomnak három, sőt négy bűne miatt nem változtatom meg szándékomat. Mivel testvérét karddal üldözte, és megtagadta tőle az irgalmat, továbbra is haragot táplált iránta, és mindvégig kitartott a gyűlöletben, tüzet bocsátok Temánra, hogy eméssze meg Boszra palotáit.«
     Ezt mondja az Úr: »Ammon fiainak három, sőt négy bűne miatt nem változtatom meg szándékomat. Mivel kettévágta a gileádi várandós asszonyokat, hogy kiterjessze határait, tüzet gyújtok Rabba falán, hogy eméssze meg palotáit, csatakiáltás közepette, ütközetnek napján, forgószélben, viharnak napján. Királyuk fogságba megy a fejedelmeivel együtt – mondja az Úr.«
     Ezt mondja az Úr: »Moábnak három, sőt négy bűne miatt nem változtatom meg szándékomat. Mivel szénné égette Edom királyának csontjait, tüzet bocsátok Moábra, hogy eméssze meg Kerijjot palotáit, és pusztuljon el Moáb a zendülésben, csatakiáltás és harsonazengés közepette. A bírót elmozdítom körükből, és elpusztítom vele minden fejedelmét – mondja az Úr.«”

 

Ferenc pápa: Nekünk is csillapítanunk kell testvéreink testi-lelki éhségét!

Ferenc pápa: Nekünk is csillapítanunk kell testvéreink testi-lelki éhségét!

Augusztus 2-án délben az Úrangyala elimádkozása előtt Ferenc pápa arról elmélkedett, hogy minden ember valójában az örökkévalóságra, az Istennel való örök találkozásra és együttlétre éhezik.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai vasárnapon folytatjuk a hatodik fejezet olvasását János evangéliumából. A kenyérszaporítás után az emberek elkezdik keresni Jézust, és végül Kafarnaumban meg is találják. Ő teljesen megérti, miért keresik ilyen nagy lelkesedéssel, és ezt világosan meg is mondja: „Nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok” (Jn 6,26). Azok az emberek valójában azért a fogható, fizikai kenyérért követik, amely előző nap csillapította éhségüket, akkor, amikor Jézus megszaporította a kenyereket. Nem értették meg, hogy az a sokak számára megtört kenyér Jézus szeretetének kifejeződése volt, magáé Jézusé. Nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a kenyérnek, mint annak, aki azt adja. Látva ezt a lelki vakságot, Jézus azt hangsúlyozza, hogy az adománynál messzebbre kell látni, az adományozót kell felfedezni és meg kell ismerni. Maga Isten az adomány és az adományozó is. Ekképpen abból a kenyérből, abból a gesztusból, az emberek megismerhetik Azt, aki adja, vagyis Istent. Arra hívja az embereket, hogy szélesebb perspektívában gondolkodjanak, lépjenek túl az ételért, a ruháért, a sikerért, a karrierért való mindennapi aggódáson. Jézus egy másfajta eledelről, olyan romolhatatlan eledelről beszél, amelyet érdemes keresni és elfogadni. Így buzdít: „Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre, és ezt az Emberfia adja nektek” (27. vers). Vagyis: az üdvösséget, az Istennel való találkozást keressétek!

Ezekkel a szavakkal akarja megértetni velünk, hogy a testi éhségen túl az ember egy másik, még jelentősebb éhséget hordoz magában – és mindannyiunkban benne van ez az éhség –, amelyet nem lehet a megszokott étellel csillapítani. Az életre, az örökkévalóságra való éhezésről van szó, amelyet egyedül ő tud kielégíteni, mivel ő az „élet kenyere” (35. vers). Jézus nem törli el a mindennapi betevőért való aggodalmat és igyekezetet, nem, nem törli el az aggódást mindazért, ami fejlettebbé teszi az életet. De emlékeztet minket, hogy létezésünk igazi jelentését a célban, az örökkévalóságban találhatjuk meg, a vele való találkozásban, aki ajándék és ajándékozó, de emlékeztet minket arra is, hogy az emberi történelmet – a maga szenvedéseivel és örömeivel – az örökkévalóság perspektívájában, vagyis a vele való végleges találkozás perspektívájában kell szemlélni, mert ez a találkozás életünk minden napját megvilágítja. Ha erre a találkozásra, erre a nagy ajándékra gondolunk, akkor az élet kicsiny ajándékait, de a szenvedéseket, aggodalmakat is megvilágítja e találkozás reménye. „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, az nem éhezik többé, és aki hisz bennem, az soha többé nem szomjazik” (35. vers). Ez pedig az Oltáriszentségre, a legnagyobb ajándékra való utalás, amely betölti a testet, lelket egyaránt. Az, hogy találkozunk Jézussal, és magunkba fogadjuk az „élet kenyerét”, értelmet és reményt ad életünk gyakran kanyargós útjának. Ezzel az „élet kenyerével” együtt azonban feladatot is kaptunk, mégpedig azt, hogy mi is csillapítsuk testvéreink testi-lelki éhségét azáltal, hogy hirdetjük az evangéliumot mindenütt. Felebarátaink iránti testvéri és együtt érző magatartásunk tanúságtételével jelenvalóvá tesszük Krisztust és az ő szeretetét az emberek között.

A Szent Szűz segítsen minket Fia keresésében és követésében, hiszen Jézus az igazi kenyér, az élő kenyér, amely soha meg nem romlik és megmarad az örök életre.

Ferenc pápa szavai az Úrangyala (Angelus) után:

Kedves testvéreim!

Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, római hívek és különböző országokból érkezett zarándokok!

Köszöntöm a spanyol fiatalokat, akik Zizur Mayorból, Elizondból és Pamplonából érkeztek; hasonlóképpen köszöntöm az olasz fiatalokat, akik Badiából, San Matteo della Decimából, Zuglianóból és Grumolo Pedemontéból érkeztek.

Köszöntöm a firenzei „Parte Guelfa” Főtestvérület lovas zarándokait.

Emlékezzünk arra, hogy ma van az „Assisi megbocsátás” napja. Ez komoly felhívás arra, hogy közeledjünk az Úrhoz az irgalmasság szentsége által, és utána szentáldozáshoz is járuljunk. Akadnak emberek, akik félnek a gyónástól, mert elfelejtik, hogy ott nem egy szigorú bíróval találkozunk, hanem a végtelenül irgalmas Atyával. Igaz, amikor gyónni megyünk, van bennünk egy kis szégyenkezés. Ez így van mindenkivel, mindnyájunkkal, de emlékeznünk kell arra, hogy ez a szégyenérzet is kegyelem, amely felkészít minket az Atya ölelésére, aki mindig megbocsát, és mindig mindent megbocsát.

Szép vasárnapot kívánok mindnyájatoknak! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A viszontlátásra!

A Megszentelt Élet Éve 212.

augusztus 2.

Angyalos Boldogasszony (Porciunkula)

Imádkozzunk a ferencesekért!

• Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány

Alapítójuk: Assisi Szent Ferenc

A ferences élet alapelemei az „imádság és áhítat”, a testvéri élet, a szegénység, a „kicsinység”, a szolidaritás, valamint az evangelizáció. Elsődleges, hogy a testvérek napról-napra keressék az Urat. Feladataik az oktatás-nevelés (iskolák, felsőoktatás), a lelkipásztorkodás (plébániák, misszió, gyóntatás, lelkigyakorlatok), szociális tevékenységek (autisták, idősek gondozása) és kulturális feladatok ellátása.

Lelkiségünkből:

A kisebb testvérek regulája és élete ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, és éljenek engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban. (2Regula 1,1)

Évközi tizennyolcadik vasárnap

Évközi tizennyolcadik vasárnap

Emlékezés, áldozat, várakozás

 
A múlt vasárnapi evangéliumban a csodálatos kenyérszaporítást olvastuk. Jézus csodájának köszönhetően az öt kenyér és a két hal olyannyira sokká változott, hogy az ételből több ezer ember lakott jól. A csoda arra ösztönözte az embereket, hogy Jézust ki akarták kiáltani királyukká, de ő nem engedte ezt, eltávozott a nép köréből. Az eset folytatásaként a nép keresni kezdi őt, majd amikor megtalálták, Jézus beszédet intézett hozzájuk az örök élet kenyeréről, megvilágítva cselekedetének jelentőségét és előremutató célját az Oltáriszentségre. Ezt a beszédet - amelyet témájának megfelelően eucharisztikus beszédnek nevezünk - tartalmazza három részletben a mai és a következő két vasárnap evangéliuma. A szöveg megvilágítja Jézusnak az utolsó vacsorán végzett cselekedetének, tudniillik az Oltáriszentség alapításának lényegét és tartalmát. Foglaljuk össze legalább vázlatszerűen mai elmélkedésünkben, továbbá a következő vasárnapokon, hogy katolikus keresztényként mit hiszünk az Eucharisztiáról.
Az utolsó vacsora eseményéről Máté, Márk, Lukács evangélisták és Szent Pál apostol számolnak be. Valamennyi leírás tartalmazza azt a négy elemet, amely a szentmisében is megmutatkozik. Először is azt, hogy az Eucharisztia ünneplése emlékezés, emlékezés egy múltbeli cselekedetre, az Úr Jézus tettére. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19) - mondta egykor Jézus és az ő szavait idézi a miséző pap az átváltoztatáskor. Másodszor: ennek az emlékvacsorának hatása van a jelenben mindazokra, akik részt vesznek rajta. Krisztus cselekedete megismétlődik, áldozata jelenvalóvá válik, hogy az ünneplő hívők az új szövetség népévé váljanak. A harmadik közös elem a jövőre mutat. Mindazok, akik együtt ünneplik az Oltáriszentséget és hisznek Jézus valóságos jelenlétében, az Úr második eljövetelére, azaz egy jövőbeli eseményre várakoznak. Erre utalnak a szentmisében elhangzó szavak: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.” A negyedik közös vonás, hogy hálaadásról van szó, hiszen az Úr hálaadással kezdi cselekedetét és mi is hálaadásként mutatjuk be azt a megváltásért.
Mindezek fényében láthatjuk, hogy Jézus utolsó vacsorája és a mi szentmisénk jelképes, ugyanakkor valóságos cselekedet. Jelképes abban az értelemben, hogy Krisztus egyszeri és megismételhetetlen áldozatát, az ő megváltó kereszthalálát és üdvözítő feltámadását hozza el a jelenbe. Valóságos abban az értelemben, hogy áldozata jelenvalóvá válik, hogy ahhoz a mi áldozatunk és hálaadásunk is kapcsolódhasson, és létrejöhessen a valóságos találkozás Isten és az ember, az Oltáriszentségben jelenlévő és önmagát ajándékozó Krisztus és a hívő ember között.
Az Úr utolsó vacsorájának eseménye és minden szentmise azt a vágyat fejezi ki, hogy az ember a lehető legbensőségesebb találkozást, egyesülést akarja Istennel és Isten is találkozni akar az emberrel. Isten bennünk akar élni, lelkünket akarja táplálni, egyesülni szeretne velünk, önmagát adja nekünk és azt szeretné, hogy mi is neki adjuk magunkat. Mivel ez a szentáldozásban valósul meg, ezért törekedjünk arra, hogy teljessé legyen a szentmisén való részvételünk, áldozatunk és hálaadásunk a szentáldozás által.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Az Eucharisztia ünneplésén, a szentmisén való jelenlétünk alkalmat ad arra, hogy ne kívülállóként szemléljük az Oltáriszentség titkát, hanem részesedjünk a te áldozatodból és feltámadásodból. A szentáldozás által közösségre lépünk, egyesülünk veled, ugyanakkor lelki közösségre lépünk embertársainkkal is, mert mindannyian az egy kenyérből, a te szent testedből részesülünk. Urunk, te önmagadat adod nekünk az Oltáriszentségben. Örömmel fogadjuk el a te csodálatos és örök életet biztosító ajándékodat. Újítsd meg a mi életünket, hogy életünk Istennek felajánlott ajándék legyen!