Zsolozsma CCLXXXV.

Kezdődik a Siralmak könyve1, 

1-12. 18-20
Jeruzsálem elhagyatottsága 

Ó, mily elhagyottan ül a város, amely egykor tele volt néppel! Olyan, mint az özvegy, bár nagy volt a népek között. A tartományok úrnőjét, lám, robotra fogták. Csak sír, egyre sír éjjelente, könnyei peregnek az arcán. Azok közül, akik szerették, egy sincs, hogy vigasztalja. Barátai mind cserbenhagyták és ellenségeivé lettek. Számkivetésbe került Júda, alávetve elnyomásnak, nehéz szolgaságnak. A pogány népek között lakik, s nem talál nyugalmat. Üldözői mind utolérték, ott, ahol nem volt menekvése. A Sionra vivő utak gyászolnak, mert nincs, aki ünnepelni jönne. Kapui mind elhagyottak, papjai sóhajtoznak. Lányai gyászban vannak, és ő maga is csupa keserűség. Akik szorongatták, fölé kerekedtek, ellenségei dúskálkodnak. Maga az Úr sújtott le rá, tömérdek vétke miatt. Gyermekei fogságba mentek az elnyomó szeme láttára. Sion leányának eltűnt minden dicsősége. Fejedelmei olyanok lettek, mint a kosok, amelyek nem találnak legelőt. Erejüket vesztve vonszolják magukat üldözőik előtt. Jeruzsálem emlékezetébe idézi nyomorúsága és elnyomatása napjait, amikor népe ellenség kezére került, és senki nem sietett segítségére. Elnyomói látták ezt, és mulattak pusztulásán. Súlyosan vétkezett Jeruzsálem, és tisztátalanná vált. Azok, akik tisztelték, most mind megvetik, mert látják gyalázatát. Ő maga meg csak sóhajtozik, és szégyenében elfordítja arcát. Szenny borítja ruhája szegélyét; nem gondolta volna, hogy ilyen végre jut. Szörnyű mélyre süllyedt, és nincs, aki vigasztalja. „Uram, lásd meg nyomorúságomat, mert ellenségem ujjong fölöttem.” Az ellenség kinyújtotta kezét minden drágasága felé. S látnia kellett, amint a pogányok behatoltak szentélyébe; azok, akiknek megtiltottad, hogy belépjenek gyülekezetedbe. Egész népe sóhajtozik, és kenyér után eseng. Odaadják élelemért minden kincsüket, csakhogy megmentsék életüket. „Nézz rám, Uram, és vedd észre, mennyire megvetnek!” Ó, ti mindnyájan, akik erre jártok az úton, nézzetek ide és lássátok: Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam? Mert lesújtott rám az Úr izzó haragjának napján. Igazságosan sújt az Úr, mert lázongtam parancsai ellen. Hallgassatok ide mind, ti, nemzetek, és lássátok fájdalmamat: Hajadon leányaim és ifjaim fogságba mentek. Segítségért folyamodtam barátaimhoz, de cserbenhagytak. Papjaim és véneim elpusztultak a városban, amikor élelmet kerestek, hogy megmentsék életüket. Nézd, Uram, mennyire szorongok! Megrendült egész bensőm, s a szívem megfordult bennem. Bizony, mennyit lázongtam ellened! És most kívül fiaimtól foszt meg a kard, belül meg a halál pusztít.