Nagyböjt harmadik hetének péntekje

Nagyböjt harmadik hetének péntekje

Grenoblei Szent Hugó hitvalló püspök emléknapja

Nagyböjt huszonharmadik napja

Az istenek között nincs hozzád hasonló, Uram,

Mert nagy vagy és csodákat művelsz:

Te vagy Isten egyes-egyedül.

Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, öntsd szívünkbe jóságosan kegyelmedet, hogy mindig visszatartson az emberi botlásoktól, és a te segítségeddel mindig ragaszkodjunk mennyei parancsaidhoz. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Non es longe a regno Dei.”

(Márk, 12, 34b.)

„Nem jársz messze Isten országától.” Feleli a mi Urunk, Jézus Krisztus annak az írástudónak, aki egy alkalommal arról faggatta a názáreti Mestert, hogy ő neki mi a véleménye, melyik az ószövetségi parancsolatok közül a legelső. Érdekes, hogy Péter apostol után, most egy másik zsidó ember, de ezúttal egy írástudó az, aki a hit kérdéseiben számszaki, vagyis logikai eredmény sort akar felállítani. A márki evangéliumban ez a szakasz közvetlenül a gyilkos szőlőművesek, az adópénz és a feltámadás kérdése után következik, és amelyik után az következik, hogy ő valóban, mint Messiás Dávid fia. Ezek a részek aztán elvezetnek ahhoz a részhez, amikor Jézus Krisztus kissé megelégeli már a farizeusok és az írástudók akadékoskodását és gyanúsítgatását és vádbeszédet mond ellenük. Visszatérve a mai evangéliumi részlethez, amely ebben a formájában csak Márknál található meg. Keletkezését az motiválta, hogy az írástudók összeszámlálták a Szentírásban levő parancsokat és tilalmakat, és azon vitatkoztak, hogy mi azoknak a sorrendje, illetve értéke és fontossága. A szokásos lelketlen hozzáállással közelítik meg, mint minden alkalommal ezt a kérdést is. A parancsok között semmi értelme sorrendiséget felállítani, hiszen, aki a legutolsót, vagy a legkisebbet is meg szegi az vét az összes többi ellen is. Ha valaki a parancsolatokat tiszta lelkülettel, hittel közelíti meg, akkor annak nem számít azok sorrendisége, vagy értékrendisége. Ezek a zsidó vezetők ebben a vitába, ennek a kérdésnek az eldöntésébe akarják bevonni Jézus Krisztust is, hogy ezáltal, őt is lealacsonyítsák saját szintjükre. Próbálkozásuk ezúttal is kudarcba fullad. Mert ő azonnal az igazi emberi kötelességre mutat rá, amely mindenkor az üdvösség útja marad: „Szeresd Uradat, Istenedet!” és „Szeresd felebarátodat!” Tudniillik mind a kettő olvasható volt az ószövetségben, de nem egymás mellett, de nem kiemelve, így valójában a farizeusok és az írástudók ezekkel nem is igen foglalkoztak. Ezekben a lényeges kérdésekben különbözik az újtanítás a régitől. Az apostolok tanításában ez a két parancs szinte teljesen összefonódott, szinte egymástól elválaszthatatlanná lett. Istent nem matematikailag, nem tudományosan, nem bizonyos mértani logika, vagy fizikai törvényszerűség mentén kell szeretni, hanem kegyelmi jótéteményei miatt, és a szeretet abban áll, hogy megtartjuk, vagy legalábbis minden tőlünk telhetőt elkövetünk azoknak a parancsoknak a megtartására. Krisztusban szeretet Testvéreim! A felebaráti szeretet az istenszereteten alapul, azon nyugszik, vagyis az ő teremtményeit kell bennük, nekünk tisztelni. Nem egyszerűen csak hétköznapi embert kell meglátnunk, hanem Isten kedves teremtményét, akit éppúgy igyekszik óvni és védeni, mint bennünket. Aki bölcs ember az értse meg ezeket. Értse és lássa meg, hogy Jézus Krisztus a szeretet parancsában látja meg a legfőbb törvényt, amely szeretet egyrészt Isten, másrészt az embertársak felé irányul. A legtöbb probléma akkor kezdődik, amikor a szeretet parancsát külső kényszerként akarjuk megélni, amely olyan kényszerítő erőként nehezedik lelkünkre, hogy attól szinte teljesen megbénulunk, pedig az csak akkor ér valamit, ha a szívünkből jön, ha azt a szívünkbe írt törvényként éljük meg mindennapjainkban. Isten írta minden ember szívébe ezt, nem minden második emberébe, nem csak a fehérek, vagy a négerek szívébe, nem is azokba, akik latinul, vagy éppen angolul beszélnek, nem a férfiakéba, vagy csak a nőkébe, nem, hanem minden egyes ember szívébe válogatás nélkül. Ettől aztán megszűnik minden sorrendiség, minden értékrend, amely szabályozhatná, nem marad más, csak amit a szívünk diktál. A szeretet gyakorlására éppen ennél fogva nem lehet senkit sem kényszeríteni, az a szívünk mélyéről feltörő őszinte szándék vezérli. Azaz ember, legyen az keresztény, vagy hindu, akár mohamedán, aki már érezte Isten szeretetét, illetve megtapasztalta életében Isten, gondoskodó, és szerető jelenlétét, aki maga a szeretet, az egészen természetesnek tartja e szeretet viszonzását, valamint az isteni szeretet továbbsugárzását az emberek felé. Testvéreim! Legyen a szeretet életünk legfőbb vezérelve, amely meghatározza cselekedeteinket, de ne csak ebben a nagyböjti időben, hanem mindig, szüntelenül, ahogy a szívünk dobban minden pillanatban. Jézus Krisztus arra tanított minket, hogy mindennapi imáinkban ott legyen a könyörgés: jöjjön el a Te országod. Isten országa, a szeretet uralma. Ha igazi, őszinte szeretet él az ember szívében, vagyis senkit és semmit nem helyez Isten elé és embertáraiban is az Istent szereti, megvalósul az Isten országa, uralma már itt ezen a földön. Igaz nagyon sok mai ember világnézetében Isten helyett éppen az ember áll a központban. Persze nem a másik emberre gondolnak igazából ilyenkor, hanem saját magukra. Olyan ez mintha valaki napjainkban ismét azt hirdetné, hogy mégis a Föld a világmindenség központja, s a Nap meg a többi bolygók mind Földünk körül keringenek. Jó lenne megtenni ezt a kopernikuszi fordulatot az emberről alkotott gondolkodásunkban is. Jó volna, ha helyreállítanánk a helyes sorrendet, és végre Isten törvényei kerülnének az első helyre. Ezután pedig az embertársaink felé irányuló szeretet következne, s csak legvégül gondolnánk önmagunkra. Jó lenne, ha észrevennénk, hogy Isten jobban szeret bennünket, mint mi önmagunkat. Vagy az önszeretetünkkel is őt akarjuk felülmúlni? – kérdezhetnénk. A példabeszédben szereplő írástudó mikor látta, hogy a názáreti Mestert ezzel nem tudják megfogni, kényszeredetten ugyan, de egyet kellett, hogy értsen megállapításaival. Igaz továbbra is csak saját égő és véres áldozataikat mutatták be és gyorsan meg is feledkeztek arról, hogy ő mire is tanította volna őket, ha hajlandók lettek volna, kicsit is megnyílni feléje. Ha mi magunk is mindig okosan, bölcsen válaszolunk a feltett kérdésekre, amelyeket a szeretet és alázat forrásából merítünk, akkor Jézus Krisztus bennünket is megdicsér az evangélium szavaival: „Nem jársz messze Isten országától.” Befejezésül jól illik ide egyik kedvenc költőm, Reményik Sándor:
Gyógyíts meg! Című verse:

Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Nézd: elszárad a fám,
A testem-lelkem fája...
De épek még a gyökerek talán.
A tompa, tunya tespedés alatt,
Gyökereimben: érzem magamat,
És ott zsong millió melódiám.
Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Hiszen - nem is éltem igazában.
Csak úgy éltem, mint lepke a bábban,
Csak úgy éltem, mint árnyék a fényben:
Rólam gondolt roppant gondolatod
Torz árnyékaképpen.
Egy kóbor szellő néha-néha
Valami balzsam-illatot hozott.
Akkor megéreztem: ez az élet,
S megéreztem a Te közelléted, -
S maradtam mégis torz és átkozott.
Én Istenem, gyógyíts meg engemet.
Én szeretni és adni akarok:
Egy harmatcseppért is - tengereket.
S most tengereket látok felém jönni,
És nem maradt egy könnyem - megköszönni.

Imádkozzunk:

Istenünk, járja át testünket és lelkünket Szentlelked ereje. Add, hogy amiből most részt kaptunk, azt a mennyben a maga teljességében birtokoljuk. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!