2013. november 20., szerda

Krisztus Király 3.



Krisztus Király győzedelmes harcai

elmélkedés második rész

Két szakértői véleményét ismertettem röviden a közeli hónapokra várható veszélyes naptevékenységekről. Felesleges lett volna az igyekezetem, ha a szakértők és az országok felelősségteljes irányítói azonnal nekikezdtek volna a várható veszélyek elhárításának, vagy legalább csökkentésének.Sajnos, ebből eddig semmit nem észleltem. Megerősödtem abban a tudatban, hogy talán nem is igen zavarja kortársainkat a küszöbön zajló veszedelem. Nézzük meg néhány világkatasztrófa előzményeit a Szentírásban, hiszen azokat okulásunkra írták le. A vízözön előtt Isten figyelmeztette Noé által az Istennel szembeszegülő romlott emberiséget. „Megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és mélyen bánkódva szívében így szólt: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem, az embert és a jószágot” (Ter 6,6-7) Isten százhúsz évig várt a megtérés és a bűnbánat jelére. Hiába. A közben elkészült és mentésre szánt élőlényekkel telezsúfolt bárka köré odasereglett csúfolkodókra ráömlött az özönvíz, ömlött negyven nap és éjjel. Akkor megtanulták haláluk árán, hogy a világnak csak egyetlen Ura van (7,17-24) Később Ábrahámot megajándékozta Isten az egy istenhittel. A hatvan éves házaspárnak, Ábrahámnak és Sárának fiút ígért és rengeteg utódot, végül a minden népet megmentő Megváltót is. Ábrahám legelőt bérelt, dolgozott, gazdagodott. Isten emberalakban meglátogatta őt két angyal kíséretében. Nagy volt az öreg házaspár öröme, mert esztendő múlva Isten megígérte, megszületik a várva várt gyermek. A két angyalt éjszaka Szodomába és Gomorrába ment, mert onnan gyalázatos hírek érkezte: családok helyett gyermektelen élvezethajhászás lett az életcél. Ábrahám unokaöccse is ott lakott feleségével és két felnőtt lányával. Ismerve a körülményeket, Lót a csínos fiúknak vélt angyalokat behívta szállásra. Alkonyatkor a két város minden ifja és öregje ott tolongott Lót háza körül. A két angyal végül megmenekült, mert átmeneti vaksággal sújtották a megvadult férfi tömeget, de Isten másnap hajnalban a menekülő Lót család mögött földrengéssel és bő kénes esővel elsüllyesztette és Holt tengerré tette azt a helyet. Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, legyen családjuk, mert Isten az egész emberiséget a saját családjának szánta, amelynek Ő az Atyja (Ter 1, 26-31)A megváltás csodálatos fényét még sokáig sugározta az Egyház. A kétszázötven éves véres üldözés, majd a konstantini győzelem után a szabad Egyházragyogó korszaka következett Európában. A Gondviselés még várta a magyarokat, hogy saját életük árán is védelmezzék Krisztus Titokzatos Testét. Az európai kereszténység akkor érkezett el legcsodálatosabb fejlődési fokára, amikor a magyarok kereszténnyé és erős nemzetté lett. Árpádházi szentjeink, a Mennyek Királynéja, Magyarok Nagyasszonya, Mária Fiának Országa, Magyarország, Európa védője.A keresztény középkor. Skolasztika. Isten nagyszerű korszaka. Az igazság nagy ívű kifejtése mind a természettudományokban, mind a teológiában. A sátán válasza: Isten visszavonult (deizmus). Visszatérés a római-görögmitológiához. Felvilágosodás: Isten nem törődik a világgal, Isten nincs is. Isten válasza: Szűz Mária követségei. 1842 La Salette, 1858 Lourdes 1917 Fatima, Napcsoda. Garabandal 1961-1963. A Szűzanya küldetésének időben leghosszabb, tizennyolc egymás utáni megjelenésének ideje. A Szűzanya bemutatkozása előtti megszólalása kérés: Imádkozzék a bűnösökért. Garabandal több mint kétezer Mária-jelenés, ima és engesztelés-kérés. Az utolsó kérés is imáért hangzik el. Az üdvösség elérése nem lehet soha egyéni érdem. Ha maga az üdvösség kegyelem, vagyis ingyenes ajándék, akkor kérni, imádkozni kell érte. Mindenki imádkozzék, hogy a jövendő nagy természeti jelenség kegyelemben találjon bennünket.

„A világ még mindig vezető hatalma, az Egyesült Államok legfontosabb lapja, a The New York Times és globális kiadása az International Herald tribun a múlt hét végén olyan cikket közölt, amely rettegéssel töltötte el olvasóit.(Magyar Nemzet, 2012.nov.7)


Szerzője Yousaf Butt, atomfizikus, egyetemi tanár, és arról írt, hogy az Amerika keleti partjain hatalmas pusztítást végzett Sandy hurrikán csupán nyitány lehet egy geomagnetikus viharhoz képest, amelyet időszakonként a Nap okoz. Ha egy ilyen gigahurrikán eléri a Földet és ennek esélye jövőre különösen nagy, százmilliónál is több amerikai életét befolyásolhatja, és a normális élet helyreállítása akár évekig is eltarthat, írja a szerző. Egy ilyen vihar a társadalom és a globális gazdagság működését súlyosan akadályozná. Butt szerint súlyos felelősség terheli a NASA-t, amiért az effajta vihar érkezését előrejelző műholdjai reménytelenül elöregedtek.

Nézzünk meg két féle megközelítést.

NASA, 2010. szeptember 7. 22.46. „A Napban zajló folyamatok alapjaiban határozzák meg bolygónk létezését. A napfoltok ciklikus változásai akár komoly következményekkel járhatnak a civilizációra nézve. Az elmúlt évtized relatív nyugalma után most újra fokozódik a napfolttevékenység, amely 2013. májusában éri el a csúcsát. Lehetséges következményeire egyelőre nem vagyunk megfelelően felkészülve. „A Nap mély álomból ébred” mondta Richard Fisher, a NASA napfizikai részlegének vezetője az idén júniusban tartott Space Weather Enterprise Forum 2010. nevű rendezvény előtt. „Az elkövetkező években jelentősen növekszik majd a napfoltok aktivitása, miközben a technológiai fejlődés miatt rendkívül érzékenyekké váltunk a napviharokkal szemben” Miről is van szó, mennyire kell aggódnunk? A kérdés megválaszolásában az University of Sheffield magyar kutatója, Erdélyi Róbert, más néven Robertus von Fay-Siebenburger professzor nyújtott segítséget.
„Tény, hogy 2012-2014 között a naptevékenység egyik legintenzívebb ciklusát fogjuk átélni” magyarázta a szakember. Egyelőre nem tudjuk pontosan előre jelezni, mikor várhatóak olyan napkitörések, amelyek komoly hatással lehetnek a bolygónkra. A napfoltok a nap felszínének alacsonyabb hőmérsékletű területei. Természetesen az alacsony hőmérsékletet a csillag egyéb részeihez viszonyítva kell érteni, ez körülbelül 4 000 Celsius. A Napról készült felvételeken ezért ezek a felvételek feketének látszanak. A napfoltok valójában igen erős mágneses terek” Erdélyi Róbert szerint nem az a kérdés, hogy lesz-e rendkívül erős napkitörés, hanem az, hogy mikor?
A fentebb említett források és még több szaktudós határozottan állítja, hogy 2013-2014-ben erős napkitörések várhatók. A pár hete lezajlotthoz képest akár százszoros erővel. Erdélyi Róbert szerint a napkitörés elől nincs menekvés, csak a megfelelő felkészülés segít. Mások szerint hozzátehető, hogy a kellő előkészületek lemaradtak. A NASA szerint 2013-ban a földet támadás éri az űrből. A Nap ébredezik és a következő években a megszokottnál sokkal aktívabb lesz. Tudják, hogy bekövetkezik, de nem tudják, hogy mekkora kár keletkezik. A nehézség az, hogy a modern társadalom függ az elektronikától, a mobileszközöktől a műholdaktól, így a várható gazdasági következmények egyelőre felmérhetetlenek. Egy 2008-as tanulmány szerint egy-kétezer milliárd dolláros károkkal is lehet számolni az első évben, és akár négy-tíz évig is eltarthat az újjáépítés. A Nap tizenegy éves ciklusokban változik: a ciklus elején három évig egyre több napfolt jelenik meg, és egyre hevesebb napviharok törnek ki, majd a maximumot elérve csökkenni kezd a napfolttevékenység. A jelenlegi napciklus körülbelül két éve kezdődött, a csúcsa 2012-ben, 2013-ban várható. Egy-egy hevesebb napkitörés során a Nap akár több milliárd tonna anyagot is kilövellhet a föld irányába. A jelenség elektromágneses viharokkal jár,ez pedig kiütheti az elektromos berendezéseket bolygónkon”(Fischer) 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése