2014.02.11. kedd

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.02.11. kedd

Krisztus hatékony jele

A XVI. század elején igen nagy próbatétel előtt állt a katolikus Egyház. Évszázadok óta szaporodtak az egyetemek, a skolasztikus teológia igen magas szinten művelte a katolikus tanítást. Nagy Szent Albert, Aquinoi Szent Tamás a görög filozófia egyik nagy mesterének, Arisztotelésznek, Szent Bonaventúra és Boldog Duns Skót János pedig a másik nagy görög gondolkodónak, Platónnak a bölcseletét alapul véve a fogalomalkotásban, logikában, fejlesztették a teológia tudományát. A sötétnek csúfolt középkor olyan magas szintű hittudományt hozott létre, ami páratlannak bizonyult a későbbi generációk idején is. Az egyszerű papok képzése azonban messze elmaradt az egyetemi szinttől. A hívek buzgósága egész lelki életüket magas fokra emelte. A reneszánsz, amely a régi római-görög műveltség újjáéledése volt, a gyakorlati vallásosságot kezdte háttérbe szorítani. Divat lett a pogány műveltség elsajátítása. Az Újkor pedig az ész uralmát hirdette a hit felett. A művelt emberek nagy része racionalista lett. Az istentagadás egyre szélesebb körben terjedt. A szeretet helyére betelepítették az önzést. Akkor bizony nagy szükség volt a papok képzésének gyökeres átalakítása. Szemináriumi közös nevelés, négy év teológiai főiskola végzése volt a követelmény. Azt minden papnak ismernie kellett, mit tanít az Egyház. Iskolában és szószéken tisztán és világosan kellett magyarázni az evangéliumot. Mindezt nem lett volna szabad olyan módon művelni, hogy a papok elszakadjanak a hívektől. A szigorú kispapkor, a magasabb műveltség, a kegyelmek osztogatása Jézus egyszerűségével kell, hogy párosuljon ma is.

Zsolozsma 37.

Szent Nagy Szent Gergely pápa „Párbeszédek” című könyvéből

Az győzött, aki jobban szeretett

Szent Benedeknek volt egy leánytestvére, Skolasztika, aki gyermekkora óta Istennek volt szentelve. Évenként egyszer el szokott menni a testvéréhez, aki ilyenkor lement hozzá a monostor kapuján kívül levő közeli majorba. Egy alkalommal, szokása szerint, megérkezett Skolasztika, és tiszteletreméltó testvére felkereste őt tanítványai kíséretében. Az egész napot Isten dicséretében és jámbor beszélgetésben töltötték, amikor pedig beesteledett, vacsorához ültek. A beszélgetés tovább folyt, a késő órákig. Ekkor ez az Istennek élő szűz azzal a kéréssel fordult testvéréhez: Nagyon kérlek, ma éjjel ne menj el, hadd beszélgessünk egész reggelig a mennyei élet örömeiről. Mi jut eszedbe, nővérem – válaszolta fivére –az képtelenség, hogy ne menjek haza a cellámba. A szent nővér, amikor testvére tagadó válaszát meghallotta, imára kulcsolta és az asztalra tette a kezét, fejét ráhajtotta, és imádkozni kezdett Istenhez, aki mindent megtehet. És abban a pillanatban, hogy a fejét felemelte, heves villámlás és mennydörgés kezdődött, és óriási záporeső zúdult le a majorra, de oly nagy, hogy Szent Benedek meg a vele érkezett testvérek ki sem léphettek a ház küszöbén. Ekkor Isten embere egészen elszomorodva panaszos hangon így szólt: A mindenható Isten legyen irgalmas hozzád, nővérem! Jaj, mit csináltál. Skolasztika így válaszolt: Nézd, kértelek téged, s te nem hallgattál rám. Aztán kértem az én Istenemet, és ő meghallgatott engem! Most aztán, ha tudsz, csak lépj ki, és engem itt hagyva, menj haza a monostorba.Testvére mi mást tehetett: ha a szép szóra nem is, hát ott maradt kénytelenségből. Így történt azután, hogy átvirrasztották az egész éjszakát, és lelki beszélgetéssel kölcsönösen felüdítették egymást. Csoda-e, ha erősebbnek bizonyult a nővér, mint a fivére? Nemde megmondta Szent János, hogy Isten a szeretet? (1 Jn 4, 8) Nagyon igazságos tehát, hogy az győzött, aki jobban szeretett. Három nap elmúltával, amikor Isten embere éppen az égre emelt tekintettel a cellájában tartózkodott, látta nővérének lelkét, mint egy galambot, hogy kiröppenve testéből, felhatol, és bejut az égbe. Nagyon megörült Benedek e nagy dicsőség láttán, hálaimával és himnuszokkal mondott köszönetet Istennek. Azután elküldte a testvéreket, hozzák el a monostorba a holttestet. Abba a sírba temettette el nővérét, amelyet ő saját magának már előre elkészített. Így történt, hogy akiknek a lelke mindig is egy volt Istenben, azoknak a testét a sír sem választotta el. 

Jézus csodái 24. - Szent betegségek

Szent betegségek

 

Jézus a Tízváros vidékén, Arbelában beszél a néphez, s eközben mondja:

– A betegségek bekövetkezése elkerülhetetlen. Mégsem jelenti, hogy minden betegség a bűn vagy büntetés bizonyítéka.

Vannak szent betegségek, amelyeket az Úr azért bocsát igaz embereire, hogy a világban – amely önmagát teszi meg mindennek és az élvezet eszközének – legyenek szentek, akik, miként a háborús túszok, a többieket mentik meg. Ők személyesen fizetnek, hogy szenvedésükkel vezekeljék le azokat a bűnöket, amelyeket a világ naponként halmoz fel, s amely végül is rázuhanna az emberiségre, és átka alá temetné. Emlékeztek az öreg Mózesre, aki imádkozott, miközben Józsue az Úr nevében harcolt? Fontoljátok meg, hogy aki szentül szenved, az a legádázabb csatát vívja a világ legkegyetlenebb harcosával, a Sátánnal, a Kínzóval, minden gonoszság okozójával, aki emberi külsőt ölt magára, vagy elrejtőzik a népek mögött. A szentül szenvedő minden emberért vívja küzdelmét.

De mennyire különböznek ezektől a szent betegségektől – amelyeket Isten küld, azok, amelyeket az érzékiség bűnös szeretetéből fakadó szenvedély okoz! Az előbbiek Isten jótékony akaratát bizonyítják, az utóbbiak pedig a sátáni rombolást.

Beszédének befejezése után Jézus két sorba rendezteti el a betegeket, mert sokan vannak. Közben megkérdezi tanítványától, az arbelai Fülöptől:

– Miért nem gyógyítottad meg őket te?

– Azért, hogy amint én, ők is általad részesüljenek a gyógyulásban.

Jézus elhalad köztük, egyenként megáldja a betegeket, és megismétlődnek a szokásos csodák: a vakok látnak, a süketek hallanak, a némák megszólalnak, az összegörnyedtek kiegyenesednek, a láz elmúlik, a gyengeség megszűnik.

(4-1126)

2014.02.10. hétfő

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.02.10. hétfő

Kié a világ? Azé, aki szereti.

Nagyon sok gondja van manapság a lelkiismeretes papnak. Jézustól arra kapott küldetést, hogy hirdesse az Isten országát, vagyis az igazságot és a szeretetet. Meggyőződése, hogy ezzel az emberek boldogságát szolgálja. Gyakran tapasztalja, hogy az emberek, több ízben még a hívei is, a hazugság és a gyűlölet szolgálatával próbálnak érvényesülni, tehát a sátán országa rabjai. Nehéz szeretni ezeket a másként gondolkodókat, akik boldogságot remélnek az anyagiaktól, még akkor is, ha nem becsületes módon jutottak hozzá. Könnyen visszakanyarodunk a rabbik tanításához, akik a szeretet parancsát sajátságosan így hirdették még Jézus korában is: „Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet!”(Lev 19,18) Jézus viszont a hegyi beszédben erre tanít: „Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő felkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok?” (Mt 5, 43-46) Nekünk tehát küldetésünk van arra, hogy gonoszokat is szeressünk. Akkor most van lehetőségünk ezekre a mostani gonoszokra pazarolni szeretetünket. Éreztetni kell a szeretetet. Természetesen nem úgy, hogy gonoszságaikat megdicsérjük. A szeretet a jónak akarása. Aki a hazugság és gyűlölet ördögi körében él, azzal nem nyugtathatjuk, hogy nagyon jó helyen van, ez az állapot a hasonszőrűek segítségével pompásan virul. Meg kell mondanunk mindenkinek, akihez eljutunk, hogy ez az állapot átmeneti, Isten türelmes és szívesen megbocsát, ha bűnbánatot tartunk, de elszámoltat mindenkit, aki t a jóvátételt elmulasztja. Lehet, hogy csak halála után érti meg valaki, de boldog lesz akkor, ha megtudja,hogy a mi szeretetünk mentette meg az örök haláltól.

Jézus csodái 23. - Várj meg, Uram!

Várj meg, Uram!

 

Jézus a Tízváros vidékén jár, Gerazában, egy kereskedő karavánjához csatlakozva. Mikor már elhagyni készül a várost, jönnek Geraza lakói, hogy elköszönjenek tőle, és gyümölcs- és más étel-ajándékot hoznak. Odasiet egy ember is, egy kis beteg gyermekkel.

– Áldd meg, hogy meggyógyuljon! Könyörülj meg rajta!

Jézus fölemeli kezét, és áldást mond, majd hozzáteszi:

– Menj nyugodtan! Bízzál!

Az ember olyan bizalomteljes igennel felel, hogy egy asszony megkérdezi:

– A férjem szemén fekély van, meggyógyítanád?

– Ha tudtok hinni, igen.

– Akkor megyek érte. Várj meg, Uram! – És csak úgy repül, mint egy fecske.

Várni! Micsoda szó! A tevék már elindultak. A kereskedő, Sándor, a menetoszlop élén mit sem tud arról, amit a sor végén akarnak.

– Fuss, Marciam! Mondd meg a kereskedőnek, hogy álljon meg, mielőtt kimenne a városfalon – mondja Jézus. Marciam nyílként fut, hogy eleget tegyen a megbízatásnak.

A karaván megáll, mialatt a kereskedő Jézus felé jön.

– Mi történik?

– Maradj itt, és meglátod!

A gerazai asszony hamar visszatér szembajos férjével. Több ez, mint fekély. Két gennyes üreg az arc közepén. Abból látszik ki a szem, elhomályosulva, vörösen, félvakon, undorító könnycsorgás között. Amint az ember fölemeli a kötést szeméről, ami óvta a fénytől, a könnyezés fokozódik, mert a fény növeli a beteg szem fájdalmát. Az ember nyög:

– Könyörülj rajtam! Nagyon szenvedek!

– De vétkeztél is sokat! Amiatt nem jajgatsz? Csak szegény, evilági látásod miatt keseregsz, hogy elveszítheted? Istenről nem tudsz semmit sem? Az örök sötétség nem rémít meg? Miért vétkeztél?

Az ember sír, és szótlanul meggörnyed. Felesége is sír, és azt nyögi:

– Én megbocsátottam...

– Én is meg fogok bocsátani, ha ő itt megesküszik nekem, hogy többé nem esik vissza bűnébe.

– Igen, igen! Bocsáss meg! Most már tudom, mit hoz magával a bűn. Mint az asszony, te is bocsáss meg nekem! Te a Jóság vagy!

– Megbocsátok neked. Menj ahhoz a patakhoz, mosd meg vízében arcodat, és meggyógyulsz!

– A hideg víz nagyon árt neki, Uram! – siránkozik az asszony.

Az ember azonban csak a járással törődik. Tántorogva megy, amíg a szánakozó János apostol meg nem fogja kezét, és egyedül vezeti. Utána felesége is megfogja a másik kezét. Az ember lemegy a jéghideg vízhez, amely a kövek között morajlik, lehajol, két marokkal vizet merít, megmossa, és újra megmossa arcát. Nem látszik, hogy fájna neki, sőt, mintha enyhülést nyerne.

Majd, még mindig vizes arccal, feljön a vízparton, visszamegy Jézushoz, aki megkérdezi tőle:

– Nos? Meggyógyultál?

– Nem, Uram. Most még nem. De te megmondtad, és én meg fogok gyógyulni.

– Akkor tarts ki reményedben! Isten veled!

Az asszony letörten sír... Csalódott. Jézus int a kereskedőnek, hogy indulhat. A kereskedő, aki szintén csalódott, előre üzen. A tevék újra elindulnak, hintázó hajókként, amely a hullámon föl és le mozgatja a hajó orrát. Kimennek a városfalon, rátérnek a széles, poros karavánútra, amely délnyugati irányban halad.

Az apostolcsoport két utolsó tagja, endori János és a zelóta Simon, alig távolodik el húsz méternyire a falaktól, amikor éles kiáltás hasít a csendes levegőbe. Újra és újra felhangzik, magasabb hangon, boldogan, hozsannázva:

– Látok! Jézus! Áldalak! Látok! Látok! Hittem! Látok! Jézus, Jézus! Áldalak! – és az ember, akinek arca teljesen ép, szeme újra szép: két fénylő, élő drágakő – átvág az apostolok között, Jézus lábához zuhan, és kis híja, hogy a kereskedő tevéinek patái alá nem kerül, mert a kereskedőnek alig van annyi ideje, hogy elrántsa az állatot a földre borult embertől. A férfi megcsókolja Jézus köntösét, és ismételgeti:

– Hittem! Hittem és látok. Áldott légy!

– Kelj föl, és légy boldog! De főleg, jó. Mondd meg feleségednek, hogy tudjon teljesen hinni! Isten veled! – Jézus kiszabadítja magát a csodásan meggyógyult ember szorításából, és újra elindul.

A kereskedő elgondolkozva simítja végig szakállát... Végül megkérdezi:

– De ha az arcmosást követő csalódás után már nem hitt volna?

– Olyan maradt volna, amilyen volt.

– Miért követelsz meg ekkora hitet, hogy csodát tégy?

– Mert a hit tanúskodik az Istenbe vetett remény és a szeretet jelenlétéről.

– És előbb miért akartad, hogy megbánja bűnét?

– Mert a bánat baráttá teszi az Istent.

– Nekem, aki nem vagyok beteg, mit kellene tennem, hogy tanúskodjam hitemről?

– Az Igazsághoz kell jönnöd!

– És jöhetnék, Isten barátsága nélkül?

– Nem jöhetnél Isten jósága nélkül. Az Úr megengedi, hogy az, aki keresi Őt – bár még nem bánja bűneit – meg is találja. Mert a bánat általában akkor jelentkezik, amikor az ember – tudatosan, vagy csak félig-meddig tudva, hogy mit akar a lelke – megismeri Istent. Eleinte olyan, mint valami együgyű ember, akit csupán ösztöne vezet. Te sose érezted szükségét annak, hogy higgy?

– Sokszor. Nos, nem elégedtem meg azzal, amim volt. Éreztem, hogy más is létezik. S ez erősebb, mint a pénz és gyermekeim, akik az én reménységem... De aztán nem törődtem azzal, hogy tovább keressem azt a tudást, amire öntudatlanul vágyakoztam.

– Lelked kereste Istent. Isten jósága megengedte, hogy megtaláld Őt. Bánatod, amiatt, hogy tétlen múltadat Istentől távol töltötted, megszerzi majd neked Isten barátságát.

– Akkor, hogy... megkapjam azt a csodát, hogy lelkemmel lássam az Igazságot, meg kell bánnom múltamat?

– Természetesen. Bűnbánatot kell tartanod, és el kell határoznod magadat életed teljes megváltoztatására...

A kereskedő elgondolkozva a karaván elejére megy. Jézus nem tartja vissza.

(4-1090)

Zsolozsma 36.

Szent Ágoston püspöknek a Galata-levélhez fűzött magyarázatából

Értsük meg Isten kegyelmének ajándékát!

Amikor a galatákhoz ír az Apostol, akkor az a célja, hogy belássák: Isten kegyelmének ajándéka folytán ők már nincsenek alávetve az ószövetségi törvénynek. Amikor ugyanis meghirdette nekik az evangélium kegyelmét, akadtak néhányan a választott népből, akik, noha névleg már keresztények lettek, de még nem értették meg teljesen a kegyelem ajándékát, ezért továbbra is meg akarták tartani a terhes ószövetségi törvényeket. Az Úristen azonban nem a megigazult emberekre, hanem a bűn szolgáira rótta rá e törvények terhét. A bűnös emberek azért kapták Istentől ezt az igazságos törvényt, hogy nyilvánvalóvá legyen a saját bűnük; de a törvény nem törölte el a bűneiket. Hiszen a bűnöket semmi más el nem törli, csak annak a hitnek a kegyelme, amely a szeretet cselekedeteiben lesz nyilvánvaló. De a galaták, akik, bár ennek a hitnek kegyelmében éltek, továbbra is meg akarták tartani ezeket a terhes törvényeket, és azt bizonygatták, hogy az evangélium csak úgy válik a javukra, ha vállalják az ószövetségi néphez való tartozás jelét, a körülmetélést, és megtartják a zsidó szertartás többi külsőleges előírásait is. Ezért azután Pál apostolt, aki az evangéliumot hirdette náluk, gyanúsnak kezdték tartani, mintha nem tartaná meg a többi apostol eljárását, akik a pogányokra is rákényszerítették a zsidó előírásokat. Az ilyen emberek botránkozása miatt volt Péter apostol is engedékeny, és így keveredett kétszínűségbe, mintha maga is azt tartaná, hogy a pogányoknak nem használ semmit az evangélium, ha nem tartják be a zsidó törvény előírásait. Ebből a kétszínűségből éppen Pál apostol mentette ki őt, amint ebben a levélben is megírja. Ugyanerről a kérdésről van szó a rómaiakhoz írt levélben is. De úgy tűnik, van valami különbség, mert a római levélben már eldönti a kérdést, és véget vet annak a vitának, amely a zsidókból és a pogányokból lett hívők között támadt. Ebben a levélben viszont azoknak ír, akiket már megzavart a zsidókból lett keresztények tekintélye, és akiket rábírtak arra, hogy tartsák meg az ószövetségi törvény előírásait. Már ugyanis kezdték elhinni nekik, mintha Pál apostol nem a való igazat hirdetné, amikor nem akarja, hogy körülmetélkedjenek. Ezért kezdi így a levelét Pál apostol: Csodálkozom, hogy attól, aki meghívott titeket Krisztus kegyelmére, ilyen hamar átpártoltatok egy más evangéliumhoz (Gal 1, 6) Ezzel a bevezetéssel tehát röviden jelzi is írásának tárgyát. Jóllehet már a beköszöntőjében, amelyben magát nem embertől, nem is ember által (Gal 1, 1) lett apostolnak mondja – ilyen kitételt más levelében egyáltalán nem találunk –, elég világosan rámutat arra, hogy akik másokkal ilyeneket elhitetnek, azok nem Istentől, hanem emberektől vannak. De rámutat arra is, hogy az evangéliumi tanúságtétel tekintélyét illetőleg őt nem szabad a többi apostolnál alávalóbbnak tartani, mert ő nem embertől és nem ember által, hanem Jézus Krisztus és az Atyaisten rendeléséből apostol. 

2014.02.09. vasárnap

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.02.09. vasárnap

„Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják és eltapossák az emberek” (Mt 5,13)

Urunk Jézus első nagy beszédjét tartja. A hatalmas embertömeg láttán Jézus elérkezettnek ítélte az időt, hogy bemutatkozzék Zsidóország északi – egyben leginkább lenézett – tartományában. Nem innét származott, hanem Júdeából, ahol a fejedelmi törzs, Júda él és vele együtt Izrael legkisebb fiának, Benjaminnak ivadékai. Valószínűleg Jézus ősei is Júdeában laktak a századok folyamán, de amikor Palesztínát a görögöktől átvették a rómaiak, a zsidók egyik legnagyobb ellenségének, Jákob ikertestvérének, Ézsaunak a leszármazottai, az edomiták egyik tehetséges tagja, Nagy Heródes kapta meg egész Zsidóország felett a helytartói hatalmat. Heródes okos ember volt, de égett a vágytól, hogy ősapja: Ézsau (Edom) két évezreddel korábban elvesztett elsőszülöttségi áldásáért végre megfizessen. Vannak történészek, akik szerint Dávid családjának Betlehemben élő tagjai miatta menekültek Galileába, Názáretbe. A bölcsek látogatása után azért öletett meg 30-35 két évesnél fiatalabb betlehemi kisfiút, hogy a csillagok jelezte zsidó Messiás is köztük legyen. A Szentcsalád csak az ő halála után mert visszatérni Júdeába. Mivel legkegyetlenebb fia lett a helytartó,Szent József Názáretbe vitte az üldözött öt-hatéves kis Jézust. Jézus nyilvános működését harminc éves korában kezdte el. Tanítványait Galileából hívta meg, kivéve a karióti Júdást. Nyilván ezért nevezte tanítványait így: Ti vagytok a föld sója. Hiába szorongatják a farizeusok és az írástudók a mózesi törvénytekercseket, hasztalan hivatkoznak Ábrahámra, „a mi atyánkra”, az Ábrahámnak adott isteni áldás a Megváltó áldozatával válik üdvözítővé: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12,3) Amint a háziasszonyok az ételeket megsózzák és akkor lesz ízletes, sőt ehető, ugyanúgy tőlem kapjátok az igazság teljességét a Szentháromság ismeretével, a Fiú megtestesülésével, megváltásával és feltámadásával, a bűnök megbocsátásával. Igen fontos pecsét lesz igaz tanításotokon hitvallástok, véretek ontása. Amikor pedig mindazt tanítjátok, amit rátok bíztam, olyanná váltok, mint a sötétben gyújtott fáklyák. A ti művetek olyan lesz, mint a hegyre épített város: mindenki láthatja, aki benne él, biztonságban lesz a hitetlenség viharaival szemben.„Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek”. (16a) Ha arra gondolunk, hogy az apostolok szóbeli tanításai csodálatos erővel emelhette a hallgatók hitét, aztán az írni tudók óriási hatású írásművekben fejtegethették, gazdagíthatták a hívők ismereteit az egymást követő századokban, ma pedig már naponta hozzáférhető a jézusi tanítás a számítógépen közölt cikkekben. Ne feledjük: Jézus a teljes földkerekség sójának, érthető, élvezhető tanítóinak nevezte apostolait. Amit a jól képzett papság nem tud elvinni mindenüvé idő és hely híján, azt a megírás és küldés pillanatában elénk hozza a modern világháló. „Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!”(16) Jézus bízik bennünk, mai tanítványaiban is. Az istentagadás és hazudozás nagymestereinek világában minden tiszta szónak az igazság és a szeretet hirdetőjének kell lennie. Ismerni az igazságot és a szeretetet nem elég: hirdetni és magyarázni kell, hogy a luciferi őrjöngések mihamarabb kipusztuljanak. Jézus kétezer éves üzenete nekünk is szól: „Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok: mert legyőztem a világot”. (Jn 16,33) Milyen csodálatos öröm üzenet. Jézus üzeni, aki maga az igazság és a szeretet.