Évközi tizenhatodik hét szombatja

Évközi tizenhatodik hét szombatja

A tizenkét apostol névsorában két Jakab nevezetűvel találkozunk (vö. Mt 10,2-4, Mk 3,16-19 és Lk 6,14-16). A mai napon az idősebb Jakabnak nevezettet ünnepeljük, aki Zebedeusnak volt a fia és ő volt a bátyja János apostolnak és evangélistának. Péterrel, Andrással és testvérével, Jánossal együtt Jakab is a Jézus által elsőként meghívottak közé tartozik.
A mai ünnep evangéliuma azt az eseményt beszéli el, amikor Jakab és János édesanyja azzal a kéréssel fordul Jézushoz, hogy messiási országában az ő két fia ülhessen majd az Úr mellett. A kéréssel a két fiú is egyetértett, hiszen anyjuk velük együtt adja elő különleges kérését. Az eset arról tanúskodik, hogy a hatalomvágy, a dicsőségvágy és az egymás közötti versengés még az apostolok között is előfordult, s e kísértések nem csupán kettőjüket érintették, hanem a többieket is.
Jézus nem olyan hatalmat ígér nekik, mint amilyet ők most elképzelnek a maguk számára, hanem a mennyei dicsőséget, amelyet ők szenvedések árán szerezhetnek meg. Az Úr kérdésére kifejezik, hogy készek „inni a szenvedések kelyhéből,” bár ekkor még pontosan nem értették, mit is jelent ez. Ez az ígéret Jakab apostol életében valóra vált, hiszen az apostolok közül elsőként ő adta életét Krisztusért.
Kész vagyok-e osztozni Jézus szenvedésében, hogy dicsőségében is részesítsen?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram Jézus, légy az én Megváltom! Megtestesülésed legyen az én örömöm, evangéliumod az én tanításom, egész életed az én példaképem, szenvedésed az én megváltásom, a te gyalázatod az én dicsőségem, a te halálod az én életem, a te föltámadásod az én vigasztalásom, a te mennybemeneteled az én reménységem, a te újra-eljöveteled az én hozzád térésem. 

Zsolozsma CCXXXVII.

A korintusiakhoz írt második levélből

5, 1-21

A mennyei honvágy. A kiengesztelődés szolgálata

Testvéreim!
     Tudjuk, hogy ha földi sátrunk összedől, Istentől kapunk lakást: örök otthont a mennyben, amit nem emberi kéz épített. Azért is sóhajtozunk itt, mert szeretnénk beköltözni mennyei otthonunkba. Ha beköltözünk, többé nem látszunk ruhátlannak. Amíg tehát e sátorban lakunk, szorongva sóhajtozunk, mert nem azt akarjuk, hogy levetkőztessenek, hanem hogy felöltöztessenek, s így ami halandó, azt elnyelje az élet. Maga Isten készített erre elő, a Lelket adva nekünk foglalóul.
     Ezért tölt el a bizalom minket, s nem feledkezünk meg róla, hogy míg e testben vándorként élünk, távol járunk az Úrtól. A hitben élünk, a szemlélet még nem osztályrészünk. Ám bizalom tölt el bennünket, így jobban szeretnénk megválni a testtől, és hazaérkezni az Úrhoz. Ezért is igyekszünk kedvében járni, akár közel vagyunk hozzá, akár távol járunk tőle. Mindnyájunknak meg kell ugyanis jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e. Mivel az Úr félelme átjár bennünket, igyekszünk meggyőzni az embereket, hiszen az Isten ismer minket, és remélem, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is tisztán állunk. Ezzel nem akarjuk magunkat nektek ismét ajánlani, csak arra nyújtunk módot, hogy velünk dicsekedhessetek, s így azoknak, akik látszatra ugyan dicsekedhetnek, belsőleg azonban nem, legyen mit felelnetek. Ha ugyanis nem vagyunk eszünkön, az Istenért nem vagyunk, s ha eszünkön vagyunk, értetek vagyunk. Mert Krisztus szeretete sürget minket, hiszen arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha egy mindenkiért meghalt, akkor mindenki meghalt. És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt, és feltámadt.
     Ezután tehát nem ismerünk senkit emberi szempontból. Ha Krisztust azelőtt emberileg ismertük is, most már nem úgy ismerjük. Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg. De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott. Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal, nem tartja számon vétkeinket, sőt ránk bízta a kiengesztelődés tanítását. Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel, ő azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné” tette értünk, hogy általa „Isten igazságossága” legyünk.

Árpád-házi Szent Kinga szűz

Árpád-házi Szent Kinga szűz

Lengyelország és Litvánia patrónájára, a sóbányászok védőszentjére, Árpád-házi Szent Margit nővérére emlékezünk liturgikus emléknapján, július 24-én.

„Ne félj, Mária, könyörgésed meghallgatásra talált az Úr előtt. Íme, olyan gyermeket szülsz, aki néked és a népnek mondhatatlanul sok örömet fog szerezni. Mert az Úr ezen gyermek életével, példájával és érdemével szándékozik megvilágosítani és megsegíteni egy veletek szomszédos nemzetet” – a krónikák szerint Kinga édesanyja látomásban hallotta e szavakat, kevéssel Kinga születése előtt.

Kinga IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő első gyermekeként született 1224 márciusában.

Szülei, testvérei (Árpád-házi Szent Margit és Boldog Jolán), atyai nagynénje (Árpád-házi Szent Erzsébet), valamint nagybátyja és felesége példás hitéletének hatására maga is mélyen vallásos volt gyermekkorától fogva. Hatással voltak hitére a kolduló rendek is, IV. Béla udvarában a domonkosok és a ferencesek is szívesen látott lelkivezetőkként és tanácsadókként szolgáltak. Kinga egészen fiatalon elhatározta, hogy szüzességi fogadalommal életét teljesen Istennek szenteli.

1239-ben azonban szülei igent mondtak a szomszédos lengyel fejedelem leánykérő küldöttségének. Kinga pár napos vívódás után beleegyezett akaratukba, és sikerült férjét, Boleszlávot rávennie, hogy tartsa tiszteletben szüzességi fogadalmát, sőt, maga is tegyen ilyen fogadalmat.

A királyi pár közösen érte el, hogy Szent Szaniszlót, Krakkó hajdani vértanú püspökét szentté avassák.

A tatárok a muhi csata évében Lengyelországot is megtámadták. Kinga az ellenség elvonulása után hazalátogatott Magyarországra, s az apja által szolgálatára rendelt bányászok segítségével 1251-ben megnyittatta a híres bochniai sóbányákat (Wieliczka).

Ehhez kapcsolódik egy legenda, miszerint Kinga magyarországi látogatásakor édesapja kíséretében eljutott a máramarosi sóbányákba is. Gyönyörködve nézte a csillogó hófehér sótömböket. De mindjárt eszébe jutottak lengyel alattvalói, akik sós forrásokból párologtatott, úgynevezett főtt sóval voltak kénytelenek beérni. Kinga így szólt atyjához: „Atyám, add nekem ezt a sóaknát, és engedd meg, hogy innen egyenesen Lengyelországba vihessék a sótömböket.” A király teljesítette leánya kérését. Kinga pedig lehúzta ujjáról a jegygyűrűjét, és az akna birtokbavételének jeléül a mélybe dobta. Amikor később megnyitották a wieliczkai sóbányát, a legenda szerint az első kitermelt sótömbben megtalálták a királyné gyűrűjét.

Boleszláv 1279-ben meghalt. Temetésén Kinga már a ferences apácák (klarisszák) ruhájában vett részt. Jolán húgával együtt – aki fél évvel korábban szintén megözvegyült – abba az ószandeci klarissza zárdába léptek be, amelyet annak idején Kinga és férje együtt építtettek. Kinga napjai ezután jótékonykodással és önmegtagadó imaéletben teltek. A nővérek 1284-ben főnöknőjükké választották. 1287-ben a kolostort földúlták a tatárok. Az újjáépítést Kinga irányította.

Egy legenda szerint mikor Kinga a tatárok elől menekült Lengyelországban, a Pieninek-hegységhez érve apácatársaival egy szalagot dobott a háta mögé, amely kanyargós folyóvá vált: így keletkezett a Dunajec. Mivel ezen a tatárok keservesen ugyan, de átjutottak, ezután Kinga a fésűjét dobta háta mögé, s ebből sűrű erdő lett, amelyen a tatárok már nem tudtak átkelni.

1291 őszén Kinga betegeskedni kezdett, majd 1292. július 24-én, Szent Jakab apostol ünnepének vigíliáján elhunyt. 1690-ben VIII. Sándor pápa avatta boldoggá, 1999. június 16-án II. János Pál pápa a szentek sorába iktatta.

Hazánk egyetlen Szent Kinga-temploma a Veszprémi Főegyházmegye területén, Küngös településen található. A községet és a hozzátartozó területet alapításakor IV. Béla Kingának ajándékozta.

Istenünk, te megismertetted Szent Kingával a kegyelmi élet édességét, és arra indítottad, hogy szüzességét a házasságban is megőrizze. Add, kérünk, hogy közbenjárására mindenkor tiszta élettel szolgáljunk neked, és őt követve mi is örvendező lélekkel jussunk el hozzád. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete

 

A Megszentelt Élet Éve 203.

július 24.

Liguori Szent Alfonz (augusztus 1.)

Imádkozzunk a Megváltós Nővérekért!

• Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja

Alapítójuk: Eppinger Erzsébet Mária Alfonza

Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja pápai jogú, apostoli tevékenységet folytató szerzetesintézmény, nyilvános örökfogadalmakkal. Általános célja Isten dicsőségének előmozdítása a keresztény szeretet tökéletességére való törekvés által Krisztus követésében az evangéliumi tanácsok útján. (vö. CIC 573) Sajátos apostoli küldetésünk láthatóvá tenni Jézus Krisztus irgalmas és megváltó szeretetét pasztorális, pedagógiai, karitatív és szociális tevékenység által.

Lelkiségünkből:

„Mindent Isten által, Istennel, és Istenben az ő nagyobb dicsőségére és dicsőitésére.”

 

Évközi tizenhatodik hetének péntekje

Évközi tizenhatodik hetének péntekje

A magvetőről szóló példabeszéd magyarázatában Jézus felsorolja, hogy hányféle veszély fenyegeti azokat, akik hallgatják Isten üzenetét. Egyesek szívéből a gonosz kitépi az igazság tanítását, másokban nem ver mély gyökeret a tanítás és a nehézségek idején elpártolnak attól, továbbá vannak olyanok, akikben terméketlen marad a tanítás, mert fontosabb számukra a földi világ szeretete, mint az örök életre vezető isteni üzenet. És természetesen vannak olyanok, akik a tanítást hallgatják, megszívlelik és életre is váltják.
A tanítás különféle fogadtatásait három területre vonatkoztathatjuk. Először Jézus tanítására, aki maga is megtapasztalta, hogy szavait egyesek rosszindulattal, ellenséges érzülettel hallgatják. Másodszor az apostoli időkre is érvényes, hiszen az apostolok igehirdetésük során visszautasítással is találkoztak, s ez a tapasztalat szintén megjelenhetett az evangélisták leírásában. Harmadszor pedig az Egyház igehirdetésére jellemző a visszautasítás az évszázadok során. A negatív fogadtatás mellett azonban mindhárom területen megmutatkozik a pozitív is, azaz az elfogadás. Jézust elragadtatással hallgatják a tömegek, az apostolok megtapasztalják, hogy ha Jézus nevében tanítanak, akkor annak hatása van az emberekre, és az Egyház igehirdetése is eredményt hoz, ha hűséges marad az Úr szavához.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus, világ világossága és híveid vigasza, nyisd meg szemünket üzeneted számára. Az évek folyamán sok hang és szó jut el fülünkhöz, és mi emberek oly gyakran bolyongunk és tévelygünk. Nálad vannak egyedül az örök élet igéi! Add, hogy megnyitottak legyünk igazságod iránt. Hadd tudjunk tisztelettel meghajolni titkaid előtt! Erősítsd bennünk az örökkévalóság fényessége utáni vágyat, amelyben minden titok megoldódik. Csak akkor fogjuk megtudni, ki voltál te, és hogy mi történt körülöttünk.
J. K. Lavater