Nagyböjt negyedik vasárnapja

Nagyböjt negyedik vasárnapja

Chichesteri Szent Richárd püspök emléknapja

Nagyböjt huszonötödik napja

Örvendezz, Isten népe!

Gyűljetek össze mind, akiknek kedves az Úr ügye.

Szívből örüljetek, akik azelőtt szomorkodtatok.

Vigasztalódjatok meg, mint a gyermek

Megnyugszik anyja kebelén.

Könyörögjünk!

Istenünk, te Szent Fiad által csodálatos módon magadhoz békítetted az emberiséget. Engedd, kérünk, hogy keresztény néped készséges önátadással és élő hittel készüljön a közelgő ünnepekre. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Quamdiu sum in mundo, lux sum mundi.”

(János 9, 5.)

„Amíg a világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” Mondja tanítványainak a mi Urunk, Jézus Krisztus, amikor azok arról faggatják, hogy vajon a nyomorékon, betegen született ember esetében kivétkezett, hogy ilyen állapotban kell élnie a világban ő maga, vagy pedig a szüleinek a bűnét, vétkét kell magán hordania egész életében. Mit is akar ezzel nekünk a názáreti Mester apostolain keresztül mondani? Az élet maga a világosság! Az egyházi év liturgiájában mind össze két alkalommal emlékezünk meg erről az örömről, advent harmadik vasárnapján, amikor a rózsaszínű gyertyát gyújtjuk meg az adventi koszorún, és ma, amikor rózsaszínbe öltözve öröm tölti be a szívünket. Huszonöt napja Testvéreim, hogy a nagyböjti idő megkezdődött és viharosan közeledik a húsvétot megelőző sötétség ideje, hogy aztán a feltámadásban ismét felragyogjon az emberiség napja. Ez a fény maga Isten, és azért van mindig köztünk a nappalainkban, hogy nekünk ragyogjon, hogy gyógyítsa a lelkünket, hogy életet adjon mindennek, ami a földön él, lélegzik és mozog. A vakon született emberek, így a példabeszédben szereplő is, örök sötétségben kell, hogy éljen, de ha eljön az ő lelkébe Isten világossága, akkor olykor egy vakon született is képes látni a világból, mint egy olyan látó ember, aki mindig lát, de valójában vakon él, mert nem képes meglátni Isten csodáit körülöttünk. Ezeknél a gondolatoknál Ady Endre nagy költőnk verse jut az eszembe , amelyet a Napsugarak zúgása, amit hallok, című versében írt le:

Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott;
Te voltál mindig mindenben minden,
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimban
S, éles, szomorú nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy Te voltál ott,
Hol éreztem az életemet,
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az énértem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sírást,
Köszönöm tört szívű édesanyámat,
Fiatalságomat és bűneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot; s a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.

Az ehhez hasonló vallomásoknak talán az a magyarázata, hogy az igazi öröm a bűnbánatból és a megtérésből fakad. Akkor valósul meg, amikor a szeretet Istenével, a megbocsátás Istenével találkozunk. Ezért ezen a napon tekintsünk magunkba és valljuk meg, hogy bűnösök vagyunk, akik Isten irgalmára szorulunk. Egyúttal kérjük az Úr irgalmát, hogy tiszta és nyitott szívvel várjuk Krisztus feltámadását.

Vajon van-e olyan ember a világon, aki nem akar örömben élni? Kicsinyek, nagyok, fiatalok és öregek, állandóan vágyakozunk az örömre és keressük azt. Sajnos azonban gyakran el is tévedünk ebben az útkeresésben. Törekszünk ugyan szenvedélyeinket kielégíteni, de az igazi öröm, amely nem múlik el soha, gyakran nagyon messze van tőlünk, pontosabban mi kerülünk távolra tőle. Hol kell tehát keresnünk az igazi öröm forrását, és egyáltalán mi az igazi öröm?

Ebben a kutatásban maga Isten segít bennünket, Igéje és kinyilatkoztatása által. Az Ő kinyilatkoztatása tudósít minket és egyben meg is erősít: az örömnek bennünk kell kiteljesednie, "...mert maga Isten örül nekem, nekünk ujjongó örömmel..." (Szof.3,17). Szent Pál arra biztatja a híveket, hogy legyenek mindig derűsek (1 Tessz.5,16), máskor úgy fogalmaz, ahogy föntebb már olvastuk: "Örüljetek az Úrban szüntelenül..." Az öröm tehát nem valami mellékes dolog, valami ráadás az életre, ahogy divatos szóval mondanák: "hab a tortán". Az öröm a célunk és egyben a feladatunk. Földi életünk hétköznapjaiban és az örökkévalóságban egyaránt. Az igazi öröm azonban nem a többi embertől származik, még csak nem is magunk vagyunk a forrásai, az igazi öröm Isten ajándéka, az Ő kegyelmének kiáradása a Szentlélek által. De egyben feladat is, többek között rám is rótt feladat, felszólítás, hogy örüljek az én Uramban és Üdvözítőmben, Jézus Krisztusban. Ő akar jönni hozzám, és Ő maga akar lenni az én örömöm. Emlékezzünk Izajás próféta szavaira is, aki így ír: "Örvendezve örvendezek az Úrban, ujjong lelkem az én Istenemben, mert az üdvösség ruháiba öltöztetett engem, az igazság palástját terítette rám, mint a vőlegényre, aki fölteszi fejdíszét és mint a menyasszonyra, aki ékszereivel díszíti magát..." (Iz. 61,10). Krisztusban szeretett Testvéreim! Az ismert költőről, Rainer Maria Rilkéről olvastam egy kis történetet, amely szerint párizsi tartózkodása idején naponta elhaladt az utcán egy koldusasszony mellett, aki mindig ugyanazon a helyen várta az emberek adományát. Ha a járókelők közül valaki pénzt dobott kis dobozába, ő mozdulatlanul ült tovább, nem látszott rajt nagy öröm, csupán egy alig észrevehető fejbiccentéssel fejezte ki köszönetét. De azt is teljes közömbösséggel szemlélte, hogy az emberek többsége adakozás nélkül ment tovább és sokan észre sem vették. Mosolyt soha senki nem látott az arcán, de hát milyen érzelmeket is várhatunk egy sanyarú helyzetben élő koldustól? A költő egy reggelen egy szál virágot adott a koldusasszonynak, akinek ebben a pillanatban felragyogott az arca, talpra ugrott és lelkesen megszorította az adakozó kezét. A váratlan adomány váratlan cselekedetre indította őt. A költő mosolyogva ment tovább, s hátrapillantva még látta, hogy az asszony összepakolja holmiját és elindul haza, pedig még csak reggel volt. A koldus aztán néhány napra eltűnt, csak egy hét múlva tűnt fel újra megszokott helyén. Úgy tűnik napokig tartott öröme és boldogsága, mert olyan dolgot kapott, ami többet ér a pénznél.

Ez a kis történet jutott eszembe a vak koldus csodás meggyógyítását olvasva. Jézus sarat tesz a vak szemére. Egészen furcsa cselekedet ez a mi Urunk részéről. Más gyógyításoknál egyszerűen csak az Atyához fohászkodik, ismét máskor elegendő kezének érintése, s máris meggyógyul a beteg. Még az is előfordul, hogy nincs is a beteg közelében, s mégis megtörténik a gyógyulás, gondoljunk csak például a Kafarnaum városában élő pogány százados szolgájának esetére (vö.: Mt 8,5-13). De most furcsa, legalábbis nekünk egészen furcsának tűnő dolgot tesz. Sárral keni meg a vak szemét. Ezt, illetve a vízzel való megmosdást követően történik meg a gyógyulás. Nem mondhatnánk, hogy a sárral való érintésnek köszönhetően, vagy annak eredményeként, hiszen mindez bizonyára nem elengedhetetlen feltétele a csodának, ha más esetekben nem volt szükség hasonlóra. Jézus cselekedete furcsa és meghökkentő jel. Váratlan jel, amelyre talán azért volt szükség, hogy a vak lemossa magáról a sarat, s ez a mosakodás jelzi számára a test és a lélek megtisztulását. A beteg testrésznek, a szemnek szüksége van a tisztulásra, de a beteg léleknek ugyanúgy szüksége van a tisztulásra, a bűntől való megtisztulásra. A farizeusokkal való beszélgetés és vita témája e kettős tisztulás.

A nagyböjti időszak a tisztulás ideje számunkra. A bűntől való megtisztulás ideje, hogy tiszta lélekkel várhassuk a feltámadás húsvéti ünnepét. Bűneikkel saját magunkat sározzuk be, elfedvén ezzel az istengyermekség tiszta arcát önmagunkon. A szentgyónásban Isten megtisztítja arcunkat, szívüket és lelkünket, hogy újra tiszták legyünk. És itt is váratlan dolog történik. Isten ugyanis nem megbüntet minket, mikor beismerjük előtte vétkeinket, hanem megbocsát. Szeretetét és irgalmát mutatja felénk, amely örömöt ébreszt bennünk. A megtisztult ember igazi öröme ez. Az isteni szeretet által megérintett ember öröme. A szabad ember öröme, aki megérezte, hogy minden pénznél és emberi adománynál többet ér Isten megbocsátó és megtisztító kegyelme. Ahogyan az is, ahogy János evangélista a mai evangéliumban leírta: „Amíg a világban vagyok, világossága vagyok a világnak.”

Imádkozzunk:

Istenünk, te megvilágosítasz minden embert, aki a világra születik. Kérünk ragyogja be szívünket kegyelmed fénye, hogy mindig úgy gondolkodjunk, ahogy hozzád méltó, felségednek kedves, és őszintén szeressünk téged. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!