2013. november 14., csütörtök

398. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.11.14. Csütörtök

Az egyetlen dolog, amire szükségük van

A papok Isten küldöttei. Isten tanítását, parancsait kell közvetíteniük. Az emberek egy része fél szembenézni Isten igazságaival és parancsaival, mert akkor a lelkiismeretük bizonytalanná válik, a bűn mocsár-nyugalma kezd kellemetlenné válni. Ezért nem minden körülmények között látják szívesen környezetükben a papot. Ezért történik meg nagyon sokszor, hogy elkerülik a vele való találkozást. Arra is gondolnunk kell, hogy ez az elutasító magatartás igen kellemetlen időben is megtörténhet. A legtöbb ember tudja, hogy van Isten, számon kéri tetteinket, vajon parancsai szerint cselekedtünk-e, erkölcsös volt-e tettünk? Az élet utolsó perceiben minden ember határozottan tudja, hogy van Isten, és eljött az óra, hogy maga elé idéz, elszámoltat egész életemről. Tudatosan kell vállalnom ezt az elszámoltatást, hisz egész életemet ezzel a tudattal kezdtem: mindenért felelős vagyok, amit mondok és teszek. Ha a papot nem engedem magamhoz, elódázhatom néhány percre a felelősségre vonást. Okos dolgot teszek? Sem a halált, sem az ítéletet elkerülni nem tudom. Nem lenne egyszerűbb, ha beengedném betegágyam mellé és az életembe is? Ha megvallom és megbánom vétkeimet feloldozásban, bűnbocsánatban részesülök, Isten nevében elengedi az örök kárhozatot, és az ideig tartó büntetések egy részét is. Aztán szent olajjal keni meg homlokomat és tenyeremet. Segít elviselni lelki és testi gyötrelmeimet. Végül a szentáldozásban Jézussal találkoztat, aki a másik oldalon bíróként vár rám, ideát pedig irgalommal szívembe tér. Ezekre a gondolatokra és érzésekre van leginkább szükségük Isten ránk bízott gyermekeinek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése