2013. szeptember 18., szerda

342. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.09.17. Kedd

Újfajta pasztorális terv

A pasztorális terv vagy új plébános elgondolásait, lelkipásztori tennivalóit összegező tervezet, vagy a régi lelkipásztor időközben felmerült gondok megoldását célzó szándéknyilatkozata. II. János Pál pápa a harmadik évezredre óhajtotta összegyűjteni a legfontosabbnak látott tennivalókat. Erre bizony nagy szükség volt. Bármennyire is tiszteletreméltó volt az Egyház törekvése minden időben, hogy a hitet, annak igazságait magyarázza, az sem volt elégséges a múlt század idején nálunk, Magyarországon. A kommunizmus halálos ellensége volt az istenhitnek. Ezért kíméletlen akadályokat gördített mind a hitoktatás elé, mind pedig a vallás gyakorlása útjába. Az iskolában csak az tanulhatott hittant, akit a szülei az előző iskolaév bezárása után kijelölt egy délután és az azt következő nap délelőttjén beírattak. A többi kisiskolásnak engedélyeztek elsőáldozási előkészítő címén nyolc hétre heti két óra templomi oktatást. Bérmálásra négy hét, heti két órás oktatás járt. Ezen a szégyenletes állapoton valamelyest könnyítettek 1989. után. A kereszténység a szeretet vallása is, nemcsak az isteni igazságoké. 1953-ban kezdtem el a hitoktatást általános és középiskolákban. Húsz év múlva jelent meg az első olyan általános iskolai hittankönyv, amelyben volt egy lecke a szeretetről. Azóta sem találkoztam olyan gyónásra előkészítő lelki tükörrel, amelyben ezt a kérdést tették volna fel. Életed legfontosabb, Isten által számodra készített élettervét, mások kötelező boldogítását hogy teljesítetted? Mert az életünk első, idővel mért szakasza kizárólag arra való, hogy érdemeket gyűjtsünk a második, örökkévaló szakaszára: „Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is" (Mt 6,20-21) Az örök boldogságban mindenki akkora boldogságot kap intenzitásban, amennyi boldogságot (önzetlen szeretetet) adott másoknak. A boldogság hosszúsága egyforma minden üdvözültnek: időtlen, örökkévaló. A tartalma sem több, sem kevesebb, mint amit vissza nem fizetett szeretetgyakorlatainkkal itt a földön összegyűjtöttünk. Isten az egész elkótyavetyélt életünk minden bűnét pillanat alatt megbocsátja, ha megbánjuk. Igaz, a büntetéseket le kell vezekelni odaát, de, aki még idejében bűnbánatot tartott nem kárhozik el. Viszont az isteni szeretet-terv elhanyagolt lehetőségeit semmivel pótolni nem lehet. Örülök, hogy szentbeszédekben, gyóntatószékben fel tudom hívni a figyelmet Szent János apostolra, aki a szeretetből következteti le a tökéletes istenismeretet:
„Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért. Szeretteim! Ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást!" (Jn 4,7-11) Úgy vélem, ha a világon segíteni akarunk, ezzel az új pasztorális gondolkodással kell kezdenünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése