2013. március 29., péntek

170. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.03.29. péntek

Lehetünk üres kezekkel a Szeretet előtt?

George Herbert: A templom című verse komoly rádöbbenésből született: Van templom a világon, amely igazán templom, nemcsak az alakja olyan, mintha templom lenne, pedig csak synagogé (zsinagóga, imaház, gyülekezés helye). A fogalmakat az ószövetségi korból eredeztethetjük. Mindkettő istentiszteleti hely. A zsinagógára, a gyülekezés helyére a szövetségkötés után negyven évig nem volt szükség, mert a zsidó nép családi sátrakban, hatalmas tábort alkotva lakott a pusztai vándorlás idején, de közös imára, igehirdetésre, Mózes beszédeire a szent sátorhoz gyülekeztek. A szent sátorba be sem fértek volna valamennyien, az az Úr lakóhelye volt, hogy népével egyforma lakhelye legyen. De előtte közvetlenül állt az oltár, az áldozat helye. Ahol áldozatot mutatnak be, azt a helyet és építményt hívjuk templomnak. Amikor a vándorlásnak vége lett, az Isten elleni lázadásért kapott büntetés pusztai kóborlása után elérkezett a honfoglalás, minden család beköltözhetett a legyőzött, Isten ítélete által kiirtott népek volt tulajdonába. Az Úr szent ládája (frigyszekrény) még kétszáz évig az öregedő sátorban lakott. Ott trónolt felette Isten dicsősége. Salamon király építette meg a lakóházak mintájára az a templom Kr.e. 586-ban esett áldozatul a pogány Babilon ostromában. Hetven év múlva visszatértek a zsidó foglyok, és kicsit vontatottan, de felépült az új templom, amelyben Urunk Jézus is sokszor imádkozott és tanított. A keresztény templomok összeölelik falaik közé Jézus híveit. Ott hallgatják Isten írott igéjét, és a papok prédikációját. De itt veszünk részt Jézus áldozatának jelenvalóvá tételében is, úgy, ahogyan nagycsütörtökön este és húsvét este maga Jézus mutatta meg. Jézus parancsa erre vonatkozik: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” (Lk 22, 19) a hívek tiszta lélekkel Magukhoz veszik itt Jézust a kenyér (és bor) színe alatt. A versben Jézus ezt a végtelen szeretetet említi a bűnben elvakult, szívében elidegenedett ember vigaszra. Testvér! Merj bemenni és találkozni Vele! Ő nem jutalom, hanem életed forrása. Egyetlen szép remény!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése