Nagypéntek

Krisztus megváltó áldozata

 
Áldozat, áldozathozatal, felajánlás – minden vallásban megtalálható lényeges elem. Az ember feláldozza a természetfeletti létezőnek azt, amije van. A kezdetek idején az ember azt gondolta, hogy akkor tetszik Istennek a felajánlás, ha az igazán értékeset és nem a silányat adja neki. Az áldozati adományok elégetése annak teljes és visszavonhatatlan felajánlását jelentette. Káin elutasított és Ábel elfogadott áldozata még erről a szemléletről tanúskodik. A kezdetekben az ember úgy vélte, hogy a túlvilági létezőnek a számára legértékesebbet, gyermekét is fel lehet áldozni, de az igaz Isten hamar értésére adta az emberiségnek, hogy nem kíván ilyen áldozatokat. Az ember idővel megértette, hogy a világon minden Isten ajándéka és minden neki köszönhető. Ebben az értelemben csak azt ajánlhatjuk fel Istennek, amit tőle kaptunk, tehát minden bizonnyal nem a felajánlott adományok mennyisége vagy minősége számít, hanem a szívünk szándéka. Idővel az ember azt is megtanulta, hogy az áldozatbemutatás az Isten iránti tiszteletének a kifejezése, ezért bálványisteneknek nem szabad áldozatokat bemutatnia.
A bibliai áldozatok és áldozatbemutatások sorából kiemelkedik Ábrahám áldozata. Isten azzal tette próbára őt, hogy egyszülött fia, Izsák feláldozását kérte tőle. Ábrahám késznek mutatkozott, de Isten az utolsó pillanatban megakadályozta a fiú halálát. A keresztény igehirdetés évszázadok óta párhuzamba állítja Ábrahám áldozatát a keresztáldozattal és Izsákot Krisztus előképének tekinti. Ma nagypénteken, az Úr halálának napján, hasonlítsuk össze e két áldozatot, de ne ragadjunk le annál az egyszerű képnél, hogy miként Izsák a hátán vitte az áldozati tűzhöz szükséges fát, ugyanúgy vitte Krisztus a hátán a keresztfát.
A bibliai áldozatok esetében – gondoljunk csak Káin, Ábel, Melkizedek, Dávid király áldozatára – az ember azt ajánlja fel, amije van, amit birtokol. Ábrahám áldozata Izsák esetében kissé más: ő kész feláldozni a jövőjét. Feláldozni azt, ami lehetett volna. Jézus áldozata még ennél is több, ő önmagát áldozza fel, ez a tökéletes áldozat. Már Ábrahám áldozatában is megfigyelhető az engedelmesség. Bár nem érti Isten akaratát, mégis kész arra, hogy megtegye azt, amit Isten kíván tőle. Jézus szintén engedelmességből áldozta fel magát.
Mi az áldozathozatal indítéka? Talán arról van szó, hogy Ábrahám beletörődött abba, hogy Isten elveszi gyermekét? Talán kényszerűen elfogadta azt, hogy Isten nem teljesíti az ígéretét, hogy tudniillik Izsáktól fognak majd utódai születni? Talán az emberi tehetetlenség húzódik meg Ábrahám cselekedete mögött, mert az ember nem képes ellenállni Isten végtelen erejének? Nem erről van szó, hanem Ábrahám mély hitéről. Isten rendkívüli dolgot kért tőle azzal, hogy áldozza fel egyetlen fiát, de ennek ellenére ő hitt abban, hogy Isten valahogyan mégis teljesíti ígéretét. Ez a hit, szeretet és engedelmesség fejeződik ki abban, amikor a kereszten az Atyának ajánlja lelkét. Izsák elszenvedi, hogy ő az áldozati adomány. Megkötözött, kiszolgáltatott helyzetben van. Gyermekként nem képes ellenállni apja erejének. Jézus önként vállalja a kiszolgáltatottságot. Nem akar ellenállni az őt kényszerítő erőknek, az emberi erőszakosságnak. Az áldozatot kérő Isten szándéka kifürkészhetetlen, az ember számára felfoghatatlan. Ábrahám áldozatánál az utolsó pillanatban jön a történet fordulata, Isten megakadályozza Izsák halálát. A haláltól való szabadulás pillanata ez Izsák számára, Ábrahámnak pedig a hit jutalmának pillanata. Jézus halálát nem akadályozza meg Isten, hanem elfogadja azt, a harmadik napon a feltámadás hozza meg a váratlan fordulatot. A halálból való visszatérés pillanata ez. Mindkét esetben egy atya áldozatáról van szó. Ábrahámtól ezt kéri Isten: „Vedd egyetlen fiadat, Izsákot, akit szeretsz.” A mennyei Atya az ő egyetlen és egyszülött Fiát, Jézust áldozza fel, akit szeret.
Ábrahám esetében az isteni titokzatosság végül részben feloldódik, kiderül Isten igazi szándéka. Jézus esetében a titokzatosság megmarad. Egy keveset megértünk abból, hogy üdvösségünkért, megváltásunkért áldozta fel magát a kereszten, de kérdések százai maradnak megválaszolatlanul és megválaszolhatatlanul, és tulajdonképpen szinte teljesen értetlenül szemléljük az Úr kereszthalálát. Ez a titokzatosság csak tovább nő a feltámadás után. A feltámadásunkig várnunk kell, hogy e titokra fény derüljön.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Mindenható és irgalmas Istenünk! Hisszük, hogy a világban mindennek értelme van, még akkor is, ha akaratodat, rendelésedet, szándékaidat emberi értelmünk nem képes azonnal megérteni. Krisztus Urunk kereszthalálának is volt értelme, hiszen a megváltást, az üdvösséget és a vele való kiengesztelődést szerezte meg minden ember számára. Meghajlunk a kereszt előtt, meghajlunk a kereszt titka, a megváltás titka előtt. Meghajlunk az engedelmesség titka előtt, amelyet Fiad, Jézus Krisztus tanúsított. Meghajlunk a végsőkig elmenő, önfeláldozó szeretet titka előtt. Segíts minket, hogy felfedezzük a kereszt helyét életünkben!