NAGYSZOMBAT
Nagypénteken déltől kezdve sötétség borult Jeruzsálemre. A Szentséges Szív agyongyötörten dobogott a Keresztre feszített ziháló keblében. Aztán a ”Beteljesedett” sóhajra, majd Jézus hangos kiáltására:
„Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”(Lk 23,46)hirtelen megállt. Jézus meghalt. Óriásit dobbant erre a föld szíve: „és íme, a templom függönye kettészakadt felülről az aljáig, a föld megrendült, a sziklák megrepedtek… a százados pedig, és akik vele együtt őrizték Jézust, a földrengés és a történtek láttára nagyon megrémültek és azt mondták:„Ez valóban Isten Fia volt”(Mt 27,51.54)Jézus kiáltásakor emberi lelke elhagyta ronccsá tépett testét. A Fiú istensége azonban nem hagyta el. A megtestesüléskor örökre, elválaszthatatlanul egyesült vele. Amikor levették a keresztről, Édesanyja oltárként tartotta ölében. Majd „mikor beesteledett, jött egy Arimateából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak. Odament Pilátushoz és elkérte Jézus testét. Akkor Pilátus megparancsolta, hogy adják ki neki. Betette saját új sírboltjába.” (Mt 27,58.60) Jézus emberi lelke – ugyancsak az istenséggel egyesülten - „alászállt a poklokra”. A néhány perccel korábban még bőszülten forrongó pokolbeli hadak éppen úgy inaltak otthonukba, mint földi csatlósaik. Nyomukban volt Jézus, hiszen már „legyőzte halállal a halált” (görögének) a pokol tornácán jelent meg először, mint ragyogó villám. Ott ugyan nem volt idő, de érzékelték az évezredek múlását, ahogyan a különböző korokban üdvözült lelkek odaérkeztek, és beszámoltak sorsukról. Ott élt Ádám és Éva, Noé és családja, Ábrahám és Sára, Jákob és fiai, Mózes és a próféták, Dávid, a boldog ős. Szent József büszkén közölte: Én dajkáltam, neveltem. Keresztelő János halála után boldogan jelentette: Már a földön van és harminc éves! Most pedig zeng az öröm dala: Itt van! Itt van személyesen! Aztán végignézték, amint bevonult a büntető területre és eléje görnyedt minden hazugság és gyűlölet agytrösztje. Hiszen írva is lesz majd nemsokára: „Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban” (Fil 2,10) Jézus aztán a földi időszámítás szerint vasárnap hajnalban visszaviszi majd emberi lelkét a sírboltba. Az eltorzult testnek nemcsak korábbi szépségét állítja vissza, hanem a majdan feltámadó dicsőséges embertesteknek is ősmintájává avatja. Ezt várja minden hívő lélek nagyszombaton. Mert „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, és ma, és mindörökké” (Zsid 13,8)
Nagypénteken déltől kezdve sötétség borult Jeruzsálemre. A Szentséges Szív agyongyötörten dobogott a Keresztre feszített ziháló keblében. Aztán a ”Beteljesedett” sóhajra, majd Jézus hangos kiáltására:
„Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”(Lk 23,46)hirtelen megállt. Jézus meghalt. Óriásit dobbant erre a föld szíve: „és íme, a templom függönye kettészakadt felülről az aljáig, a föld megrendült, a sziklák megrepedtek… a százados pedig, és akik vele együtt őrizték Jézust, a földrengés és a történtek láttára nagyon megrémültek és azt mondták:„Ez valóban Isten Fia volt”(Mt 27,51.54)Jézus kiáltásakor emberi lelke elhagyta ronccsá tépett testét. A Fiú istensége azonban nem hagyta el. A megtestesüléskor örökre, elválaszthatatlanul egyesült vele. Amikor levették a keresztről, Édesanyja oltárként tartotta ölében. Majd „mikor beesteledett, jött egy Arimateából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak. Odament Pilátushoz és elkérte Jézus testét. Akkor Pilátus megparancsolta, hogy adják ki neki. Betette saját új sírboltjába.” (Mt 27,58.60) Jézus emberi lelke – ugyancsak az istenséggel egyesülten - „alászállt a poklokra”. A néhány perccel korábban még bőszülten forrongó pokolbeli hadak éppen úgy inaltak otthonukba, mint földi csatlósaik. Nyomukban volt Jézus, hiszen már „legyőzte halállal a halált” (görögének) a pokol tornácán jelent meg először, mint ragyogó villám. Ott ugyan nem volt idő, de érzékelték az évezredek múlását, ahogyan a különböző korokban üdvözült lelkek odaérkeztek, és beszámoltak sorsukról. Ott élt Ádám és Éva, Noé és családja, Ábrahám és Sára, Jákob és fiai, Mózes és a próféták, Dávid, a boldog ős. Szent József büszkén közölte: Én dajkáltam, neveltem. Keresztelő János halála után boldogan jelentette: Már a földön van és harminc éves! Most pedig zeng az öröm dala: Itt van! Itt van személyesen! Aztán végignézték, amint bevonult a büntető területre és eléje görnyedt minden hazugság és gyűlölet agytrösztje. Hiszen írva is lesz majd nemsokára: „Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban” (Fil 2,10) Jézus aztán a földi időszámítás szerint vasárnap hajnalban visszaviszi majd emberi lelkét a sírboltba. Az eltorzult testnek nemcsak korábbi szépségét állítja vissza, hanem a majdan feltámadó dicsőséges embertesteknek is ősmintájává avatja. Ezt várja minden hívő lélek nagyszombaton. Mert „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, és ma, és mindörökké” (Zsid 13,8)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése