Párbeszéd a liturgiáról : „Tisztítsd meg szívemet és ajkamat…”
Fehérváry Jákó OSB liturgikus jegyzetét olvashatják
Az
eucharisztia kevésbé látványos, de fontos részét alkotják a pap által csendben
mondott imák, fohászok. Az evangélium felolvasását megelőzően a pap az oltár
előtt meghajolva csendben kéri a mindenható Istent, „tisztítsa meg szívét és
ajkát, hogy méltóképpen hirdethesse szent evangéliumát”. Az evangélium
felolvasása után megcsókolja az evangéliumoskönyvet, majd maga és a jelen lévő
ünneplő közösség számára halkan azt kéri: „az evangélium tanítása legyen
bűneink bocsánatára”.
Az
evangélium meghirdetése már önmagában Krisztus-esemény: a keresztények ekkor
Jézus üres sírjánál találják magukat, ahonnan elindult az örömhír terjedése. Az
asszonyok viszik hírül az apostoloknak az üres sírról szóló örömhírt; minden
alkalommal, amikor az evangéliumot hirdetik, ez az esemény elevenedik meg. Nem
a puszta tanítás, erkölcsi intés, feddés és buzdítás pillanata ez, hanem a
Feltámadott maga szól a köréje gyűlő keresztényekhez. Földi életében elmondott
szavai itt, az ambónál a feltámadás hitelével szólnak hozzánk. A diakónus vagy
a pap ennek a Krisztus-eseménynek lesz cselekvő részese.
Amikor
Izajás vagy Jeremiás meghívást kapnak Istentől, hogy a hirdetői legyenek,
átélik saját méltatlanságukat és kicsinységüket. A pap az evangélium
meghirdetésekor szembesül azzal, hogy a rá váró feladat meghaladja őt. Hangja,
szavai, kiállása lesznek az a csatorna, amelyen keresztül a Feltámadott szól.
Mielőtt a felolvasáshoz látna, ezért kéri Istent, hogy tisztítsa meg szívét és
ajkát, s tegye méltóvá őt erre a feladatra. Az evangélium felolvasása pedig a
bűnök bocsánatát, a megtérést hozhatja meg számára és az Igét hallgató közösség
számára.
Ezek a
fohászok nem a bűnösségének tudatától erejét veszített, hanem az Istenben méltóságba
öltöztetett ember töredelmét fejezik ki, aki felismeri, milyen nagyszerű
feladatban lesz munkatárs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése