2015. július 20., hétfő

Évközi tizenhatodik hét hétfője



Évközi tizenhatodik hét hétfője


A vallási vezetők „jelet” akarnak látni Jézustól. Bibliai értelemben a „jel” olyan esemény, amely Isten működését jelzi. Olyan cselekedetet várnak tehát tőle, amely azt igazolja, bizonyítja, hogy Jézus valóban Isten. Kérésük azért meglepő, mert ők is hallottak Jézus csodáiról és gyógyításairól, de ez mégsem elég számukra. Látják, hogy a nép nagy számban viszi hozzá a betegeket, akik sorra meggyógyulnak, de az írástudók és farizeusok ennél is többet akarnak.
Az Úr viszont nem teljesíti kérésüket, hanem Jónás próféta esetét idézi az ószövetségi időkből. Két szempontból is Jézus előképének tekinthetjük Jónást. Egyrészt azért, mert Isten küldötteként megtérést hirdetett Ninive lakóinak, akik szavára valóban megtértek, felhagytak bűnös életükkel annak reményében, hogy Isten megkönyörül rajtuk. Jézus a mennyei Atya Fiaként és küldötteként szintén megtérést hirdet, de nem hallgatnak rá, legalábbis a vallási vezetőkre igaz ez. Másrészt a cethal gyomrában három napig tartózkodó és onnan élve előkerülő Jónás próféta előképe a halálból harmadnapra feltámadó Jézusnak. E példával Jézus előre jelzi, hogy bár feltámadása egyértelmű jele lesz annak, hogy ő valóban Isten, mégsem fognak sokan hinni e jel láttán sem.
Isten jelenlétének jelei körülvesznek. Észreveszem-e őket?
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk Jézus Krisztus! Imánk sokszor olyan színtelen, mert téged templomainkba zártunk, és a világot tőled távol tartottuk. Engedd, hogy ezután az újság olvasásakor, a napi hírek zűrzavarában, a világkonferenciák, a háborúk és katasztrófák zuhatagában is mindent a te kereszted tövében gondoljunk át, mert egyedül ez ad értelmet és választ mindenre.
P. Leppich 



2015. július 19., vasárnap

Zsolozsma CCXXXII.



Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második levele
 1, 1-14
Hálaadás a vigasztaló Istennek 

Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola és Timóteus testvér Isten korintusi egyházának és egész Achájában minden szentnek. Kegyelem és békesség nektek Istentől, Atyánktól és Urunktól, Jézus Krisztustól! Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és a minden vigasztalás Istene! Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet ő nyújt nekünk. Amilyen bőven kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, olyan bőven lesz részünk Krisztus révén a vigasztalásban is. Mert ha szenvedünk, az a ti vigasztalásotokra és üdvösségetekre szolgál, ha vigasztalásban van részünk, abból is ti nyertek bátorítást azoknak a szenvedéseknek türelmes elviselésére, amelyeket mi is szenvedünk. Szilárd tehát veletek kapcsolatban a reményünk, hiszen tudjuk, hogy nemcsak a szenvedésben vesztek velünk együtt részt, hanem a vigasztalásból is hozzánk hasonlóan részesültök. Nem szeretném, testvérek, hogy ne tudjatok arról az üldöztetésről, amely Ázsiában ért bennünket: módfelett, szinte erőnkön felül ránk nehezedett, úgyhogy már életünkről is lemondtunk. Sőt magunkban már a halálos ítéletet is elfogadtuk, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat, ő mentett ki bennünket a súlyos életveszélyből, és ezután is ki fog menteni. Belé vetjük minden reményünket, hogy ezen túl is mindig megment minket. De ti is segítsetek: imádkozzatok értünk, hogy a nekünk jutott kegyelemért sokak ajkáról szálljon fel hála a nevünkben. Csak azzal dicsekedhetünk, amiről lelkiismeretünk tanúskodik: hogy Istennek tetsző módon, szentül és őszintén, nem evilági értelemben bölcsen, hanem Isten kegyelmében éltünk a világban, kiváltképpen tiköztetek. Nem is írunk nektek egyebet, csak amit olvastok és megértetek. Remélem, hogy majd még egészen megértetek, amint részben már meg is értettetek minket, hogy Urunk, Jézus napján mi vagyunk a ti büszkeségetek, s ti a mienk. 


Ferenc pápa: Jézus teljesen átérzi a fáradt apostolok helyzetét



Ferenc pápa: Jézus teljesen átérzi a fáradt apostolok helyzetét

Július 19-án délben az úrangyala előtt Ferenc pápa a jó pásztorról elmélkedett, aki a „szív szemével” néz az emberekre, utána pedig megemlékezett latin-amerikai útjáról is.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Látom, bátrak vagytok, hogy ilyen melegben is eljöttetek ide a térre.
A mai evangélium arról számol be, hogy missziós útjukról visszatérve az apostolok elégedettek, ugyanakkor el is fáradtak. Jézus pedig teljesen átérezve, mi van bennük, egy kis pihenésre szeretne alkalmat adni nekik, ezért egy félreeső helyre viszi őket, hogy pihenhessenek egy kicsit (Mk 6,31). „De sokan látták, amikor elindultak, és kitalálták szándékukat, […] és megelőzték őket” (33. vers). Ekkor az evangélista egyedülállóan éles képet ad nekünk Jézusról, mondhatni „lefényképezi” Jézus szemét és pontosan rátapint szívének érzéseire: „Amikor [Jézus] kiszállt a bárkából és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, ezért tanítani kezdte őket sok mindenre” (34. vers).
Vegyük elő azt a három igét, amelyek e fényképet kísérik: látta, megesett rajtuk a szíve, tanítani kezdte. Kijelenthetjük, hogy ezek a pásztort jellemző igék. Az első és a második mindig együtt jár Jézus magatartásában: az ő tekintete ugyanis nem a szociológusé és nem a fotóriporteré, mert ő mindig a „szív szemével” néz. Ez a két ige, látta és megesett rajtuk a szíve, ezek teszik Jézust jó pásztorrá. Az őt eltöltő együttérzés nem pusztán emberi érzelem, hanem a Messiás elérzékenyülése, akiben Isten gyengéd szeretete megtestesült. Ebből az együttérzésből fakad Jézusnak az a vágya, hogy szavának kenyerével táplálja az embereket.
Kértem az Urat, hogy Jézusnak, a jó pásztornak Lelke vezessen apostoli utamon, amelyet az elmúlt napokban Latin-Amerikában tettem, és amely lehetővé tette, hogy meglátogassam Ecuadort, Bolíviát és Paraguayt. Egész szívemből hálát adok Istennek ezért az adományáért. Ismételten szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet ezen országok hatóságainak a fogadtatásért és az együttműködésért. Nagy szeretettel mondok köszönetet püspöktestvéreimnek, a papoknak, a megszentelt személyeknek és az egész lakosságnak meleg szeretetükért, amellyel részt vettek az eseményeken. Ezekkel a fivéreimmel és nővéreimmel dicsértem az Urat csodás tetteiért, amelyeket Isten népében végbevitt utam során azokon a földeken, valamint azért a hitért, amely Isten népének életét és kultúráját éltette és élteti. Dicsértük őt azokért a természeti szépségekért is, amelyekkel azokat az országokat gazdagította. A latin-amerikai földrésznek nagy belső lehetőségei vannak mind emberi, mind spirituális szempontból, őrzi a mélyen gyökerező keresztény értékeket, de súlyos szociális és gazdasági nehézségekkel is küszködik. E nehézségek megoldása érdekében az egyház azon van, hogy mozgósítsa közösségei spirituális és morális erőit, együttműködve a társadalom minden egészséges szereplőjével. A nagy kihívások tekintetében, melyekkel az evangélium hirdetésének szembe kell néznie, arra hívtam a híveket, hogy az Úr Krisztusból merítsék azt a kegyelmet, amely üdvözít, erőt ad a keresztény tanúságtételhez és Isten szavának terjesztéséhez, hogy azoknak a népeknek a kiváló vallásossága mindig hűséges tanúságtétel legyen az evangéliumról.
Szűz Mária anyai közbenjárására bízom ennek a felejthetetlen apostoli útnak a gyümölcseit, őt ugyanis Guadalupei Miasszonyunk néven egész Latin-Amerika mennyei pártfogójaként tiszteli.


Ferenc pápa szavai az úrangyala (Angelus) után:

Kedves testvéreim!
Szívből köszöntelek mindnyájatokat, rómaiakat, zarándokokat egyaránt!
Különösképpen is köszöntöm a Spanyolországból, a Pamplona–Tudela egyházmegyéből érkezett fiatalokat.
Köszöntöm a Názáreti Szent Család Nővéreit, akik egyetemes káptalanjukat tartják Rómában, köszöntöm az Offanengo-Casalbuttano-i zenekart, a Vigo Cavedinéből érkezett kórust, a trentói Convento di Arco önkéntes fiataljait, a Meana Sardóból érkezett fiatalokat, a pomeziai INPS által szervezett vakáción résztvevőket, valamint a mellaredói és a rivaléi Actio Catholica fiataljait.
Szép vasárnapot kívánok mindnyájatoknak! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A viszontlátásra!


A Megszentelt Élet Éve 198.



július 19.

Szent Makrina ünnepe
Imádkozzunk a bazilita nővérekért!
  • Nagy Szent Bazil Rendi Nővérek
Alapítójuk: Nagy Szent Bazil (329-379)
A Nagy Szent Bazil szabályai szerint élő szerzetesnővérek Szent Bazil nővére, Szent Makrina vezetésével éltek a IV.sz.-ban. Szent Hierotheosz bizánci püspökkel jöttek nővéreink Magyarországra a X.sz.-ban, és a veszprémvölgyi monostorban telepedtek le. A tatárjárással a monostorok megszűntek. A XIX.sz.-ban a felvidéken voltak monostoraink. Trianon után Magyarországon nem voltunk, 1935-ben települtünk vissza. Végezzük a teljes keleti zsolozsmát, és két szociális otthont tartunk fenn.
Lelkiségünkből:
„Tökéletesedni a szeretetben, és a szeretet tüzét másokban is lángra lobbantani.” Nagy Szent Bazil


Évközi tizenhatodik vasárnap



Évközi tizenhatodik vasárnap


Keresztény küldetésünk
 
A múlt vasárnapi evangélium az apostolok missziós útra küldéséről szólt. Témájában ezt a részt folytatja a mai, amely arról számol be, hogy a küldöttek visszatérnek útjukról. E kettő között található egy kitérő, amely szerint Heródes Antipász megöleti Keresztelő Jánost (vö. Mk 6,14-29). János halálának elbeszélése kitölti azt az időbeli űrt, ami az apostolok elküldése és visszatérése között van. Az apostolok távolléte idején Jézus nem tesz semmit, legalábbis semmilyen cselekedetét nem jegyzi le Márk evangélista ebből az időből. Jogosan állíthatjuk, hogy tanítványai, apostolai nélkül Jézus nem tanít, és nem tesz egyetlen csodát sem. Megtehetné, de mégis inkább visszahúzódik egy kis időre, mert azt akarja, hogy tanítványai minden tevékenységének részesei legyenek, hiszen feltámadását és mennybemenetelét követően arról fognak majd tanúskodni, amit személyesen átéltek Mesterük mellett.
Kissé sajnálkozunk azon, hogy az evangélista egy félmondattal túlteszi magát az apostolok beszámolóján visszatérésüket követően. Tulajdonképpen semmit nem tudunk meg abból, mennyi ideig voltak távol, merre jártak, kikkel találkoztak, hogyan tanítottak, mit tettek, illetve, hogy mi volt szolgálatuk eredménye. Jézus figyelmességének jeleként értékelhetjük azt a mozzanatot, hogy miután észrevette, hogy apostolainak még evésre sincs ideje, egy elhagyatott helyre viszi őket annak érdekében, hogy kipihenhessék magukat. Az elbeszélő ezen megjegyzése ugyanakkor előkészíti a következő nap eseményét, mikor a pusztában tartózkodó és táplálék nélkül maradt nagy népsokaságot Jézus jóllakatja, azaz a csodálatos kenyérszaporítást (vö. (Mk 6,35-44).
Mai elmélkedésünkben érdemes kitérnünk keresztény küldetésünkre, hiszen miként egykor Jézus útnak indította apostolait, hogy az ő nevében tanítsanak, ugyanúgy mi is azt a küldetést kapjuk tőle, hogy folytassuk szolgálatát a világban. Bennünket is Krisztus küld, mi is az ő követségében járunk. E küldetést mindannyian a keresztség felvételekor kapjuk meg, s ehhez kapjuk a Szentlélek megerősítését a bérmálás szentségében. Soha ne gondoljuk azt, hogy a hit hirdetése csak az egyházi személyek, a püspökök és a papok feladata, hiszen ez valójában minden keresztény ember kötelessége. Soha ne gondoljuk azt, hogy alkalmatlanok vagyunk a tanúságtételre, mert valójában nem a mi személyünk a fontos, hanem az, akinek küldöttei vagyunk, vagyis Krisztus. Lehet, hogy emberi képességeinket kevésnek tartjuk egy ilyen felelősségteljes szolgálathoz, de nem is arra kell építenünk, hanem a Szentlélek kegyelmére, amely mindenkit megerősít a hitben és a tanúságtételben. A kifogások keresése és a mentegetőzés helyett inkább gondoljunk azokra, akikhez küldetésünk szól: a reményvesztett emberekre, az igazságot keresőkre, a szeretetre éhezőkre. Gondoljunk azokra, akik keresik azokat az értékeket, amelyek boldogságukat jelentik, s akik talán még nem is gondolják, hogy a boldogságot Isten adja. Gondoljunk azokra, akik általunk és tanúságtevő életünk által ismerik meg a minden embert üdvözíteni akaró Istent.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Az általad küldött apostolok nem a maguk útját járták, hanem a te utadat. Nem saját elképzeléseik és vágyaik ösztönözték őket, hanem azzal a meggyőződéssel mentek, hogy a te küldötteid. Példájuk láttán és azt követvén mi is alázattal és engedelmességgel indulunk, mert nem a saját elképzeléseink vagy akaratunk útján szeretnénk haladni, hanem az Isten által számunkra kijelölt úton előbbre jutni. Te a szentmisében magadhoz hívsz minket. Tanításod hallgatása és a szentáldozás adjon erőt mindennapi feladataink végzéséhez a munkahelyen és otthon, családunk körében!