Ferenc pápa interjúja a repülőn Mexikóból hazafelé – II. rész
Miközben február 17-én este Ferenc pápa mexikói útja befejeztével Rómába repült, a fedélzeten sajtótájékoztató keretében a média hetvenhat munkatársával találkozott. Az őszinte, nyílt hangvételű beszélgetést két részletben közöljük.
A második részben érintett témák: Nagy Károly-díj, Európa válsága és újraalapítása, sérült családok gondozása, felkészítés a házasságra, gyermeknevelés, pap és nő barátsága, katolikus parlamenti képviselők, tervezett utazások, Mexikó életerős népe, hogyan álmodik a pápa, mit kért a Guadalupei Szűztől, elköszönés a pápai utak szervezőjétől (Alberto Gasbarritól).
Federico
Lombardi
Köszönjük!
Most pedig kérjük Ludwig Ring-Eifel hozzászólását, aki a „KNA” német katolikus
hírügynökség tudósítója.
Ludwig
Ring-Eifel, „KNA”
Szentatya,
Ön három hét múlva megkapja a Nagy Károly-díjat, az Európai Unió egyik legtekintélyesebb
díját. Elődje, Szent II. János Pál is megkapta ezt a díjat: nagyra értékelte.
Nagyra értékelte az európai egységet is, amely ma kissé úgy tűnik, darabjaira
esik szét, először az euró válsága, most pedig a menekültválság következtében.
Tudna esetleg mondani valamit nekünk ebben az európai válsághelyzetben?
Köszönöm!
Ferenc
pápa
Először
a Nagy Károly-díjról. Az volt a szokásom, hogy nem fogadok el kitüntetéseket
vagy doktori címeket; kezdettől fogva, nem alázatból, hanem mert nem tetszenek
nekem ezek a dolgok. Jó, ha egy kicsit zakkantak vagyunk [viccelődik], de ezek
nem tetszenek nekem. De ebben az esetben, ha nem is rám „erőltette”, de
„meggyőzött” a maga szent és teológiai makacsságával Kasper bíboros, akit arra
szemeltek ki, hogy rávegyen engem. Én viszont azt mondtam: „Rendben, de a
Vatikánban.” Ezt mondtam; és [ezt a díjat] Európának ajánlom: legyen ez egy
kitüntetés, egy jutalom, hogy Európa meg tudja tenni azt, amit Strasbourgban
kívántam: hogy tudniillik ne „nagymama-Európa”, hanem „anya-Európa” tudjon
lenni.
Második:
tegnap, amikor olvastam a híreket ezekről a válságokról – én keveset olvasok,
csak egy napilapot lapozok át (nem nevezem meg, hogy ne keltsek féltékenységet,
de köztudott, melyikről van szó), negyedóra alatt átnézem, ezenkívül az
Államtitkárságtól tájékozódom; egy kifejezés, amely megtetszett nekem, tetszett
– nem tudom, ki ért vele egyet, ki nem –, az „Európai Unió újraalapítása”. A
nagy szülőatyákra gondoltam… De manapság hol van Schuman vagy Adenauer kaliberű
ember? Ezek a nagyok, akik a háború után megalapították az Európai Uniót.
Tetszik nekem az újraalapításnak ez a gondolata: bárcsak meg lehetne csinálni!
Mert Európa – nem mondanám, hogy egyedülálló, de – olyan erővel, kultúrával,
történelemmel rendelkezik, amelyet nem szabad eltékozolni, és mindent meg kell
tennünk, hogy az Európai Uniónak legyen ereje és ihletettsége is, hogy előre
vigyen minket. Nem tudom; ez az, amit gondolok.
Federico
Lombardi
Köszönjük!
Most pedig átadjuk a szót Anne Thompsonnak, az „NBC News”-tól – épp Amerikában
vagyunk, pontosabban Amerika felett: neki adjuk meg tehát a szót.
Anne
Thompson, „NBC News”
Köszönöm,
Lombardi atya. Matteo majd segít nekem… Szentatya, Ön sokat beszélt a
családokról és az irgalmasság évéről utazása során. Vannak, akik azt kérdezik,
miként fordulhat elő az, hogy az az egyház, amely „irgalmasnak” tartja magát,
könnyebben megbocsát egy gyilkosnak, mint annak, aki elvált és újraházasodott…
Ferenc
pápa
Tetszik
a kérdés! A családról beszélt a két szinódus, és beszélt róla a pápa egy egész
éven át a szerdai katekézisekben. És igaz a kérdés, tetszik nekem, mert Ön jól,
szemléletesen fogalmazta meg. A szinódust követő dokumentumban, mely nemsokára
megjelenik – valószínűleg húsvét előtt –, az egyik fejezetben – mert sok
fejezetből áll – újra ott találjuk mindazt, amit a szinódus a konfliktusokról,
vagy a sérült családokról, illetve a sérült családok lelkipásztori kíséréséről…
mondott. Ez az egyik dolog, amit fontosnak tartunk.
Egy
másik pedig a házasságra való felkészítés. Gondolja csak el, ahhoz, hogy valaki
pap legyen, nyolcévnyi tanulás, készület kell, később pedig, egy bizonyos idő
után, ha nem bírod, kéred a felmentésed, továbbállsz, és minden el van intézve.
Ellenben az egész életre szóló szentséghez [a házasságkötéshez], ott van
három-négy előadás… A házasságra való felkészítés nagyon, de nagyon fontos,
mert azt hiszem, ez olyasmi, amit az egyház az általános pasztorációban –
legalábbis az én országomban, Dél-Amerikában – nem becsült sokra. Például –
most nem annyira, de évekkel ezelőtt – a hazámban szokásban volt…
„szükségházasságnak” hívták: gyorsan megházasodni, mert jön a baba. És
megvédeni az emberek szemében a család becsületét… Ekkor [a felek] nem voltak
szabadok, és sok esetben ezek a házasságok semmisek. És én, püspökként,
megtiltottam a papoknak, hogy ezt tegyék, amikor ez volt a helyzet… Jöjjön csak
a baba, de ők folytassák jegyesekként, és amikor úgy érzik, hogy egész életre
tudják vállalni, akkor lépjenek tovább. De hiány van a házasságra való
felkészülésben.
Aztán
egy másik érdekes fejezet: a gyermekek nevelése. A családi problémák áldozatai
a gyermekek. De olyan családi problémák áldozatai is, amelyeket sem a férj, sem
a feleség nem akarnak: például a munka szükséglete. Amikor az apának nincs
szabad ideje arra, hogy beszélgessen gyermekeivel… Amikor olyan házaspárt
gyóntatok, akiknek vannak gyermekeik, [mindig] megkérdezem: „Hány gyermeke
van?” Néhányan megijednek, mert azt gondolják: „A pap biztosan azt kérdezi majd
tőlem, miért nincs több…” Azt mondom: „Felteszek egy másik kérdést: szokott
játszani a gyermekeivel?” A többség – szinte mindenki! – azt feleli: „De atyám,
hisz nincs időm: egész nap dolgozom.” A gyermekek tehát áldozatai egy társadalmi
problémának, amely sérültté teszi a családot. Ez probléma…
Tetszik
nekem az Ön kérdése. És egy harmadik érdekes dolog, a családokkal való
találkozón, Tuxtlában, volt egy újraházasodott, második kapcsolatban élő pár,
akiket integráltak az egyházi pasztorációban; a kulcsszó, melyet a szinódus
használt – és én is átveszem –: „integrálni” az egyház életébe a sérült
családokat, az újraházasodottak családját, ez a lényeg. De nem szabad
elfelejteni, hogy a gyermekek legyenek a középpontban! Ők az első áldozatok,
mind a sérüléseknek, mind a szegénységnek, a munkakörülményeknek, mindezeknek a
problémáknak.
Anne
Thompson, „NBC News”
Ez
azt jelenti, hogy áldozhatnak?
Ferenc
pápa
Ez
[csak] egy dolog… az érkezési pont. Integrálni az egyházba nem „áldozást” jelent;
mert én ismerek olyan újraházasodott katolikusokat, akik évente egyszer vagy
kétszer mennek templomba: „De én áldozni akarok!”, mintha az áldozás valami
kitüntetés lenne. Integrálási munkáról van szó… minden kapu nyitva áll. De nem
lehet azt mondani [mindenkire érényesen], hogy mostantól „áldozáshoz
járulhatnak”. Ez sérülést okozna a házaspároknak is, mert nem járatja velük
végig az integrálódás útját. És ezek ketten boldogok voltak! Nagyon szépen
fejezték ki magukat: „Mi nem úgy áldozunk, hogy az eucharisztiát vesszük
magunkhoz, hanem úgy egyesülünk Jézussal, hogy látogatást teszünk a kórházban,
hogy ellátjuk ezt a feladatot, amazt…” Az ő integrációjuk ott megállt. Ha lesz
valami ennél több, azt majd az Úr megmondja nekik, de… itt egy útról, úton
haladásról van szó.
Anne
Thompson, „NBC News”
Köszönöm!
Federico
Lombardi
Most
pedig Antoine-Marie Izoard tehet fel kérdést, tehát visszatérünk a francia
nyelvű csoporthoz, ő az „I.media”, egy francia katolikus hírügynökség vezetője.
Antone-Marie
Izoard, „I.media”
Szentatya,
jó estét! Engedje meg, hogy viccelődve azt mondjam, hogy mi, vatikáni tudósítók
egy kicsit a Szentatya programjainak túszai vagyunk, és így nem tudunk játszani
gyermekeinkkel… Szombaton szentévi kihallgatás van, vasárnap úrangyala,
hétfőtől péntekig pedig repülünk dolgozni. Aztán egy ölelés Albertónak
[Gasbarri], aki – Lombardi atyával – segített, hogy bekerüljek a Vatikáni
Rádióhoz, húsz évvel ezelőtt – egy család vagyunk…
Egy
kissé „osée” [merész] kérdés, Szentatya: a média számos felületén váltott ki
visszhangot és keltett nagy feltűnést II. János Pál „intenzív levelezése” Anna
Tymieniecka amerikai filozófusnővel, aki nagy szeretetet táplált – azt mondják
– a lengyel pápa iránt. Ön szerint egy pápának lehet ennyire meghitt kapcsolata
egy nővel? Hiszen, ha megengedi, Ön komoly levelezést folytat, így ismeri –
vagy ismerte – ezt a fajta a tapasztalatot…
Ferenc
pápa
Már
tudtam erről, erről a baráti kapcsolatról Szent II. János Pál és e filozófusnő
között, amikor Buenos Airesben éltem: olyan dolog ez, amelyről lehetett tudni,
az ő [filozófusnő] könyvei is ismertek voltak, és II. János Pál egy nyugtalan
[intenzív belső világú] ember volt… Aztán az a véleményem, hogy annak a
férfinak, aki nem képes jó baráti kapcsolatot ápolni egy nővel – nem beszélek a
nőgyűlölőkről: azok betegek –, annak a férfinak hiányzik valami. Én – személyes
tapasztalatból is – amikor tanácsot kérek, megkérdezek egy férfi munkatársat,
barátot, egy férfit, de szívesen meghallgatom egy nő véleményét is; nagy
gazdagságot tudnak adni! Más szemmel látják a dolgokat. Szívesen mondom, hogy a
nő az, aki felépíti az életet a méhében, és – párhuzamot vonok – megvan a
karizmája arra, hogy olyan dolgokat adjon, amelyekből építkezhetsz. A barátság
egy nővel nem bűn, az barátság. A szerelmi kapcsolat egy nővel, aki nem a
feleséged, az bűn. A pápa férfi, a pápának szüksége van a nők gondolataira is.
A pápának is van szíve, neki is lehet egészséges, szent barátsága egy nővel.
Vannak szent barátok: Ferenc és Klára, Teréz és Keresztes János… A nőket
azonban még egy kissé… nem igazán veszik figyelembe, nem teljesen becsülik meg…
Nem értettük meg azt a jót, amit egy nő adhat a pap és az egyház életének,
tanács, segítség, egészséges barátság formájában. Köszönöm!
Federico
Lombardi
Köszönjük
szépen! Most pedig Franca Giansoldati következik, az „Il Messaggero”-tól, az
olasz csoport képviseletében. Hol van?
Franca
Giansoldati
Visszatérek
arra a törvényre, amelyről nemsokára szavazni fognak az olasz parlamentben:
olyan törvény ez, amely valamiképpen érinti a többi államot is, mert a többi
állam odafigyel azokra a törvényekre, amelyek az azonos nemű emberek
kapcsolataira vonatkoznak. Van egy dokumentuma a Hittani Kongregációnak
2003-ból, amely nagy figyelmet fordít erre, sőt egy külön fejezetet szentel annak,
hogy a katolikus képviselőknek milyen magatartást kell tanúsítaniuk a
parlamentben az ilyen törvényekkel kapcsolatban, és kifejezetten azt mondja,
hogy a katolikus parlamenti képviselőknek nem szabad megszavazniuk az ilyen
törvényeket. Látva, hogy nagy zűrzavar van ezen a téren, mindenekelőtt azt
szeretném megkérdezni Öntől, hogy ez a 2003-as dokumentum érvényben van-e még,
és ténylegesen milyen magatartást kell tanúsítania egy katolikus parlamenti
képviselőnek.
Van
még egy téma: Moszkva után Kairó: egy másik enyhülés elé nézünk a
kapcsolatokban? Arra gondolok, hogy szeretné fogadni a „szunniták pápáját”,
nevezzük így, az Al-Azhar-i imámot.
Ferenc
pápa
Kezdjük
ez utóbbival: múlt héten Ayuso püspök elment Kairóba, hogy találkozzon a
nagyimám helyettesével, és hogy köszöntse az imámot is. [Miguel Ángel] Ayuso
püspök a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának titkára, melynek elnöke Tauran
bíboros. Szeretnék találkozni az imámmal, tudom, hogy ő is örülne, és keressük
a módját, mindig Tauran bíboroson keresztül, mert ez a [hivatali] út. De el
fogjuk érni; erről tehát ennyit.
Az
első témáról: nem emlékszem világosan a Hittani Kongregációnak arra a 2003-as
dokumentumára. De egy katolikus parlamenti képviselőnek jól képzett
lelkiismerete szerint kell szavaznia; erről csak ennyit mondanék. Azt hiszem,
elegendő. „Jól képzett” lelkiismeretről beszélek, mert ez nem ugyanaz, mint
„ahogyan én látom”. Emlékszem arra, amikor az azonosneműek házasságáról
szavaztak Buenos Airesben, szavazategyenlőség volt, végül az egyik azt mondta a
másiknak: „Te világosan látod a dolgot?” – „Nem.” – „Én sem.” – „Akkor menjünk
el.” – „Ha elmegyünk, akkor nem érjük el a határozatképességet, és így
Kirchnernek adjuk a szavazatunkat!” A másik erre: „Inkább adom Kirchnernek,
mint Bergogliónak!”… gyerünk. Ez nem jól képzett lelkiismeret! Az azonos nemű
személyekkel kapcsolatban pedig megismétlem, amit a Rio de Janeiróból való
visszaúton mondtam: [az álláspontom] benne van a Katolikus Egyház
katekizmusában.
Federico
Lombardi
Köszönjük!
Most pedig az utolsó kérdés következik az előre tervezett kérdések sorában,
Javier Martínez Brocal következik a „Rome Reports”-tól.
Javier
Martínez Brocal, „Rome Reports”
Szentatya,
nagyon hálás vagyok ezért a mexikói útért: nagy megtiszteltetés volt, hogy
elkísérhettük, és láthattuk, amit láttunk. Még vissza se értünk Rómába, de már
a következő utazásokra, a készülődésre gondolunk. Szentatya, mikor megy
Argentínába, ahol régóta várják? Mikor tér vissza Latin-Amerikába, vagy mikor
megy Kínába? Aztán csak a játék kedvéért: mexikói útja során Ön oly sokszor
beszélt az „álmodásról”; Ön miről álmodik? És főképp, mi az Ön rémálma?
Ferenc
pápa
Kína…
odamenni: nagyon örülnék neki!
Szeretnék
mondani valamit, egy igaz dolgot a mexikói népről. Gazdag nép, nagy
gazdagsággal rendelkező nép, olyan nép, amely meglep… Olyan kultúrája van,
évezredes kultúrája… Tudják Önök, hogy Mexikóban jelenleg hatvanöt nyelvet
beszélnek, beleszámolva az őslakosokat is? Hatvanötöt! Nagy hite van a népnek,
vallásüldözéseket is elszenvedtek, vértanúk is vannak, nemsokára szentté fogok
avatni kettőt-hármat. Olyan nép… nem is lehet megmagyarázni. Olyan nép, amelyet
nem is lehet megmagyarázni, hiszen a „nép” nem logikai kategória, hanem a
misztikához tartozó kategória. A mexikói népet nem lehet megmagyarázni, ezt a
gazdagságot, ezt a történelmet, ezt az örömöt, ezt a képességet az ünneplésre,
és ezeket a tragédiákat, amelyekről Önök kérdeztek engem. Nem tudok mást
említeni, csak ezt az egységet, és hozzátenném még azt, hogy ez a nép képes
volt arra, hogy ne valljon kudarcot, nem söpörte el a sok háború, sem a most
történő dolgok… Ott, Ciudad Juárezben tizenkét órás békeszünetet tartottak a
látogatásom miatt: aztán majd folytatják az egymással szembeni harcot a
drogkereskedők… Azt, hogy ennek a népnek még mindig ekkora életereje van, az
csak a Guadalupei Szűzzel magyarázható. Ajánlom Önöknek, hogy komolyan
tanulmányozzák a guadalupei eseményeket. Szűz Mária ott van. Nem találok más
magyarázatot. Szép lenne, ha Önök mint újságírók… Vannak jó könyvek, amelyek
elmagyarázzák azt is, hogy miként jött létre a festmény, milyen, mit jelent… És
így meg lehetne érteni azt az oly nagyszerű, oly szép népet!
Federico
Lombardi
Köszönjük,
Szentatya! Ezzel tehát befejeztük az előre tervezett kérdések sorát. Pigozzi
asszony akart még mondani valamit, nem tudom pontosan, mit; most neki adjuk oda
a mikrofont; azután vár még ránk egy kis „záróesemény”, amely olyasmivel
kapcsolatos, amiről mindannyian tudunk.
Caroline
Pigozzi, „Paris Match”
Igen,
Szentatya, jó estét! Két dolog. Szeretném tudni, mit kért Ön a Guadalupei
Szűztől, hiszen hosszú időn át maradt a templomban, hogy imádkozzon a
Guadalupei Szűz előtt. Aztán a másik kérdésem az, hogy Ön olaszul vagy
spanyolul álmodik.
Ferenc
pápa
Értem,
mondhatnám, hogy eszperantóul álmodom… Tényleg nem tudom, mit válaszoljak erre.
Időnként előfordult, igen, emlékszem, volt egy-egy álmom más nyelven, de
álmodni nem szoktam nyelveken, csak alakokkal. Az én pszichém így működik.
Szavakkal keveset álmodok. Mi is volt az első kérdése?
Caroline
Pigozzi
Az
első kérdés arra vonatkozott, Szentatya, hogy sok időt töltött imádkozással a
Szent Szűz előtt…
Ferenc
pápa
Imádkoztam
a világért, a békéért… Sok dologért… Szegény Máriának a végén már ekkora
[mutatja: nagy] lehetett a feje… Bocsánatért imádkoztam, kértem, hogy az egyház
egészségesen növekedjen, kértem őt a mexikói népért… És egy dolog, amit nagyon
kértem, hogy a papok igazi papok legyenek, a szerzetesnővérek igazi nővérek, a
püspökök pedig igazi püspökök: amilyennek az Úr akar minket. Ezért imádkoztam sokat.
De aztán azok a dolgok, amiket egy gyermek mond az anyjának, egy kicsit titkok
is… Köszönöm, Caroline!
Federico
Lombardi
Amint
tudjuk, ez az utolsó útja Alberto Gasbarrinak, aki itt van, közel, akit
mindannyian nagyon jól ismerünk, és akinek nagyon hálásak vagyunk azért a
szolgálatért, amelyet végzett utazásaink során. Most kollégáink is szeretnének
mondani egy s mást Albertónak, és átadni neki egy kis ajándékot. Itt van a
rangidős, aki szólni kíván…
Valentina
Alazraki
Majd
megpróbálunk jó kapcsolatot ápolni… Tényleg, nagyon szeretek viccelni, Ön
tudja, most mégsem sikerül, mert nagyon elszomorít, ha arra gondolok, hogy a
következő úton már nem lesz velünk Alberto, de most nem jut eszembe semmi
szellemes megjegyzés: mert ő olyan ember, akiről lehetetlen azt gondolni, hogy
nincs ott melletted a következő hónapokban. Első alkalommal, amikor láttam,
harminchét évvel ezelőtt, több haja volt, kicsit karcsúbb volt, de pontosan
ugyanaz az ember volt. Az „egek urának” nevezném őt, ez az elnevezés jutott
most eszembe. Régi korok gentlemanje, nemcsak a kétsoros zakó és a kifogástalan
öltözet miatt mondom, de nagyon sok dolgot éltünk át együtt. Ő három pápa –
amint az egyházban mondják – szolgálatában állt, sok nehéz pillanat
volt, kényszerleszállások, harcban álló országok… Soha nem láttam, hogy
felhúzta volna a szemöldökét, soha egy felesleges szó, soha egyetlen idegeskedő
mozzanat, soha egyetlen udvariatlanság senkivel. Valóban egy úr. Olyan, mint
egy szabó: egy nagy szabó, aki három pápára szab különböző utakat, a három pápa
méretére. II. János Pál pápaságának kezdetén, azt hiszem, amikor elkezdett
együttműködni Tucci atyával, Marcinkus érsek távozása után, azt hiszem,
Marcinkus érsek ezt mondta neki: „Nézd, ez egy lengyel, keményfejű, furcsa
dolgokat művel.” És azt hiszem, így volt, kezdetben. A pápaság végén már olyan
volt, mintha a pápa fia lett volna: nemcsak az utakat szervezte, hanem közel
állt egy olyan emberhez, aki fizikailag napról napra egyre rosszabb állapotba
került, ő pedig mindenfélét kitalált – guruló trónszéket, guruló állványt –, és
láthattuk, milyen érzésekkel, időnként milyen aggodalommal volt közelében,
vigyázott, hogy el ne essen, hogy jól érezze magát.
Aztán
érkezett Benedek pápa: ő [Alberto Gasbarri] addig ott a „második ember volt”,
mondjuk; 2005-ben azonban Benedek pápa „elsőnek” nevezi ki, és azt hiszem – nem
tudom, tévedek-e –, hogy talán a legnyugodtabb, talán a legegyszerűbb nyolc év
következett, mert azt hiszem, Benedek pápa szelídebb volt, rendezettebb,
tökéletesen betartotta a protokollszabályokat, követte mindazt, amit Alberto
mondott neki, „tanulékonyabb” volt, mondjuk így.
Aztán
pedig… érkezett egy hurrikán, és azt hiszem, Albertónak új ruhát kellett
készítenie, és azt mondhatta: „Ó, Istenem, micsoda keményfejű ez is!” De aztán,
azt hiszem, ismét nagyon szép kapcsolatot alakítottatok ki. Mindezeket az
utakat, az összeset, II. János Pállal, Benedekkel, Önnel, valóban Önökre
szabtuk, mert végeredményben – amint Ön mondta – minden pápa ember: megvan a
saját ízlése, a saját ritmusa, a saját prioritásai, és azt hiszem, hogy őneki
sikerült ezeket figyelembe vennie mindhármójuk esetében a lehető legjobban, és
mindig valóban rendkívüli kedvességgel, higgadtsággal, jólneveltséggel és
hatékonysággal. Tehát tényleg nagy szomorúsággal tölt el, hogy a következő
utunkon már nem leszel itt.
Federico
Lombardi
Nos,
kívánjátok elmagyarázni, milyen ajándékot akartok Albertónak adni?
Egy
újságíró
Először
is: Cindy fogja átadni az ajándékot, de az a komoly ajándék. De hagyjuk a
komoly dolgokat a végére. Én viszont szeretnék… sajnos nem adhatom Albertónak
Szent Péter kulcsait, esetleg Ön [Ferenc pápa] oda tudja adni neki; viszont
odaadom Önnek, Ön pedig Albertónak Szent Péter kulcstartóját: egy kis repülő
van rajta, így (…) mindig, aztán azt gondoltuk, hogy itt az Aeroméxico
fedélzetén vagyunk, ő viszont élete felét az Alitaliával töltötte, és mivel
rengeteg ideje lesz játszani, vettünk neki egy játékot [Alitalia
repülőgépmodell]: ez tehát az ajándék vicces része. És Önnél [Cindy Wooden] van
a komoly rész.
Cindy
Wooden…
Köszönöm,
Szentatya! Szereztünk néhány képet az EBU-tól, Giancarlo Giulianitól, az
Associated Presstől, az Osservatore Romanótól és da Paul Haringtől. Ez [a
fényképalbum] egy kicsit a legfontosabb történelmi események fotóbombái: ott a
pápa, az elnök… és [persze mindig ott van] Alberto. Reméljük, tetszik majd
neki…
Dr.
Alberto Gasbarri
Szólhatok,
Szentatya?
Ferenc
pápa
Csak
egyetlen dolgot hadd mondjak. Én is megismétlem, amit az elején mondtam: nagyon
köszönöm! Jó tanácsokat adott nekem. Csak egy hibája van: nem tudja jól
kiszámolni a kilométereket… [Nevetnek.]
Dr.
Alberto Gasbarri
Köszönöm,
Szentatya, köszönöm minden kollégának! Meg vagyok hatva. Természetesen
köszönetet mondok Ferenc pápának a bizalmáért és a türelméért. Elmesélek egy
esetet: novemberben Afrikában voltunk, Banguiban, és a Szentatyának találkoznia
kellett a püspökökkel, én pedig azt látom, hogy a kápolnába megy, ahol bizony
nem voltak a püspökök. Mondom neki: „De Szentatya, most találkoznia kell a
püspökökkel…” Ő pedig azt válaszolta: „Megyek a kápolnába, kérni a Szent
Szüzet, hogy adjon nekem elegendő türelmet, hogy elviseljem Gasbarrit.” Így
volt. [Nevetnek.] Most felszabadítottam egy imaszándék alól. [Nevetnek.] Nagyon
köszönöm, Szentatya, köszönök mindent! Természetesen lélekben kifejezem hálámat
Benedek pápának is, akivel ma is kapcsolatban állok, szeretem és tisztelem őt,
és természetesen Szent II. János Pálnak is, akinek huszonhét évet adtam oda, a
legjobb éveket az életemből – fiatal voltam! –, és iránta is nagy szeretetet
érzek. Az utolsó köszönő szó pedig Tucci bíborost illeti, akit még ma is
„atyának” hívok, mert velem szemben [mindig is] atya volt.
Federico
Lombardi
Most
pedig jelezték nekem, hogy elkészült egy torta, amint az ilyen szép alkalmakkor
szokás. Már itt is van!
Ferenc
pápa
Kellemes utat kívánok! Hálásan köszönöm munkájukat, és imádkozzanak
értem! És ne felejtsék, hogy rendelkezésükre állok! És játsszanak
gyermekeikkel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése