2016. december 29., csütörtök

Erdő Péter bíboros siket és nagyothalló híveknek mutatott be szentmisét



Erdő Péter bíboros siket és nagyothalló híveknek mutatott be szentmisét

Karácsony másnapján, december 26-án Erdő Péter bíboros szentmisét mutatott be a budapesti Piarista Gimnázium kápolnájában a siket és nagyothalló híveknek, valamint családtagjaiknak.


Évek hosszú sora alatt hagyománnyá vált, hogy Erdő Péter bíboros ellátogatott el a siket és nagyothalló hívek közösségéhez és körükben mutatja be a Katolikus Hallássérült Pasztoráció szervezésben december 26-án a szentmisét a piarista gimnázium kápolnájában. Szentbeszédét jelnyelven tolmácsolták.

Szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük.

1. Ha ez az élet küzdőpálya, akkor a versenyzőknek a győzelemhez szükségük van biztos menedékre, hogy az ellenség csapásait elhárítsák, de szükségük van a küzdelemben segítségre is. Nem hiányozhatnak belőlük a kiváló készségek, és látniuk kell előre a díjat is, ami a győzelem után várja őket. Mert ahol nincs menedék, ahol a segítséget megtagadják, ahol hiányzik az erőnlét, és nem lehet látni, hogy mi az, amiért érdemes küzdeni, ott úrrá lesz a félelem, elvész a bizalom a győzelemben, elterjed gyávaság, gyakori lesz a bukás, elvész a készség az ellenállásra, kihűl a szív és megremeg a bíztató hang is. Keresztény életünk küzdelmének legyőzhetetlen vezére és életünk igazi törvényhozója, Krisztus Urunk felkészítette tanítványait, hogy vegyenek részt az ő lelki küzdelmében, és vigyék el örömhírét az egész világra (vö. LAURENTIUS IUSTINIANI, In festo es. Stephani Protom., sermo secundus, in UA., Opera omnia, II, Venetiis 1751,24.). Jól tudta pedig, hogy akiknek a küldetést adja, saját erejükből nem lesznek képesek teljesíteni a feladatot, ha isteni védelem nem oltalmazza őket. Maga Jézus is néha elvonult a tömegtől, és fölment a hegyre, hogy imádságban találkozzék a Mennyei Atyával. Mielőtt pedig elfogták az Olajfák Hegyén, vérrel verejtékezve imádkozott, de elfogadta, hogy történjék minden az Atya akarata szerint.

Szent István első vértanú küzdelmében megjelenik minden, amire a hit jó harcának megvívásához igazán szükség lehet. Ő sem földi segítséget keresett, hanem Istenhez imádkozott. Szent István diakónus látta a megnyílt eget (Ap Csel 7,56) és az Emberfiát, amint ott áll az Isten jobbján. Ez a természetfeletti élmény pedig erőt adott neki, mert közvetlenül érzékelhette a földi helytállás jutalmát. Egyetlen nagy pillanatban élhette át, amit Jézus a nyolc boldogságról szóló mondásában ígért: „Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa” (vö. Mt 5, 10). Nem ülve pillantotta meg látomásában Krisztust az Atya jobbján, hanem állva, vagyis készen arra, hogy kívánságát teljesítse, hogy segítse őt a végső küzdelemben, és befogadja a boldogságba (Vö. Uo., 25.).

2. Ma megint olyan korban élünk, amikor sokfelé elnyomják, vagy akár véresen üldözik a keresztényeket. Sok ezer, talán több mint százezer embert ölnek meg a világon évente azért, mert keresztények. ÉS mégsem olvasunk arról, hogy azokban az országokban, ahol legkeményebb az üldözés, a keresztények tömegesen elhagynák hitüket. Inkább különös bátorság és erő költözik a szívükbe, hogy kitartsanak Krisztus mellett. Szent István vértanú történetében is egy beszédet olvasunk, azt a beszédet, amelyért ő az életével fizetett. Bátran hirdette Krisztus örömhírét, pedig tudta, hogy nem éppen baráti érzéssel hallgatják. A múlt héten Budapesten, a Szent István Bazilika lépcsőjén gyertyát gyújtottunk azoknak az egyiptomi keresztényeknek az emlékére, vagy talán már a tiszteletére, akiket a templomban gyilkoltak meg, miközben szentmisén vettek részt. Mi ez, ha nem vértanúság? Meghalni azért, mert Krisztushoz tartozunk. Az a templom, ahol az eset történt, a keresztény negyed falán kívül található. Aki odament szentmisére, tudta azt, hogy emberileg nincs teljes biztonságban. De hiszem, hogy ők már biztonságban vannak Krisztusnál, és olyan boldogságban, amit semmilyen emberi hatalom nem képes megadni. Ők tehát megfutották a pályát, és győztesként kerültek ki a küzdelemből. Az együttérző támogatók buzdító szava pedig, akárcsak Szent István vértanú esetében, nem a kívülállók részéről érkezik. A hívő keresztények közössége őrzi emléküket, és nagyszerű helytállásuk példáját.

3. De a vértanúk halálának a saját üdvösségükön és a számunkra adott ragyogó példájukon kívül van még egy titokzatos hatása is. Magvetés a keresztények vére, mondta már Tertulliánusz a II. század végén. Az Apostolok Cselekedeteiben Szent István vértanúsága után a következő rövid mondat áll: „…és Saul helyeselte meggyilkolását” (Ap Csel 8,1). Az a fanatikus fiatalember, aki őrizte azok ruháját, akik Istvánt megkövezték, később megrendülten találkozott Krisztussal, és Szent Pál lett belőle. Kiérdemelte, hogy a nemzetek apostolának hívják. Élete végén pedig ő is követte Istvánt a vértanúságba. A mai idők keresztény vértanúinak áldozata sem puszta szenvedés. Titokzatos kegyelmek forrása hívők és nem hívők számára. De a versenyben mi is társulhatunk hozzájuk, minden emberi jótett és minden szenvedés, amit elfogadunk Isten kezéből, érdemek forrása lehet. Kegyelem forrása lehet az is, ha elfogadjuk a saját korlátainkat, és Isten segítségével mindent megteszünk, hogy a legszebbet hozzuk ki az életünkből.

A siketek és nagyot hallók helytállása, küzdelme azért, hogy szeretetben megéljék az emberi kapcsolatok gazdagságát minden nehézség ellenére, értékké válik Isten szemében. Tőle kérjük mindannyiunk számára az erőt és az áldást, neki adunk hálát mindenért.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése