2018. október 12., péntek

Évközi huszonhetedik hét péntekje



Évközi huszonhetedik hét péntekje


Az evangéliumi jelenet egy csodával kezdődik. Valójában kettős csoda történik: Jézus kiűzi az emberből az ördögöt és megszünteti az illető némaságát. Az evangélista azonban nem részletezi a csodát, hanem rögtön rátér Jézus ellenfeleinek vádjára: „az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket”, mások pedig égi jelet követelnek tőle. Jézus válaszát figyelemre méltó kifejezés vezeti be: „belelátott gondolataikba.” E gondolatolvasó képesség egyrészt azt jelentheti, hogy akkor is ismerte Jézus ellenfelei gondolatait, nézeteit, amikor azt nem mondták ki szavakkal. Másrészt azt is jelenti, hogy jól ismerte szándékaikat, azaz hogy miért fogalmaznak meg ilyen vádakat vele szemben, miért kérnek tőle különleges égi jelet. Harmadrészt azt is jelenti, hogy Istent nem lehet becsapni, nem lehet megtéveszteni, mert mindig felismeri az emberi rosszindulatból fakadó fondorlatokat, és minden helyzetben ismeri az igazságot.
Jézus válaszában, védekezésében az érvelés logikus és egyszerű. Az ördögök fejedelmének hatalma van a neki alárendelt ördögök felett. Megoszlás vagy lázadás bármikor előfordulhat, de ez a fennálló viszonyok, kapcsolatok megszűnéséhez vezet, tehát önmagában ellentmondás az, hogy az ördögök fejedelme segítené Jézust abban, hogy más ördögöket kiűzzön emberekből. Az ördögök fejedelme amúgy sem adna hatalmat ahhoz, hogy azt az ő uralma ellen fordítsák.
A váddal ellentétben Jézus isteni erejének birtokában szabadítja meg az embereket a gonosz hatalmától.
© Horváth István Sándor

Imádság

Én Istenem! Felajánlom magamat égő áldozatul irgalmas szeretetednek, hogy életem a tökéletes szeretet egyetlen hősi tette legyen. Könyörgök hozzád, hogy a benned rejlő végtelen szeretetnek árját öntsd át lelkembe, hogy az engem felemésszen, és a te szeretetednek vértanújává tegyen. Igen, így akarok elkészülni rá, hogy előtted megjelenhessek: a szeretet mártírhalálával akarok meghalni, s így egyenest a te irgalmas szereteted karjaiba repülni.
Lisieux-i Szent Teréz


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése