Katekézis a Hit Évében
2013.09.13. Péntek
Száz ház, száz testvér
A gazdag ifjú igazából miért ment Jézushoz? Valóban lelki eligazításra volt szüksége a parancsok sokaságában? Vagy úgy gondolta, hogy kap egy nyilvános dicséretet addigi jámbor magatartásáért? Egyáltalán tudta-e, hogy földi viszonyok között mi az Isten országa? Ha az az örök élet felkészítő része és gyakorlata, akkor nem biztos, hogy tudja, hogy mire is való az egész földi élet? Mivel a jóról esik szó, Jézus figyelmezteti, hogy egyedül az Isten jó. Gondolhatná az ifjú, hogy egyre biztosabb vélemények szerint Jézus nem kiváló mester, nem egyik próféta a sok közül, hanem maga is isteni Személy, aki megszabja a földi életünk tennivalóit. Rákérdezhetne, mint egyik írástudó tette: Melyik a legnagyobb a parancsok közül? Jézus megmondaná neki is: a szeretet kettős parancsa. Szeresd Istent mindennél jobban, felebarátodat pedig úgy, mint önmagadat. Sőt folytatta volna neki az Úr: az Újszövetségben én felemelem a mércét: úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Ez a mérce pedig gyakorlatilag így fest: „Nagyobb szeretete senkinek sincsen annál, mint aki életét adja barátaiért”(Jn 15,13) Ha így alakult volna a beszélgetésük, rá kellett volna jönnie, hogy önmagánál jobban kellene szeretnie minden embert. Ebben az esetben semmi szükség nem lett volna további folytatásra, mert magától értetődnék, hogy rengeteg vagyonát boldogan megosztaná velük. Lemondva vagyonáról, Jézus nagy becsüléssel maga mellé vette volna, hiszen az Úr megszerette őt. Péter sem úgy tette volna fel a kérdést, mint az Írásban áll, hanem rádöbbent volna, hogy az ő szegényebb sorsuk odahagyása is milyen érték ebben a viszonylatban. Mint a szegény asszony két fillérénél Jézus magyarázta, nem a szokott címlet nagysága számít Isten szemében, hanem hogy egész megélhetését adta-e oda. Péter és társai is elhagyták mindenüket Jézusért.
2013.09.13. Péntek
Száz ház, száz testvér
A gazdag ifjú igazából miért ment Jézushoz? Valóban lelki eligazításra volt szüksége a parancsok sokaságában? Vagy úgy gondolta, hogy kap egy nyilvános dicséretet addigi jámbor magatartásáért? Egyáltalán tudta-e, hogy földi viszonyok között mi az Isten országa? Ha az az örök élet felkészítő része és gyakorlata, akkor nem biztos, hogy tudja, hogy mire is való az egész földi élet? Mivel a jóról esik szó, Jézus figyelmezteti, hogy egyedül az Isten jó. Gondolhatná az ifjú, hogy egyre biztosabb vélemények szerint Jézus nem kiváló mester, nem egyik próféta a sok közül, hanem maga is isteni Személy, aki megszabja a földi életünk tennivalóit. Rákérdezhetne, mint egyik írástudó tette: Melyik a legnagyobb a parancsok közül? Jézus megmondaná neki is: a szeretet kettős parancsa. Szeresd Istent mindennél jobban, felebarátodat pedig úgy, mint önmagadat. Sőt folytatta volna neki az Úr: az Újszövetségben én felemelem a mércét: úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Ez a mérce pedig gyakorlatilag így fest: „Nagyobb szeretete senkinek sincsen annál, mint aki életét adja barátaiért”(Jn 15,13) Ha így alakult volna a beszélgetésük, rá kellett volna jönnie, hogy önmagánál jobban kellene szeretnie minden embert. Ebben az esetben semmi szükség nem lett volna további folytatásra, mert magától értetődnék, hogy rengeteg vagyonát boldogan megosztaná velük. Lemondva vagyonáról, Jézus nagy becsüléssel maga mellé vette volna, hiszen az Úr megszerette őt. Péter sem úgy tette volna fel a kérdést, mint az Írásban áll, hanem rádöbbent volna, hogy az ő szegényebb sorsuk odahagyása is milyen érték ebben a viszonylatban. Mint a szegény asszony két fillérénél Jézus magyarázta, nem a szokott címlet nagysága számít Isten szemében, hanem hogy egész megélhetését adta-e oda. Péter és társai is elhagyták mindenüket Jézusért.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése